Sok családban először csenget „saját házban”. Sok-sok hányattatás után új otthonba kerül a család, s a jövő fényesnek tetszik. Nem mindenkinek sikerül mindjárt elsőre meglelni a helyes utat, zsákutcába kerül, próbálgat ezt-azt, s a karácsony jó alkalom arra, hogy számvetést készítsen. Ezt teszi – őszintén – riportalanyunk, Emőke is.
Vincze Emőke – vagy ahogy a barátok szólítják, Szöszi – néhány éve még a Komáromi Jókai Színház színésznője volt. Idén három legénykével – a négyéves Gergővel, a másfél éves Tamáskával és az öt hónapos Kornélkával várja a karácsonyt. Ami most tényleg nagy ünnep lesz, Szöszi és családja ugyanis karácsonyra költöznek be új házukba. Az egész olyan ideális...
– Vagy mégsem?
– Igen is, meg nem is – válaszolja Szöszi. – Ideális, mert úgy hiszem, végre megtaláltam életem párját, Attilát, aki harmadik gyermekem édesapja. Életem kockái a helyükre kerülnek. De kicsit foncsoros a tükör, hiszen elváltam.
– Kezdjük az elején: szerepek itt, szerepek ott és akik ismertek, el sem tudták képzelni, hogy nemsokára főállású feleség lesz belőled.
– Pedig épp erre van szükségem! A színész élete nem leányálom, nincs benne egyensúly. Én is szabad madár voltam – pénzem volt, és sikerem. Éjszakáztam, és akkor ébredtem, amikor kedvem tartotta, egyedül csak a színháznak tartoztam elszámolással. A hétköznapok lassan kezdtek szétcsúszni, nem voltak kapaszkodóim… Úgy éreztem, ki kell lépni ebből az ördögi körből, rendszert kell vinnem az életembe. Egyik napról a másik napra összecsomagoltam, és hazaköltöztem a szüleimhez. 28 éves voltam ekkor. És semmi másra nem vágytam, csak gyerekre…
És milyen a sors: összefutottam a gyerekkori barátommal. Teljesen más típusú ember, mint én, másféle életet élt. Nekem pedig pont erre volt szükségem. Őszintén beleszerettem.
– Összeházasodtunk, gyerekeket szültem. Lelkileg is megerősödtem. A gyerekek megkövetelik az embertől, hogy ne szálljon el, a „földön maradjon”. A második terhességem alatt azonban rá kellett döbbennem: házasságunk zsákutca, annyira mások vagyunk a férjemmel. Mindig szeretettel fogok gondolni rá, de mindkettőnk számára szerencsésebb, ha külön életet élünk. Gergő kétéves volt, Tamáska pedig két hónapos, amikor újra csomagoltam. Nem tudtam, mi lesz velem. Egy albérletbe kerültem. A gyerekeim kedvéért talpon kellett maradni, nem engedhettem el magam. Attila mellettem állt, akkor már nyolcadik éve a barátom volt. Ma ő a párom, harmadik gyermekem, a négy hónapos Kornélka édesapja. Ő jelenti az apát a középső fiamnak is, akihez a volt férjem nem nagyon ragaszkodik. A nagyobbik fiam pedig úgy véli, neki két apukája van. A vér szerinti apja akkor viheti, amikor csak akarja. Négy-hat hetente jön érte.
– Tavaly néhány nappal előbbre hoztuk a karácsonyt, hogy Gergő 24-én nyugodtan ünnepelhessen az apjával és a nagyszülőkkel. Idén azonban velünk marad, hogy megünnepeljük az új otthonunkat, és csak az ünnepek között utazik el. Már november óta lázasan készülődünk a nagy napra: „gyártjuk” az angyalkákat, a fiúkkal levelet írunk a Jézuskának, mézeskalácsot sütünk, adventi naptárt nyitogatunk, karácsonyi dalocskákat énekelünk, versikéket szavalunk. Mindebből kiveszi a részét párom is. Úgy hiszem, átlagos családi életet élünk. Vallom, jó érzékkel meg lehet oldani a kényes kérdéseket is. Gergőre nagyon vigyázunk, soha egy rossz szót nem szólunk neki sem az apjáról, sem az apja családjáról. Attila, a párom nagyon szereti a gyerekeimet, nem nagyon tesz különbséget. A gyerekek családmodellje teljes: anyuka, apuka és testvérek veszik őket körül. Mi így vagyunk egyek – idén már a karácsonyfa alatt is.
Mit hoz a Jézuska Kolonba?
A szakemberek szerint a mai gyerekek nem ajándékhiánybann hanem szülőhiányban szenvednek. Az a szülő hiányzik a gyerekeknek, akmelyik csak úgy, „simán” ott van nekik a háttérben, amelyik jelen van a reggeleikben, délutánjaikban, estéikben. Aki nem célirányosan foglalkozik velük, hogy hasznos legyen az a fél óra együttlét, hanem csak ott van, időtlenül a háttérben. És tud együtt lenni a gyerekekkel oldottan, lazán, a szőnyegen hasalva, mesélve – nyugodtan, kedélyesen. Példának mindig a nagycsaládokat hozzák fel, ahol a szülők egyfajta természetes „együttlétben” élnek a gyerekeikkel.
