Régen az ősz tincseket a bölcsesség jelének tartották. Aztán jött a fiatalság kultusza.

Boros Erika 52 éves, pedagógus Eperjesen. Férjezett, 3 lánya van, a legkisebb 14 éves. Szerinte az őszülés belső érésünk kivetülése a külsőnkre.

boros-erika-az-osz-haj-is-szeretheto-alllo.jpg

Boros Erika (52) sohasem gondolta volna, hogy az ősz hajával kerül majd reflektorfénybe. Azért valamit sejthetett, mert a végsőkig elszánt volt, ugyanis kilenc hónapjába került, mire lenőttek az ősz tincsei. S nagyon szereti a mostani, természetes hajszínét.

Ma úgy gondoljuk, csak az a nő számít, aki fiatal, s a fiatalság ellensége az ősz haj. Pedig a fehér haj nem egyenlő az öregséggel (hisz sokan harmincéves korukra megőszülnek), és az ősz haj is lehet gyönyörű és divatos. Erika kislányos arcának, gödröcskéinek nem is lehetne nagyobb ellentéte, mint a fehér hajtincsek. Pont ezért hívják fényképezésekhez ruhamodellnek.

– Sötétbarna voltam, de korán kezdtem őszülni – kezdi Erika, aki civilben pedagógusként dolgozik Eperjesen. – 17 évesen az ősz hajszálakat kíméletlenül kitéptem. 20 éves koromtól festettem a hajam, eleinte hennával, vörösre. Tetszettem magamnak, bár anyukám azt mondta, hogy szebb lenne természetesen; de hát ki akar ősz hajszálakat huszonévesen? Mindenkiben ott van a női hiúság. Amikor az első gyermekemet vártam, átváltottam feketére. Úgy éreztem, a fekete kifejezi, hogy anyává értem.

Érdekes a nő élete. Nekem a hajszínváltás jelezte a különböző korszakaimat. Tudatos döntéseket hoztam, ezért is tartottam ki mellettük hosszú ideig. Most meg jó azt érezni, hogy az idő múlásával sincs semmi baj, így is jó vagyok.

– Mikor fordult meg először a fejében, hogy kidobja a hajfestéket?

– Mikor egy hét után már ott csillogott a deres lenövés a választéknál. Évekig ápolatlannak éreztem magamat a mákos hajam miatt. A végén már kéthetente nyúltam a festékesdobozért; a fejbőröm is megsínylette a sok kémiát. Mígnem eszembe jutott, hogy az eperjesi nagymama kék szemű volt és fehér hajú. Lehet, hogy az enyém is olyan szép lenne, ha hagynám lenőni... Ő egy amatőr színtársulatban énekelt és táncolt, kicsit rebellisnek számított a korában. A családban jelen van a zenei gén, az édesapám is zenélt, én is évekig énekeltem az Ardea énekes formációban.

– Milyen volt az út a megvalósításig, mikor lett végül a szándékból tett? Biztosan nem ment egyszerűen.

– Megerősítésre vágytam, ezért elmeséltem a barátnőimnek, férjemnek, mit tervezek. Volt, aki lebeszélt volna róla. Én is tartottam kicsit attól, hogy milyen lesz, amíg lenő a hajamról a festék. Sok mindennel próbálkoztam. Vagányul befestettem kékre, de nem igazán tetszett. Visszafestettem feketére. Sokáig vívódtam. Aztán három évvel ezelőtt gerincműtétem volt, hosszú ideig hajat mosni sem tudtam. Ezzel a három hónappal nyertem négy centit! Utána az egyik barátnőmmel, akinek szintén ősz a haja, nekiestünk a fejemnek, és hidrogénnel leszívattuk a feketét. Másnap könyörögve hívtam a fodrászomat, hogy segítsen. Akkor minden árnyalat megtalálható volt a fejemen: fekete maradványszín, sárgás, rézvörös, zöldes, minden. Vállalhatatlanul csúnya volt.

elofizetes_uj_no.png

– Volt ereje folytatni? A nők zöme feladta volna...

– Bejelentkeztem egy magyar közösségi csoportba, ahol az őszülő nők tanácsokat adnak egymásnak, miként hagyható el a hajfestés. Rengeteg erőt kaptam tőlük. A fodrászom pedig, akiben azóta is bízom, végre elhitte, hogy igenis ezüstkoronát akarok. Először lenyírt rövidebb bubifrizurára, majd még egyszer leszívta, s a végén kimosható festékkel kávébarnára festette a fejem. Én meg összetörtem, hogy nem lehetek ősz egyik napról a másikra! Ez így ment négy hónapon keresztül, egyre világosabbra festették a hajam. Majd kilenc hónap múlva még egyszer jó rövidre levágták – és attól kezdve nem festettünk többé. Végtelenül büszke voltam a kitartásomra.

– Közben egyszer sem tört meg?

– Dehogyisnem! Az elején többen mondták, hogy inkább csináljam vissza. A polcomon egész végig ott volt egy doboz fekete festék, s bizony voltak napok, hogy meginogtam.

