Anyák és lányok

Miért tűnik úgy, hogy a mai harmincasok később házasodnak, később vállalnak gyermeket, és egészen más sorrendben építik fel az életüket, mint szüleik?

Több generáció női történetein keresztül keressük a választ arra, hogyan változtak meg az életutak, a biztonságról alkotott elképzelések és a családalapításról szóló döntések – és hogy valóban rosszabbul csinálják-e a mai fiatalok, vagy egyszerűen csak egy egészen más világban élnek.

A dolgok néha úgy változnak, hogy észre sem vesszük a változást. Csak megéljük. S közben bizonytalanok vagyunk, mert körülöttünk mindenki azt mondja: tűz van, ég a ház, veszélyben vagy! Zsuzsa huszonhét éves, távúton a második egyetemet végzi. Munkahelyén egyre feljebb hág a ranglétrán, most önálló lakásra gyűjt. Hétvégeken nem szeret hazamenni, mert anyukája és a felvágott nyelvű nagynénik állandóan azt kérdezik: Mikor mész férjhez, mi lesz így veled?!

Zsuzsa ilyenkor pár percre úgy érzi, félresiklott az élete. Hiszen társ nélkül próbál biztos egzisztenciát és jövőt teremteni. Mindent teljesen másként csinál, mint amit mintaként látott otthon (anyukája ennyi idősen várta a második gyerekét). Neki meg ez valahogy nem megy, de nem megy a barátnőinek sem. S hiába mondogatják otthon, hogy elavult már az a modell, ami szerint a szülők éltek-házasodtak-terveztek – az anyák egyre az unokákat kérik rajtuk számon.

Sátor Piroska (46, Dunaszerdahelyen él). Sorsa a klasszikus női sorsot formázza: huszonévesen nem volt más vágya, mint férjhez menni. Karrierben soha nem gondolkodott: mezőgazdasági iskolát végzett, igazi falusi lányként szerette az állatokat. Mikor munkát keresett, az íróasztalt választotta, mert elsősorban a családjának akart élni. „Mindent idejében csináltam. Majdnem annyi idős voltam, mint most a lányom, mikor teherbe estem. Eszembe sem jutott, hogy másként is lehetne, hogy először tán meg kéne keresni a helyemet a világban, mint most a lányom teszi.” A negyvenesek nemzedéke a rendszerváltás után szembesült először azzal, hogy könnyedén dugába dőlhet a nyugis élet terve. Például kifuthat alóla a munkahely. „Tizenhetedik éve dolgozom ugyanazon a helyen, a munkaügyi hivatalban. Megtanultam, hogy egyik napról a másikra elveszítheti az ember a munkáját, egész addigi biztonságát. Ebből a szempontból nem csodálkozom a mai lányokon, hogy szakmát vagy diplomát akarnak a kezükbe. Sok a válás, és ha valaki férjhez megy, az még nem jelenti azt, hogy anyagilag örökre be lesz biztosítva. Ahogy az állás,úgy a házasság se kell, hogy örökös legyen.”

Tóth Erzsébet (47, Dunaszerdahelyen él). A mai negyvenesek tipikus képviselője (ha szabad egyáltalán ilyesmit leírni). Ő még mindent idejében elkezdett. Alighogy leérettségizett, annak rendje és módja szerint férjhez ment. Fel sem vetődött benne, hogy esetleg más forgatókönyv is szóba jöhet. Úgy vágott neki a felnőttéletnek, hogy választ egy pályát (egészségügyi nővérnek tanult) és egy férjet. Majdnem annyi idős volt, mint a (szintén Erzsike nevű) lánya most, mikor megtudta, hogy ismét áldott állapotban van. További élete azonban már nem olyan egyenes vonalú, mint az előző női nemzedéké: Erzsike házassága felbomlott, s azontúl egyedül hordta a vállán a család tartásának és három gyermek felnevelésének gondját. És bírta. „Igazság szerint későbbre terveztük a második babát, de így is örültünk. Bátran, félelmek nélkül néztem a jövőbe. Hiszen akkor még kiegyensúlyozott házasságban éltem. Az igazi nagy meglepetés a szülés alatt ért, amikor kiderült: két kis pocaklakó kérezkedik a világra.” Abban az időben a fiatal házasok helyzete könnyebb volt, hiszen sokan kaptak állami lakást és ifjúházas kölcsönt. „Nekünk is sikerült sínre tenni az életünket. Szépen berendezett lakásban éltünk, és a közlekedés sem okozott gondot a kicsikkel, mivel addigra már vettünk autót.”

