Felszabadultan nézzük, ahogy versenyt futnak velünk a kilométerkövek, míg meg nem látunk egy koszorút az út mellett. Vajon miről árulkodnak az út menti keresztek?
A nappalok hosszabbak, kikandikált a napocska, nekünk pedig mindinkább „mehetnékünk” van. Mennénk már meglátogatni a rég nem látott nagynénit vagy barátokat. Útközben versenyt futnak velünk a kilométerkövek, elönt bennünket a szabadság mámora, míg meg nem látunk egy koszorút az út mellett, ami mementóként hirdeti: itt egykor valakinek végzetté vált a sorsa. Miről árulkodnak az út menti keresztek?
– Mikortól datálódik a keresztállítás szokása? – kérdezzük L. Juhász Ilona néprajzkutatót, A harmincnégyes kőnél... Haláljelek és halálhelyjelek az utak mentén című könyv szerzőjét.
– A kegyeleti jelek állítása a különféle tragédiák helyszínén nem új keletű szokás. Eredete viszont a múlt ködébe vész. Az autók elterjedésével jelentősen megnövekedett a számuk. Azonban korábban is történtek közlekedési balesetek, amikor még csak lovas kocsik közlekedtek. Orbán Balázs a Székelyföld leírása című kötetében megörökít egy 19. században emelt „cifra tulipános emlékkövet”. Ezt a székelyföldi Bucsin-tetőn egy „nyakát tört székely atyafi” emlékére állították, és a ló alá esett szerencsétlen tragédiáját egy verssel is megörökítették. Dél-Szlovákiában az általam ismert legrégebbi kegyeleti jel egy feszület, melyet Vay Imre báró 1909. június 1-jei autóbalesetének helyszínén állítottak, Dunahidas település szélén. Tudnivaló, hogy a kereszteken általában csak az áll, hogy egykor kinek az emlékére állították, a lokális emlékezet nem mindig őrizte meg a történetét.
A Párkányhoz közeli Béla településre vezető út bal oldalán az utazók védőszentjét, Szent Kristófot ábrázoló domborműves emlékoszlop áll. 1939-ben állíttatta hálából a helyi földesúr, mivel a fia szerencsésen túlélt egy közlekedési balesetet. Régebben főleg csak a tehetősebbek emeltettek kegyeleti jelet hozzátartozóik emlékére.
– Ma szinte azonnal megjelennek a virágok, mécsesek, angyalfigurák, plüssállatkák, az áldozat fényképe, sőt, a képeslapra írt üzenetek a halálos balesetek helyszínén. Tíz-húsz évvel ezelőtt, persze, lassabban jutott el az emberekhez egy tragédia híre.
– A részvét tárgyi megnyilvánulásait nem csupán a tragédia helyszínén láthatjuk, hanem az áldozat munkahelyén vagy lakóhelyén is. A részvét és a kegyelet villámgyors terjedésében ma nagy szerepe van a közösségi hálónak. A négy évvel ezelőtt meggyilkolt pécsi fiatal lánynak, Bándy Katának szóló részvétnyilvánító bejegyzést nem egész két nap alatt több mint húszezren osztották meg. Egyre nő a különféle emlékoldalak száma is, ahol az emberek virtuálisan gyertyát gyújthatnak elhunyt szeretteik emlékére.
– Melyek a leggyakrabban előforduló haláljelek, illetve halálhelyjelek?
– A haláljeleknek és halálhelyjeleknek számos változatával találkozhatunk. Van, ahol az év során semmi nem őrzi az áldozat emlékét, csupán mindenszentek vagy halottak napja alkalmával helyeznek el egy mécsest vagy virágot. Bizonyos helyeken az év során koszorúk vagy mécsesek emlékeztetnek a tragédiára. Gyakoriak a fából vagy más anyagból készült keresztek vagy táblák, ezeken gyakran látható ez elhunyt fényképe, mellettük a balesetet szenvedett jármű darabja, a motorkerékpáros sisakja és a többi. Néhány helyen később állandó emlékjelet állítanak, ezeken szinte mindig szerepel az áldozat neve, illetve a születés és az elhalálozás dátuma. Előfordulnak „kvázi sírok”, amikor sírhelyet alakítanak ki a baleset színhelyén, és virágokat is ültetnek rá. A variációk száma végtelen.
Juhász Ilona (© Somogyi Tibor / Új Szó)
– Csak a közutak mentén találkozhatunk ezekkel a szomorú emlékekkel?
– Mivel nem csupán a közutak veszélyesek, különféle helyszíneken találkozhatunk haláljelekkel. Egy barlangász emlékére például egy sziklamélyedésben helyeztek el emléktáblát a barátok. A Somorja melletti Csölösztőn egy száznegyven éves tölgyfából faragott emlékjelet állítottak a Dunába fulladt áldozatok emlékére. Megemlíteném még a Hofer Tamás néprajzkutató által leírt esetet, amikor egy Duna menti falu lakóházának arra a gerendájára, amelyikre felakasztotta magát a tulajdonos, a feleség András-keresztet festetett, közepében a szocialista munkáért adományozott kitüntetéssel, s mellé odaakasztotta az elhunyt kalapját is.
