Az Erika Visage név fontos kis csillag, mikor Csallóköztől kelet felé indulunk a térképen. A nánai Mihálko Erika ugyanis az egyik legjobb sminkes, akit ismerünk, sminkvariációit mohón nézegetjük az Instán. Varázs van bennük, merészség és rengeteg érzelem.

Támogatja a nőket, olyat lát meg bennünk, amit mi magunkban nem. Néha találgatjuk is, vajon miből inspirálódik. Utoljára tűzpiros cipellőben fotóztuk, vidáman mosolygott. A Topánkovo online cipőbolt csapatában dolgozott, mellette esküvőkre sminkelt, néha már hajnali ötkor ott ültek nála a lányok. Zajlott az élete. Aztán három éve kettévált számára a világ: előttre és utánra. Csomót tapintott ki a mellében. A mellrák kispadra ültette, nagyon nem stílusosan – pont nőnapon.

erika-visage-belso.jpg
Erika 34 évesen nézett szembe a démonnal, most 37. A rák stigmatizál, a nők rettegnek tőle. Többek közt ezért is döntött úgy, hogy naplózni fogja a betegségét. Az Instagram felkapta.

– Hogy vagy most?

– Jól érzem magam. Az orvosom gyógyultnak nyilvánított. Ha az ember talpra áll ilyenből, akkor átértékelődik az élete. Én is sok dolgot elengedtem a régi életemből: mindent, amiről úgy éreztem, hogy rossz volt – a felesleges stresszt, a rohanást. Ez volt a válaszom arra, ami velem történt. Egyébként is megválogattam, kit engedek közel magamhoz, de ma még válogatósabb vagyok – s nemcsak ebben, másban is. Elkezdtem például utazni, megjártam a zarándokutat, az El Caminót.

Mindig vonzott a jövés-menés, csak a férjem kicsit nehezen lódult meg, mert azt tartotta, hogy az utazáshoz rengeteg pénz kell. Pedig nem is. Én mindent leszervezek (hű, azt nagyon élvezem!), neki csak fel kell szállnia a gépre, és mehetünk.

– Hány éve vagytok együtt a férjeddel?

– Huszonkét éve együtt vagyunk: 15 éves voltam, amikor találkoztunk, azóta együtt vagyunk jóban-rosszban. Talán azért is hajlik az utazásra, mert rájött arra, hogy nem biztos, hogy van holnap.

– Mikor posztolni kezdtél az Instán a betegségedről, sokan követni kezdtek. Velük mi van?

– Az elején nagyon egyedül voltam. Nem ismertem senkit, aki ilyen fiatalon rákkal küzdött volna. Aztán nyilvánosságra hoztam a történetemet, és olyan nők jelentkeztek a közvetlen környezettemből, akik szintén végigjárták ezt az utat. „Miért nem mondtátok? Miért nem beszéltünk róla?” – kérdezgettem. Beszélni kell róla, hogy tudjuk egymást támogatni.

erika-visage-szines.jpg
Az ördög a részletekben rejlik. Erika maga fotózza a modelljeit. „Egy-egy fotósorozat rengeteg előkészítő munkával jár: beszerzem a kellékeket, a megálmodott ruhákat, a fényeket, hogy minél tökéletesebb legyen a fotó. Végtelenül igényes vagyok a végső eredményt illetően. Nagy köszönettel tartozom gyönyörű és türelmes modelljeimnek is. Jó egy helyen látni a képeket, a 8 év minden boldog pillanatát, az ingyen elvállalt presztízsmunkákat, a hajnali ébredéseket, a sok munkás szombatot. Nem adnám őket semmiért! Most boldog vagyok. Remélem, még sokáig így marad.”

– Ma már nem is gondolsz a betegségedre?

– Mindig ott van. Ezzel meg kell tanulni együtt élni. A férjem és a lányom bent vannak a tengerben, pancsolnak a matracon: azt érzem, hogy fantasztikus minden. Mígnem odadugja a fejét a kisördög, hogy hahó, lehet ez ám másként is... Mi lesz, ha a vérvétel után azt mondják, hogy nincs minden rendben?