Benes Ildikó (színművésznő, Komáromban él). „Amikor annyi idős voltam, mint most a lányom, más volt a világ. A mai fiatalok mindent jobban tudnak, többet akarnak. Én soha nem voltam házasságpárti. Mégis férjhez mentem, de csak azért, mert úgy éreztem: ketyeg a biológiai órám. Egyszerű vidéki lányként nem mertem felvállalni, hogy „szégyent” hozzak a családra, s lány-anyaként vállaljak gyereket. A színház kiutalt nekünk az egyik színészlakásban egy szobát. Manapság áldatlan állapotnak tűnhet, hiszen minden szobát más család lakott, de én ezért is hálás voltam. Boldog éveket töltöttünk el ott.” Ildikó a kérdésre, hogy nem volt-e benne félsz, hogy a gyerek majd hátráltatja a pályán, nemmel válaszol. „Tudtam, hogy gyerek nélkül nem lenne teljes az életem. De a színházról sem tudtam volna lemondani.” A mindennapokban élt, nem tervezett semmit előre. „A mának éltem. Biztosan követtem el hibákat, a házasságom mégis inkább azért ment tönkre, mert a párom nem volt szakmabeli.”

Bereczk Éva (48 éves, Albáron él, gyermekorvos.)„23 évesen lettem anyuka”, mondja. „Első gyermekem kissé korábban érkezett. Ötödéves voltam, igazság szerint nem így terveztük. Hátra volt még egy nehéz év, az államvizsgák sora. Anyám vigyázott a fiamra, míg én az iskolapadban ültem. Végül mégis azt mondom: nem bánom hogy így alakult. Sőt! Később biztosan nehezen szántam volna rá magam két gyerekre, mert a pályakezdés nem volt leányálom.” A régi világban a képletek valahogy egyszerűbbek voltak. Az ember ráállt egy sínre, s az vitte előre. Tudta, mit illett tenni minden életszakaszban. Bezzeg ma!

„A mai fiatalok igényesebbek, mint mi voltunk annak idején. Mi elfogadtuk a támogatást, s beértük azzal, amit a szülők nyújtani tudtak. Az anyósomékhoz költöztünk számukra és számunkra is természetes volt, hogy velük élünk, amíg nem tudunk saját otthonba költözni. A mai fiatalok már másként gondolják. Ők valahogy mindent önerőből szeretnének, és minél előbb.”

Sátor Krisztina (címlapunkon) a két évvel ezelőtti Új Nő Szépén az Olvasók Szépe volt. Idén a róla készült fotóval Kanovits Gábor elnyerte a Photo life cseh fotómagazin által kiírt „Legjobb fotó” díjat. Krisztina – saját elmondása szerint – szeret huszonéves lenni. Egyelőre még keresi a helyét mind a karrier, mind a magánélet területén. Titkárnőként dolgozik, de még annyi minden mást szeretne kipróbálni. Eljár hoszteszkedni, de nem ez vágyai netovábbja. Még a szüleivel él, bár volt egy hosszú, komoly kapcsolata, amit nagy csalódás követett. „Remélem, okulok belőle. Mert minden rosszban van valami jó, azt már megtanultam.” Természetesen szeretne családot, gyereket – csak még nem most! Még élni akar, világot látni. „Hiszem, hogy mindenkinek megvan a saját, személyes útja. S ha az ember erre rátalál, megy minden, mint a karikacsapás.” De azért van benne némi félsz is. Mert ki tudja, mit hoz a holnap? Annyi a bizonytalansági tényező ebben a mai világban.