– A tragikus helyszínekhez kötődő horrorisztikus városi legendáknak se szeri, se száma. Nálunk is vannak „szellemjárta” kegyeleti helyek?
– Egy ilyen történet kapcsolódik a Pozsonyt és Prágát összekötő egykori 602-es főút mellett álló Kilenc kereszthez. 1640-ben meggyilkoltak itt kilenc embert: az exvőlegény és két társa gyilkolta meg a templomi esküvőről hazafelé tartó ifjú párt és a lakodalmi kocsin ülő másik négy embert. Azóta is azt tartja a fáma, hogy a menyasszony szelleme időnként megjelenik a környéken. A D1-es autópálya megépülése után a bűntény helyszínétől nagyjából két kilométerre, az út mindkét oldalán vendéglőt és benzinkutat építettek, és a hely a Kilenc Kereszt nevet kapta. Mivel itt az átlagosnál gyakoribbak a balesetek, megszületett a modern hiedelemtörténet az autópályán kísértő menyasszony szelleméről. Sőt, elterjedt, hogy egy szárnyait szétterítő, denevérszerű lény jelenik meg az autópálya felett, s ennek láttán veszítik el a gépjárművek vezetői az önuralmukat a járművük felett. Ezek a mondák a világhálón is terjednek, éppen ezért a variánsok száma is nő. Különben létezik egy új halálhelyjel, a „szellembicikli” (eredeti angol elnevezése: „ghost-bike”). Itt egy fehérre festett kerékpárról van szó, amelyet ott helyeznek el a kerékpáros egyesületek, ahol halálra gázolták vétlen társukat. Az elsőt 2003-ban Amerikában, Saint Louisban állították fel, „Itt ütöttek el egy biciklist” felirattal. Azóta a többi kontinensen is elterjedtek. Az interneten van egy oldal (ghostbikes.org), ahol igyekeznek nyilvántartani ezeket a szellembicikliket.
Szlovákiában tudtommal egyetlen ilyen van, valamint egy malackai fiatalember emlékére állítottak ki egy szlovák zászlóval ellátott fehér kerékpárt Szarajevónál, ahol halálra gázolták, amikor épp az egyiptomi expedíciójáról tartott hazafelé. Magyarországon hat ilyen bicikliről tudok, Szellembiciklik Budapesten címmel Balla Sándor Botond egy megrázó erejű dokumentumfilmet készített a témáról.
– A temetői sírokról nemcsak a mécsestartókat, virágokat, de még a kiültetett fenyőfát is képesek ellopni. A közutak mentén ez mennyire gyakori?
– Itt is előfordul, sőt, arra is van példa, hogy magát az értékesebb anyagból készült emlékjelet lopják el. Egyébként a két kultuszban sok az azonos elem. Sok esetben a halálhelyjeleket is feldíszítik mindenszentekre vagy halottak napjára, és karácsonykor kis fenyőfát vagy gallyat helyeznek el rajtuk. Ám láttam már a kereszteken Mikulás-figurákat, angyalkákat, húsvét idején pedig húsvéti tojásokat, barkát, csokitojásokat, csokicsibéket is.
– A portól megszürkült művirágok, giccses műanyag koszorúk elég lehangolóan hatnak az utazókra is. Készült felmérés arról, hogy milyen az emberek viszonyulása az útszéli jelekhez?
– A megítélést illetően megoszlik a közvélemény. Egyesek úgy nyilatkoztak, hogy deprimáló hatással vannak rájuk. Sokan betiltanák őket, mert elvonják a gépkocsivezetők figyelmét, és ezáltal veszélyeztetik az autósok testi épségét. Mások szerint viszont fontosak ezek az emlékjelek, mert figyelmeztetik a felelőtlenül száguldozó autósokat. A szabályozás elnéző, sőt, a hatóságok nemegyszer kegyeleti helyeket alakítanak ki az autópályák mellett, ahol a hozzátartozók felállíthatják emlékjeleiket. Ilyen emlékhely található például Zólyom közelében, de másutt is. A poros és színüket vesztett művirágok valóban lehangoló látványt nyújtanak, azonban egy kulturális jelenséget nem vizsgálhatunk csupán esztétikai szempontból. A múzeumok tárlóiba mindig azokat a tárgyakat válogatják be, amelyek esztétikusak. Így aztán elterjedt a tévhit, hogy a nép kizárólag csak esztétikusat alkotott. Ez persze nem igaz, mert itt is sok csúfság született.
– Más kutatók is foglalkoznak nálunk a témával?
– Az út menti halálhelyjeleket sokáig periférikus jelenségként kezelte a tudomány. Magyarországon az azóta már elhunyt Kovács Ákos hívta fel a figyelmet a témára. A szlovák kollégák azonban tudomásom szerint máig nem foglalkoztak ezzel.
