Előző számunk legérdekesebb írásai: Ön mindet olvasta már?
Íme az elmúlt hónap legizgalmasabb témái.
A NŐ ÉS A KARRIER
Nekünk, nőknek rengeteget segítenek az érzelmeink: ami akár versenyelőny is lehet. Jobban átérezzük mások problémáit, mint a férfiak. Persze néha mindez a visszájára fordul, s érzelmeink elkezdenek hullámozni... Nem szabad a hullámvasútra felülni. Nem az a megoldás, hogy az érzelmeinket befagyasztjuk, ugyanakkor fel kell tennünk a kérdést: Mennyire fognak minket ezek az érzelmek segíteni? Ha a válasz az, hogy semennyire, akkor bizony tudatosnak kell lennünk.
A nők általában kevesebbel is beérik, mikor karrierről van szó, pedig mi is ott szavaltuk a fiúkkal, hogy „csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek”. Ki segíthet tovább, ha megakadunk az álmaink beteljesítésében? Senki más, csak egy coach. Dr. Zolnay Judit coach szerint a nagy álmok nem luxuskivitelben, hanem határidővel érkeznek.
Mindannyian hordozunk magunkban sérüléseket és traumákat, de ez volt, van és lesz is. A női erő abban van, hogy bizonytalanságainkról bátran beszélünk. Csak ekkor fogunk változni, alakulni, hisz a nyílt beszéd azt jelenti, hogy van hitünk önmagunkban. Ha pedig nem sikerül, akkor elfogadóak leszünk azzal szemben is. Az ember sohasem kész, folytonos útkeresésben van, hát még a nő, aki az egyenlőtlenségek kora után most kezdi kitapogatni a határait. Hisz nem ő a harcos! Ő a befogadó, a lágy matéria, miáltal körbe tudja fonni a világot.
A nőknek egyre nagyobb igényük van a puhaságra, belefáradtak abba, hogy kemények legyenek, hogy megmutassák a világnak, mire képesek, mennyi súlyt bírnak el. Az üzletasszonyok is azt mondják, hiányzik nekik, hogy puha nők is lehessenek (legalább otthon). A mai nők ismét arról beszélnek, hogy a nőiességet szeretnék összeegyeztetni a munkájukkal. Összeállításunk ebben próbál segíteni.
Ha nők vagyunk, sokkal többször jelennek meg a „Mi lesz, ha...?” és a „Mit fognak szólni?” típusú korlátozó gondolatok a fejünkben. Gyakran érezzük úgy, hogy állóvízben tapicskolunk. Hogyan állítsuk a saját szolgálatunkba félelmeinket, és miképp gondolkodjunk stratégiában, ha már megvan a cél? A kérdésekről dr. Zolnay Judit (Budapest) üzleti coachcsal beszélgettünk. Judit 25 éven át dolgozott nagyvállalatoknál és nemzetközi cégeknél, majd úgy döntött: maga mögött hagyja vezérigazgatói pozícióját, s támogatói hivatásba lép.
„Eddig a frontvonalon játszottam, most a pálya másik oldaláról szeretnék segíteni” – mondja. Judit civilben háromgyermekes édesanya, jelenleg üzleti vezetőket, felső vezetőket, illetve számos ambiciózus nőt segít céljaik elérésében.
– Van az a mondás, hogy válassz olyan szakmát, amit szeretsz, és akkor soha az életben nem kell dolgoznod. Ez valóban így van?
– Mindenki, aki tudja, hogy mi szeretne lenni, szerencsés. Viszont sokan csak időközben jönnek rá – hozzáteszem: ők vannak többségben. Tanulmányaink során azért javarészt kitűnik, hogy miben szeretünk elmélyedni, és érdemes a tölcsért ez alapján szűkíteni. Ha pedig eljutunk a hivatásunkhoz, és jó helyen dolgozunk, bekerülhetünk a flow-állapotba. Vagyis észre sem vesszük az idő múlását, pedig éppen végezzük a munkánkat. Innentől kezdve már csak arra kell törekednünk, hogy ne a munkánk legyen az egyedüli örömforrásunk.
