A mérgező anyák után itt vannak a mérgező anyósok. Egyik kifejezést se szeretjük, mert: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!“ Mégis beszélni fogunk róluk, s megnézzük, milyen ártó szülői típusok léteznek.

Tagadhatatlan, hogy általában az anyós az, aki megkeseríti a fiatalok életét. Az anyós ugyanis az a személy, aki mindenkinél jobban tudja, hogyan kell gyereket nevelni, hiszen a párunkat is ő nevelte, és lám, milyen tökéletes ember lett belőle. Annyira tökéletes, hogy a menyecske is megkívánta. (Jaj!) Ha felismerjük, hogy milyen okok vezettek a viszony megromlásához, már sokat tettünk azért, hogy javíthassunk a helyzeten.

arto-szulo-kezdo.jpg

Susan Forward a Mérgező anyósok és apósok című könyvébenbemutatja az ártó szülőket. A kritizáló nehezen viseli, hogy gyermeke felnőtt, és új identitást épít a családjával. Szeret azzal érvelni, hogy csak a fiatalok dolgát akarja megkönnyíteni. A kritikus anyós vagy após alkalmatlannak minősítik a jövevényt, ha annak mások a szokásai vagy az ízlése, mint az övéké. Megtalálják a legsebezhetőbb pontunkat, és ott támadnak, ahol a legjobban fáj. A konfliktusnak kevés köze van a harmadik személyhez (meny, vő), egyszerűen csak fenyegetve érzik magukat a változásoktól. Taktikájuk, hogy négyszemközt kritizálnak, vagy épp hátba szúrnak. Olyankor bántanak, amikor nincs jelen a saját csemetéjük. Szemtől szembe viszonylag kedvesek. Kedvenc mondataik: „Én csak nektek akarok jót. Már felneveltem két gyereket, ti még egyet se!“

Az irányító

Folyamatosan bűntudatot kelt a fiában. Bevett mondata: „Te már engem nem is szeretsz, neked már csak a szerelmed számít.“ Az irányító célpontja nem a menye – hanem a saját gyereke, mert úgy gondolja, hogy nélküle képtelen lesz kézben tartani az életét. A sors fintora, hogy gyermekeik többségükben tökéletesen funkcionálnak a külvilágban, csak szüleikkel szemben nem sikerült saját identitást kialakítani. A bekebelező szülő, jogos tulajdonként tekint a fiára, hiszen ő szülte. Így az övé. Nem tudja elfogadni, hogy fia nem kisgyerek többé. A származási család fontosabb, mint az új. Ebbéli meggyőződését nyíltan hangoztatja: „A hagyomány az hagyomány! A dolgok úgy lesznek, ahogy mindig is voltak, függetlenül attól, hogy az életed milyen irányt vett, és mennyire változott meg."

Az elutasító szülő dühöt érez, mikor azt tapasztalja, hogy felnőtt gyereke megpróbál kikecmeregni a családi kötelékből. Merev, és vétójoga van minden kérdésben. Se megismerni, se elfogadni nem akarja a menyét.

Párkapcsolati tanács

Nyíltan és őszintén osszuk meg párunkkal az anyóssal, apóssal kapcsolatos kételyeinket. Mondjuk el, mi az, ami bennünk szomorúságot kelt, és miért érezzük magunkat csalódottnak. Az asszertív kommunikáció néha segít. (De csak néha: amennyiben párunk otthon nem szokott hozzá a nyílt beszédhez, menekülőre fogja fogni.) Mielőtt kimondanánk az anyósra az ítéletet, ne feledkezzünk meg arról, hogy az éremnek két oldala van, és mindkét oldalt meg kell vizsgálni.

MÉRGEZŐ ANYÓS?

Szinte minden párkapcsolatban élő nőnek van anyósa. Van, mikor a gyanútlan Zsuzsinak vagy Anitának – akit „élettársnak" nevezhetünk, hisz egyre kevesebb a menyecske – már a bemutatkozáskor is megsemmisítő pillantásokban van része. Máskor csak az első gyerek megszületése után áll be a hadiállapot.

anyossal_0.jpg

Az unoka sok konfliktus forrása. Hiszen az anyák mellett az anyósok azok, akik leginkább bevonódnak az utód gondozásába. A zsörtölődő apósok neve inkább csak a tekintély vonatkozásában merül fel. („Míg az én kenyeremet eszitek!")

Anita:

– Van egy féléves fiunk, egyetlen unoka. Mióta a pici megszületett, nem túlzok, minden nap itt van nálunk az anyós. Megteheti, hiszen nyugdíjas. Ez napi ötórás pofavizitet jelent, nem beszélve arról, hogy ilyenkor a kicsit teljesen kisajátítja. Közben osztogatja a kéretlen tanácsait, mert ő mindent jobban tud. Mikor dohogni kezdtem a páromnak, ő abban a minutumban az anyja mellé állt. Kijelentette, hogy én vagyok az, akinek semmi se jó. Ez kijózanított.

Olvass tovább: Mérgező anyós? 

hirlevel_web_banner_2_229.jpg

AMIKOR HIÁNYZIK AZ ANYÓS

Annak, hogy jó anyósra tegyünk szert, kisebb az esélye, mint a lottóötösnek – mondta egyszer az egyik régi szomszédasszonyom, amikor arról áradoztam neki, hogy milyen aranyszívű anyósom van.

anyos-kezdonek_0.jpg

Tényleg az volt, pedig megfosztottam egyszem „kisfiától”, akit szolgai alázattal kényeztetett harminc évig. Jó, az apósom kezdetben nem rajongott értem, mert milyen menyecske az, akinek se hozománya, se nemzetisége?! Mert olyan, hogy felvidéki magyar, már pediglen nincsen. Pechjére én voltam az élő bizonyíték – s mindjárt jó másfél évre be is költöztem belgrádi házukba, hogy felforgassam ezer szabály és rítus közé szorított életüket.

Miután „trónörökössel” ajándékoztam meg a családot, apósom megenyhült. Az anyósom meg a maga szótlan módján mindig ott segített, ahol csak tudott. Sokat tanultam tőle – szinte észrevétlen, mert ő soha nem osztotta az észt, nem okoskodott. Ellenben minden háztartási fortélyt és receptet örömmel megosztott velem, a zöldfülű menyecskével. Nem a vetélytársat látta bennem. Nem harcolt a kisfiáért. Rám bízta. Szeretettel. Ha nézeteltérésünk akadt a férjemmel, az én pártomra állt. Amikor jó másfél év múlva kitört a jugoszláv háború, mi csapot-papot (meg egy félig kész házat) hátrahagyva hazaköltöztünk. Ekkor jöttem csak rá, mekkora segítség és kincs volt nekem az anyósom.

Olvass tovább: Amikor hiányzik az anyós

Sallay Erika