Vannak azok a bizonyos női megérzések. Amikor tudjuk, hogy mi fog történni, mert már előre megérezzük. Vagy kiszimatoljuk. Valami ott belül megsúgja nekünk, hogy mit kell tennünk, és mi hallgatunk rá. Aztán egyszer mégis tévútra visz minket az ösztönünk. Magunk sem értjük, hogy miért. Pedig a múltkor még tökéletesen működött! Már soha nem hagyatkozhatunk rá? 

Barátnőm a minap felhívott, hogy mindenképp beszélni akar velem. „Elcsábítottam őt”, ecseteli Petra a kanapéra roskadva, és rögtön beavat kalandos útjának részleteibe. Üzleti tárgyalások, gyors ebédek, sűrű program, gyönyörű naplementék és Ő. Az idegen férfi, aki elrabolta a szívét, s aki kézcsókkal búcsúzott tőle. Nincs abban semmi különös, ha ő nős, én meg az esküvőm előtt állok. Vagy igen?! – kérdezi kétségbeesetten Petra, majd hozzáteszi, hogy most tényleg úgy érzi: Ő az. Teljesen biztos magában. Ő az igazi. Egyáltalán nem repesek az örömtől, hogy ezt hallom tőle. Könyörögve kér, hogy egy szót se szóljak Milánnak, a leendő férjnek. Már csak az hiányzik! – gondolom magamban. Bár tudom, ami Milán és Petra között van, az nem a végtelen szerelem. S lehet, hogy Petra most tényleg megtalálta az igazit.
Másnap Petra újra befészkeli magát hozzám, és a telefonját bűvöli. Várja, mikor jelentkezik a bűvös idegen. Azonban semmi sem történik. Petra úgy véli: Gyönyörű volt minden. Csak már jelentkezzen! A második napot ezzel zárja: Tuti csak húzni akar, és ezért várakoztat! Jön a harmadik nap: Elvesztette volna a névjegykártyámat? A negyedik nap is felvirrad, de a nagy Ő még mindig nem jelentkezik. Petra felháborodik: Hiszen tudja, melyik cégnél dolgozom! Az ötödik nap depresszíven indul: Mégsem kellek neki! A hatodik nap csak ennyit mond: Pedig annyira biztos voltam benne, hogy Ő az…
Valamit biztosan rosszul csináltam… – mondja a hetedik nap, a második pohár bor után. Annyira biztos voltam benne, hogy engem akar! Nem lehet, hogy meghalt a nagymamája? Ekkor nagyot sóhajtok, és az ég felé emelem a tekintetem.

web-bannerek-hirlevel-02.jpg

Megfáradt intuíciók
Már biztosan mindenkivel előfordult ez. Tudja és érzi, hogy tetszik annak a másiknak. S az a másik valamiért MÉGSEM jelentkezik. Miért mondogatja a belső hangunk, hogy tetszünk ennek a férfinak? Hogy lehet, hogy ennyire intenzíven érezzük – és mégsem igaz? Hihetünk egyáltalán ezeknek az apró jeleknek?
Nem hiszek már a megérzésekben” – válaszol a kérdésemre Bogi, amikor úgy döntök, hogy kisebb közvélemény-kutatást tartok az ügyben. „Egy éven keresztül száz százalékig biztos voltam, hogy a kollégám teljesen odavan értem. Eljártunk vacsorázni, koncertekre mentünk, sőt hazavitt, és az édesanyjának is bemutatott.Bogi (28) hosszú ideig türelmes volt. Végül összefutottak egy lagzin. Bogi ekkor megfogta a nála három évvel fiatalabb Peti kezét, mert érezte és tudta, hogy valamit tennie kell. Két nap múlva egy elutasító levél érkezett Petitől. Ekkor Bogi teljesen összezuhant, mert egyáltalán nem értette, mi történik. Majd egy évvel később derült ki minden. Hogy Petinek PASIJA van! Bogi akkor úgy döntött: nem hallgat többé női megérzéseire. „Egyfolytában flörtöltünk, és nem értettem, miért nem történik semmi. Most már világos, de még mindig nem értem, miért hagyott ennyire cserben az intuícióm.

Igazat súg? Vagy mégsem?
Van, hogy sorozatosan jönnek be női megérzéseink, és van, hogy egyáltalán nem működik. Hamis információkat diktál. Ez abból adódhat, hogy ezt a hatodik érzéket nagyon elnyomjuk magunkban. Vagy nagyon felerősítjük – és már csak erre hagyatkozunk. A tudományos szempontok is ezt támasztják alá. A nők a jobb, míg a férfiak a bal agyféltekéjüket használják nagyobb arányban. A jobb agyfélteke az érzelmekhez köthető, míg a bal a logikáért felel. Nem az a baj, hogy mi, nők érzelmesebbek vagyunk, de azért nem zárhatjuk ki életünkből a realitást. 
Niki egy kávézóban dolgozott, ahová minden héten egyszer ellátogatott egy jóképű srác. Egyfolytában flörtöltek, s Niki hagyta, hogy magával ragadja a szerelem árja. Néhány hónap elteltével elhívta barátnőit, pár haverját, köztük Zsoltit is, hogy bulizzanak együtt. Az est végén a lánynál kötöttek ki. Órákon át beszélgettek Zsolttal. Niki teljesen magabiztos volt, már majdnem rávetette magát a fiúra, aki csak annyit kért, hogy ágyazzon meg neki a szomszéd szobában. „Nem tévedhettem ekkorát!” – emeli Niki a kezét a homlokához. Pedig! Zsolt azóta is heti egyszer megáll a kávézóban, és flörtölni próbál Nikivel. „Állandóan azt éreztem, hogy működni fog a dolog kettőnk között, de tévedtem. Nem láttam, nem hallottam, csak mentem a magam feje után.” 

Igen, ösztöneink néha tényleg elfáradnak, de minden fejleszthető. Azok az apró, láthatatlan csápok is, amelyek befogják furcsa, „intuitív” rezgéseinket. Nem feltétlenül jó, ha kizárjuk őket az életünkből. Inkább meg kell tanulni használni őket! Tudni kell, mikor hagyatkozhatunk rájuk – és mikor diktáljon inkább a józan paraszti eszünk. 

–derzsi–

web-bannerek-hirlevel-01_3.jpg