A Losonci-katlanban jártunk, ahol Tóth László füleki diósgazda igazi bioültetvényt üzemeltet. Termékeiket Carpathian Nut néven értékesítik. Ma az egész EU dióbehozatalra szorul. Ezért is mesések az olyan hatalmas ültetvények, mint amilyen Lászlóék diósa.

Amikor köd lepi el a tájat, van abban valami titokzatos. Ám amikor a Losonci-katlanban, 100 hektáron terül el ez a köd, az mesebeli, lélegzetelállító és csodálatos is egyben. Az itteni dióültetvényen ezt a hatalmas ködöt mesterségesen állítják elő, hogy megvédjék a termést a tavaszi fagyoktól. Tóth László diósgazda mesél nekünk a dióbirodalmáról.

diofak-kodben-kezdo.jpg

Tavaszi fagyok!

Mikor Lászlóék diótermesztésre adták a fejüket, még teljesen más volt a klíma. Ez mostanra megváltozott, mert áprilisban még tél van, januárban meg rügyeznek a fák. Tavaly januárban és februárban szinte nem volt fagyos nap Fülek környékén, áprilisban viszont hét is. Ezért a komoly diós gazda felkészül a termés védelmére.

– Nem fűtjük az ültetvényt, azt nem tartom reálisnak. Inkább a talajban található hővel gazdálkodunk, azt próbáljuk megtartani. Ehhez füstöt, azaz ködöt használunk, vagyis mesterségesen ködöt generálunk... Ez aztán a talajból feljövő meleget lent tartja, és nem engedi elszállni. A ködösítéssel reggel hatig tudjuk tartani a hőt; utána már felkel a nap, és az melegíti a talajt. Ám van egy bökkenő: már este el kell kezdeni a műveletet, melynek az a kockázata, hogy ha nincs fagy, akkor kárba vész az anyag... Vagyis köddé válik a pénzünk – ecsetelte a diósgazda.

diofak_kodben_4.jpg
Tóth László

Ködgépek

Ma még csak a terület egy részét tudják védeni, ezért nagyobb ködgépek beszerzését tervezik. Szükség van fejlesztésre. Nem titkolt tervük, hogy terjeszkedjenek: 300 hektár az álomcsúcs. Márpedig ez hatalmas szám! A nagy terméshez már feldolgozójuk, szárítójuk is van.

A dióburok-fúrólégy támadását pedig – emiatt feketedik a dió – Lászlóék jó eredménnyel verik vissza. A fúrólégy egész nyáron támad, ám vannak úgynevezett rajzáscsúcsok.

Ezeket Lászlóék fákra akasztható lapkákkal monitorozzák. Erre azért van szükség, hogy tudják, mikor kell permetezni. Mert, ugye, nem szeretnének egész nyáron permetezni! Általában 10-14 naponta kell kezelni a termést, ha azt akarják, hogy maradjon belőle valami.

diofak_kodben_7.jpg

Diósgazdánk igazi „kémikus”, kis laboratóriumában is felveszi a harcot a kártevőkkel... Mi, akik nem tudunk lemondani a diós sütiről, már csak a végeredményt látjuk, a szépen megpucolt diót vagy a diólekvárt.

diofak_kodben_1.jpg

Megingott a bizalom a héjasban!

Gyerekkoromban a téli esték televíziótól kékülő szobáinak szinte elmaradhatatlan kelléke volt a dió és a diótörő. Mivel ez utóbbi nem jutott mindenkinek, megtanultam kiskanállal törni a diót. Ezzel foglalkozott a család tévézés közben. Nem csipszet rágcsáltunk, hanem egészséges diót. Persze, jutott a karácsonyi süteménybe is bőven.

Mára megváltozott a trend. Kezdetben jó volt a héjas dió piaca, de ma a vevők a pucoltat keresik. A fúrólégy is tehet erről, hisz nem tudja az ember, milyen lesz a dió bele.

diofak_kodben_3.jpg
Tóth Lászlóék ízletes diólekvárt készítenek a zöld dióból. Hozzáadott értéke egészségünkhöz óriási, hisz semmiféle tartósítószert nem tartalmaz. Ajánlott húshoz, édességbe. A füleki biodiót és biolekvárt – Carpathian Nut néven – a Kukkoniashop oldalán is megvásárolhatják.

