– Mostanában melyik a kedvenc szereped?
– Az egyik kedvenc darabom még az előző évadból Lorca: Vérnász című drámája. A Martin Huba rendezte Karamazov testvéreknek is jó visszhangja volt szakmai berkekben. Dosztojevszkij drámáit színre vinni igazi kihívás – és hatásos színészi alakításokra nyújt lehetőséget. Talán ezért is ültette Martin Huba a nézőket a színpadra: így közvetlen közelről láthatják az arcjátékunkat.
– A drámaíró, Martin Mc.Donagh darabjában, a Macskabajban Jamest, a drogílert alakítod, nagy sikerrel…
– Sikerült ráéreznem a karakterre. Innentől kezdve pedig már csak játszani kellett. Bár kezdetben kicsit megrémültem, amikor meghallottam a rendező elképzelését. A darab egyik jelenetében a lábamnál fogva vagyok felkötve, pontosabban hegymászó kapoccsal rögzítve egy vaskonstrukcióra. Eleinte bizony elég nehezen viseltem.
– Kevés színész büszkélkedhet azzal, hogy a vígjátéktól drámáig minden műfajban „használható”. Melyiket szereted jobban?
– Szeretem a prózai szerepeket, de igazán otthona az operett, musicalek világában érzem magam. Imádok énekelni, táncolni. Gór Nagy Márai Színitanodájában végeztem, s pár évig Budapesten játszottam: ezalatt inkább zenés darabokban szerepeltem, mint a Chicago, Hair a Grease. 1999-ben Németországban a Dracula című musicalben is játszottam: Budapesten volt a válogató. Még az sem szegte kedvem, hogy németül kellett mindent megtanulni.
– Amikor megkapsz egy szerepet, hogyan fogsz hozzá? Otthon rágódsz rajta vagy a próbák során alakul ki a figura karaktere?
– A szövegkönyv elolvasása után kezdek el „filózni” rajta: otthon, vezetés közben, bárhol. Aztán egyeztetünk a rendezővel, ki-ki elmondja a saját elképzelését.
Vannak szerepek, amelyeket nehezebb „nyakon csípni”. Néha az életből ellesett apró mozdulatok segítenek, hiszen rengeteg olyan apró „etűdöt” lát az ember maga körül, akár az utcán, akár egy kávézóban, amit be lehet építeni az előadásba.
– Volt olyan, hogy közeledett a premier, és te úgy érezted, még nem tökéletes a figura? Ilyenkor nincs benned félsz?
-- Gyakran azért nehéz, mert sokáig tart az egyeztetés a rendezővel: én is másként látom, ő is másként látja… Szerencsére nem vagyok lámpalázas. Talán ennek is köszönhető, hogy ha valamelyik kollégának kiesik a szöveg, tudok segíteni, végszavazok. Egyszer-kétszer már velem is megesett, hogy abszolút nem tudtam, mit kell mondanom, és a kollégák segítettek ki.
– Mi történik abban az esetben, ha más a te elképzelésed, mint a rendezőé?
– Általában megpróbálunk kompromisszumot kötni. Vannak ugyan rendezők, akikkel nehezebb, mert kitartanak a saját elképzelésük mellett. Az a jó, ha lehet érvelni, mert ezek a viták szakmailag fejlesztik az embert.
– Melyik a kedvenc színházi darabod?
– Az egyik legnagyobb színházi élményt az Operett Színház Elizabeth című darabja nyújtotta számomra, mely a tragikus sorsú Sziszi életét mutatja be. Ez annyira lenyűgözött, hogy huszonötször néztem végig. A főszerepet egyébként volt osztálytársnőm, Janza Kata játszotta.
– Melyik alakításodra vagy a legbüszkébb?
-- Talán a Kőszívű ember fiaira, Gali László rendezésében. Nagyon szerettem ezt az előadást, annak ellenére, hogy három és fél órás volt. Baradlay Jenő szerepével nagyon egymásra találtunk. A próbák alatt hat kilót fogytam, és éjjel-nappal azon töprengtem, mivel tudnám egyedivé varázsolni a kissé naiv, ábrándozó széplélek Jenő figuráját.
– Játszottál a Família kft.-ben, gyakran szerepelsz reklámokban a Markiza és Joj televíziókban. A szakma általában fanyalogva viszonyul az ilyesfajta „haknihoz”…
– Komáromra ez nem jellemző.Ha bármelyik kollégámnak „bejön” egy reklámszerződés, akár tévé, akár rádió, annak mindnyájan örülünk. Ráadásul a médiás közszereplés által ismertebb lesz az ember arca. A színész neve – ha sorozatban, filmben játszik –, jobban bekerül a köztudatba, ami a színházi szerepeinek csak jót tesz.
– Köztudott, hogy kiegyensúlyozott családi életet élsz, két gyermeked van. Hogy lehet ezt a hivatást összeegyeztetni a családdal?
– A feleségem civil, szövegfordító, és nagyon megértő. Pedig most, hogy anyasági szabadságon van, több teher hárul rá. Bence fiam szeptemberben múlt három éves, és nemrégen született meg Áron.
– Papás szülések voltak?
-- Igen, mindkettő. Bencénél még nagyon izgultam. Éppen Verebes Istvánnal próbáltuk a II. Józsefet, amikor hazahívott a feleségem, hogy jön a baba.
Természetes úton született: fantasztikus érzés volt látni, ahogy a kis pocaklakó előbújik. A második fiam, Áron A bor című darab próbafolyamata alatt született. Elég izgalmasra sikeredett a szülés, mert csak az utolsó pillanatban toppant be az orvos
– A háztartási munkákból is kiveszed a részed?
– Amennyit tudok, segítek otthon. Szeretek mosogatni, besegítünk Bence fiammal a takarításba, bevásárolunk. A nap záróakkordja a pancsizás. Bencét mindig én fürdetem, ha otthon vagyok. Ilyenkor cápásat játszunk. Egyébként megvannak még a gyerekkori játékaim, a játékkockák, a kis autók.
– Mi jelenti számodra az igazi kikapcsolódást?
– Az igazi pihenés az, ha a családdal lehetek. Esténként nagyokat szoktunk négyesben sétálni, de sokat járok Bencével biciklizni. Gyakran meglátogatjuk a nagyszülőket is. Emellett hobbiszinten nagyon szeretek fával dolgozni, barkácsolni.