Olvass tovább: A nők és a karrier
A NOSZTALGIA FOGSÁGÁBAN
Valahol mindannyian a nosztalgia fogságában éljük az életünket. A régi szép időket emlegetjük, keserédes melankóliával gondolunk arra, ami elmúlt, s képtelenek vagyunk elszakadni attól, ami volt. Talán ezért is írta le a 17. század végén egy svájci orvostanhallgató démoni eredetű idegrendszeri betegségkénta nosztalgiát. Johannes Hofer megfigyelte, hogy az otthonuktól távol élő emberek olyan nagy lelki terhet élnek át, hogy abba akár bele is halhatnak. A honvágyhoz hasonló tünetek legyengítették a külföldön tartózkodó katonákat és tengerészeket, sőt a nosztalgiát még 1941-ben is káros jelenségnek tartották, ami meggondolatlanságokra buzdíthatja az embert.
Aztán a 20. század második felében az emberek vágyni kezdtek arra, ami elmúlt, s a nosztalgia szép lassan egy marketingeszközzé vált. A szórakoztatóipartól kezdve a nagyvállalatokig mindenki előszeretettel épít rá. Az internet korában pedig teljesen más megvilágításba került: a ma embere ugyanis olyan eszközöket hozott létre, amelyek felszámolják az időt, s időtlenné tesznek mindent és mindenkit.
Grafton Tanner amerikai filozófus úgy véli, hogy a modern ember ezzel felszámolta a nosztalgiát, mert a múlt folytonossá, mindig elérhetővé vált (és állandóan jelen van az életünkben). Ezért a 21. század korszellemét foreverismnek, vagyis „örökkévalóságizmusnak” nevezi. Tanner szerint ez az állandó visszavágyás a múltba a jelen kiszámíthatatlansága elől nyújt menedéket.
Többek közt ezért hódít folyamatosan a retró, ezért forgatják újra a klasszikusokat, jelenítenek meg a filmekben digitálisan megfiatalított színészeket, s ezért hallhatjuk korunk slágereit a mesterséges intelligencia segítségével feltámasztott zenészektől. Hollywoodban előszeretettel nyúlnak hozzá régi történetekhez, hogy aztán módosítsanak rajtuk. Néhány éven belül a Harry Potter franchise-t is felélesztik, ezúttal sorozat formájában. A streaming platformokon szinte minden elérhető – vagyis egyszerre férünk hozzá a múlthoz és a jelenhez. Az online tér is egyfajta bástyája az örökkévalóságizmusnak, legyen szó akár régi ismerősök felbukkanásáról vagy bármikor elérhető emlékekről. Tanner szerint az egész egy jól átgondolt marketingstratégia, amely révén soha semmi sem ér véget.
A nosztalgia érzése mindig valaminek a hiányából fakad. A modern embernek a kiszámíthatóság és a biztonság hiányzik leginkább az életéből. Ezért menekül a folyamatos nosztalgiába. A Zara feltalálta a folyamatos divatot, amikor állandóan áramlanak az új és új ruhák az üzletekbe, a mesterséges intelligencia pedig feltalálta a folyamatos időt, mikor soha semmi nem ér véget...
Csak a szépre emlékezünk!
Ám marketingeszköz ide vagy oda, a nosztalgia végső soron még mindig egy emberi érzelem, vágyódás valami után, ami elmúlt. S mivel alapjáraton a már megélt élményekre és emlékekre épít, nem feltétlenül rossz dolog. Emlékeztethet bennünket arra, hogy valójában milyen gazdagok vagyunk, de akár motiválhat is, hogy jobbá tegyük a jelenünket. Ha viszont rossz lelkiállapotban és élethelyzetben ér, ki is szakíthat a jelenből. Mi ezzel a probléma?
Olvass tovább: A nosztalgia fogságában
AZ ÉN IGAZGATÓNŐM
A gyereknevelés nem ott kezdődik, hogy ránézünk az óránkra: most épp ráérünk! Egyszóval nem 3-tól 4-ig neveljük a gyerekünket! Azzal is nevelünk, ahogy kikászálódunk az ágyból vagy ahogy végigcsináljuk a reggelt. Hiszen a gyerek pontosan lát mindent, s a mintákat elraktározza. Hatalmas felelősség van a szülő kezében.