Sátor Piroska a mai negyvenesek sablonos életét élte húsz évvel ezelőtt. Férjhez ment, készült az anyaságra, s mikor megszületett a lánya, mindjárt lakást is kaptak az államtól. Igaz, csak egyszobásat, s azt is a hetedik emeleten, de végre elköltözhettek a szülőktől. Nyolc hónapos volt a kis Krisztina,mikor Piri visszament dolgozni a járási hivatalba. Krisztinára azontúl a nagymama vigyázott, majd beadták óvodába. Piri ideje percre ki volt számítva: fél ötkor végzett, s akkor zárt az óvoda is. Ha lelke mélyére néz, lányának kevésbé rohanós húszas éveket szánna,bár néha aggódik, hogy a huszonkét éves Krisztina kicsúszik az időből. Hisz ő ennyi idős korában férjnél volt, és nemsokára már babakocsit tologatott! (Lányánál pedig mind a kettő csúszik: a férjhez menés és a gyerekvállalás is, mint nemzedéktársai zöménél.)

Ifjabb Tóth Erzsébet (24 éves) Erzsó fodrász. A tapasztalatszerzés korát éli. Anyukája az ő korában már másodszor volt várandós, ő viszont élvezi a függetlenségét, és hogy újabb és újabb kihívásokkal szembesül.– A munka számomra nem teher. A szakmámban sikeres vagyok – egzisztenciálisan nem annyira. Egyelőre albérletben élek, de most nem ez aggaszt elsősorban. Saját szalont szeretnék.

– Anyukád a Te korodban már anya volt.

– Még szakmunkásképzőbe jártam, amikor megismertem a páromat. Szerelem volt első látásra. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Esküvőt egyelőre nem tervezzük: nehéz lenne összehangolni a békés családi életet a kedvesem munkájával. Focista, Ausztriához köti a szerződése. Később majd szeretnénk családot, csak éppen gyereket vállalni óriási felelősség! Én szeretném a gyerekemnek mindazt megadni, amit mi annak idején megkaptunk anyutól. Amíg nem érezzük a párommal, hogy felkészültünk a gyerekvállalásra, még várunk.

– Nőként mi a fontos számodra?

– Talán az öltözködés. Otthonról hoztam a szemléletet, hogy egy nő adjon magára, és legyen mindig ápolt.

Tóth Erzsébet (47 éves) Erzsinek minden kijutott, ami a mai negyvenes nők életét megnehezítette: korán férjhez ment, három gyereket szült, elvált, az egészségügyben dolgozott (dolgozik).

– Fiatalon mindenki optimista. Pedig az életben vannak válságos időszakok, amire előre nem lehet felkészülni. Ilyen volt a válásom, majd édesapám halála. Megtanultam: ha van bennünk elég önerő és bátorság, akkor bármilyen gödörből kimászunk, talpra állunk.

– Mi hiányzott a legjobban az életedből?

– Mindig is olyan ember voltam, akit vonz az új, az ismeretlen. Sajnos, a régi rendszerben nem utazhattunk. (Ezért örültem, mikor az idén sikerült eljutnom Párizsba.) A mindennapok a gyerekekkel fárasztóan teltek. A belgyógyászaton műszakoztunk, otthon meg várt a háztartás és a három kicsi. A gyermekgondozási szabadság csak fél év volt, így kénytelen voltam a piciket bölcsődébe adni. Néha szívesen elmentem volna tornázni vagy moziba. Ezt most pótolom be. Igazi öröm viszont, hogy mindhárom lányommal sikerült bensőséges, baráti kapcsolatot kialakítani.

Boros Anna vállalkozó 29 éves, két szép gyermeke van. Élete teljesen másként alakult, mint édesanyjáé.

– Nekem megadatott, hogy igazi társ legyen mellettem. Férjemmel jó házasságban élünk. Mindenben kiegészítjük egymást. Végül is gyermekkorom óta jócskán megváltozott a világ. Keményebb lett. Viszont több a lehetőség is. Mi szerencsések vagyunk, egy szép családi házban lakunk a férjemmel, és van nyaralónk is. Természetesen mindez sok munkánkba került.

