Amikor ezeket a sorokat írom, már több mint 80 napja nem ittam egy korty alkoholt sem. Döntésem hátterében nem a hirtelen jött megvilágosodás áll, s nem is álltam be az alkoholt ellenzők táborába. Egyszerűen csak rájöttem, hogy az ital többet vesz el tőlem, mint amennyit ad.
Andrássy Gyula nemcsak a politikai és társasági életben örvendett nagy népszerűségnek, hanem a hölgyek is csodájára jártak a daliás grófnak. Mi az igazság Sissi és Andrássy kapcsolatáról? A témáról dr. Csorba László történészt, egyetemi tanárt, az MTA doktorát, egyben a téma kutatóját és szakértőjét kérdeztük.
Andrássy Gyula gróf az újkori magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége. De vajon miért nem alakulhatott ki nagyobb kultusza a grófnak és családjának? A témáról Csorba László történészt, egyetemi tanárt, az MTA doktorát, egyben a téma kutatóját és szakértőjét kérdeztük.
A társadalmi formulák alapja mindig a tisztelet, amellyel az embertársamnak tartozom, s a tisztelet, amellyel önmagamnak tartozom. S hogy ez mit jelent?
Október 22. a dadogás elfogadásának világnapja. Éppen ezért szeretném elmesélni annak történetét, hogy beszédhibám ellenére hogyan tudtam többször is kiállni a nagyközönség elé, s milyen út vezetett odáig, hogy megbékéljek ezzel a kiszámíthatatlan, lelki eredetű zavarommal.
Barátnőmmel négy évig éltünk távkapcsolatban. Tavaly aztán ez a – sok szempontból érdekes – időszak véget ért. Összeköltöztünk, s az első közös albérletünkben végre megkezdődhetett közös életünk.
Vajon mi az oka annak, hogy Iránt erős kontrasztokkal lehet jellemezni, s hogyan befolyásolják a szigorú vallási törvénykezések az iráni emberek hétköznapjait? A témáról Url Izabell írónővel és emberi jogi aktivistával beszélgettem.
Mi a helyzet ma Törökországban? Milyenek a török férfiak és nők, milyen mértékben van jelen az iszlám vallás az életükben, s mi az, amiben példamutató lehet a nyugati kultúra számára? A témáról Url Izabell írónővel és emberi jogi aktivistával beszélgettem.
Törökországban a vallás semmilyen módon nem befolyásolja a hétköznapokat. Ellenben vannak olyan iszlám országok, ahol az olyan cselekedetek is büntethetőek, mint a nem megfelelő öltözködés. A témáról Url Izabell írónővel, emberi jogi aktivistával beszélgettünk.
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."