„Az én igazgatónőm” – kanyarintom fel reflexszerűen a lap tetejére. Aztán eszembe jut: talán mégsem lenne ildomos „kisajátítanom” valakit, akit több száz volt diák tarthat a tanárnőjének. Így inkább csak elmesélem: miért határoztam el gimnazista koromban, hogy – ha egyszer sikerül, és tényleg újságíró leszek – interjút fogok készíteni Véghné B. Zsuzsannával (Csiliznyárad), a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Corvin Mátyás Gimnázium egykori igazgatónőjével.
Véghné B. Zsuzsanna Léváról származik. A nyolcvanas évek elején, férje révén került a Csilizközbe. Huszonkét éven át állt a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia élén. A 2018-ban – fennállásának 61. évében – megszűnt Corvin Mátyás Gimnázium szintén az ő igazgatása alá tartozott, így 2013-as nyugdíjba vonulásáig két önálló jogi státusszal rendelkező iskoláért, évi hatszáz diákért és közel ötven pedagógusért felelt.
Máig látom magam előtt, ahogy felszegett fejjel, egyenes háttal sétál a folyosón. Léptei határozottak, de sohasem siet. Mindenkinek, aki elhalad mellette, kedvesen odaint, mosolyog, biccent. Gazdasági tárgyakat tanít, így gimisként esélyem sincs jobban megismerni őt. Ám még erre sincs szükség ahhoz, hogy a példaképeim közé válasszam az igazgatónőt. „Egy jelenség. Nem lehet rá nem felfigyelni” – ennyit érzékelek a kisugárzásából tiniként; majd eltelik néhány év, s közben pontosan megértem, mi tette őt a szememben ennyire kivételessé. Három szó: öntudat, elegancia és méltóságteljesség, melyek együttese alkotja – legalábbis az én olvasatomban – a nagybetűs nőt. Különös véletlen, hogy az újbóli találkozást éppen az Új Nő adta meg nekünk, így végre felfejthettem: mi táplálja benne ezt a karizmát és erőt.
– Ildikó, biztos, hogy rám gondoltatok? – teszi fel másodjára is a kérdést, miközben a Villa Rosa teraszán kávézunk. – Talán 74 évesen már nem annyira új az a nő… – mondja mosolyogva. A fejemet csóválom.
– Hát persze! Különben is: a tanárnő az elmúlt tíz év alatt mit sem változott!
– Szóval már akkor is ennyire öreg voltam?! – kérdezi, majd látva a rémült arcomat, rögtön hozzáteszi: – Nyugi, csak ugratlak!
A beszélgetés első öt percében mindjárt két feltevésem is beigazolódik. Az egyik, hogy gyakran a legmagabiztosabbnak látszó emberek kérdőjelezik meg a legtöbbször önmagukat. A másik, hogy az a nő, aki az évek során nem felejt el önfeledten nevetni, örökifjú marad…
– Ha már az idősödésnél tartunk… Képzeld, Zsóka húgomat nemrég műtötték. Operáció előtt felpattant a tolóágyra, mellette viszont egy másik – jóval fiatalabb – hölgy is várt a műtétre. A testvérem, mivel kicsit félt, elpityeredett. Erre megszólalt a kishölgy: „Jaj, néni, ne sírjon!” Több sem kellett a húgomnak, a néni szó hallatán le is ugrott az ágyról: ő jól van, őt nem is kell műteni! (Nevet.) Ezt csak azért mondom, hogy lásd: valahogy így állunk mi az öregedéshez…
Olvass tovább: Humorral minden könnyebb
DRÁMA AZ ÉTTEREMBEN
– Nekem csak egy saláta lesz, köszönöm. Drágám, a pincér várja a rendelésedet.
– Látom, igen. Hű, nagyon szép a szeme!
– Tessék?! Nem értelek...
– És az a mosoly!
– Mit jelentsen ez?
– Jaj, ne haragudj, szívem, figyelek. Tudod, hogy csak téged szeretlek.
– Megbántottál!
A dráma folytatása: Dráma az étteremben
A DEEPFAKE PORNÓ
A deepfake a mesterséges intelligenciával előállított képet jelenti. Hitelességét tekintve rendkívül meggyőző. A deepfake pornó a másokról – akár a szomszédunkról vagy a kedvenc celebünkről – készített káros tartalom neve, s hatása azért veszélyes, mert csak tovább rombolja az emberi szexualitást.
