Egy jó történetnek ereje van, méghozzá olyan, hogy az emberben még sokáig ott munkálkodik, s gondolatban vissza-visszatér hozzá. A karácsonyi ünnepkörhöz is számos történet és anekdota kapcsolódik, köztük a legismertebb (és legaktuálisabb) az, amikor 1914 karácsonyán a nyugati fronton a szembenálló felek rövid időre szögre akasztották a fegyvereket, s az ünnep apropóján előmásztak a lövészárkokból, hogy együtt ünnepeljenek.

Ez a híres karácsonyi tűzszünet az első világháború első évében történt. A leírások szerint a katonák eleinte óvatosak voltak, ám azt követően dohánnyal, alkohollal és csokoládéval ajándékozták meg egymást, miközben fényképeiket mutogatták, és beszélgettek egymással. Egyes források szerint karácsonyi dalokat is énekeltek, s még egy közös karácsonyfát is állítottak. Néhányan viszont arra használták ki a rögtönzött tűzszünetet, hogy megkeressék és eltemessék a két lövészárok közti senki földjén elesett bajtársaikat.

karacsony-a-fronton-kezdo.jpg
(© A. C. Michael - The Guardian)

A mai napig elszorul a torkom, amikor ezekre a jelenetekre gondolok, s rögtön feltámad bennem valamiféle idealista vágy: miért nem hagyták abba ott és akkor a harcokat? Persze, ha így tettek volna, valószínűleg elítélték volna őket hazaárulásért. De gondoljunk csak bele: ott és akkor mindkét fél láthatta, kivel is áll szemben. Hús-vér emberekkel, családapákkal, férjekkel, fiatal férfiakkal. Az addig uralkodó kép, az arc nélküli ellenség arcot kapott.

A katonák közti barátkozásnak végső soron a tisztek vetettek véget, a katonai vezetés ugyanis nem nézte jó szemmel a történteket. Ha rajtuk múlt volna, a karácsonyi tűzszünet sem valósul meg.

XV. Benedek pápa már december 5-én, egy kiáltványban kérte a harcoló feleket, hogy karácsony idejére szüntessék be a harcokat, ám a felső vezetés ezt a fegyelem fenntartására hivatkozva megtagadta. S lám, tiltás ide vagy oda, a katonák, a frontvonalban harcoló kisemberek végül a szívükre és ösztöneikre hallgatva mégis előmásztak a lövészárkokból.

karacsony-a-fronton-belso.jpg
(© Britannica.com)

Hogy a háború későbbi szakaszában ilyesmire még csak sor sem került, az talán annak is köszönhető, hogy a hideg és nyirkos, mocsokkal és reménytelenséggel átitatott lövészárkokban egy kicsit az emberiségbe vetett hitük is csorbult. S onnantól már tényleg csak az lebeghetett a szemük előtt, hogy – a világtörténelem talán legértelmetlenebb konfliktusában ­– valahogy legyőzzék a túloldalon lévőket. S hogy mielőbb hazamehessenek.

minden_reggel_ujno.sk.png

Ennek fényében érdemes belegondolni, mit is jelent igazán a karácsony. A kis Jézus születése, a szeretet ünnepe, az ajándékozás időszaka? Különböző értelmezések, s mégis, valahol egyik sem adja át az ünnep valódi lényegét. Azt, hogy karácsonykor lelassulunk, elcsendesedünk és odafigyelünk egymásra. Rohanó világunkban gyakorlatilag a karácsony az év egyetlen olyan időszaka, amikor mindezt megtehetjük. Amikor van időnk egymásra, megállhatunk egy kicsit pihenni, és elgondolkodhatunk azon, hol tartunk épp, s milyen emberek vagyunk.

Így tettek a napkeleti bölcsek, akik több napon át vándoroltak a betlehemi csillagot követve. Így tettek a nyugati fronton harcoló katonák is, amikor a tisztek ellenzése ellenére előmásztak a lövészárkokból. S így tettek a huszadik század viharait megélő családok is, akik végig emberek tudtak maradni az embertelenségben. Tegyünk hát így mi is, s ezekben a bizonytalan időkben merítsünk erőt a történelemből, elődeink történeteiből.

Ollé Tamás
Cookies