A komolyzene rajongói közül is kevesen tudják, hogy a korai romanticizmus képviselője, Franz Schubert egész életét Ausztriában töltötte. Kivételt csak az a néhány hónap jelent, amikor elfogadta Esterházy gróf meghívását, hogy töltsön velük egy kis időt a zselízi kastélyban. A Garam menti városka parkja ma már a nagy zeneszerző nevét viseli.

Schubert a parkban található kisebb kastélyban lakott, és zongorázni tanította a grófkisasszonyokat, Máriát és Karolinát. Jelentős volt ez az időszak a zeneszerző életében is, hiszen több művét az itteni élményei ihlették. A szlovákiai Schubert Társaság azt tűzte ki célul, hogy fenntartja és táplálja az itt-tartózkodás emlékét. A Schubert-fesztivál keretében nemzetközi részvétellel rendezett nívós koncertek is ezt a célt szolgálják. (© Fotó: Cséfalvay Á. András)

levai_zsinagoga_koncert00001.jpg

Az oroszvári Gyöpös házaspár hangszere a hegedű. István előadóművész és a pozsonyi Konzervatórium tanára, Mónika hegedűtanár egy művészeti alapiskolában. Ők és zongoraművész lányuk, a Németországban élő és alkotó Krisztina Marouf hívta életre ezt a rendezvényt, melynek egyik helyszíne a lévai zsinagóga volt. A történelem néma tanúi, a gyülekezés házának falai között (ez a zsinagóga szó jelentése) nem mindennapi zenei élményben volt részünk.

Krisztina zongorajátéka varázslatos. Ujjai nyomán életre kel a hangszer, mely annyi érzelmet közvetít, hogy néha már belefájdul a szív. Schubert A-dúr szonátája maga a dallamosság, játékosság, érzékiség, némi melankóliával fűszerezve. A harmóniák a kiváló akusztikájú zsinagóga kupolájába szöktek, s még sokáig ott rezonáltak. Schubert művei mellett Clara Schumann zongoradarabjai is elhangzottak.

Clara Schumann a másik nagy zseni, a 19. században élt és alkotott. Robert Schumann feleségeként nem a nők megszokott életét élte.

A tehetséges zongorista és zeneszerző nyolc gyermek édesanyja és beteg férjének támasza volt. Férje műveit egyedül ő tudta hitelesen előadni. Fennmaradt a hír, hogy a férjet felesége művei is megihlették, egy-egy dallamot átvéve továbbgondolta a melódiát saját alkotásaiban. Ennek a nagyszerű asszonynak állított emléket Krisztina Marouf, aki a koncerten két művét is tolmácsolta zongorán.

A koncert a zselízi Franz Schubert Művészeti Alapiskola kórusának fellépésével kezdődött. Horváth Diana karnagy intésére szólalt meg W. Byrd: Non nobis Dominum, majd Palestrina: Jesu Rex Admirabilis többszólamú latin nyelvű kórusműve a gyerekek angyalian tiszta hangján.

elofizetes_uj_no.png

A bensőséges hangulatot árasztó zsinagóga falai között felcsendült Schubert 13 éves korában komponált vonósnégyese a Rumi Quartet előadásában. A fiatal, ambiciózus zenészek a pozsonyi Konzervatórium hallgatói. A két hegedű, a brácsa és a cselló hangja betöltötte a teret, az összhang érzékelhető volt a négy zenész között. Valódi, mély átéléssel tolmácsolták a kamaszkorban lévő ifjú zenész csapongó érzéseit, érzelmi hullámzását. A dallamosság már Schubert fiatal alkotói korszakában is jelen van műveiben. Nemhiába volt Schubert a műdal műfajának megteremtője. Egy teljes életművet hagyott az utókorra, pedig mindössze 31 évet élt. „Amit a szívemben érzek, azt adom a világnak” – mondta.

Van igény a komolyabb, igényesebb zenei előadásokra – ez a koncert is ezt mutatta. Külön öröm, hogy ifjú zenei tehetségek lépnek pódiumra egy-egy ilyen alkalommal. Találni még fiatalokat, akiknek a napi több óra gyakorlás is belefér az életébe, hogy aztán nívós előadással kápráztassák el a közönséget. Amíg ez így lesz, Franz Schubert géniuszának alkotásait a következő generációk is ismerni fogják.

levai_zsinagoga_koncert00002.jpg

levai_zsinagoga_koncert00003.jpg

levai_zsinagoga_koncert00005.jpg

levai_zsinagoga_koncert00006.jpg

levai_zsinagoga_koncert00007.jpg

levai_zsinagoga_koncert00008.jpg

levai_zsinagoga_koncert00009.jpg

levai_zsinagoga_koncert00010.jpg

levai_zsinagoga_koncert00011.jpg

levai_zsinagoga_koncert00012.jpg

Krisztina Marouf és Mónika

levai_zsinagoga_koncert00013.jpg

levai_zsinagoga_koncert00014.jpg

levai_zsinagoga_koncert00015.jpg

levai_zsinagoga_koncert00016.jpg

levai_zsinagoga_koncert00017.jpg

Novák Zita
Kapcsolódó írásunk 
Cookies