Lea Baliról hazatérve úgy érzi, végre jó irányt vett az élete: Gáborral egyre közelebb kerülnek egymáshoz, közös napjaikat meghittség tölti meg. Az idillt azonban Ibolya súlyos vallomása és a nyilvánosságra került fényképek egy csapásra összetöri. Miközben Lea próbál talpra állni, a negyvenedik születésnapján újabb váratlan fordulat várja az ajtóban.
Olvassák el az 1. részt, a 2. részt,a 3. részt és a 4. részt is.
Lea napokig mámorosan mesélte Balin átélt élményeit, Gábor meg győzte hallgatni. A férfi azzal lepte meg Leát, hogy néhány napra szabadságot vett ki. Végignézték a tömérdek fotót, majd kiválasztottak egy albumra valót, s máris átküldték egy online fotóboltba. Persze ez is Gábor ötlete volt, így soha nem veszik el az élmény, és évek múlva is jó lesz fellapozni az albumot.
– Tudom, mert mi is rengeteg ilyen albumot készítettünk. Persze akkor még Zozó kicsi volt, és hármasban jártuk a világot. Szerettünk együtt kirándulni – tette hozzá őszintén.
– Sajnálod, hogy vége? – Lea megértően nézett Gáborra.
– A házasságomnak? Nem igazán. Eszterrel már jó ideje lakótársak vagyunk, nem házastársak, Zoltán meg már a saját életét éli. A ház meg a kert… nos, azért azok a szívemhez nőttek, bevallom. Minden négyzetmétert a saját kezemmel rendeztem, minden bokrot, fát ismerek. Remélem, Zozó valamit kezd az udvarral, és nem hagyja tönkremenni.
– Majd besegítesz neki, még örülni is fog.
Gábor édes pezsgőt vett elő a hűtőből, azzal és két csorba bögrével telepedtek a kanapéra. Késő éjjelig beszélgettek, megismerték egymás életének fájdalmasabb részeit is. Egymásba fonódva aludtak el, csak valamikor hajnalban lett kényelmetlen számukra a szűk kanapé.
Gábor gyengéden átölelte Leát, és úgy, ahogy voltak, ruhástul beszédelegtek a zuhany alá. A hideg vízcseppeket sem észlelték, megcsókolták egymást. Az első csók mindig többet hordoz magában, mint az utána következő összes többi. Az ajkak összeérése intimebb minden simogatásnál, minden kedves szónál. Keresték benne a másikat, kutattak a vágy után. És a vágy elöntötte őket, kibújtak ronggyá ázott holmijukból, és sokáig élvezték az együttlétet. A bojler időnként hangosan kikapcsolt, és pár másodpercig jeges zuhatagot küldött rájuk.
– Remélem, nem keltjük fel a szomszédokat – nevetgélt Lea, mint egy kamasz lány.
Gábor nesztelenül bújt ki az ágyból, az ingatlanossal volt megbeszélve egy találkozó. Lea nagyot nyújtózott, mint egy macska, az ablakon bekandikáló nap sugarai meztelen domborulatait fényesre festette. Gábor hozzáhajolt, és csókokkal lepte el kedvese testét.
– Mennem kell, pihenj még. Visszafelé hozok ebédet, ismerek egy fantasztikus sushibárt. Jó lesz?
– Aha. – Lea még a szemét is lusta volt kinyitni, nyomban vissza is aludt. Mobilja zavaró csengőhangja ébresztette legszebb álmából. Hirtelen azt sem fogta fel, hol van. Ibolya keresete, aki a kirándulás óta meglepő módon hallgatott.
– Szia, drága, egyetlen barátnőm, végre jelentkeztél. Még meg sem köszöntem neked ezt a felejthetetlen kirándulást. Nagyon, nagyon jól éreztem magam. Ez volt a legszebb szülinapi ajándékom életemben.
– Már ezerszer megköszönted. – Ibolya hangja morcos és érdes volt. – Baj van.
