Igen, itt kezdődik el a történelem, mégpedig Krisztus születése előtt 3100-ban. Ha pontosabb útbaigazítást akarunk kapni az Egyiptomba vivő útról, tulajdonképpen egy fecskét kellene megkérdezni. Hiszen a fecske minden ősszel, amikor hidegre fordul az idő, délre repül. A hegyeken át Olaszországba, aztán egy darabig a tenger felett, és aztán már el is ért Afrikába,
Afrikában nagyon meleg az időjárás – és hónapokig nem esik. Számos vidéken emiatt csak kevés növény él meg. A föld sivatag. Így van ez Egyiptomtól jobbra meg balra. Magában Egyiptomban sem esik gyakran. De ott nincs is szükség esőre, hiszen az országot átszeli a Nílus.
Régen évente kétszer, amikor a forrásainál sokat esett, elárasztotta az egész országot. Ilyenkor hajókkal kellett közlekedni a házak meg a pálmafák közt. És amikor a víz visszahúzódott, a földet remekül átitatta és megtrágyázta a nedvdús iszap. Ott aztán a forró napsütésben a gabona oly pompásan növekedett, mint másutt aligha. Ezért az egyiptomiak az ősidőktől fogva úgy imádták Nílusukat, mintha maga volna a Jóisten.
Kheopsz – 2500 évvel Krisztus születése előtt –, megparancsolta, hogy minden alattvalója vegyen részt sírja építésében. Akkora sírboltot akart, mint egy hegy. Valóban akkora is lett. Manapság is áll még a nevezetes Kheopsz-piramis. Hogy milyen roppant nagy, azt el sem tudjuk képzelni. Akkora, hogy nincs olyan nagy templom, amely el ne férne benne. Fel lehet kapaszkodni az óriási tömbökön, olyan ez, akár a hegymászás. És mégis emberek hengergették egymásra, és tornyozták fel ezeket a hatalmas sziklatömböket.
Akkoriban még nem voltak gépek. Legfeljebb csigák és emelők. Mindent kézi erővel kellett húzni és tolni. Képzeljük csak el, abban az afrikai hőségben! Körülbelül 100 000 ember robotolt harminc évig a fáraónak a mezei munkák közti hónapokban.
És ha elfáradtak, akkor a felügyelő alkalmasint hajkurászta őket a vízilóbőr ostorával. Eltűnődhetünk, vajon hogyan jutott a király eszébe ilyen óriási sírboltot emeltetni magának. Nos, ez az ősi egyiptomi vallással függ össze. Az egyiptomiak sok istenben hittek. Némely istenük – úgy hitték – hajdanában királyként uralkodott a Földön, így például Ozirisz isten és hitvese, Ízisz.
A Napról is úgy hitték, hogy külön istenség: Ámon. Az alvilágban sakálfejű istenség uralkodik: Anubisz. Minden fáraóról azt tartották, hogy a Napisten fia. Egyébként nem rettegtek volna annyira tőle, és nem tűrték volna, hogy annyit parancsolgasson nekik. Óriási, fenséges kőszobrokat faragtak isteneiknek, oly magasakat, mint az ötemeletes ház, és egész városnyi nagyságú templomokat építettek.
Ozirisz és Ízisz egy egyiptomi ábrázoláson
Az egyiptomiak egyik-másik állatot is szentnek tartották, például a macskát. Vallásuk egyik-másik istenét állat alakban is elképzelték, és így ábrázolták őket. Az oroszlán testű, ember fejű lény, amelyet mi szfinxnek nevezünk, az egyiptomiak szemében hatalmas isten volt. Óriási képmása a piramisoknál van, és akkora, hogy belsejében egy egész templom elférne. Így őrködik az istenszobor már több mint 5000 éve a fáraók sírjánál, s a sivatagi homok időnként betemeti. Ki tudja, meddig hever még őrhelyén?
Jellegzetes egyiptomi macskaábrázolás
Az egyiptomiak figyelemre méltó vallásában a legfontosabb az a hit, hogy a lélek elhagyja ugyan a testet, midőn az ember meghal, de valamiként továbbra is szüksége van rá. Az egyiptomiak úgy vélték, a léleknek semmiképpen nem volna tetszésére, ha a halál után egykori teste porrá válna.
