A csallóközi slow food mozgalom a hagyományos, régi ízeket és alapanyagokat pártolja. Ezeket elevenítik fel a Natura fair termékei is. 

–  Csapatunkat élelmiszervegyész, dietetikus, mikrobiológus, gyógyszerész és belgyógyász alkotja – kezdi Nagyné Czirfusz Éva mérnök, élelmiszervegyész. – Pár évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy szakmai tudásunk és sokéves tapasztalatunk alapján fogjuk menedzselni saját konyhánkat, ezáltal az egészségünket is.

egeszseg-biztonsag-csallokozi-slow-food-kezdo.jpg

– Megkerestük és elkezdtük fogyasztani a hántolt gabonából készült termékeket, mert ahhoz, hogy egészségesek lehessünk, egészséges élelmiszert kell fogyasztanunk, és mára már a Natura Fair márkanév alatt forgalmazzuk e termékcsoportot. Olyat, ami nem beteg, nem szennyezett idegen anyagokkal.

– Élelmiszereink döntő hányada ugyanis nagyüzemi termelésből, urambocsá, „tápgyárakból“ kerül az asztalunkra! Ahol vannak ugyan betartandó szabványok, előírások, de sajnos annak ellenére, hogy az Európai Unió élelmiszerfigyelő vészjelző rendszere remekül működik, a válogatás, tisztogatás mégsem tud olyan hatásos lenni, mint otthon, saját konyhánkban.

egeszseg-biztonsag-csallokozi-slow-food-nagyne-czirfusz-eva.jpg
Nagyné Czirfusz Éva

– Idővel egyre több ismerős érdeklődött a nálunk a Natura Fair márkatermékcsoport iránt, és akkor úgy gondoltuk, tapasztalatainkat megosztjuk másokkal is, és mindenki számára elérhetővé tesszük ezeket a már jól bevált „tiszta” élelmiszereket. Korunk és a tömegtermelés problémája ugyanis a penész. Az egyes penészfajták olyan mikotoxinokat termelhetnek élelmiszereinkben is, melyek valójában az egészségünkre káros, veszélyes mérgek. Befolyásolhatják a növekedést, szaporodást, a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet.

Egyes mikotoxinok, ha rendszeresen a fogyasztó szervezetébe kerülnek, súlyos késői szövődményeket, vese- és májbetegséget, daganatos megbetegedéseket is okozhatnak. És abban az esetben, ha a gabona őrlés előtt nincs kellőképpen megtisztítva, akkor a szennyeződések bekerülnek a pékáruba is. Ezektől a káros anyagoktól mentesek a Natura Fair termékei.

– Régen úgy tartották, a gabona az ember első számú tápláléka. Ami megalapozott volt, hiszen a gabona eredetileg ún. tápegészt képez, azaz a gabonaszemben minden fontos anyag együttesen ott van, csodálatosan harmonikus arányban: fehérjék, szénhidrátok, értékes vitaminok, ásványi anyagok, rostanyagok, olajok és enzimek formájában.

egeszseg-biztonsag-csallokozi-slow-food-alapanyagok.jpg
A teljes kiőrlésű búzaliszt készítési fázisai: (balról jobbra) tisztított búza, hántolt búza, teljes kiőrlésű liszt

– Igen ám, de hajdanán a családok a teljes kiőrlésű lisztet válogatott, mosott és visszaszárított búzából őrölték otthon konyhai kismalmaikon vagy a falusi malmokban.

egeszseg-biztonsag-csallokozi-slow-food-buza.jpg
A búza minőségellenőrzése

– Az otthon sütött kenyér nemcsak finom, egészséges, de biztonságos is volt. A gabona felhéjának hántolásával, koptatásával, csiszolásával, mosásával bizonyítottan eltávozik a mechanikus, biológiai és kémiai szennyeződések jelentős része. Akkor miért felejtődött el a búza mosása a malmokban? Mert a városok szennycsatornáiban problémát kezdtek okozni a mosóvízzel távozó és csírázni kezdő búzaszemek! Ezért fontos, hogy a teljes tápértékű gabonafélék esetében egészséges és biztonságos termékeket vásároljunk!

egeszseg-biztonsag-csallokozi-slow-food-malom.jpg
A hántolt búza őrlése konyhai köves malommal

– Mivel termékeink és a Natura Fair által forgalmazott asztali malom iránt egyre nagyobb a kereslet, ami részben annak köszönhető, hogy egyre többen óvják tudatosan az egészségüket, és fontos számukra a megelőzés, másrészt reneszánszát éli az otthoni kenyérsütés, egyszerre több újdonsággal is megjelentünk a piacon.

Már kaphatók nálunk a gabonafélék új formájukban: konyhakész, előpárolt, hántolt gabonaszemekként, ún. gabona-gyöngyként! Ezek tartalmazzák a felhéj alatti értékes korparéteget, a finomrostokat, fehérjéket, cukrokat, az aleuronát rétegben jelenlévő vitaminokat, mikro- és makroelemeket és a csírát is.

– Így már elmaradhat a hosszadalmas előáztatás, mely sokunkat eltanácsolt az egyik legértékesebb konyhai alapélelmünk főzésétől. Rövid időn belül – 10-15 perc – elkészíthetjük egészséges étkeinket, hasonlóan, mint a fehér rizsből.

egeszseg-biztonsag-csallokozi-slow-food-bolt.jpg
A Natura Fair bemutatóterme

– De a fehér rizzsel szemben ez a koptatott, csiszolt vagy részlegesen hántolt búza, tönköly, árpa, zab, rozs, köles mégis teljes értékű. Nem csupán reformkonyhai ételeket, hanem hagyományőrző étkeket is készíthetünk belőlük – sósan, édesen, köretként, főételként egyaránt. Ezek a termékek biztonságos technológiával készültek, vagyis alapos válogatás, mosás, hántolás, koptatás, hőkezelés után lettek feldolgozva, illetve csomagolva.

egeszseg-biztonsag-csallokozi-slow-food-tonkoly-es-buza.jpg
A tönköly és általános búza (előtérben) kalászok

– Hogy John Ruskin esztéta szavait idézzük: „... a minőség sosem véletlen, hanem intelligens erőfeszítés eredménye.” És a mikrobiológiai veszélyekkel szemben ilyen intelligens erőfeszítésekre van szükség.

hirlevel_web_banner_1_477.jpg

–varga–
Kapcsolódó írásunk 
Cookies