A diszlexia, a diszkalkulia, a diszgráfia, az olvasás, a számolás, az írás zavara a statisztikák szerint a lakosság öt százalékát (mások szerint több mint tíz százalékát) érinti.

A pszichológus szerint a mai diszlexiások valójában szerencsések. „Régebben a diszlexiás gyerekeket automatikusan betették a ’buta és kezelhetetlen’ skatulyába, s ezzel elzárták előlük a továbbtanulás útját. Pedig megbirkóztak volna vele.” A mai szülők és pedagógusok foglalkoznak a diszlexiás gyerekekkel, segítik őket, ahogy csak lehet.

disz-nemzedek-kezdo.jpg

Marcsi ma már gimnazista. Tizenöt éves korában diagnosztizálták nála a diszlexiát. „Mindig jó tanuló voltam, gond nélkül megjegyeztem, amit hallottam, akár honismeretről, akár fizikáról volt szó. Csak az olvasás jelentett gondot: nem tudtam olyan gyorsan olvasni, mint az osztálytársaim. Pedig otthon sokat olvasok, csak ott magam határozhatom meg a tempót. Hangosan egyáltalán nem vagyok képes olvasni, ezzel az iskolában mindig problémám volt.”

A statisztikák szerint évről évre növekszik a tanulási zavarral küszködő gyerekek száma. Mi lehet az oka? A kutatók szerint a sok veszélyeztetett terhesség és a komplikált szülés a felelős a jelenségért. Ma azok a gyerekek is életben maradnak, akik régen az elégtelen orvosi ellátás miatt nem születtek volna meg.

A még meg nem született gyereket sok kedvezőtlen hatás éri. Az orvos pontosan fogalmaz:

– A stressz feldolgozását végző agyközpontok a magzati lét folyamán fejlődnek ki. Ha a terhes kismama feszült, szorong, ez a vérkeringésen, a hormonkiválasztáson és minden lehető csatornán keresztül a magzatra is hatással van. Ami stresszeli az anyát, az stresszeli a méhében hordott gyermeket is. A szorongó asszony a stresszt rosszul tűrő, szorongó gyereket hoz világra, akinek viselkedési és tanulási zavarai lesznek. Az orvostudomány a gyereket veszi kezelésbe (holott, ugye, eredendően az anyával volt baj). Amerikában például már egész kicsi gyerekeket is pszichofarmatikumokkal kezelnek.

A másik ok

A pszichológusok egy másik mozzanatra is felhívják a figyelmet. Igaz, hogy sok a veszélyeztetett terhesség, de azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ma sokkal jobban odafigyelünk az ilyesmire, mint régebben. Nagyon sok olyan gyermek van, akiknek a szülei hasonló problémákkal küzdöttek, csak az ő gyermekkorukban még nem vették észre ezeket a fogyatékosságokat. Manapság az írásnak és az olvasásnak rendkívül fontos szerepe van. Még a szabó és az autószerelő is kénytelen naponta kimutatásokat írni, számlát kitölteni. Régen a mesterembereknek nem kellett tökéletesen tudniuk olvasni vagy írni, ezért az ilyesfajta zavarokra nem derült fény.

Természetes, hogy minden ember más és más adottságokkal születik. Egy kitűnő matematikus képtelen fellengzős mondatokat írni a tavaszról, a szépíró meg nem tudja kiszámolni, hogy a szobájába hány négyzetméter szőnyeg kell... Régen megfigyelték már, hogy a diszlexiások között mennyi képzőművész vagy rendező található. Mégpedig azért, mert ezek az emberek igen kreatívak, a részletek helyett az egészet látják. Talán azért, mert hiányzó készségeiket fantáziával kénytelenek pótolni.

hirlevel_web_banner_1_308.jpg

Hamis diszlexiák

Tanulási zavar és tanulási zavar között különbség van. A valódi diszlexiások mellett feltűnnek olyanok, akik csak szeretnének diszlexiások lenni. Vajon miért? Nem oktalanság, hogy betegséget színlelünk, amikor egészségesek vagyunk? Ennek oka az, hogy nem szívesen nevezzük nevén a lustaságot, a tehetségtelenséget, kényelmességet. (Ma az alkoholistát beteg embernek tartják, míg régen léha senkinek, aki elissza gyermekei uzsonnapénzét.) A lusta gyerekre meg rámondják, hogy tanulási zavara van, pedig csak – lusta!

Mert mit mondjunk arra, mikor a gyerek igazolást kér az édesanyjától a tornaórára csak azért, mert aznap kell futni az 1000 métert. És a szülő részt vesz ebben a játékban! Sokkal könnyebb kimondani azt, hogy a gyerekem diszkalkuliás, mint azt, hogy nincs feje a matematikára. Ha megvan a diagnózis, nem kell azt mondanunk, hogy a gyerek lusta tanulni az angolt, hanem továbbra is hirdethetjük, hogy a mi gyerekünk egy zseni – csak! A pszichológusok sokszor találkoznak ilyesmivel, és tudják is, hogy miért. „Ezek a szülők nem hajlandók elismerni gyerekeik rossz tulajdonságait, ezért beszereznek egy címkét, amit ráragasztanak a gyerekre. Nem más ez, mint alibizmus. A rossz jegy ettől kezdve nem a gyerek hibája, hanem a diagnózisé.”