Az elhunytak testének megóvására emiatt nagyon ötletes módszert eszeltek ki. Kenőcsökkel és növényi nedvekkel dörzsölték be, és hosszú kelmecsíkokkal pónyálták körül. Az ily módon tartósított holttestet, amely nem enyészik el, múmiának nevezik. A múmiák manapság, sok ezer év múltán sem indultak oszlásnak. Először fakoporsóba helyezték őket, a fakoporsót meg kőkoporsóba; s a kőkoporsó nem a földbe került, hanem sziklasírba. Akinek telt rá, mint a „Nap fiának", a fáraónak, az éppenséggel egész kőhegyet emeltetett maga fölé. Ott, egészen mélyen bent biztonságban lesz a múmia ! Ezt remélték. Csakhogy Kheopsz király minden gondja és minden hatalma hiábavaló lett : a piramis üres.
De más királyok és sok régen élt egyiptomi előkelőség múmiáját megtalálták a sírokban. Ezeket a sírokat annak idején a lelkek lakhelyéül rendezték be, ha eljönnek, hogy meglátogassák testüket. Ez az oka, hogy élelmet, bútorokat, ruhákat tettek oda, meg sok képet az elhunyt életéből. És az ő saját képmását is, hogy a lélek, ha meg akarja látogatni, rögvest rátaláljon a megfelelő sírra. A nagy kőszobrokon és a szép, tarka színekkel festett képeken még ma is látható mindaz, amivel az egyiptomiak foglalkoztak, és az is, hogy milyen volt akkor az élet. Bár tulajdonképpen nem rajzoltak pontosan vagy természet után; ami a valóságban egymás mögött van, azt ők általában egymás fölébe rajzolták.
Az alakok gyakran merevek: törzsüket elölről látni, kezüket, lábukat meg oldalról úgy, hogy olyannak tetszenek, mintha simára vasalták volna őket. De ami a régi egyiptomiaknak fontos volt, azt megvalósították a művészek.
Minden részletet egész pontosan látni: hogyan fognak nagy hálókkal kacsákat a Nílusnál, hogyan eveznek és döfködnek halakra hosszú dárdákkal, hogyan szivattyúznak vizet a csatornákba a földek megöntözésére, hogyan hajtják legelőre a teheneket meg a kecskéket, hogyan csépelnek gabonát és sütnek kenyeret, hogyan készítenek cipőt meg ruhát, hogyan fújnak üveget – akkor már tudtak ! –, hogyan vetnek téglát és építenek házat. De labdázó vagy furulyázó lányokat is látni, meg hadba vonuló férfiakat és idegen népeket, például feketéket, akiket a zsákmánnyal együtt foglyokként visznek haza.
Másodszor egy fáraó maga próbálta meg, hogy mindent megváltoztasson. Rendkívüli ember volt ez az Ehnaton fáraó (szobrát látjuk a kiállításon) , aki Krisztus születése előtt 1370 körül élt. Valószínűtlennek tartotta az egyiptomi vallást sok istenségével és titokzatos hiedelmeivel. „Csupán egy isten van", tanította népének. „Ez az Isten a Nap, sugarai hoznak létre és tartanak meg mindent. Egyedül csak hozzá szabad imádkoznotok."
A gízai piramisok
A régi templomokat bezárták, és Ehnaton király feleségével új palotába költözött. Minthogy ellene volt mindennek, ami régi, és az új, szép eszmékért lelkesedett, egészen újszerűen festett képeket rendelt palotájába. Ezek a képek nem voltak olyan merevek, szigorúak és ünnepélyesek, mint a régebbiek, hanem természetesek, fesztelenek. De mindez egyáltalán nem tetszett az embereknek. Olyan képeket akartak látni, amilyeneket évezredeken át láttak.
És így Ehnaton halála után (az ő fia volt Tutankhamon) hamarosan visszatértek a régi hagyományokhoz és a régi művészethez, s így maradt minden a régiben, amíg csak az egyiptomi birodalom fennállt. Akárcsak Menész király idejében, a halottakat még majdnem három és fél évezreden át múmiaként temették el, hieroglifákat írtak és ugyanazokat az isteneket imádták. A macskákat továbbra is szent állatokként tisztelték.