– Anna, nem zavar, hogy feladtad a pályádat? Hiszen színésznőként kezdted...

– Nem, cseppet sem. Belőlem mindig is hiányzott az a tűz, az a lobogás, ami anyut élteti. Az igazgatóváltás után a színházban egyre kevesebb feladatom volt. Amikor megkaptam a felmondásomat, szinte megkönnyebbültem. Kimondatott, amit magam is éreztem: nekem más pálya rendeltetett. Az én feladatom most az, hogy biztos családi hátteret nyújtsak a gyerekeim és a férjem számára.

–Tudatosan viszonyulsz a házassághoz?

– Igen, szerintem tudatosabban, mint anyu nemzedéke. Igyekszem úgy megszervezni az életünket, hogy legyen elég időnk egymásra a férjemmel. Hálás vagyok anyuéknak, mert ilyenkor az élettársával vállalják a kicsiket, akár napokra is. Idén például kettesben nyaraltunk a férjemmel.

– Mi az, amivel nehezen tudsz megbirkózni?

– Az irigységgel. Anyu színésznőként mindig az érdeklődés középpontjában állt, hozzászokott az intrikákhoz. Manapság aki felvállalja, hogy kicsit jobban él, mint az átlag, és elégedett, azt mindjárt ferde szemmel nézik.

Benes Ildikó színművésznő Komáromban él. Rendkívül szoros a kapcsolata a lányával. Talán azért is, mert egyedül nevelte.

– Édesanyámékra mindig számíthattam. S míg Anna nem kezdett el iskolába járni, nagyon sok időt töltött náluk Vágkirályfán. Nagyon szerettem a szüleimet, de én is szembesültem a megszokott képlettel, mint más korombeliek: a szülők segítettek, de cserébe jogot formáltak arra, hogy beleszóljanak az életembe. Igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, de nem volt mindig könnyű.

– A MATESZ egyik legismertebb színésznője volt. Mégis elhagyta a társulatot...

– Azzal, hogy önállósultam, nagyobb a felelősségem. De elégedett ember vagyok, élettársammal boldogan élünk, és unokáim is nagy örömet adnak.

Bereczk Judit 24 éves, Magyarországon tanul.Judit mindenesetre nem követi az anyai modellt: még nem akar gyereket.

– Nálam egyelőre kizárt a család. Rengeteg energiát fektettem a tanulásba. Ahhoz, hogy pályára léphessek, még három év joggyakorlatot kell abszolválnom. Emellett levelezőn végzem a közgazdasági egyetemet. Még mielőtt családalapításra vállalkoznék, szeretnék egy kis szakmai tapasztalatra szert tenni, és anyagi viszonyaimat is kicsit rendezni.

–Anyukádnak 24 évesen már volt egy gyermeke, a bátyád.

– Hát az ő nemzedéke sokban különbözött a miénktől. Bíztak a jövőben. Másrészt nem csábította őket a sok lehetőség. Nem volt ekkora versengés, senki nem utazott, nem tanult nyelveket.

Ma a felkészülés hosszú évekbe telik, és aki korán szül, az kimarad és lemarad.

Én például az Egyesült Államokban tanultam angolt, közben egy kicsit világot láttam. Kár lenne mindent félbehagyni. Engem érdekel a munkám, úgy érzem, segíteni tudok az embereknek. Legkésőbb huszonnyolc évesen azért szeretnék anya lenni.

– Képzelj el egy olyan szituációt, hogy útban van a gyermek. Mi történne akkor, mi változna?

– Nem vagyok alapvetően karrierista beállítottságú. Kapcsolatban élek már negyedik éve, és azt hiszem, hogy a szűkösebb körülmények sem jelentenének akadályt. A szakmai jövőm viszont biztosan megsínylené a korai anyaságot: sok mindent fel kéne áldoznom. Egyszerűen időhiányban szenvednék.