Az utóbbi években paradigmaváltás következett be a szívinfarktus gyógyításában. Mint az a laikusok előtt is egyre jobban ismert, infarktus akkor következik be, ha a szívizmot vérrel/oxigénnel ellátó koszorúérben vérrög (trombusz) jön létre.
A vérrög elzárja a koszorúeret, és az így vérellátás nélkül maradt szívizomban iszkémia (vértelenség) kezd kialakulni. Ha ez a vértelenség órákon keresztül fennáll, az érintett szívizomban elhalás (nekrózis) alakul ki, amely közvetlenül veszélyezteti a beteg életét.
A szívgyógyászok (kardiológusok) ún. teljes iszkémiás időről beszélnek, és arra hívják fel a figyelmet, hogy ennek hossza szabja meg a szívizomkárosodás nagyságát. Arra kell tehát törekedni, hogy ez az iszkémiás idő minél rövidebb legyen. A sürgősségi ellátásban dolgozó mentőorvosok szerint az iszkémiás idő hosszát két tényező határozza meg: elsősorban „a beteg késlekedése”, másodsorban pedig a sürgősségi ellátórendszer késlekedése. Ez utóbbival nem foglalkozunk, hiszen ennek befolyásolása nem áll a beteg módjában.
Nézzük azonban, mit is jelent a „beteg késlekedése”. A beteg késlekedése azt az időt jelenti, amely a (szív)panasz kezdetétől a segítségkérésig, azaz a gyorsmentő értesítéséig eltelik. A budapesti Országos Kardiovaszkuláris Intézet és a magyar Országos Mentőszolgálat munkatársai évek óta figyelik e két késlekedés hosszát.
Legfrissebb adataik szerint ez az idő átlagosan 260 perc, azaz négy és fél óra. S ami számunkra még figyelmeztetőbb: ezen idő felét a beteg késlekedése tette ki!
E késlekedés veszélyét megértjük, ha a már említett paradigmaváltásra gondolunk. Ennek értelmében ugyanis a szívinfarktus leghatékonyabb mai kezelése az infarktusért felelős koszorúér megnyitása, az ún. revaszkularizáció. Az időben, tehát minél hamarabb, 2-4 órán belül elvégzett érmegnyitás és a vérrög eltávolítása (orvosi nevén perkután szívkoszorúér-beavatkozás, PCI) csökkenti a szívizomvesztés, azaz az infarktus nagyságát, és lényegesen növeli a beteg túlélési esélyét.
Mit tehet a beteg, illetve családja, környezete „a panasz kezdetétől az ér megnyitásáig” eltelő idő csökkentéséért? Csökkentheti a „beteg késlekedése” okozta bajt az, ha a beteg tudja, mit tegyen, kihez forduljon segítségért.
Ha mellkasi szorulást, fájdalmat érez (tipikusan a nyakkendő mögötti területen), amely kisugározhat a bal karba, kézbe és/vagy az állába – különösen, ha a korábban használt nitroglicerin-tabletta nem enyhíti a fájdalmat –, azonnal a gyorsmentő segítségét kell kérni. Kiváltképp fontos e gyors segélykérés akkor, ha az első szívroham gyanúja merül fel, illetve ha az addig „egészséges” betegnek számos rizikófaktora van (dohányzik, cukorbeteg, elhízott, magas vérnyomás miatt kezelik).
Nagyon fontos és a késlekedést megrövidítheti, ha a mentőszolgálat diszpécserével a beteg tartózkodási helyének pontos címét közöljük (városban a lakóblokk száma, az emelet; falun a kevésbé járt kis utcák megtalálását megkönnyítő adat: templom, iskola közelében stb.). Ha a beteg állapota változik, a diszpécser tanácsot adhat a beteg ellátására is a mentő megérkezéséig.