– A betegséged előtt is ilyen komolyan vetted a sminket?

– Amikor beteg lettem, úgy éreztem, hogy én már soha többé nem fogok sminkelni. A jó sminkes beleteszi a munkába a szívét-lelkét, s az én lelkem mással volt elfoglalva. Lemondtam az összes időpontomat, pedig egész évre be voltam táblázva. És elkezdtem vízfestékkel festeni.

Tájképeket festettem, templomokat. Néha képről, néha órákig ücsörögtem egy réten.

– Ez afféle terápia volt? Mit adott neked a festés?

– Békét, de menekülés is volt. Most már nem festek. Márciustól karácsonyig festettem, majd jöttek az ünnepek és velük az érzés, hogy most már sminkelni szeretnék. Még tartottak a kezelések, de én úgy gondoltam, ideje lesz visszatérni a sminkeléshez.

– S mit ad most a smink, amit semmi más nem tud megadni?

– Több időt hagyok a kreativitásra, nem vállalom túl magam, már tudok nemet mondani. Idén volt egy rendezvényünk, meghívtam egy lengyel sminkest, akitől én is sokat tanultam. A technikámon is újítottam, de akik hozzám járnak, azért járnak, mert olyan vagyok, amilyen. Nem akarom újradefiniálni magam. Az esküvői sminkek visszafogottak, ott érthető módon korlátok közé vagyok szorítva. Most egyébként a nagyon natúr, földes színek a trendik, ám szerencsére van ünnepi és báli szezon is, ott lehetek merészebb. Meg aztán időnként meghívok egy-egy lányt kreatív sminkre, és közben nem nézem az órát. Aztán lefotózom a végeredményt, kiposztolom, hogy megmutassam a világnak, mit tudok. Ez az én 3D-s vásznam. Jobban meg akarom ismerni magamat, próbálkozom, megálmodom azt, aki még lehetnék.

erika-visage-leveles.jpg
Amikor megláttam Secret Garden by Vera munkáit, azonnal tudtam, hogy szeretnék vele egy projektet. Csodás fejdíszeit felhasználva letisztult sminkeket készíthettem.

– Ha jól értem, szereted, mikor van szín és fény a modelleden. Milyen a viszonyod a színekkel?

– A nyári hónapokban nagyon színesen öltözködöm. Sminkben most a kapucsínó meg a latte a divat, a természetes színek, a kevés textúra, mindez saját tónusokhoz igazítva. Most mindenki a minimalizmusra törekszik. Tusvonal, kis fények, barnás-földes színek, ennyi. S ha már a nők nagyon unják, legfeljebb kérnek egy pici lilát, egy pici narancsot, de csak leheletnyit. Pedig a szupermodellek sminkjei nem ilyenek, Hailey Bieber arca például nagyon „glass skin”: tehát üvegszerűen, gyönyörűen elkészített a bőre.

– Szerinted milyen a jó smink?

– Sok mindentől függ – arctól, kortól, alkalomtól. Mindig azt mondom a vendégeimnek: a lényeg, hogy jól érezzék magukat benne. Amikor először van nálam valaki, beszélgetek vele, s utána már vezeti a kezemet, tudom, hogy mi számára a sok.

Az életben a legjobb befektetés, ha törődünk magunkkal. Erika azért dolgozik, hogy megismerjük magunkat. Ezáltal bizonyára benne is új források buzognak fel, miközben ecsetjével végigtáncol az arcunkon. Sminkjeiben mások vagyunk – és mégis önmagunk vagyunk, csak elkezdünk ragyogni. Nem pont annyi, nem pont az a textúra, amit elképzeltünk, hanem kicsit több, de mindig a legjobb. Segít nekünk túllépni önmagunkon – ahogy ő is túllépett önmagán, mikor az élet egy nagy megpróbáltatás elé állította.