Lea felült az ágyban, azonnal aggódórezsimbe kapcsolt át. Egy pillanat alatt éber lett, figyelme Ibolya szavaira fókuszált.
– Mondd gyorsan, mi a baj. Mit segítsek. Azonnal indulok hozzád – mondta, s meztelenül lépett a szekrény elé, hogy ruhát húzzon magára.
– Már nincs mit segíteni. Bár azonnal kitöröltem… Hogy én micsoda idióta vagyok!
Ibolya zokogni kezdett a vonal túloldalán. Lea nem tudta, mit csináljon vele, úgy döntött, inkább átmegy hozzá. Ibolya vörösre sírt szemmel nyitott neki ajtót, és Lea azonnal felmérte, hogy barátnője azóta alkoholmámorban fetreng, amióta hazaértek Baliról.
Az üres üvegek száma a konyhai szemetesvödör mellett legalábbis erről árulkodott. Lea türelmesen várta, hogy Ibolya megnyugodjon, addig egy kicsit összerámolt a konyhában, és kinyitotta az ablakot, hogy ne fulladjon meg az áporodott szagú lakásban. Ibolya vigasztalhatatlan volt, egyre csak azt hajtogatta sírásba fulladt hangon, hogy nagy a baj. Lea főzött egy erős kávét. Ibolya előtte kapott egy pohár hideg vizet, kötelező volt lehúznia. Úgy látszik, a víz megtette a hatását, mert Ibi hüppögni kezdett, és hatalmas vörös szemével – meg a harmadnapos szemtus maradványaival – bocsánatkérően nézett barátnőjére.
– Úgy szégyellem magam. Nem, nem az ivás miatt. Ne vágj a szavamba, mert így nem tudom elmondani. Maradj csendben – utasította Leát. – Neked tettem rosszat. Nagyon rosszat. Emlékszel az utolsó estére? – Lea kérdő tekintetére egy pillanatra két kezébe temette az arcát. – Az a bennszülött bika bedrogozott téged. Én kértem meg, de csak azt akartam, hogy végre elengedd magad. Olyan merev vagy mindig. Kellett valami, érted?
– Mi történt azután? – Lea szeme összeszűkült, s most már ellentmondást nem tűrő hangon vágta oda: – Folytasd, az istenért!
Ibolya nem szólt, csak a mobilja felé nyúlt, és kinyitotta a fotógalériát. Lea volt a képeken Gatot karjaiban, ahogy összefonódva táncolnak. A másikon egymás szájába öntik a koktélt. A harmadikon Lea ruhájának pántja lecsúszva, meztelen mellén csak Gatot hatalmas tenyere takarja el a bimbót. És még egy, és még egy kép… Lea elsápadt.
– Mi ez? Miért készítetted ezeket? Én semmire nem emlékszem. Mit akartál ezzel? – Lea már ordított, Ibolya zokogásban tört ki.
– Értsd meg, semmit sem akartam, csak hogy jól érezd magad. A képeket azért készítettem, hogy legyen emléked erről a napról. Nem csináltál semmi rosszat, nem feküdtél le Gatottal. Csak táncoltatok.
– Azonnal töröld ki a képeket a mobilodból.
– Már mindegy, Lea. Minden mindegy. Tegnap bepiáltam, és felraktam az Instára belőle néhányat. Hidd el, nem direkt csináltam. Nem tudom, mi ütött belém. Nem szabadna innom! Lea nem törődött tovább Ibolyával, lázasan kereste a képeket az Instán.
– Már letöröltem onnét is – szólalt meg fáradt hangon Ibolya –, de rengetegen megosztották. Már több ezren látták.
Kivágódott az ajtó, Lea elrohant. Az utcán csak annyi időre állt meg, hogy felhívja Gábort. A szám kicsörgött, de Gábor nem vette fel a telefont. Lea arca égett a dühtől, nem tudta, mit csináljon. Küldött üzenetet is, mert biztos volt benne, eljutottak hozzá a képek. Legszívesebben elment volna hozzá, de Gábor még mindig a régi házban lakott, azt meg nem tudta, hol van. A tehetetlenség felőrölte a maradék erejét, egész nap egy falatot sem evett.
