Indítsa velünk a napot! Frissítés naponta. Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Muti a táskád! Közösségi oldalainkon új sorozatot indítottunk. Vendégeink elárulják, mit hordanak magukkal divatos táskáikban.
HUSZÁROK
A Felvidéki Tavaszi Emlékhadjáratot az izsai Huszár és Hagyományőrző Egyesület indította el. Az idei a 27. volt a sorban. A hadjárat idei útvonala Köbölkúton, Szőgyénen, Kisújfalun, Bátorkeszin át vezetett, és a komáromi Öregvár udvarán zárult, ahol több mint száz szereplő „vonult csatába”... Mi a huszárok hadjáratát Bátorkeszin kaptuk lencsevégre... Igen! Ilyen is van. Életre kel a történelem, önkéntesek csatákat elevenítenek fel és játszanak újra. Miért van ilyesmire szükség? Csak azért, hogy megismerjük múltunkat, számba vegyük a tanulságokat és a veszteségeinket.
Miért éppen a huszárok?
Már Mátyás király idejében is a huszár jelentette azt a virtust, amitől a lányok szíve megdobbant. Sokáig csak a történelemkönyvek lapjain találkozhattunk huszárokkal. Mígnem megfilmesítették Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényét, s Baradlay Richárd egész generációkban ébresztette fel a vágyat, hogy egyszer lóra üljön, és kardot fogjon a szabadságért.
Nem csoda, hogy 1989 után sorra alakultak a hagyományőrző huszáregyesületek: így kaphattuk lencsevégre A Felvidéki Tavaszi Emlékhadjárat csatáját Bátorkeszin. A hadjáratot anno az izsaiak indították el, de már zömében anyaországiak bonyolítják le, mert annyi sok hagyományőrző „huszárt”, amennyi a csatákban részt vesz, itthon nem találunk.
Immár 27. alkalommal szervezték meg az izsai hagyományörzők a Tavaszi Emlékhadjáratot.
Izsaiak a háttérben
Bátorkeszin két sereg állt szemben egymással – éppen úgy, mint a szabadságharc idején. Három fegyvernem sorakozott fel: lovas huszárok, gyalogos honvédek és a tüzérség. Kardcsörgés és ágyúdörgés, lópaták dobbanása.
Olvass tovább: Huszárok csatája
KIKÖSZÖRÜLTE A CSORBÁT
A légiós minek él? Legyen izgalom, tesztoszteron, jó hangulat, legyenek lányok – és legyen mit a tejbe aprítani, mert mindenhez pénz kell. S hol van pénz? Afrikában bevetésen, mert ott dupla a fizetés. Ezért kértem, hogy küldjenek a tengerentúlra. Ez az „iskola” nem csupán katonákat képez, hanem olyan embereket formál, akik a legnehezebb körülmények között is képesek helytállni.
Ludovic Maquet hátat fordított addigi életének, amit Makki Lajosként élt Nagyudvarnokban. Beállt a Francia Idegenlégióba, hogy kiköszörülje a csorbát, ugyanis csalási ügybe keveredett. 19 évet szolgált világ egyik legkeményebb katonai közösségében. Ide azok jelentkeznek, akikben túlteng a harciasság, ami tipikus férfitulajdonságnak számít.
– Kérünk, mutatkozz be, s meséld el, miért léptél be az Idegenlégióba.
– Makki Lajos vagyok, Nagyudvarnokban élek. 1993-ban csalási kísérlet vádjával vizsgálatot indítottak ellenem a büntető törvénykönyv 250. paragrafusa értelmében.
– Hány éves voltál akkor?
– Még nem töltöttem be a huszonhatot. Végül a légióba vonultam be. Nem akartam olyasmiért ülni, amit nem követtem el. Teherfuvarozással foglalkoztam, s a megrendelőimmel nem volt minden rendben. De azokban az időkben Dunaszerdahelyen főként ilyen fuvarmegbízások voltak. A Francia Légió akkor még lehetőséget adott arra, hogy az újoncok hátrahagyják a múltjukat, s új néven kezdjenek új életet.
– Azt mondják, a légió a kalandvágyók gyűjtőhelye, akik fizikai kihívásokra vágynak, de lélekben is erősek. Tudtad, hogy képes leszel helytállni?
– Én még voltam katona! A viccet félretéve, akkoriban nem elemeztem magam, csak mentem előre. Huszonévesen az ember azt mondja, hogy: En avant! Előre! Amúgy mindig a jó nyelvérzékem segített ki az életben – és a humorérzékem. A viccelődéssel adunk egy pofont a problémának, ezért tud segíteni a monoton helyzetekben. Az afrikai misszióban, ahol hónapokig homokzsákok között élünk, és a páncélautó tetején alszunk, nem süllyedhetünk bele a reményvesztettségbe. A humor teszi lehetővé, hogy távolságot tartsunk, ne merüljünk el a negativitásban. Mi ott nevettünk a legtöbbet! Amúgy mindig nyitott, barátkozó ember voltam. A reptéren például nem a telefont nyomom. Ha meghallom, hogy valaki magyarul beszél, odamegyek hozzá. Emellett a katonai fegyelmet, a terhelést is jól bírom. Kemény gyerek vagyok, acélidegekkel! (Nevet.)
Honneur et Fidélité! Becsület és Hűség. Ez a Légion étrangère, a Francia Idegenlégió jelmondata.
– A nők pont ezt a férfias kiállást kérik számon a mai férfiakon. A szakértők azt mondják, a mai férfiakban kevesebb a tesztoszteron, mert már nem dolgoznak keményen, nem csinálnak férfias dolgokat. Mi erről a véleményed?