– Szereted megismerni a vendégeidet?

– Igen. A vendég nálam megpihen. A friss anyuka beül a székbe, majd nagyot sóhajt: jaj, de jó! Becsukja a szemét, és már mondja, hogy mi van otthon, mi van a kicsivel, szoptat vagy nem szoptat. Sokszor terápiás hangulata van a sminkleckének, amit én egyáltalán nem bánok, mert szeretem hallgatni az embereket. Néha próbálok tanácsot adni. Mert mindig mindenkinek a saját problémája a legnagyobb és leghatalmasabb... Nem szabad elbagatellizálni, lekicsinyelni semmit, ezt megtanította velem az élet. Sokszor megjegyzik: „Mi ez ahhoz képest, amit te éltél át!” Valahol az én bajom másokon is segít. Mert nem érdemes felesleges terheket cipelni.

– Tanítod is a sminkelést?

– Azokat a nőket szeretem tanítgatni, akik szeretnének többet kihozni magukból. Én igazából értük vagyok! Megmutatom nekik, hogyan készítsenek el 10 perc alatt egy olyan sminket, ami egész nap kitart. Van, akinek elég egy alkalom, van, akit hosszasabban kell vezetgetni. Főleg az alapozó árnyalatával vannak a nők bajban. Van, aki az erősebb fedést szereti, van, aki súlytalanabbat, hatalmas a választék. Ma már olyan alapozók vannak, amelyek nem zsugorodnak rá a bőrre, nem szárítanak. Sokan még mindig ragaszkodnak a tusvonalhoz, pedig egy bizonyos kor felett már nem kellene erőltetni, rejtett szemhéjnál pedig egyáltalán. Ilyenkor szólok, hogy ezt most felejtsük el, mutatok neked valamit, ami jobban kiemeli a szemedet.

erika-visage-nude.jpg

– Van a sminkelés és az utazás. Mi az még, amiből erőt merítesz a mindennapokhoz, ami tovább lendít?

– A betegségem idején közel kerü-tem a templomhoz. Felajánlottam, hogy segítek a katolikus nyári gyerektáborban. Fantasztikus élmény gyerekekkel foglalkozni, úgyhogy ott ragadtam. Már ők hívnak engem, mert szuper kis csapatot alkotunk. Ez is táplál, növeszt. Az El Caminót két kezelés közé szorítottam be: ez egy biciklis zarándokút volt a keresztapukámmal. Párkányban bringaboltunk volt, úgyhogy biciklivel vágtunk neki az útnak, Portóból mentünk Santiago del Compostelába. Máskor is volt már olyan, hogy alig lefolyt az infúzió, irány a Tátra, és másnap már túráztam. Az úgy van, hogy már akkor indul az utazás, amikor eldöntöd, hogy mész. Azóta mindig van egy következő úticél, ebbe kapaszkodom. Régebben nagyon messzi helyekre vágytam, ma már nem. A közelben is sok szép hely van. De szeretném azért látni a sarki fényt, az éjszakai napfényt. Emellett a lányommal is járok kirándulni, na meg a barátnőimmel is.

– Meséltél a férjedről, mesélj kicsit a kislányodról is!

Polettnek hívják, kilencéves. Mintha rólam másolták volna, olyan, mint én voltam gyerekkoromban. Egyre jobb anya-lánya páros vagyunk. Ő is tudta annak idején, hogy anyuval baj van, ma már nevén is nevezi bajt. A kezelések megkezdése után nem vettem le a kendőmet, nem akartam, hogy haj nélkül lásson a családom. Nem akartam sokkolni a környezetemet. A férjem sokszor mondta, hogy ne kínlódjak a nagy melegben, de volt bennem egy gát: ezt nem! Talán nem is látott a lányom haj nélkül. Hétéves volt akkor, éppen kezdett iskolába járni. Új barátai voltak, új kihívások érték, otthon csak vele foglalkoztam. Napközben jógáztam, sétáltam, virágot szedtem a réten, éppen akkor lett új kutyusunk. Ezek azok az apróságok, melyekre nincs idő a mai rohanó világban. Mindent intenzívebben megéltem: a váltásokat, a tavaszt, a nyarat, az őszt. A betegségem elején csendes volt minden, a madárcsicsergésre sem neszeltem föl.

