Akár a legfényesebb csillag

Az ősz lassacskán télbe fordult. A fák már lehullatták lombkoronájukat, kopáran és ridegen nyújtóztak az ég felé. A földet belepő száraz falevelek úgy ropogtak a cipők talpa alatt, mint az üvegcserepek. A nap sem úgy tűnt, mintha elő kívánna bújni a felhők közül, pedig napok óta egy csepp sem hullott alá az égből. Csípős szél fújt, játékosan, mégis hidegen, mintha csak azt élvezné, hogy az emberek sálakba bújva fedik el előle az arcukat. Ellának csak a szeme látszott ki, de Szél úrfi ide vagy oda, úgy döntött, hogy ő bizony ma sétálni fog. Azóta persze már százszor megbánta, s alig várta, hogy visszaérjen kis garzonjába. Fogalma sem volt, hol van, de ment, mintha csak zsinóron rángatták volna valami ismeretlen, valami új felé…

– Halálra fagyok – mormogta magában Ella, maga elé meredve, s abban a pillanatban nekiütközött valakinek. Ijedtében sikkantott egyet, mert elveszítette az egyensúlyát, de hirtelen erős férfikezek ragadták meg, és talpra állították. Ella felnézett az idegenre, aki legalább egy fejjel magasabb volt nála. Egy sötét szövetkabátos férfi állt előtte, akinek hollófekete haja, íves szemöldöke, és sűrű szempillákkal keretezett, ragyogó kék szeme volt. Ella ilyen vakítóan fényes kék szemet még soha életében nem látott. Olyan volt, akár a csiszolt gyémánt.

A férfi elfintorodott. Ella kihúzta magát, úgy tűnt, a magas idegen őt már nem találja ennyire lehengerlőnek. Csalódottság lett úrrá rajta, lesütötte a szemét. Szóra nyitotta a száját, hogy elnézést kérjen, de a férfi ingerülten ráripakodott.

– Nem tud vigyázni? Más is közlekedik az úton – Ella elvörösödött a férfi arroganciája hallatán. Úgy érezte magát, mint egy rakoncátlan gyerek, akit az apja rendre utasít.

– Bo... bocsánat – dadogta, de a férfi nem törődött vele. Kikerülte, mintha már így is több figyelmet szentelt volna neki, mint amit valójában megérdemelne, s indult tovább. Ella megkövülve állt, miközben a távoldó férfi bevitte a megsemmisítő csapást.

– Ügyefogyott.

Ellának még a lélegzete is elakadt. Arca ellilult, a nyelvébe harapott, de azért kibukott belőle.

– Arrogáns seggfej!

Ahogy kimondta, maga is meglepődött a merészségén. A férfi megtorpant, Ella pedig gondolatban átkozta magát, amiért utánaszólt. A férfi időközben elkezdett elegáns, hosszú léptekkel visszafelé sétálni. A lány fejében katasztrófa-forgatókönyv játszódott le, legszívesebben felhúzta volna a nyúlcipőt, de lába gyökeret eresztett.

Idegesen várta, hogy mi lesz, és a résnyire szűkült kék szemből semmi jóra nem számított. Meglepetésére azonban az idegen arca megenyhült, majd lassan elmosolyodott.

– Azt hiszem, ezt megérdemeltem – szólalt meg kissé vontatottan. Ella meglepetésében még a száját is eltátotta. – Sajnálom, hölgyem, valóban seggfejként viselkedtem – mondta a férfi, s ajkán ott bujkált egy apró, csibészes mosoly. Ella végre összeszedte magát.

– Elnézést, azt hiszem, egy kicsit én is ügyetlen voltam – vallotta be, miközben orcája lángolni kezdett, s nem a hideg csíp­te ki. Dühös volt és megbántott. Balga bakfisként viselkedett, de megbűvölte a vakítóan kék tekintet.

– Alex vagyok – nyújtotta a kezét békítően a férfi. Ella ehhez fogható széles mosolyt még nem látott. Az élénken csillogó szempár csak úgy ragyogott.

– Ella – válaszolta, s udvariasan kinyújtotta enyhén reszkető kezét. Arra számított, hogy a férfi majd erősen a markába szorítja az ő vékony ujjait. Ehelyett leheletfinoman megérintette a kézfejét, és egy kósza csókot nyomott rá. A lány a feje búbjáig elvörösödött.

– Ella. Milyen különleges név! – jegyezte meg a férfi. – Nem szokványos. Örülök, hogy megismerhetem.

– Én is örülök – válaszolta zavartan, szemlesütve.