– Mi számít férfiasnak? Az a véleményem, hogy a mai ember már el van kényelmesedve, a fiatalok eszménye a nyugati puhányság. Sokakból hiányzik a tartás, feladják az első nehézségnél. Ám nem akarok senki fölött ítélkezni, mert isten dolga, hogy ítélkezzen az emberek fölött.
Olvass tovább: Kiköszörülte a csorbát
CímlapON
Szitás Veronika (Bódvavendégi), háztájiban tart tyúkokat és kecskéket.
• Ruha: A karakteres darabok működhetnek Bözsi tyúkkal együtt is, ha van közös nevezőjük. Itt a sápadt pasztellhatás az, ami a csíkos blúzt, a függőlegesen fodros tüllszoknyát és a fátyoldíszes kalapot összehozza.
• Kalap: Zennie, blúz: Patou, szoknya: Simone Rocha.
További képek: Háztáji glamúr
ÉLMÉNY A SZÜLÉS
Elmesélem a szüléstörténetemet, ami megváltoztatta az életemet... Mondják ma a nők, s el is mesélik. Jól sikerült szülésről kevesebbet hallunk, mint traumatikusról, pedig az előbbi ad erőt, abból táplálkozhatunk. Viszont derűlátóak vagyunk, bízunk abban, hogy mi, huszonegyedik századi nők mások tapasztalataiból is tudunk meríteni, s a jövőben majd merünk választani: testhelyzetet, dúlát. De választhatjuk akár a császármetszést is (mert nem bízunk az erőnkben), vagy mert nem szeretnénk szenvedni. Mindegyik választás rendben van, csak ne tévesszük szem elől a kompetenciaélményt, amelyik kimondja: A nő igenis tud szülni! Így vagy úgy.
Nem szeretnék senkit elriasztani a történetemmel, mert valóban szép élmény a szülés. Egy új élet kezdete. A csoda pedig maga a világra vajúdott, műtött vagy császármetszéssel kiemelt gyermek. Az életed onnantól kezdve már nem csak a tiéd, meg kell osztanod azzal a pici jövevénnyel, aki sötét szemével és pufók arcával rád néz először. Az idő megszépíti az emlékeket, de az elszenvedett trauma bevésődik. Ha másért nem, azért, mert naponta tükörbe nézünk, és a testünk magán viseli az életadás fizikai jeleit (striák, lógó pocak, szétvált hasizom).
A véghajrá
A harminckilencedik hétbe lépve még a téli szemeszterből elmaradt vizsgáimat próbáltam letenni, miközben akkorára dagadtam, mint egy óriáspingvin. Az már csak hab volt a tortán, hogy pár méter séta után totyogtam és fulladtam, mintha maratont futottam volna. Valószínűleg a hízásnak és az iskola miatti folyamatos stressznek (be akartam fejezni az utolsó évemet) volt köszönhető, hogy a terhesség végére teljes ágynyugalomra ítéltek terhességi tachycardia (szapora szívverés) gyanújával. Azontúl betartottam az orvosi utasításokat, és hála iskolai oktatóimnak, akik elnézték nekem, hogy nem veszek részt a jelenléti oktatásban, az állapotom nem romlott tovább. A vizsgáimat kitűnőre teljesítettem, s nagyon igyekeztem, hogy még jusson időm a diplomamunkámra.
Esténként hozsannákban kértem segítséget a babámtól: Lécci, bírd ki még egy ideig.Szegény kislányom komolyan vehette a kérést, mert semmi jelét nem mutatta, hogy istenke szabad egére kívánkozna. A 41. hetet tapostam, mikor az orvos ellentmondást nem tűrő hangon közölte, hogy terminustúllépés miatt be kell feküdnöm szülésindításra. Úgy látszik, ezek után a kislányom meggondolta magát, mert aznap este eltávozott a nyákdugóm. Viszont a magzatvíz még nem indult szivárgásnak. Annyit akkor már tudtam, hogy a legtöbbször a magzatvíz elfolyásával kezdődik a vajúdás. A magzatburok megreped, mintegy jelzi ezzel, hogy a baba készülődik.
A vajúdás
Hajnali 1 óra volt, és arra ébredtem, hogy görcsölök. Tudtam, mit jelent ez, mert ilyet eddig nem éreztem. Ezek bizony nem jósló fájások voltak. Egyre erősebb méhösszehúzódásaim voltak, de még bírtam. Tágul a méhszájam, gondolkodtam hangosan, de otthoni körülmények között nemigen tudtam ellenőrizni, hogy milyen mértékben. Felébresztettem a férjemet, de mivel a magzatvíz még nem ment el, kivártuk a reggelt. A nap lassan felkúszott az égre, mi meg beültünk az autóba: irány a kórház.
Férjem felkísért a 10. emeletre a szülészetre, majd indult a röntgenosztályra, ahol asszisztensként dolgozott. Egyre erőteljesebbek lettek az összehúzódások, szóltam is az orvosnak (nem volt fogadott orvosom), hogy hajnal óta rendszertelen fájásaim vannak. Az orvos megvizsgált, két tappancsot rögzített gumiszíjjal a pocakomra: az egyik a baba szívhangjait monitorozta, a másik a méhtevékenységet figyelte.
A végén kijelentette: ezek csak fantomfájdalmak. Nincs tágulás, a gép fájdalmat sem mutat, de szóljak, ha a fájások valamilyen rendszerben érkeznek, s akkor ismét megvizsgál. Ezzel elengedett, de még hozzátette, hogy menjek vissza a szobámba, mert az „indukcióra”, vagyis a szülésindításra csak holnap kerül sor. Kis híján elsírtam magam, mert én bizony fájtam. Mérni nem tudtam az időintervallumokat, de erősnek ítéltem meg a fájásokat, olyannyira, hogy semmi kétségem nem volt a vajúdás elindulásáról.
Olvass tovább: Szép élmény a szülés