A mai kor szeret mindenre címkét ragasztani, és szépen lefűzni egy irattartóba. Ez eredeti gondolatnak látszik, holott nem az. Gondoljunk csak bele: ma minden ember ugyanabban a ruhában jár, ugyanazt az ételt eszi, ugyanolyan zavarokkal küzd. Ha pedig valami egyforma, akkor egyformán is kezelik.

Ezzel megszűnik annak a kényszere, hogy elgondolkodjunk az okokon. Korunk nem kegyes a gyengékhez, a lemaradókhoz. Mindenki győztes akar lenni, és ha nincsenek meg hozzá a képességeink, akkor kerítünk egy igazolást, hogy a sikertelenség nem a mi hibánk, nem lustaságból vagy szerényebb képességeink miatt nem érjük el a célt, hanem a diagnózis miatt. Nincs személyes felelősség, semmi nem a mi hibánk. És továbbra is tetszeleghetünk a szupermen szerepében...

Az ADHD diagnózis (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar)

A diszlexiához hasonlóan az utóbbi években egyre szaporodik az ADHD diagnózissal jelölt betegek száma. A hiperaktivitás és a figyelemzavar a gyerekek kb. három-hét százalékát sújtja, és a szám egyre növekszik. Kora gyermekkorban jelenik meg, legkiugróbban akkor, amikor a gyermek iskolába kerül. A betegek fele sosem növi ki a betegséget, azaz a tünetek felnőttkorukban is megmaradnak. Ha elolvassuk a diagnózissal járó tüneteket, elcsodálkozunk, hiszen a leírt jellegzetességek minden három-négy éves gyermekre jellemzőek: minden gyerek örökmozgó, nem figyel, izeg-mozog a széken ülve, hadonászik kezével, lábával, hátat fordít mindennek, ami nem érdekli, neveletlenül viselkedik, nem fogad szót, nem tartja be az illemszabályokat...

A különbség csak annyi, hogy a hiperaktív gyerek mindig ilyen. Az egészséges gyerek bele tud merülni a játékba, leköti a könyv vagy a tévében sugárzott mese – a hiperaktív gyerek viszont nem nyughat, mert belső nyugtalanság űzi-hajtja. Az emberek ezzel a diagnózissal is visszaélnek. Hol van az az édesanya, aki a homokozóban bevallja a többi mintaanyának, hogy rosszcsont gyereke van?! Vagy ne adj’ isten, egy elkényeztetett királykisasszonykája. Csak egy példa: Dóra sétálni volt hároméves kisfiával, és amikor hazatértek, a gyerek a nappaliban levetette a nadrágját, ott hagyta a földön, és berobogott a gyerekszobába, mire édesanyja ezekkel a szavakkal mentegette: „Nehogy azt hidd, hogy Marci rendetlen, ő csak hiperaktív.” Inkább azt mondanánk, hogy neveletlen, mint minden hároméves kisfiú.

disz-nemzedek-belso.jpg

Könnyebbségek

Ma már viszonylag egyszerűen meg lehet állapítani, hogy az érintett gyerek valóban valamilyen viselkedési vagy tanulási zavarban szenved-e, mert precízen kidolgozott diagnosztizáló módszer áll a pszichológusok rendelkezésére. Ismerjük az alapvető tüneteket, amelyek alapján a valóban beteg gyerek kiszűrhető. Sajnos, ez a diagnózis egy életre szól. De a fogyatékosságot kézben lehet tartani, és meg lehet tanulni együtt élni vele. Csodamódszer nincsen. Hosszú és intenzív munkára kell felkészülni. A tanulási és viselkedési zavarral élő emberek az agynak azokat a részeit edzik, amelyek gyengébbek, ugyanakkor megkeresik azokat a módszereket, amelyekkel tanulni tudnak.

A gyerekekkel a szülők foglalkoznak a legtöbbet, éspedig nemcsak az előírt módszerekkel, hanem józan paraszti eszüket is használhatják közben. A szülőnek mindenesetre meg kell békélnie a gondolattal: ha neki nem sikerült diplomát szerezni, miért követeli meg a diplomát a gyerekétől. Az élet nem arról szól, hogy milyen tökéletesek vagyunk, hanem hogy milyen boldogok tudunk lenni!

Whoopi Goldberg, aki diszlexiás és diszgráfiás is, így nyilatkozott betegségéről: „Levelet ma sem írok, és a számok világa számomra rejtély. Amikor leírom egy szó első betűjét, utána az utolsó ugrik elém. Csak szavakat látok, azokat is összevissza, olyan ez, mint egy krikszkrakszokkal teliírt hatalmas bilboard. Nem vagyok sem buta, sem süket – amit felolvasnak, szóról szóra elismétlem.” Sokat küszködött az iskolában, a sikertelenségeit kábítószerrel kompenzálta. Aztán 1985-ben jött Steven Spielberg Bíborszín című filmje, és megtört a jég – világsztár lett belőle.

Ugyanezzel a betegséggel küzdött az IKEA megalapítója, Ingvar Kamprad is. Ő az üzletlánc nevét köszönheti a diszlexiának: az IKEA szó a nevének, a szülőfaluja és a szomszéd falu nevének kezdőbetűiből állt össze. Nehéz elhinni, de a krimik királynőjének, Agatha Christie-nek is hatalmas gondot jelentett az írás és a helyesírás. Diszlexiagyanús volt a halhatatlan meseíró, Hans Christian Andersen, a tinilányok kedvence, Orlando Bloom és a zseniális fizikus, Albert Einstein is. A sort hosszan folytathatnánk.

Varga Klára