– Miként jutott túl a megtorpanásokon?

– Van egy belső szabály az ezüstcsoportban, hogy minden hónapban lefotózzuk magunkat. Van, aki hagyja egyszerűen lenőni a festett haját, majd felrakja a fényképet a csoportba, hogy már lejjebb van a csík. Többen fonják, kontyolják, színes nemezsávokat fonnak a hajukba. Legyen akkor bohókás, míg tökéletes nem lesz. Mire jön a dicshimnusz, hogy milyen szép vagy, tarts ki, csodás leszel! Egy ilyen női közösség hatalmas erőt ad. S kell is a biztatás. Ha valaki bántó megjegyzést kap, azt is megbeszéljük.

Lám, ennyire nyitottak is tudunk lenni mi, nők. Néha megtörténik, hogy valaki visszafesteti a haját, aztán mégis kezdi elölről, mert egy hét után megint ott van a deres lenövés. És mi támogatjuk ebben. Egy hölgy, akinek különösen gyorsan nő a haja, rozmaringöntettel kezeli. A rozmaringot leforrázza, állni hagyja, mosás után leönti vele a fejét.

– A haj minősége is megváltozott a lenövesztés után?

– Igen. Sokáig azt éreztem, hogy szörnyen elvékonyodott. Féltem, hogy nem lesz tartása, és még egy egész év kellett ahhoz, hogy élettel teli, hullámzó legyen az állaga. Meg is növesztettem, hogy tudjak kontyot készíteni. Két és fél év után jutottunk el a mostani állapotig.

– Hogyan kezeli most a haját?

–  Növesztem, mert kontyra vágyom. Gyakran mosom, szeretem a frissesség érzését. Kókuszolajos készítménnyel ápolom a hajvégeket, ősz hajnál a hidratálás nagyon fontos. A hajhabot, a lakkot, a hajfixálót kerülöm. A táplálkozásomon is változtattam, egészségesebb, könnyen emészthető ételeket, sok zöldséget fogyasztok. Újra vitális nő vagyok. Új Nő! (Nevet.) S azóta jobban tisztelem magamat, hogy le tudtam vetkőzni a női hiúságot. Ami nagyon fontos még, az a minőségi alvás. Ha kipihent vagyok, akkor ragyogok. Miért is ne?! Szeretem a családomat, a barátaimat, a munkámat. S az életemet az éneklés és a selyemre festés teszik teljessé.

boros-erika-az-osz-haj-is-szeretheto-ill.jpg

– Mit lát, mit érez, amikor a tükörbe néz?

– Hogy természetes vagyok. Titokban megdicsérem magamat a kitartásomért. Mert ki, ha nem én? Édesanyám elvesztése óta én vagyok az, aki erőt ad mindenkinek. Ötvenegyedik születésnapomon a barátaim egy csodálatos tortával leptek meg, egyetlen gyertya égett rajta. Újrakezdtük a számolást!

– El tudja képzelni, hogy valamikor még befesti a haját?

– Nem, már nem. Egyszer kérdezte tőlem valaki: Ugye, te egy földi angyal vagy? Meglepődtem, de a nagylányom megnyugtatott: Anya, te ilyen fényvivő vagy! Nevetsz, élsz, segítesz! Én hiszek az érzésekben, főleg a női őserőben.

Azt gondolom, a nők csodalények, egyszerre erősek és gyengék. Életet adnak, alázattal és odaadóan szeretnek. Mindehhez energia kell – én pedig három éve arra gondoltam, nem pazarlom az energiámat arra, hogy festem a hajamat. Egyáltalán nem mellékesen pedig: a hajfestékben levő méreg bekerül a természetbe, s onnan vissza a szervezetünkbe. Én ezt nem szeretném!

Deresen és fiatalon

Valamikor, egyszer ki lett mondva, hogy az ősz haj az öregség jele – ami igaz is kicsit, ha ráncos hozzá az arc. Ma már tudjuk, hogy a vas vagy a B12-vitamin hiánya gyorsíthatja az őszülést, de nem ezen múlik. A genetikai programunkat nem lehet átírni, a melanin termelődésének csökkenését nem tudjuk befolyásolni. Ezért fordul elő, hogy valaki már fiatalon megőszül. S igaz, hogy már az ősz hajú modelleket is elfogadjuk, de csak a plakátokon.

Amint őszülni kezdünk, előkerül a hajfesték. Van egy Grombre nevű gyűjtőoldal az Instagramon, amit hat éve indított egy 24 éves nő, ahova a fatalok is feltölthetik az ősz hajú képeiket. Nem az a cél, hogy ítélkezzenek azok felett, akik továbbra is a hajfestést választják. Csak önbizalmat szeretnének adni azoknak a nőknek, akik szívesen nem festenék a hajukat, de félnek, hogy mások mit szólnak deres fejükhöz.

Novák Zita
Kapcsolódó írásunk 
Cookies