Egy nagy ház „tetején” lakni mindig vicces dolog – mert minden olyan más. A nagy ablakok bőséges fényt zuhogtatnak, s felülről még a szűkös is tágnak tűnik.
Képeink egy fiatal angol pár vidéki otthonát mutatják be. A családi házban maradtak, mert közel az iskola, óvoda, s a szülők is besegítenek a gyereknevelésbe.
A berendezkedést kapott-örökölt-turkált darabokból oldották meg, de az olasz, nagy karéjú ebédlőasztalhoz ragaszkodtak (pedig borsos volt az ára).
A legnagyobb beruházást a konyha jelentette, a márványlapos szigetre nem sajnálták a pénzt: ebben a családban ugyanis naponta reggeliznek (a bárszékeket interneten rendelték).
A szülői háló sötétebb színt (antracitszürkét) kapott, a nyugalom letéteményese a kényelmes ágy és a finom ágynemű.
A gyerekszoba rakodós polcai vidámságot sugallnak, a sok színes gyerekjáték maga is dekorál, itt nem kellett külön díszítésről gondoskodni.
A pár elégedett: sikerült derűs hangulatú otthont teremteni, ahol az új mellett megfér a régi, a gyerekkori darabok mellett a friss szerzemények.
A klasszicista vonalú kanapé is friss szerzemény, s romantikus felütést ad az ebédlősaroknak. A falat sárgára festették, mert „az olyan naposan vidám”, s mellé uralkodó színnek az imádott tengerkéket választották.
A székeket az apuka irodájából örökölték, anno nyolcvanban kényelmük okán sikerdarabnak számítottak.
Az ülőket retrós mintájú kárpittal vonták be, s az olvasósaroknak kinevezett, neutrális színű Ikea-heverőre is színes-kék párnák kerültek. Az olvasólámpát a szomszéd adta, rá a piros ernyőt már a háziak választották: a jó dekoratőrök azt állítják, a fogadószobába mindig be kell csempészni „valami pirosat”. Hát lőn!
A bárasztalkát „turkálták”, rajta a poharak és üvegek, alul a könyvek fesztelen hangulatot teremtenek.
A két keleties hangulatú sárga lámpát egy leszállításon vették, a hetvenes években gyártott asztalkákat a rokonoktól kapták.