Nehéz volt látni, hogy minden megy a régi kerékvágásban, mindenki élete zajlik, csak az enyém nem. Akkor azt éreztem, hogy azontúl soha, de soha nem fogok tudni mosolyogni, és soha többé nem leszek boldog. Aztán elindultak a kezelések, és rájöttem, hogy ezt is ki lehet bírni.

– Azon gondolkodtál már, hogy miért kellett ennek megtörténnie, vagy ezt a kérdést egyáltalán érdemes feltenni?

– Nem lassítottam volna le, nem fordultam volna a hit felé, nem kezdtem volna utazni, ha nem betegszem meg. Történik egy rossz dolog, de jó hatása is van.

– Milyen tanácsot tudnál adni azoknak, aki hasonló cipőben járnak?

– Ne féljenek szakember segítségét kérni, én is jártam pszichológushoz, pedig szerető család és segítő közösség vett körül. Sokan nem is tudják, hogy az onkológiai betegeknek a tanácsadás térítésmentes. Én véletlenül keveredtem a pozsonyi onkológián arra az emeletre, ahol a pszichológus ült. Kinyílt egy ajtó, s kidugta a fejét az orvos: „Engem keres?” „Lehet” – mondtam. Mindent meg tudtam vele beszélni. Nem szabad elveszíteni a reményt. Ezt egy ismerős nem tudja hitelesen elmagyarázni, csak egy szakember. Minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy boldog életet tudjunk élni. Csak rajtunk múlik.

elofizetes_uj_no_0.png

A küzdelem hónapjai

,,A legrosszabb a mintavétel utáni várakozás. Emlékszem, ahogy a konyhában ültünk az anyósommal. Amikor a férjem hazaért, összeomlottam. Cikáztak a fejemben a gondolatok. A férjem mozdított ki a mélypontból. Az ijesztett meg, hogy sírt. Az együtt töltött 20 év alatt ilyen nem volt. Ez annyira megrémisztett, hogy összekaptam magam. A szűk család támogató volt. Elkezdtem misére járni, beszippantott a templom. A műtétem  előtt értem imádkozták a rózsafüzért, ami nagy megnyugvást adott.”

erika-visage-erika.jpg

„2010-ben endometriózist diagnosztizáltak nálam, az egyik petefészkemet ki kellett venni. Mikor 2012-ben összeházasodtunk a férjemmel, tudtuk, hogy nem lesz könnyű a babaprojekt. Ahhoz képest Polly hamar megérkezett – igaz, hogy a 33. hétben, császármetszéssel. Akkor még fel sem fogtam, mekkora mákom volt. Utána volt egy méhen kívüli terhességem. Lehet, hogy ezután le kellett volna ülni, és egy szakemberrel kivesézni, hogy az utóbbi években milyen körhintán ültem. Én viszont úgy voltam vele: menni kell tovább. Nehéz felfogni, hogy a lélek megbetegítheti a testet. Bár ez sem biztos, hogy így történt. Nyilván, ha tudnánk, hogy mi történik velünk, akkor dolgoznánk rajta, mert aztán belebetegszünk. Mi, emberek már csak olyanok vagyunk, hogy azt hisszük: igen, másokkal megtörténik a rossz. De mi kivételek vagyunk, velünk nem történhet meg... Én is azt hittem.” (Részletek egy korábbi interjúból.)

Ünnepi sminkek

Ugyanaz az arc háromszor, és mindig más. Szuri Sisi Köbölkútról.

erika-visage-arany.jpg

erika-visage-ezustos.jpg

erika-visage-rozsaszin.jpg

Novák Zita
Kapcsolódó írásunk 
Cookies