Történetének kezdetén a fürdőruha korántsem állt az érdeklődés középpontjában. A 20. század elején a férfi fürdődressz gyapjúból készült, a nadrág bokáig ért, az ujja hosszú volt.
A női fürdőruha valóban ruha volt, több sor fodorral, a hozzá tartozó nadrág pedig takarta a bokát. Úszásról szó sem lehetett, az emberek csupán megmártóztak a vízben.
A ruha tizenöt kilót nyomott, amikor az anyag magába szívta a nedvességet, alig lehetett mozogni benne. A test értelmetlen takargatásának az úszás elterjedése vetett véget. Bár ez sem ment könnyen: Annette Kellermannt, aki átúszta a La Manche-csatornát, a csupán térdet takaró, „merész”, közfelháborodást keltő fürdőruhája miatt letartóztatta a rendőrség. A fürdődressz akkor lett egyre kisebb, amikor nagyobb számban jelentek meg a hivatásos úszók. Az emberek magukon tapasztalták, hogy úszás közben mennyire nem praktikus a tetőtől talpig fedett test. A fürdőruha ezenkívül nehezen száradt.
Az ötvenes évektől kezdve a tervezők mind kisebb fürdőruhákat terveztek. Először Jacques Heim „Atom”-nak nevezett modellje jelent meg, ezt pedig a bikini követte, amelyhez 78 cm anyag is elegendő volt. A reklámszöveg kifejtette, hogy „a bikini a világ legkisebb fürdőruhája”.
A bikinit a nőnemű népesség sokáig túl merésznek találta. A vásárlást azonban elősegítették a slágerek és a filmek. Brian Hyland 1960-as slágere, az Itsy Bitsy Teenie Weenie Yellow Polka Dot Bikini eluralkodott a slágerlistákon, és könnyűszerrel elhitette a habozó lányokkal, asszonyokkal, hogy egyedül a bikini a menő.
A fürdőruha kényelme és hordhatósága azonban nemcsak a szabástól és a mérettől, hanem az alapanyag minőségétől is függ. A gyapjúról, a pamutról és a selyemről kiderült, hogy vízzel érintkezve viselésre nem megfelelőek. Az anyagokban is az ötvenes évek hoztak változást, amikor elkezdődött a műanyagok gyártása. A mai fürdőruhák a poliészter, a nejlon és az elasztán (lycra) keverékéből készülnek. Ennek köszönhetően viselésük kellemes, mert az anyag szellős, és könnyen szárad. Az anyagok forradalma azonban ma is folytatódik, a gyártók újabbnál újabb speciális anyagokat fejlesztenek ki, amelyekben jobb eredményeket érnek el a versenyzők, mert csökkentik a víz ellenállását.
Az önbizalom és a fürdőruha
Olyan időket élünk, amikor nyár előtt minden évben megjelennek a „fürdőruha-diéták”. Mintha tilos volna megjelenni a strandon anélkül, hogy ledobtunk volna legalább öt kilót. Sarah Kennedy, a Vintage Swimwear című könyv szerzője szerint a múlt század hatvanas éveiben ez nem volt divat. Minden korosztály és minden konfekciós méret bátran hordta a bikinit. Ám azóta nagyot fordult a világ: egy közvéleménykutatás szerint a nők nyolcvan százaléka úgy érzi, hogy le kell fogynia ahhoz, hogy bikinibe bújhasson. Problémás területként a hasukat és a combjukat jelölték meg...
Egy másik felmérés szerint a nők inkább viszik szervizbe a kocsijukat, takarítják ki a fürdőszobát, vagy válaszolnak egy marketinges kérdőív kérdéseire, semmint hogy felpróbáljanak egy bikinit. Amint mondják, ha olyan alakjuk lenne, mint Jennifer Anistonnak, akkor ők is boldogan hordanának fürdőruhát.
Ikonikus modellek
Noha a fürdődressz csupán egy ruhadarab, minden más ruhaneműnél többet árul el a nőkről, a női önbizalomról, a társadalomról, a toleranciáról, a kulturális változásokról és trendekről. A trendeket hatvan évvel ezelőtt főleg Hollywood határozta meg. Deborah Kerr az 1953-ban bemutatott, Most és mindörökké című filmben egyrészes, nyakban megkötött fürdőruhában jelent meg, amely darázsderekúvá tette viselőjét. Ez a fürdőruha ugyanolyan nagy sláger lett, mint Elizabeth Taylor hófehér egyrészes fürdőruhája a Múlt nyáron, hirtelen című filmben 1959-ben.
Deborah Kerr
Ursula Andress egyszer egy interjúban elárulta, hogy ha nincs a bikini, ő sem lett volna ekkora sztár. Az 1962-ben készült, Dr. No című James Bond-film döntő hatással volt karrierjére: amikor bikinijében felbukkant a tengerből, a látvány nemcsak az ő életét változtatta meg, hanem az addig kárhoztatott, kisméretű ruhadarab történetét is. Ursula Andress derékpántos fehér bikinijéből kultikus darab lett.
Ursula Andress
Hát Brigitte Bardot? Az ...és Isten megteremté a nőt című botrányfilmben ő is bikinit viselt, s a kis rongydarab miatt felkapták a nevét. A következő, fürdőruhájáról elhíresült filmsztár Farrah Fawcett. Ő nem tartotta magát elég szépnek ahhoz, hogy kétrészes modellben fényképezkedjen, ezért egy egyrészes fürdőruhát választott – ami remek ötletnek bizonyult. Az 1970-ben készült plakátot több mint tizenkétmillió ember vásárolta meg. Hasonlóképpen egyrészes fürdőruhát viselt Pamela Anderson, holott a legtöbben csak kétrészes vörös bikiniben tudják őt elképzelni, amelynek melltartójában elfér hatalmas szilikonos melle.
Az összes ikonikus modellben – legyenek egyrészesek vagy kétrészesek – egyvalami közös: sem nem a legkisebbek, sem nem a legrafináltabb szabásúak. Ennek köszönhetően bármilyen típusú nő felveheti azokat, akár az ötvenes évekbeli sztárokra hasonlít, akár fiús alakja van.
Hogy egy fürdőruha érdeklődést keltsen, ahhoz divatos anyagot kell választani. Az állatbőrminta a divat állócsillaga. A jaguár bőrének utánzata is az 50-es években jelent meg először, azzal a felirattal, hogy akinek nincs Jaguárja, hordjon legalább jaguármintás fürdőruhát. 1964 óta nemcsak Hollywood szabja meg a divattrendet, hanem a Sports Illustrated sportújság is. Évente megjelenő melléklete eseményszámba megy: mindenki azt találgatja, hogy ki lesz a címlapon, mennyit mutat meg magából, milyen lesz az alakja... Egyszer még Barbie baba is díszelgett a címoldalon, fricskát mutatva a jelennek, amikor elárasztja a világot a tökéletesség és a retusált, minden módon feljavított „szépség”...
