Egy diófa akár 100-150 évig is elél, nevezhetnénk családfának is. Nekünk is volt otthon Sávolyban, a kert végében egy terebélyes, több generációt megélt „családfánk”. És nem csupán a mi portánkat díszítette diófa, hanem sok más család udvarát is.

A barátnőm nagymamájának háza előtt is áll egy diófa. Nyaranta játszottunk alatta, bújócskáztunk mögötte, másztunk és hintáztunk rajta, csüngtünk királynői törzsén. Később a tini szerelmek szövődtek az ágai alatt, karcolatokat véstünk a kérgébe. Néha fájó képeket is látott...

zold-dio.jpg

Azóta már eltelt legalább 20-30 év, s most egy másik generáció gyermekeit nézi rendületlen. Sokszor megfogadtam, azon leszek, hogy majdan az én gyerekeim is kapjanak egy „diófányi” élményt. A páromnak, Csabának és bátyjának olyan gyönyörű diófaligete van, melynek az egész Palócföld a csodájára jár. A továbbiakban ők lesznek a kísérőink.

Szeretek a diófasorok között időzni, a susogó falevelek közti séta lelki megnyugvást hoz. Ez idáig azt hittem, mindent tudok a dióról: dióbélből készül a karácsonyi bejgli, fájából pedig értékes bútort készítenek. Mára rájöttem, hogy felhasználhatóságának csupán a töredékét ismerem.

diofasorok.jpg

A képen látható dióliget kertészeitől hamar megtudom, hogy a dió, amelyet ősszel leszüretelünk, és amelynek a bele a diós kalácsba kerül, voltaképpen a diófa termésének a magja. És ebből a magból akár új fa is cseperedhet. A júniusi zöld dió a fa igazi termése, avagy kinek hogy tetszik: a gyümölcse. Nahát, ki tudta, hogy a zöld burkos nyers dió már fogyasztható – és megannyi finomságot lehet belőle készíteni?!

Királyok eledele

Valaha nyersen is ették a zöld diót, királyok asztalára került. Az egyik krónikás feljegyezte, hogy XIV. Lajos, a Napkirály egy lakoma során a zöldalmával tévesztette össze. Mindjárt elkámpicsorodott a képe! A zöld dió ugyanis csersavat tartalmaz, ennek tudható be fanyar, kesernyés íze és a velejáró színelváltozás (sárgásra-barnásra színezi a fogakat). Ezért ajánlott zölddió-szedés közben kesztyűt viselni, nyersen pedig nem ajánlott megkóstolni.

A diófaleveleket június-július között ajánlott begyűjteni, majd napon kiszárítani. Szárítás után teafűnek összetörhető. A szárított levelet papírtasakban vagy üvegben száraz helyen tároljuk, nehogy újból felvegye a levegő nedvességét, mert akkor megrothad.

– Honnan jött az ötlet, hogy a zöld diót hasznosítsátok?

– Kint voltunk a dióültetvényen, metszettük a fákat, én meg sajnáltam a rajta cseperedő zöld diót. Nosza, utánaolvastam, mire lehet felhasználni a zsenge, friss diótermést. Szerencsére számos tapasztalt diótermesztő ismerősöm van, akikkel gyakorta cserélünk kertészeti tapasztalatokat, ami egyébként is nagyon fontos. Eszembe jutott, hogy a milotai diófesztiválon kóstoltam már diólikőrt, nagyjából el is hangzott a receptúra. Elsőképp Orosz Péter barátom biodió-termesztésről szóló könyvét lapoztam fel, melyben rátaláltam a likőr elkészítésének a menetére. Alkotói szabadságommal élve a receptúrán kissé módosítottam, mondhatni, az én szájízem szerint készítettem el – meséli László.

Ezerjó a dió

A diófa mindenével kiszolgálja az embert. A többi gyümölcsfafajtának korlátozottabb a felhasználhatósága. Az asztalos bútort készít belőle, a hangszerész vonós, illetve fafúvós hangszereket, a gyógyszeripar a diólevélből emésztési zavarok elleni teát, és kivonatolja a szívgyógyszerek hatóanyagait, a szakács olaj formájában és köretként hasznosítja a termését, a cukrászok és a gazdasszonyok pedig a dióbélből finomságokat sütnek. A diót, hasonlóképp, mint a többi magvas növényt, élvezeti cikknek is nevezhetnénk. A dióbélből – omega-3 tartalma miatt – az egyik legegészségesebb olajat készíthetjük.

Magyarán: a dió szívbarát. A-, B-, C- és E-vitamint, vérszegénység elleni folsavat, zsírsavat, fehérjéket és különböző ásványi anyagokat tartalmaz. És még mindig csak a dióbélről beszélünk! Nem véletlen, hogy a rómaiak a diót az istenek eledelének hívták! A költő szavaival élve azt mondhatjuk, hogy a „dió feltörni hagyott kód”. A júniusi zöld dióból diólikőr, lekvár és kandírozott befőtt készülhet!

diolikor.jpg

Zöld dió likőr

Körülbelül június elején, esetleg közepén, úgy nagyjából László napjáig szedhető le a puha zöld dió. Keménységét úgy érdemes letesztelni, hogy megpróbálunk átszúrni rajta egy fogpiszkálót. Ha sikerül, akkor a csonthéj még nem alakult ki, így alkalmas a szüretre.