Míg a gízai piramisok az egyiptomi Óbirodalom királyainak koporsóit őrizék, az Új Birodalom uralkodóinak sírboltjait délebbre találjuk. Krisztus előtt 1550 és 1069 között csaknem az összes királyt a Királyok Völgyében, Thébában (a mai Luxorban) temették el. A régészeti feltárás a sírhelyek környékén az 1800-as évek elején kezdődött. A legutolsó sír 1922-ben került feltárásra, ez volt Tutanhamon sírja.
Howard Carter brit régész azzal a céllal ment a Királyok Völgyébe, hogy megtalálja az Egyiptom 18. dinasztiájához tartozó Tutanhamon fáraó sírját. Ötévnyi sikertelen ásás után 1922-ben Carter csapata végül rábukkant a sír bejáratához vezető első, sziklába vájt lépcsőfokra a völgy közepén – azon a helyen, ahol korábban már számtalanszor jártak. Még a mai napig vita tárgya, pontosan hogyan is fedezték föl ezt a lépcsőfokot. Néhányan azt mondják, hogy az egyik szamár esett el itt, mások szerint Carter kanárija mutatta meg az utat.
A Völgyben feltárt egyéb síroktól eltérően – melyeket a sírrablók csúnyán kifosztottak – Tutanhamon négykamrás sírja csaknem teljesen sértetlen volt. 1922 novemberében nagy felhajtás közepette a világsajtó képviselőinek jelenlétében Howard Carter és az expedíciót finanszírozó Lord Carnarvon fölnyitotta a sírt. Az ősi leletek között volt Tutanhamon lepecsételt halotti kamrája az orosz Matrjoska baba-szerűen egymásba helyezett koporsókkal – és Tutanhamon múmiájával.
Howard Carter és a sír feltárása
A múmia átka?
Számos olyan különös esemény történt a sír feltárásának idején, melyek csak megerősítették azokat a szóbeszédeket, miszerint mindezek a múmia átkának következményei. S csakugyan, állítólag a sírkamra belsejében talált feliratok arra figyelmeztettek, hogy a halál vár azokra, akik megzavarják Tutanhamon sírjának nyugalmát.
Az első áldozat a feltárás pénzügyi pártfogója, Lord Carnarvon volt, aki a sír felnyitása után hat hónappal váratlanul meghalt. Ez valóban különös eset volt: Carnarvon egy fertőzött szúnyog csípésétől halt meg, mely később tüdőgyulladást okozott. Rejtélyes módon, Carnarvon halálának pillanatában az összes fény kihúny Kairóban, és a távoli Londonban Carnarvon kutyája fájdalmasan vonyított.
A mumifikálás során nem csupán a király bőrét és csontjait tartósították, hanem a belső szerveit is. Tutanhamon tüdejét, máját és beleit tartósítószerrel kezelték, majd a pompázatos, négykamrás kanópusz-ládában tárolták.
Gyilkosság?
Modern tudományos kutatások szerint Tutanhamon 18-19 éves korában halt meg. Milyenek voltak halálának körülményei? Természetes halállal halt meg, vagy valamilyen gonosz cselszövés áldozata lett? Az évek alatt elvégzett vizsgálatok során Tutanhamon fejében egy vékonyka csontszilánkot fedeztek föl, s úgy tűnik, ez egy ütés eredménye. A mai napig vita tárgya, hogy meggyilkolták, vagy egy véletlen baleset következtében halt-e meg. A legújabb tudományos röntgenfelvételeken alapuló elmélet szerint ez a sérülés a fáraó halála után keletkezett.
Tutanhamon híres halotti maszkja
A túlvilág szolgái
Számos egyiptomi halott mellékicsi szolgaszobrocskákat (ún. usébtiket, a szó jelentése: „aki válaszol”) is eltemettek, hogy segítsenek elvégezni az elhunytnak a kétkezi munkát, mely a Halottak Birodalmában vár rá. Ezekhez a figurákhoz gyakran a foglalkozásukhoz szükséges szerszámok is tartoztak, pl. kapák vagy kosarak. (Ezeket is megtekinthetjük a kíállításon.) Tutanhamon sírjában ilyen rengeteget találnak, ebben összesen 413 szobrocska volt! A régészek az usébtiket a foglalkozásuk alapján három nagy csoportra osztották: 365 munkás, 36 munkafelügyelő és 12 vezető.
