A fonó is elmerült az idő sodrában. Már csak emlékei élnek. A fonót újjáéleszteni már csak a „színpadon” lehet. De érdemes! Ezt bizonyítják a Hernád mentén élő abaújszinai folklórkedvelők is. A Rozmaring táncegyüttes és hagyományőrző csoport több nemzedéket felnevelt. Nevelt magyar szóra egy olyan faluban, ahol már csak a lakosság tíz százaléka magyar. Fiatalokat boronált össze (csaknem 28 házasság köttetett a csoporton belül), és gondoskodott az utánpótlásról.

A kender fonallá fonása fontos volt a régi paraszti világban. Valóban rangtól, nemtől függetlenül, kicsik és nagyok, uralkodók és munkások, férfiak és nők igényelték a kendervásznat. Csakhogy különbség volt a megrendelő – és a feldolgozó között. A fonásra való kender előkészítése hosszú és nehéz dolog volt.

011_0.jpg

A szinai idős hölgyek elmesélték, mi mindenen kellett régen keresztülmennie a kendernek és az asszonynak, míg a guzsalyhoz (rokkához) nem jutott. Sóhajtozva kezdték: 

002a.jpg

– Sokat kellett a kenderrel dolgozni. Nyüvés, áztatás, mosás, szárítás… Kétféle kender volt, a magvas és a virágos. Azt külön kellett a mezőről hazahozni, és külön-külön összekötni. Aztán a patakban kellett áztatni 6 hétig. Utána ki kellett szedni, és a napocskán szárítani. Mikor már olyan jó keményre megszáradt, akkor megkezdtük a tilolást (a kender töréséhez használt eszköz segítségével). Meg kellett csomózni, majd törni, hogy az puha legyen. Aztán öcsölni, vagyis fésülni kezdtük. Majd csak ezután lehetett hozzákezdeni a fonásához. Mikor megfontuk, különtettük a vastagabbat a vékonytól. A vékonyabból ruhát, lepedőt, törlőt szőttünk, míg a vastagabb fonalból zsákot, a cséplőgép alá ponyvát készítettünk.

Minden este, mikor már az őszi munka elmúlott, esténként csak fonással, kukoricafosztással, hímzéssel foglalkoztunk, egészen farsangig. Rengeteget dolgozott a falu népe – és együtt, precízen. 

Részben mindig meg volt beszélve, kihez és mikor mennek fonni az asszonyok és a hozzáértő, eladósorban lévő lányok. Hol a szomszédasszonyoknál, hol a rokonságnál gyűltek össze. Általában 10-15-en jöttek össze egy háznál. Időhöz nem volt kötve a fonóházi találkozó. A munka fejében a házigazda megvendégelte az asszonyokat pattogtatott kukoricával, kreplivel (fánk), kemencében sült hajas krumplival, sütőtökkel. Ha pedig nem volt más, akkor házi kenyérrel.

003a.jpg

A lányok serényen fontak, varrtak, és várták a legényeket, akik esténként betértek némi tüzelőfával csak azért, hogy megnézzék a lányok kézügyességét. Fonás közben vicceket, tréfás történeteket mondtak, énekeltek, táncoltak. Fütyörészni nem volt szabad, mert a katolikus lányoknak úgy mondták, hogy Szűz Máriát ríkatják meg vele, a református lányok pedig az angyalokat. A fonóházi leánydalokat általában a párosító és házasító dalok alkották. Ezeket az énekeket piszkálódásból annak a lánynak énekelték, akiről tudták, hogy a szíve kihez húz.

Fonóházunk fehérre van meszelve,
Oda jár a legényeknek eleje,
Az én kedves galambom is mindig ide jár,
Betekint a fonóházunk ablakán.

Ki van az én selyemkötőm vasalva,
Nem vagyok én a lányoknak utolja,
Sem eleje, sem utolja nem vagyok,
Barna legény szeretője most vagyok.

005_0.jpg

A legények az esti harangszókor indulnak meglátogatni a fonóba a lányokat. Elindulásuk előtt a kocsmában még mulatnak egy rövidet, aztán útra kelnek szépen lassan... Hangos dalolászással, hadd vegyék észre a lányok, hogy már közelednek, hisz úgyis őket várják. Megállnak az ajtó előtt, kopogtatnak, majd elkezdik énekelni:

007.jpg

Ez a kislány, jaj, de szépen fonogat,
Nyalka legény az ablakon kopogtat.
Olyan szépen, olyan gyengén kopogja ki ezt a szót:
Nyisd ki, csárdás kis angyalom, az ajtót.

Barna legény, ne kopogtass, gyere be,
Ölelőre vár a karom idebe.
Gyere be hát, gyere be hát, barna babám, énhozzám,
Nem haragszik terád az édesanyám.

Otthon a lányoknak kiadták az orsót, amit meg kellett még az este fonni, hogy azzal bizonyítsák, nemcsak a legényekkel szórakoztak, hanem fontak is. A hajadon leányzóknak fonni, szőni, hímezni, hámozni meg kellett tanulniuk, addig nem mehettek férjhez. Nézték is a legények, hogyan áll a munkához a lányok keze!

004_2.jpg

Ilyenkor már nem a fonalat figyelték, hanem egymást! A fiatalok közt huncut szerelmek szövődtek. A táncon kívül a társasjátékok is összeboronálták a párokat. Legelterjedtebb a „Kútba estem” és a „Fordulj, kisszék!” játékok voltak.