Mikor a ház urának, Gábornak (41) és a ház asszonyának, Andreának (40) feltettük a milyen a karácsony előtti hangulat egy nagycsaládban kérdést, azt a választ kaptuk: ez bizony fogas kérdés. A koloni Bencze családban (a Zoboralján), ahol a családfő hálózattervező, az anyuka építész, de teljességgel az anyaságnak él, nem esik szó ilyenekről. Ezért inkább beszélgettünk a nagyival a Nyitra melléki népszokásokról, a lucázásról, a szentcsaládjárásról, aztán arról is, miként készülődnek a családtagok a szentestére, ki mit szeret a karácsonyban, miért várják a gyerekek, s arról, hogyan fogadták a kicsik, hogy az ajándékokat bizony nem a Jézuska hozza, de benne van a segítsége mindenben, ami a fa alá kerül.
A csodavárás azért ott bujkál a négy gyerek – a 13 éves Gabriella, a 12 éves Viktória, a 9 esztendős Matyi és a 6 éves Bálint – arcán. Mikor Matyit kérdem, hogy mi a legjobb a karácsonyban, miért várja, azt válaszolja: Azért, mert ajándékosztás után elindulnak gyalogszerrel, mindenki összegyűlik a nagyiéknál, és úgy kívánnak egymásnak szép ünnepeket. A kívánságlevélben Gabi könyvet kér, Viki jégkorcsolyát szeretne, Matyi legót, Bálint pedig robotjátékot.
– Fűződik az adventhez valami bevett családi „rítus”? – kérdezem az anyukát.
– Adventi koszorút készítünk, és minden héten mássik gyerek fújja el a gyertyát. Mindegyiküknek egy-egy szál jut, s ezt be is tartják. Mi 2001-től élünk csak külön házban, előtte a szülőkkel – férjem szüleivel – éltünk együtt. Addig nem igazán alakult ki semmi csak ránk jellemző, csak mikor már itt éltünk, külön házban. Akkoriban már három csemeténk volt, és abban a hiszemben várták a szentestét, hogy az ajándékokat a Jézuska hozza. Akkor kezdtek gyanakodni, mikor rájöttek: mindig akkor érkezik a Jézuska az ajándékokkal, mikor ők éppen fürdenek. Mert hát, ugye, mindhármukat beletettük a kádba, s addig, amíg pancsoltak, én felhordtam a pincéből a meglepetéseket.
De ők azért még mindig, a mai napig írnak levelet a Jézuskának. Másodikos korukban (bizonyára az olvasókönyvükben van valami ilyesmi) mindegyik rákérdezett otthon: Akkor most hogy is van ez a Jézuska ajándékaival? Aztán szomorúan vették tudomásul a valóságot.
– Ki díszíti a karácsonyfát?
– Huszonnegyedike reggelére – éjjel – feldíszítjük a fát, ez az első meglepetés. Mire ébrednek a kicsik, minden készen van, az ajándékok csak este kerülnek alája. A múltkor kérdeztük a gyerekeket, hogy milyen fát hozzon a Jézuska: feldíszítettet vagy nem feldíszítettet? És ők a feldíszítettet választották.
– Nem megterhelő, ha az ember mindegyik kicsinek teljesíteni szeretné a kívánságát?
– Nem. Időben el kell kezdeni vásárolgatni: én már szeptemberben elkezdem. A fiúkkal nincs sok gond, ők mindennek örülnek, főleg az összerakós játékoknak. Matyi rákapott a Rosszcsont Peti sorozatra, Bálint szeret pexesózni. A lányok is csak az utóbbi időben kezdenek el válogatni. Gabi a könyvekért rajong, Viki meg a ruhákért inkább. Míg a ruhanemű mindig valakié, a játék csak ideig-óráig: előbb-utóbb közös lesz.
– Segítenek? Nagy a serénykedés a karácsonyi vacsora előtt?
– Igen. A legkisebb fiam a múltkor eltörölgetett, mert imponálni akart a Mikulásnak, és az iskolában azt hallotta, hogy csak a jó gyerekek méltóak az ajándékra, akik segítenek otthon. A lányok is paníroznak, sütögetnek. A múltkoriban kórházban voltam a legkisebbel, és a lányok sütöttek nekünk süteményt. Nagyon finom volt.
– Mi a menü a szentestén?
– Általában piros bableves. Azért piros, mert zöldséggel készül, és vajjal rántjuk be. Mi az utóbbi években lencsét szoktunk főzni. Az kicsit a bőség szimbóluma is. Utána hal következik. Édességként fokhagymás mézes ostya, egy szem feketeborssal, hogy aki megeszi, erős legyen, a betegség elkerülje. És végül az alma. Azt a családfő szeleteli annyi részre, ahányan vagyunk, mindenki eszik belőle. Ez azért van, hogy ha valamelyikünk elveszne a világban, tudja, hová kell visszatalálnia azokhoz, akivel a karácsonyi almát megette. Majd mindenki kap egy szem diót, és ha azt feltöri, megtudja egészséges lesz-e az évben. Ha a dió rossz, az betegséget jelent. Vacsora után jön az ajándékbontás.
– A gyerekek is készítenek ajándékot?
– Gyertyát szoktak készíteni. Gyűjtenek színes viaszt, formába öntik, tesznek bele kanócot. Általában valami kézműves dolgot, kézimunkát készítenek.
Flaska Katalin, Dráfi Anikó