Fel-alá járkált, közben Rebeka is felhívta, majd hangüzenetet hagyott anyjának, mert furcsa volt, hogy anyja nem veszi fel a telefont. De Leának most nem volt ereje ezzel foglalkozni. Kimerülve ágynak esett, és elaludt.
Napok teltek el. Miután Lea senki hívására nem reagált, csak Rebekának írt egy üzenetet, hogy kicsit gyengélkedik, ágyban van, Zsuzska meglátogatta. Próbálta vigasztalni, hogy nem történt olyan nagy baj, pár napig beszélnek róla az emberek, aztán el is felejtik. Mire kezdődik a tanév, senki sem fog emlékezni rá. Különben is, semmi nem látszik a képeken, azt az egyet kivéve, ahol a jobb mellét az a hatalmas férfitenyér takarja el.
– Nem érdekelnek az emberek. Ezt már egyszer átéltem, amikor Rebekával voltam várandós, összepusmogtak a hátam mögött a falubeliek. Anyu úgy viselkedett velem, mintha vége lenne a világnak. Iszonyúan dühös voltam, főleg rá, mert nem állt ki mellettem. Senkinek nem mondta, hogy az én lányom, szeretem, és ilyen is megtörténik. Nincs ezen mit csámcsogni. Inkább szemlesütve kerekezett el a szomszéd falu boltjába, s nem gazolta a ház előtt a virágoskertjét. Az a düh, ami akkor bennem volt, egy életre megtanított arra, hogy ne érdekeljen, mit mondanak az emberek. Törődjenek a maguk dolgával!
– Rebekának azért elmondtad, mi van?
– Persze. Meglepődött, hogy egyáltalán így kibillentett az egész ügy. Hiszen csak jól éreztem magam, senkinek nem ártottam. Csinos, független nő vagyok, így mondta, élvezzem csak ki az életet. Persze ő még nem tud Gáborról. Ezért nem értette, hogy nem az emberek reakciója miatt vagyok magam alatt.
– Hanem?
– Két embert is elveszítettem… Ibolya a barátnőm… látni sem akarom. Gábor. Gábor elhallgatott. Már nem is keresem, vége lett, mielőtt elkezdődött volna. Ez az én formám. – Lea gúnyosan felnevetett. – Pont, mint az első szerelmemmel.
– Figyelj. Nem akarok megmondóember lenni, de még bármi lehet. Szedd rendbe magad, és mozdulj ki. Elmegyünk egy fagyira vagy moziba. Mit szólsz? Én itt vagyok, tudod. Legalább kiesek az otthoni bolondokházából. – Zsuzska arra utalt, hogy három iskoláskorú gyerekének csinálja a szervizt egész nyáron.
Lea megölelte Zsuzskát, s azzal kísérte ki az ajtóhoz, hogy mindenképpen jelentkezik. Ne aggódjon érte, nagylány már.
– Pontosan három nap múlva leszek negyvenéves – mosolygott bágyadtan.
– Édesem, harmincötnek sem nézel ki. Gábor meg… Hát, ha emiatt lelép, akkor csak menjen. Akad minden ujjadra más pasi.
– Ezek után főleg – nevetett Lea.
Zsuzska távozása után valóban összeszedte magát. Úgysincs mit tenni – gondolta, s nekilátott a teendőinek. A születésnapjára nem is gondolt, inkább takarított, kimosta a szőnyegeket és a nagy paplanokat, mert ez a nyári teendői közé tartozott. Rendbe rakta a kis virágoskertet. A rézvirágok elfonnyadt fejét úgy nyeste le, mintha egy-egy emberfejet vágna le. A végén az összes virágfej áldozatul esett Lea bosszújának. Míg a kiskertben serénykedett, azért oda-odapillantott a szomszéd bejárathoz, de semmi érdemleges nem történt. Lea nem tudta, mi a helyzet a lakással, megvette-e Gábor.
