Még mindig él, hogy a gyermek fejlődése kizárólag az anya szeretetén és nevelésén múlik.
A világ még mindig az anyákat teszi felelőssé a gyermek viselkedéséért, egészségéért vagy sikertelenségéért. S ha valami elromlik, az anya a hibás. A jó anya türelmes, háza tiszta, karriert épít. Nem véletlen, hogy a jó anyák elbuknak. A régi pszichológusok hajlamosak voltak minden zavart a „túlféltő” vagy „hideg” anyai szeretetre visszavezetni. Ma már tudjuk, hogy az apa, a környezet szerepe ugyanilyen fontos – de a régi anyahibáztató mítosz tovább él.
Dr. Máté Gábor
A társadalom amúgy is szereti azt hinni, hogy a gyerek száz százalékig kontrollálható. Egyszerűbb kimondani, hogy „rosszul nevelte”, mint elfogadni, hogy nem mindenre van ráhatásunk.
Máté Gábor öröksége: az anyákat hibáztatja?
Ő az a kanadai, magyar származású traumakutató, aki a közvélemény szemében úgy él, hogy az anyákat hibáztatja a gyermekkori traumákért. Ez viszont félreértés, mert csak annyit ír, hogy fontosak a gyermekek számára az első évek, és az anyákat érő stressz lecsapódik a gyermeken. Máté Gábor anyjával való kapcsolatát befolyásolta egy korai trauma, amiből sosem tudott kikeveredni.
Ezért állítja elméletében, hogy az anyával való korai kapcsolat és környezeti stressz, vagyis egy elszenvedett trauma meghatározza egy kisgyerek egész életét. S mivel az anya van a gyerekkel, az anyát érő stresszhatások vagy az anya viselkedése csapódik le a gyereken. Ezért egy korai trauma nagyobb szerepet játszhat egy lelki zavar (például az ADHD) kialakulásában, mint egy rossz gén.
A fősodor pszichológusai ebben nem értenek egyet Máté Gáborral, szerintük a genetikus örökségnek is nagy szerepe van abban, hogy milyen emberek leszünk. Nem csupán az anyánk a felelős mindenért, ha a gyermeket anyja és apja szereti, biztonságot teremtenek köré, nem lehet nagyobb baj.
A zsidó gettóban
Máté Gábor a saját példájából indult ki: ugyanis 1944-ben született, mikor a pesti zsidó gettóban éheztek az emberek. Anyukája ezért odaadta őt egy keresztény idegennek, aki elrejtette. Máté Gábor elmélete szerint a kisgyerekek átveszik az anyai stresszt. Édesanyja állandó rettegésben élt, mert szülei meghaltak Auschwitzban a gázkamrákban. Csecsemőként Máté Gábor magába szívta az anyja szorongását, ami rányomta a bélyegét az idegrendszeri fejlődésére. (ADHD-s, figyelemzavaros lett.) Máté Gábor megélése az volt, hogy az anyja elhagyta őt, mikor odaadta egy idegennek. Kialakult benne, hogy édesanyja nem akarta őt, mert nem szeretetreméltó. Mikor a háború után újra találkoztak, rá sem nézett az anyjára – a kötődés szálai megszakadtak.
Máté Gábor azt vallotta, hogy ez a düh és az elhagyástól való rettegés egészen idős koráig elkísérte. Ez okolható a későbbi házassági konfliktusaiért, a munkamániájáért, s rányomta bélyegét a fiával való kapcsolatára is – aki szintén ADHD-s lett. Mert a stressz transzgenerációsan tovább öröklődött a következő nemzedékre, vagyis a fiára.
Megkapjuk-e azt, ami jár nekünk? Ünnepeljük a traumát
Min múlik, hogy milyen emberek leszünk? Máté Gábor szerint a körülmények nagyon fontosak.
„Mindenkinek vannak alapvető szükségletei, ha ezeket megkapjuk, jól és egészségesen fejlődünk, ha viszont nem, akkor megbetegszünk.” Szerinte a mai társadalom szinte ünnepli a traumát. S elmesélt egy történetet: egy négyéves kislányt csúfolnak a szomszéd fiúk. Erre ő beszalad az anyukájához, aki azt mondja neki, hogy ne legyen gyáva, menjen vissza és védje meg magát. „Ez a kislány nem más volt, mint Hillary Clinton.”
A politikus elmesélte a történetet egy választási gyűlésen, mire tapsvihar tört ki. Az orvos szerint Hillary ezzel azt tanulta meg, hogy magán kívül senkire sem számíthat, s ez későbbi életére is rányomta a bélyegét.
Mi az a trauma?
Nem más, mint egy lelki seb, amit általában gyermekkorunkban kapunk. Ez lehet nyílt, de lehet zárt is, és akár heges is. Ha egy szituáció a gyermekkori sebünkre emlékeztet, egy hasonló szituációban úgy fogunk viselkedni, mint egy kisgyermek, aki nem tud uralkodni a fájdalmán. Ennek nem is vagyunk tudatában, mert már alkalmazkodtunk, adaptálódtunk – ám egy ilyen korai trauma megronthatja egy életre a kapcsolatunkat önmagunkkal és másokkal is. Az adaptáció segít túlélni, de később káros hatással lesz a lelki és mentális működésünkre.
Dr. Máté Gábor szerint a gyógyulás abból áll, hogy megértjük, annak idején miért kellett elnyomnunk a fájdalmunkat. „Az okozza a legtöbb frusztrációt, hogy olyasvalakit kell eljátszanunk, akik valójában nem vagyunk.” Ahogy Hillary Clinton azóta is játssza a bátor hőst, aki megembereli magát, s abban a tudatban él, hogy mindig csak magára számíthat. Megbocsájtja például férje hűtlenségét, mert nem vár tőle odaadást.
Mert mit tehet egy kisgyermek, aki azt tanulja meg, ha elmondja, mit érez, akkor senki nem védi meg? El kell nyomnia magában a fenyegetettség érzését, s felvehet ugyan egy maszkot, de az érzés akkor is ott lesz a mélyben. „Mit tehet ilyenkor a gyermek?”, kérdezi Máté Gábor. Kiáll magáért, vagy inkább igent mond az anya döntéseire, aminek az a következménye, hogy felnőttként nem találja magát, s mindent megkérdőjelez.