– Régebben a norma az volt, hogy 100-ból legfeljebb 2 darabnak lehetett hibája. A légy miatt ez nem tartható. Ma a rosszak aránya elérheti akár a 25 százalékot is. Meg az emberek is kényelmesek lettek, nem akarnak a bérházban kopácsolni. A pucoltat keresik! – teszi hozzá László. Így aztán kialakul a héj, mint melléktermék, ami kiváló fűtőanyag; és vissza lehet forgatni a szárításba. – Most elektromos árammal szárítunk. Ám ha lesz rá technológiánk, akkor a dió héját szeretnénk szárításra felhasználni – mondja Tóth László, aki búcsúzóul még elárulja a legtutibb füleki diólekvár titkát.

diofak_kodben_5.jpg
A képen látható, diólekvárral ízesített krumplis gombóc receptjét megtalálhatják a kapcsolódó írásaink között.

A diólekvár

A diófák alsó gallyainak metszését májusban és júniusban végzik – ám a diólekvárhoz Szent Iván éjszakájáig, június végéig le kell szedni a diót a fáról. Addig, amíg nem alakul ki a csonthéj a gyümölcsön belül... Lászlóék fogpiszkálóval ellenőrzik, milyen kemény a zöld burok alatt a dió. Ha át lehet szúrni, rendben van, itt pont arra van szükség.

Persze, az érést nagyban befolyásolja az időjárás. Mindössze másfél hetes időszak az az idő, amikor ezt az előzetes szüretet el lehet végezni.

Mivel a zöld részekben juglon – keserű ízű növényi méreg – található, ki kell áztatni belőle. A zöld diót félbe vágva és megszurkálva három hétig tiszta vízben kell áztatni, a vizet pedig minden nap cserélni kell alatta. Amikor letelik a három hét, akkor készülhet a dióból lekvár vagy kandírozott befőtt. Három hét elteltével aztán kialakul az alapanyag, a barnásfekete dió. Cukor, alma és némi fűszer (fahéj, szegfűszeg, némi só) kerül hozzá, majd narancs- és citromlé. Így áll össze a füleki diólekvár, amely semmiféle tartósítószert nem tartalmaz. Felbontás után hét napon belül el kell fogyasztani. De nincs ideje megromlani, hiszen aki felbontja, az el is fogyasztja.

Metszés

Egyes kertészkedési módok szerint nem kell metszeni a fákat. Ez nem igaz! Igenis szükség van a fák alak formálására. A ligetben közel 50 hektáron találhatunk termő fákat; a többi fa még növekszik.

diofak_kodben_8.jpg

– Az oltványok már kiültetéskor teremnek, de ez a fa fejlődését rettenetesen visszafogja – mondja Tóth László. – Ezért mi az ötödik évig eltávolítjuk a fáról a diót. Ha nincs termés, akkor a fejlődésre fordítja minden energiáját. A hatodik-hetedik évben azért 1-1,5 kiló dió megterem.

Tudni kell, hogy a magában álló diófa akár 30-40 kilót is terem, de egy ültetvényen, ahol közel vannak egymáshoz a fák, 12-15 kilós hozam a csúcs. Ez azért van, mert kevés a termőfelület, kevés fény éri a fa oldalát.

diofak_kodben_6.jpg

A dióburok-fúrólégy

Palócföldön három éve ütötte fel a fejét a dióburok-fúrólégy. Tudnivaló, hogy nyugatról kelet felé terjed, évente 100-150 kilométert vándorol. Magyarország felől érkezett az országba.

A fúrólégy gyümölcslégy, és csak a diót támadja meg. Július közepétől indul a rajzás, tehát onnan kezdve kell ellene védekezni.

Folyamatosan rajzik szeptember közepéig, ami nem szokványos a hasonló kártevők esetében. Három hónapig aktív. A légy a tojócsövével a zöld dió héja alá helyezi a petéjét, ami ellen nem lehet védekezni – csak a már kifejlett rovar ellen. A peték a zöld dióhéjban fejlődnek ki, onnan táplálkoznak, és teszik tönkre a termést. Tóth László elmondta, ha otthon nem kezeli le a szomszéd is a fáját, akkor nincs értelme a permetezésnek. Egy kistermelő nem tudja monitorozni a rajzást, mint a nagytermelők. Ők például egymással is tartják a kapcsolatot, s előre jelzik, hogy lassan lehet permetezni.

Angyal Sándor
Cookies