– Azt hiszem, tartozom önnek egy bocsánatkéréssel. Mit szólna egy forró csokihoz a közeli cukrászdában? Szeretném kiengesztelni! – A férfi úgy vigyorgott, mint aki ellenállhatatlannak képzeli magát. De hatásos volt a szívmosoly, Ella szíve kihagyott egy ütemet. Hirtelen arról is megfeledkezett, hogy mennyire fázik.

– Nincs rá szükség! – mondta végül kis műmosollyal. – Hiszen már bocsánatot kért. Egyébként is nagyon úgy tűnt, hogy siet valahová...

– Valójában nem siettem – válaszolta a férfi, s enyhén bűnbánó arcot vágott. Ella szemöldöke a magasba szaladt, a férfi pedig azonnal kiolvasta szeméből a kérdést.

– Rossz napom volt a munkában. Azért sétáltam, hogy kiszellőztessem a fejem. Azt hiszem, nem is ön jött nekem, sokkal inkább én mentem önnek. Engedje meg, hogy jóvátegyem az iménti viselkedésemet.

Ella nem értette, miért bízik meg vakon a férfiban, de bólintott. Maga sem tudta, hogy esett, de hátraarcot csinált, s elindult a férfival. Együtt sétáltak el a cukrászdáig. Ahogy odaértek, a férfi kitárta előtte az ajtót. Lágy hangon csilingelt az ajtó felett lógó csengettyű. Egy ablak melletti bokszban foglaltak helyet. Alex mindkettőjüknek rendelt egy-egy pohár csodálatosan gőzölgő, sűrű csokoládét – a város egyik legjobb cukrászdájában voltak, a rézpult mögött pöttyös kötényes nénike állt. Ella hallgatott, hagyta, hogy a férfi hozakodjon elő valami érdekes témával. Remélni merte, hogy a férfinak nem csak a szeme tüzes, s nem olyan hétköznapi banalitásról fognak beszélgetni, mint a jeges novemberi szél.

– Miért választottad pont a mai napot a sétához? – Ella szemöldöke a magasba szaladt a csodálkozástól. Nem a formalitást hiányolta. Még a cukrászdába vezető úton megbeszélték, hogy nem fognak körülményeskedni. Csak nem értette, hogy a férfi miért pont ezt a kérdést tette fel, mert a lényegre tapintott: a lány sosem dugta ki az orrát ilyen időben. Gondolkodott, de végül az őszinteséget választotta.
– Igazság szerint fogalmam sincs. Gyűlölöm a hideget. Nagyon szeretek sétálni napos, meleg időben, de ilyenkor általában csak bekuckózom, és egész álló nap olvasok. Ma is ez volt a tervem, de aztán, nem is tudom… Kinéztem az ablakon, és úgy éreztem, hogy ma sétálnom kell. – Alex úgy bólogatott, mintha értené, pedig világéletében csak azokat a könyveket olvasta el, amelyek a munkájához kellettek.

– Ella, én azt hiszem, a sors akarta úgy, hogy ma egymásba fussunk – válaszolta végül. A lány nem mondott semmit, de akarata ellenére egyetértett vele.

– Mivel foglalkozol? – kérdezte a férfit.

– Ügyvéd vagyok, méghozzá piszkosul jó ügyvéd. Még sohasem veszítettem el egy ügyet sem, egészen a mai napig.

– Mi történt? Már ha nem veszed tolakodásnak...

A férfi először a fejét rázta, majd felsóhajtott.

– Hosszú sztori, de a lényeg, hogy az ügyfelemtől rengeteg pénzt csaltak ki, s ő nem vette észre. Amikor végre rájött, már késő volt. Az én segítségemet kérte, de sajnos elbuktam.

– Biztosan nem a te hibád – vigasztalta Ella. Vannak helyzetek és pillanatok, mikor az ember érzékennyé válik. Alex pedig életében először úgy érezte, létezik egy mosoly, ami még őt, az acélos természetű ügyvédet is képes levenni a lábáról.

Ella eleinte feszélyezve érezte magát Alex társasságában, de ahogy a kora délután alkonyba fordult, arra eszmélt, hogy egyre jobban felenged. Észre sem vette az idő múlását. Könnyed csevej vette kezdetét kettejük között, s a lány dallamos nevetése, a férfi döcögése egymást ellenpontozó szimfóniaként olvadt egymásba. Mikor Ella este hazaért, úgy érezte, mintha a magány, amely évek óta emésztette, egy csapásra megszűnt volna. Hosszú idő óta először hajtotta úgy párnára a fejét, hogy várta, mit hoz a holnap. Alexszel névjegyet cseréltek, megbeszélték, hogy a hétvégén találkoznak.

