Igaz történet. Annát jól ismertem, Andrást már nem. Arcát nem mutathatom meg, mert a nemváltó műtét után más ember lett belőle.

Nyugodt ember, aki megbékélt önmagával és a világgal, mert férfitestben folytathatja tovább... A kollégiumban ismertem meg egy lányt, nevezzük Szegedi Annának. Vezetékneve becézésből alakult ki: „Szegi”. Annának senki sem hívta, utólag már világos, hogy miért nem.

annabol-andras-kezdo.jpg

Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy fiú-e vagy lány. Fiúnak vékony volt, lánynak meg... Fiús farmer, bő póló, rövid haj, szögletes mozdulatok, kissé nyers humor. Később aztán jó barátságba kerültünk. Asztrofizikát tanult, és az egyetlen lányismerősöm volt, akinek a kilencvenes évek végén számítógép volt a szobájában. Spórolt pénzét ugyanis nem rucikra meg sminkekre költötte, mint mi, hanem technikai kütyükre.

Mint húszévesen mindenki, kereste a párját. Ő is a fiúk között, hiszen nőnek született. Soha nem felejtem el, amikor egyszer csajos társaságban megosztotta velünk előző éjszakai kalandját. Tágra nyílt szemmel hallgattuk: még soha, senkit nem hallottunk így beszélni a szexről. Nem tudtuk hova tenni, miért mondja, amit mond: ő pedig zavarba jött. Hát miért nem értitek? Utólag már tudom: egy tipikusan férfibeszámolót tartott, amelyben, hát hogy is mondjam, nem épp az érzelmek domináltak. De olyan is megtörtént, hogy a házibuliban elbeszélgetett az egyik sráccal, aki a végén megjegyezte: milyen jót dumáltam ezzel a Szegivel! Mintha fiú lenne! Aztán Szegi egy napon rádöbbent, hogy halálosan szerelmes – de nem egy fiúba, hanem egy közös barátnőnkbe. Az érzelmeit sokáig titokban tartotta, csak magában szenvedett.

Azon gondolkodott: mi történik vele valójában? Most akkor ő biszexuális? Vagy leszbikus? Hosszú évekig tartott, míg rátalált a magyarázatra: valójában ő egy női testbe született férfi.

Ez egy létező rendellenesség, ami magzatkorban alakul ki. Hosszas pszichológiai és egyéb kivizsgálások után belevágott a nemátalakító folyamatba. Hormonkezelések és műtétek sorozata következett. Ez időszak alatt fájdalmai voltak – és nagyon össze kellett magát szednie, hogy ne gyűrje maga alá a depresszió. Végül sikerült neki a nemváltás. Az orvosok mindvégig mellette álltak, figyelték, segítették.

Ma már senki sem hívja Szeginek. András, ez a becsületes neve. És meg kell mondanom, hogy nagyon jól áll neki a férfilét – sokkal jobb pasi, mint amilyen nő volt. „Működőképes” is, nem tudom, hogyan, miként, mert sosem kérdeztem, viszont tudom, hogy van egy csinos felesége, sőt, gyermeke is (aki mesterséges megtermékenyítéssel született). Elégedett, családos férfi, aki teljes életet él. Ha valaki ránéz, soha meg nem mondaná, hogy valaha Anna volt. Mindenestre: Szegi már felnőtt volt, amikor rájött, hogy valami nem stimmel. Sokáig kereste, mi a gond vele. És mielőtt bevállalta volna ezeket a hosszadalmas műtéteket, alaposan kivizsgálták. Szegi nem veri a mellét, nem akar a központba kerülni, nekem sem akart nyilatkozni. Ha a genderelméletről kérdezem, csak vakargatja fejét. Szép csöndesen szereti élni az életét, nem tolakodik.

hirlevel_web_banner_2_307.jpg

Igazából nem tudom, az interszexuális kategóriába tartozott-e vagy transznemű volt, mert az két különböző dolog. Csak azt tudom, hogy jó barátságban álltam egy olyan emberrel, aki női testbe született férfi volt, utána átműtötték: ami valóban segített rajta. Ezért én soha nem fogom azt mondani, hogy ilyesmi nem létezik.

De! Az emberiségnek csak körülbelül 0,5–1,7 százaléka interszexuális. (Vagyis genetikai okokból vagy a hormonháztartás rendellenességei miatt biológiailag egyik nembe sem sorolható be teljesen.) Körülbelül 0,3–0,6 százalék pedig transznemű (egyértelműen hím- vagy nőnemű, de belül ellenkező neműnek érzi magát). A jelenség tehát létezik, foglalkozzunk vele, legyünk rá érzékenyek – de csak az emberiség kis százalékát érinti. Ezért ne zavarjuk meg vele a gyerekek fejét.

Dráfi Anikó
Kapcsolódó írásunk