Ha a lányok szája, illetve a lába jobban járt, mint a kezük az orsón, az idősebbek megszólították: „Lányok, lányok, nem sokat hoz a tánc a konyhára. Nem lehet abból megélni. Jó táncos, rossz dolgos! Még a közmondás is úgy tartja, hogy ne keresd az asszonyt a tánc mellett, hanem a munka mellett.”

Ezeknek a változatoknak az volt a lényege, hogy a fiúk, a lányok egymást felváltva, folytatólagosan választottak párt maguknak. A játékvezető, azaz a házigazda megkérdezte, kitől vár csókot az, aki a kisszéken ül. Miután a kiválasztott odament, és megcsókolta a széken ülőt, az leváltotta. És már ő volt a soros, ő hívott magához valaki mást.

009.jpg

Mindenkinek meg volt a maga helye! A legények általában a fonóház közepére húzódtak, a komolyabb udvarlók pedig a kedvesük mellé. A legények látogatásakor a lányok hangulata megnőtt, volt, amikor nótázás közben táncra is perdültek.

– Kútba estem!
– Hány ölesbe?
– Hat ölesbe!
– Oszt mi kell ahhoz?
– Ásó, kapa meg egy szép leány!
– Oszt ki húzzon ki?
– Anikó!

013a.jpg

Voltak jelmezes játékok is, amelyekkel a késve érkezőt vagy a betévedőt megviccelték. Az egyik ilyen jelenet a nősülni készülő vénlegény megtréfálása: amikor a fiút hajadon leánynak öltöztetik be.

Jó estét kívánok!
Jó estét! Hát, mi szél hozta erre?
Házasodni jöttem!
Ejha, jól meggondolta, ember, ilyen korban?
Hát, mit csináljak, ha a fiatalok nem akarnak. Nekem muszáj. Nősülési kedvem támadt.
És kit szeretne?
Ha vóna olyan lányka, aki eljönne hozzám!
Jaj, hát itt van a Julis néni, van annak egy szép lánya. Biztos magához adja.

Előhozzák a lányt:

Van neki vászna, kendere a kenderfődön, gyöngye Gyöngyösön, aranya Aranyoson. Kicsit olyan púpos, meg kicsit olyan, no, de szép!
Akkor úgy látom, hogy jó helyütt járok!
Igen, igen!
Tessék még nekem azt megmondani, hogy tud magyarul?
Tud, persze!
És van-e neki? Tudja, mije?
Van neki szőlője szelesen meg nedvesen.
Táncba viszik az ál-menyasszonynakvalót, és éneklik: 

„Hej, rozmaring, rozmaring, leszakadt rólam az ing,
Van már nékem kedvesem, ki megvarrja az ingem...“

012.jpg

Fogy az idő, esteledik, az éjjeli bakter (őr) járja a falut, és nyugovóra inti a lakosokat:

– Tizet ütött már az óra, térjetek hát nyugovóra! Tűzre, vízre vigyázzatok, hogy ne essen nagy károtok! Én a falut vígan járom, álmotokra úgy vigyázom. Térjetek hát nyugovóra, tizet ütött már az óra!

016.jpg

Találós és beugrató kérdésekkel is szórakoztatták a legények a lányokat. Erre egy szinai példa:

– Nekem is van egy, neked is van egy! Se kinn nem vagyok, se benn nem vagyok! Hát, akkor hol vagyok?
– Levegőben!
– Nem, nem!
– Padláson?
– Nem!
– Én tudom! Hát, a küszöbön.

Vagy:

– No, asszonyok, emberek, mi az? Egyet ugrik, és már nem olyan!
– Bolha!
– Prücsök!
– Nem!
– Én már tudom: pattogatott kukorica!
– Igen, itt van a kukorica zamatos ízével, kinek nincsen foga, rágja az ínyével!

014.jpg

A játék után még táncolnak egyet, majd a gazdaasszony a következőket mondja: 

– Én azt mondom, asszonyok, emberek, mindennek ott van vége, ahol elhagyják. Hagyjuk abba a munkát mi is! A tüzelő is elfogyott már, a lámpa is alig pislog. Fejezzük be mára a munkát. Egy utolsót táncolva a következőket énekelik:

Haza, haza, haza, haza már,
Mert a piros hajnal hasad már.
Mert a piros hajnal, jaj, de aranyos,
Este csókollak meg, de nem most.

Szina falu szép helyen van,
Közepébe templom is van,
Körös-körül sárga rezeda,
rászállott egy bús gerlice.

Ha én bús gerlice lennék,
babám ablakára szállnék,
mindig csak azt dalolgatnám,
ébren vagy-e, kedves rózsám.

Ébren vagyok, nem alszom én,
mindig csak rád gondolok én,
így jár, aki szeretőt tart,
éjjel-nappal nem alszik az.

Hazafelé a lányokat elkísérték a legények – de szigorú felügyelettel. A lány szülei a kapuban vártak, és szemmel kísérték az udvarló minden lépését. A péntek volt a „tilalmas nap”. Ekkor a legénynek nem illett a lányt hazakísérni. Így tartották, mert ezen az estén hugyos a legény. Ha a fiú megfeledkezett a pénteki tilalomról, akkor a lány hagymát csempészett a zsebébe: ezzel figyelmeztette a fiút (nem szerette volna, hogy a többi legény megcsúfolja).

Varga Henrietta
Kapcsolódó írásunk