Szombat délután Ella úgy járkált fel s alá, mint egy űzött vad. A szekrényében fellelhető összes ruhát feltúrta, próbálta kitalálni, hogyan öltözzön fel a randira. Ellentmondásos érzések feszítették a keblét, még sosem volt senki, akit ennyire le akart volna nyűgözni. Alexnek ügyvédként bizonyára szép kis jövedelme van, ő pedig alig tudta magát és ezt a picinyke lakást fenntartani a fizetéséből, hiszen csak egy kis könyvesbolt eladója volt. Gyászosan felsóhajtott. Hiába akart tündökölni, kis szürke egérnek érezte magát. Ella nem látta azt, amit a környezete látott. Nem keresett, nem szondázott a férfiak között, első nagy szerelmében ugyanis csalódott. Nem voltak szabad vegyértékei, amire rá lehetett volna kapcsolódni. Erik elhitette vele, hogy szereti, hogy ő is lobog; aztán lecserélte valaki másra. Ella próbált rájönni, miért jobb az a lány, mint ő. Magánál csinosabbnak látta a hosszú lábával, karcsú derekával és kifutóra illő farkasmosolyával. Ella nem volt túl magas, de sűrű mézszőke haját, formás csípőjét és telt alakját nők százai irigyelték. Ott volt gömbölyű, ahol dukál: egy ideálisan pihe-puha nő.

Ella felsóhajtott: jobb lesz, ha lemondja a randit. Aztán bekeményített. Szedd össze magad, Ella! Emlékezz, mit szokott mondani a nagymamád: Mindenki megérdemli a boldogságot. Ne állj saját magad útjába! – feddte meg magát. Harminc perccel később csengőszó harsant. Ella vetett egy utolsó pillantást a tükörképére, és kinyitotta az ajtót. A férfi virágot tartott maga előtt. Ella szégyenlősen elvette, és beleszagolt. A bazsarózsa illata csiklandozta az orrát.

– Nem tudtam, mi a kedvenc virágod, de édesanyám mindig azt mondta, hogy rózsával egy férfi sosem lőhet mellé.

– Nagyon szeretem a bazsarózsát, anyukádnak igaza van – válaszolta Ella, és besietett a lakásba, hogy vízbe tegye a pompás csokrot. Már az autóban ültek, amikor Ella újra megszólalt.

– Liliom.

– Tessék?

– A kedvenc virágom a liliom. Hová viszel?

– Nem igazán tudom, kedveled-e az effélét, de balettre megyünk. A Diótörőt játsszák. – Ella elfintorodott.

Világéletében látni akarta az előadást, de nem most. A férfi észrevette a megváltozott hangulatát.

– Csinálhatunk mást is. Ne haragudj, meg kellett volna kérdeznem, hogy mihez volna kedved. – Alex csalódottnak érezte magát, de nem a lányt hibáztatta.

Ella kétségbeesetten rázta a fejét.

– Nem, Alex. Ez csodálatos. Tényleg. Mindig arról álmodtam, hogy egyszer megnézhetem a darabot az operában... – szabadkozott.

– Akkor mégis miért vagy szomorú?

– Én csak... – A lány sóhajtott, de végül csak kimondta, mi bántja: – Nem vagyok a megfelelő ruhában.

Ella alig mert felnézni lesütött pillái alól a férfi arcára. Alex egy pillanatig hümmögött, majd kitette az irányjelzőt, s lehúzódott az út szélére. Ellához fordult, és kezét a nő álla alá helyezve maga felé fordította az arcát.

– Ella, csodásan festesz, nincs semmi baj a ruháddal. Úgy vagy tökéletes, ahogy vagy!

Ella szeméből egy kósza könnycsepp hullott alá. Alex az ujjhegyével finoman letörölte.

– Nem tudom, miért vagy ilyen gyanakvó, ki bántott a múltban, de az illető biztosan egy idióta volt.

Ella nem hitt a fülének. Alex ezt honnan tudja? Látta a férfi szemében tükröződő csodálatot.

Szépnek érezte magát, magabiztosnak, csak úgy szikrázott körülötte a levegő. Tudta, hogy ez az a szerelem, ami majd légiesen könnyűvé teszi az életét. A sérelmeket most már el kell temetni. Ez a férfi nem Erik. Ez a férfi nem fogja megalázni. Ennek a férfinak a szemében végre ragyoghat, akár a legfényesebb csillag.