Nem sokszor érzem, hogy jól jártam azzal, hogy nőnek születtem. Annyi helyzet van, amikor úgyis férfiként kell helytállni. Elenyésző az előnyös pillanatok száma. A nőnap az egyik ilyen. Lehetne mindennap nőnap.
Minden külön értesítés helyett: a megyeri termálfürdőből eltűntek a magyar feliratos információs táblák. Összehasonlításképpen: a harminc kilométerre fekvő győri állatkertben szlovák nyelvű táblák tájékoztatják a szlovák anyanyelvű látogatókat.
Ez most ilyen „bezzeg az én időmben” gondolatmenet lesz. Öltözködés terén nem sokat változtam tinikorom óta, hiszen a ruhák még mindig csak annyit jelentenek számomra, hogy ne legyek pucér nyáron és ne fázzak télen. Ami pedig a legfontosabb: legyenek kényelmesek!
Már kisiskoláskorunkban megtanuljuk, hogy mindig legyen rend a portánkon, s ne lógjon át a könyökünk a padtársunk térfelére. Néhányan azonban nagy valószínűséggel hiányoztak azokról az órákról, melyeken a tanító néni erről beszélt… Ők lesznek később a mi szemtelen szomszédaink.
Én hiszek az angyalok létezésében. Azt nem tudom, hogy van-e mindenkinek őrzőangyala. Ahogy azt sem tudom, hogy felmenőim angyalokká váltak-e, akik vigyáznak rám és a gyermekeimre.
Amikor először hallottam arról, hogy a nőket sérti, ha tündérnek vagy édeskének szólítják őket, felvontam a szemöldökömet. Arra jutottam, hogy túl sok ma a mimózalélek, aki bolhából elefántot csinál. Ezért kinevettem a kekeckedőket. Egészen a múlt hétig.
Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor első gyerekem születése után meztelenül beálltam a tükör elé. Fiatal, csinos nőből hirtelen asszony lettem – ráadásul csúnya és kövér asszony. Elsírtam magam.
A tévés meg a netes családok egy kicsit a mi családjaink is, hiszen azzal, hogy napi szinten nyomon követjük, hogy éppen mit művelnek. Persze, előbb vagy utóbb rá kell jönnünk, hogy ezeknek a tévés és netes családoknak sem tökéletes az élete...