Régen volt a privát pornó, amit szerelmesek készítettek az együttlétükről, s amit aztán az összeveszés után a (sértődött) férfi felpakolt az internetre. Sok ismert nő szenvedett emiatt, hisz megsértették a szemérmét. Ma a mesterséges intelligencia segítségével a diákok az osztály kipécézett lányairól készítenek ilyesmit – vagy férfiak az ismertebb nőkről, hogy aztán megosszák a videót a pornóoldalakon. Sőt, ma már sok mást is művelhetnek: deepfake kamerával akár a szobájukba is behozhatják a lemeztelenített szomszéd lányt...
A szakértők mellett persze a pornóipar képviselői is megkongatták a vészharangot. Mindenesetre az MI és a pornográfia ötvözésének súlyosabb következményei is lehetnek, mint hogy a pornószínészek elvesztik a munkájukat. A hamis felvételek nemcsak a „bosszúpornót”, de a lejáratást is új dimenzióba helyezhetik. A mesterséges intelligencia egyik legnagyobb veszélye a határtalan (és gátlástalan) emberi fantáziát eleddig kordában tartó technikai korlátok lebontása. Az MI-vel ugyanis már-már isteni hatalom kerül a felhasználó kezébe, aki aztán kénye-kedve szerint játszhatja a teremtőt – és semmi más, csupán saját jó erkölcse állhat az útjába. Már most is csak néhány szavunkba kerül, hogy levetkőztessünk egy hírességet – esetleg a kolleginánkat. S minél fejlettebb lesz a technológia, annál inkább elmosódik a határ igaz és hamis között.
Dopamindémonok
A pornó a modern ember életének része. Felesleges tagadni, hiszen soha nem voltak olyan könnyen elérhetőek a felnőtt tartalmak, mint manapság. Hol vannak már a férfimagazinok? Ködbe vesztek a szexkazettákkal egyetemben. A pornográfia az elmúlt évtizedek során szinte észrevétlenül szivárgott be az életünkbe, s találta meg az útját szinte mindenkihez. Az Only-Fans például a kukkolás élményére támaszkodott – s bizony nem kevés apuka ütközött bele a saját lánya képébe (más kérdés, hogy mit keresetek ezek az apukák az oldalon).
A fizetőképes videójátékos közösséget pedig a Twitch nevű platformon sikerült behálózni, ahol a közvetítő lányok olykor egy szál fehérneműben pucsítottak. A pornó nemcsak a zsebünkbe és a hálószobánkba költözött be, hanem ott van fejünkben is. Tagadhatatlan, hogy megváltoztatta a szexualitásról való gondolkodásunkat, még ha nem is vagyunk függők. Éppen ezért nem lehet eleget beszélni a pornó veszélyeiről és hosszú távon súlyos következményeiről: a mértéktelen pornónézés felborítja az örömérző, vagyis a dopaminháztartásunkat (egy idő után már semmi nem elég), feltolja az ingerküszöbünket, csökkenti a libidót, erekciós zavarokat okoz, s jól kitol velünk, mert a végén semmik leszünk és senkik: átveszi az uralmat felettünk.
Az MI levetkőztet (akkor is, ha nem egyezel bele). Csak idő kérdése volt, hogy a mesterséges intelligencia betegye a lábát a pornó világába.
A hamis valóság
Olvasom, hogy tavaly letartóztattak két floridai diákot, mert a mesterséges intelligencia segítségével 12-13 éves lányokról „készítettek” meztelen képeket. Floridában 2022 óta számít bűncselekménynek a nyíltan szexuális tartalmú deepfake képek terjesztése. Spanyolországban gyermekpornográfia miatt felelhetnek fiatal fiúk, akik a közösségi oldalakra töltöttek fel meztelen lányokat ábrázoló képeket, szintén az MI által levetkőztetve. Az egyik lányt zsarolni is próbálták, a másik meg bezárkózott, miután nyilvánosságra kerültek a róla közzétett hamis fotók. Spanyolországban egyelőre nincs olyan szabályozás, amely fellépne a deepfake, vagyis a mesterségesen létrehozott, manipulált felvételek ellen.
Olvass tovább: A deepfake pornó