A frissen leszedett zöld diót felszeleteljük, hasonlóképp, mint mikor burgonyaszirmot készítünk, majd hozzáadjuk a házi pálinkához. Azt ajánlják, hogy almapárlathoz adagoljuk, mert annak semleges az íze, s intenzívebben nyilvánul meg benne a dió. Ám én ezt az állítást cáfolnám, mert szilvapálinkához is nagyszerűen passzol. Ha felszeleteltük a zöld diót, akkor 1 liter házi pálinkához 8-9 kisebb darabnyi zöld diót teszünk. Literenként megközelítőleg 10-15 dkg cukrot, tetszés szerint narancshéjat, szegfűszeget, fahéjat és citromfüvet adagolunk hozzá, hogy fokozzuk az ízhatást. Ezután következik az érlelési folyamat. Befőttesüvegben tárolva, a tűző napnak kitéve teljes három hétig hagyjuk a pálinkában állni, melyet naponta legalább egyszer össze kell rázni. Ha ezzel megvolnánk, a háromhetes érlelést követően leszűrjük a párlatot, üvegekbe töltjük, majd tároljuk. Ennyire egyszerű, finom és otthon is elkészíthető a diólikőr, mely egyszerre gyógyszer és élvezeti cikk is.

A télire eltett diófalevél minden konyhaszekrénybe ajánlott, mert megfázás és láz csillapítására is megfelelő teakészítmény.

Dióbefőtt

Szedjünk egy vödörnyi válogatott, szép júniusi zöld diót. Gumikesztyűben dolgozzunk, hogy kezünk meg ne barnuljon. (Nehogy pórul járjunk, mint a Napkirály!) A leszedett diót mossuk meg, majd minden diót szúrjunk meg néhányszor húsvillával, hogy legalább 6-8 lyuk legyen rajtuk. Ezt követően tegyük vízbe, és 14 napig áztassuk. Erre azért van szükség, hogy a dióból kiszűrjük a fanyar, keserű mellékízt. Az áztatás során naponta legalább egyszer cseréljük alatta a vizet. Ha már letelt a két hét, öntsük le a vizet, és a kiázott zöld dióval már lehet is dolgozni. Ekkor el is dönthetjük, mit szeretnénk a dióból készíteni: befőttet vagy lekvárt, esetleg mindkettőt.

Mindenesetre az alapanyagot egy lábassal teli vízben puhára kell főzni. Mivel a zöld diónak nincs saját nedve, ezért folyamatosan vizet kell hozzá adagolni, ha esetleg gyorsabban párologna. Ekkor még mindig eldönthető, hogy befőtt- vagy lekvárkészítésbe fogunk-e. Ha a dió megfőtt, össze kell mixelni. Főtt diópépet főzünk belőle, közben cukros szirupot készítünk: 2 dl vízhez 1 kg cukrot keverünk, fahéjat, szegfűszeget, citromlét adunk hozzá, majd addig főzzük, míg a cukor el nem olvad a vízben.

diobefott-talban.jpg

Lássuk a lekvárt!

1 kg cukorból készült cukorszirupot 2 kg pépesített zöld dióhoz adunk. Hogy ne legyen túl édes, keverünk hozzá két-három, apró kockára vágott friss almát, melyet még közvetlen a cukorszirupba főzünk bele. Ízlés dolga, hogy meddig főzzük a diómasszát. Ha a lekvárt folyósabban szeretjük, akkor kb. két órát főzzük. Ha sűrűbben, akkor kissé tovább kell főzni. Ajánlatos egy kinti katlanban készíteni, mert nagyon rotyog a fazékban, s nyomot hagyhat a falon. Tehát ha elmegy a dió alól a víz, s egészen jól keverhető, megkapta azt a sűrű állagát, akkor készen is vagyunk a zölddió-lekvárral.

A dióbefőttnek a cukorszirup elkészítéséig azonos a receptje a lekváréval. Megfőzzük a zöld diót egészében, majd befőttesüvegekbe rakjuk, s leöntjük cukorsziruppal. Ízlés dolga, de mi megbolondítottuk egy kis rummal is. Ha mindezzel meglennénk, már csak a tetejét kell rátekerni a dióbefőttre. Mi egyáltalán nem használunk tartósítószereket, mert úgy gondoljuk, hogy nagymama hagyományos konyhája a legegészségesebb. A befőtteket egyszerű száraz dunsztba tesszük, míg ki nem hűlnek teljesen.

A zölddió-befőtt leginkább libához, kacsához, pulykához passzol, de a marhához és a vadhoz is jól harmonizál. Ajánlott legalább fél évig tárolni a befőttet, hogy elnyerje az igazán jó dióízt.

Levélben az orvosság

A diófa levele gyógyító anyagok egész kamrája. Ez egy abszolút természetes, homeopatikus gyógyszeralapanyag. Baktériumölő, gombaölő, immunerősítő, de rákmegelőző hatása is van. Ha pedig a ház tövébe rakjuk le a faleveleket, rovarriasztóként is nagyszerűen használható, mert a benne található ellagénsav elűzi a túlszaporodó hangyaállományt és a pimasz módon idegesítő bogarakat. E célból is ültettek régen nagypapáink diófát az udvarokban.

Fotó: Schnelzer Zoltán

hirlevel_web_banner_1_26.jpg

Varga Henrietta
Kapcsolódó írásunk