Már egyáltalán nem várta a születésnapját. nem is készült rá. Se ünnepség, se torta. Semmi. Mégis eljött a nagy nap. Egyedül volt. Azt várta, hogy Rebeka felhívja, ahogy ígérte. Ha minden igaz, éppen Horvátországban vannak.
Reggel Lea kipattant az ágyból, csinált magának egy bögre finom kávét, s bekapcsolta a laptopot, hogy nagy képernyőben lássa a fiatalokat. Alig készült el, már zümmögött is a videóhívás gomb.
– Szia, édesem. Hi – integetett nekik, már Januszt is megismerte képernyőn keresztül.
– Szia, anyu. Anyucikám! Boldog szülinapot kívánunk, legyen szép életed, és ne feledd, hogy nagyon szeretlek. Szeretünk – tette hozzá mosolyogva, majd Januszra nézett. Janusz két műanyag poharat emelt fel – Boldog szuletéesnapot, draga Lea, wszystkiego najlepszego w dniu urodzin! – tette hozzá lengyelül.
– Dzsenkuji za gratulacje – lepte meg a fiatalokat Lea, mert készült erre az eseményre.
– Csirió – mondták mindnyájan, és koccintottak a képernyőn keresztül. Igaz, Lea a kávésbögréjével, de így volt különleges.
– Anyucccci, van egy meglepink számodra – kezdte Rebeka, aki ismerte annyira az anyját, hogy a meglepetés szóra pánikolni kezd, ezért gyorsan folytatta. – Holnap már nálad leszünk – mosolygott a képernyőn keresztül.
– Micsoda? Jaj, de jó! El sem hiszem. Úgy örülök! De hogyan?
– Átszerveztük az utat, úgy, hogy ma délután indulunk Horvátországból, két napot veled leszünk, majd kanyart veszünk Magyarországon, és irány Törökország. El is köszönünk, holnap tali!
Lea lázasan készült a másnapra. megtervezte az ünnepi ebéd menüjét, sütit is süt, majd arra ráteszik a gyertyát. Mégis lesz egy jó napja, ha nem is a szülinapján, de nem bánja, annyira örül, hogy személyesen is megismerheti Januszt. Kedves fiatalembernek látszik, és Rebeka csak jót mond róla. Anyai szíve nagyon reméli, hogy kislányának több szerencséje lesz a párkapcsolatokban, mint neki. Előszedte a nagyasztalra való ünnepi terítőt és a hozzá illő szalvétákat, úgy döntött, egy átöblítés nem árt nekik. Berakta a mosógépbe a finom holmit, amikor pittyent a mobilja.
– Boldog születésnapot!
Ibolyától jött az üzenet, se szívecskék, se táncoló pingvinek. Lea érezte az üzenetből, hogy Ibolyát bántja az, ami történt. Viszont most nem volt kedve foglalkozni mással, nem válaszolt. Egész délután sürgött-forgott a konyhában, még egy lengyel sütirecepttel, a Pani Walewskával is megpróbálkozott. Már régebben kinézte azzal az elhatározással, hogy majd megsüti, ha nyár végén jönnek a fiatalok. A kinyújtott tésztalapokat házi eperlekvárral kente meg, a tetejére kanalazta a dióval összekevert felvert tojásfehérjét. Finom illat töltötte be a kis lakást. A kihűlt tésztalapokat vajas-pudingos krémmel töltötte meg, és egymásra fektette. Lea büszke volt magára, s mivel konyhai hűtője elég kicsi volt, óvatosan egy tálcára csúsztatta az egészet, hogy a pincehelyiségbe vigye, ott mégis hűvösebb van. Felkapta a kerámiatálból a kulcscsomót, és kinyitotta a bejárati ajtót. Földbe gyökerezett a lába, majdnem elejtette a sütis tálcát.
– Anya! Apa! Ti hogy kerültök ide?
