Az Apukaland blog írója, Bundi apukája. Amikor nem ceruza vagy kamera van a kezemben, akkor fakanál – mutatkozik be Farkas Lackó (30) az Instagram-oldalán. 

S hogy mit kell még tudni róla? Követői nagyon szeretik őt, mert más, mint a többi apuka: érzelmes és szókimondó egyben. Mikor csöppent bele Lackó a tartalomgyártásba? Mit jelent számára az apaság, és egyáltalán honnan ez a sok-sok emóció, amit a nagyvilág felé közvetít? Ilyeneket kérdeztünk tőle.

farkas-lackoin.jpg
A tartalomgyártó apukát Dél-Komáromból egy szlovákiai határ menti településre húzta a szíve

 

– Hogy kerül egy magyarországi srác Szlovákiába?

– A szerelem miatt kerültem ide, és őszintén szólva, nagyon jól érzem itt magam. Mindenki magyarul szól hozzám, és egyáltalán nem hallok több szlovák szót, mint előtte. 

– Mesterséged címere: influenszer vagy tartalomgyártó?

– Igazság szerint időnként kitalálok magamnak új foglalkozásokat – nevet. – Vállalkozást vezetek, blogot írok, és tartalmat gyártok. Végzettségem szerint egyébként gazdasági informatikus vagyok. Jelentkeztem anno egyetemre is, de egy 90 perces emelt fizikaóra után hazamentem, és annyit mondtam anyukámnak, hogy ennyi volt, kiléptem. Ekkorra már a szüleim elváltak, nem éltünk túl jól, pénzt akartam keresni! A cél a jó fizetés volt, aminek az lett a vége, hogy két évig szó szerint otthon ültem. A végén még éjszakai, kukaürítő portásnak se vettek fel. Annyira izgultam, hogy amikor megkérdezték a telefonszámomat, azt is elfelejtettem. Végül a Nokia gyártósorán kötöttem ki. Közben nagyon érdekelt az online világ, ezért állandóan azon agyaltam, hogyan lehetne ebből többet kihozni. Nem vártam sokáig: megszerkesztettem az első blogomat, Kreatív művészet címmel. Ekkor robbant be a Facebook, és én rögtön felmondtam a Nokiában, ahol persze mindenki jóízűen kinevetett: hogyan fogok én ebből megélni. Mégis kötöttem az ebet a karóhoz, és egyszemélyes vállalkozásba kezdtem.

– Ezek szerint nagyon hittél benne!

– Még most is hiszek! Nem csüggedtem sosem, napi 16 órát ültem a gép előtt. Aztán szépen lassan, két év után megindult a blog. Az anyukám mindig mondta: fiam, keress egy rendes munkát, mert ez nem biztos jövedelem. Igaza volt, mert a lufi nemsokára tényleg kipukkadt. Ám megint kitaláltam magam: kerestem egy partnert, akivel létrehoztunk egy online angol magazint. Ennek hat éve. Úgy saccolom, az ilyesmit 5-7 évig lehet meglovagolni, aztán ismét ki kell találni valami újat. A blogom persze marad.

– Honnan az írói véna?

– Mindig is úgy terveztem, hogy író leszek. Jó érzés kiadni magamból a gondolatokat – csak sokáig nem volt küldetéstudatom. Aztán amikor jött az apaság, a család, becsatlakozott a pszichológia is. Igaz, az apaságot azért egy ideig tologattam magam előtt...

 

web-bannerek-hirlevel-02_2.jpg

– Féltél tőle?

– A nincstelenségtől féltem. Az apaságról rögtön az jutott eszembe, hogy nekem azt a gyereket majd el kell tartanom, felelősséget kell vállalnom érte. A jövedelmemet meg kell triplázni: kell autó, kell egy otthon, legyen spórolt pénz. S különben is: mi lesz, ha a gyerek egyetemre megy?! Jaj, ne! Ne, ne, ne! Ekkor arra kértem a menyasszonyomat, Nikolt, hogy várjunk még a gyerekkel, mert még nem érzem magam érettnek az apaságra. Túlagyalós László ekkor elkezdte felépíteni a tervét... Fél évvel később aztán belevágtunk a babaprojektbe... 

– Milyen az apaképed? 

– A hozott vagy a teremtett? Mert kettő van, és ez sokat elárul rólam. Tizenéves voltam, amikor apám elhagyott minket, igaz, már előtte sem volt jó kettőnk kapcsolata. A szeretet nálunk egyáltalán nem volt „lekommunikálva“. Nem tudta átadni nekünk azt, hogy szeret bennünket. Ebből mindig is ki akartam lépni, ezért olyan apa szeretnék lenni, aki jelen van a fia életében, s nem fél kimondani azt sem, hogy szereti. Sok posztom szól erről, hogy persze, babusgasd a gyerekedet, de ez nem elég. Beszélj vele, beszélj hozzá, és legyél jelen, legyél ott neki!

– A fiad születésével párhuzamosan indult a nagy kaland apuval, vagyis az Apukaland blog?

– Igen. Bundi születése előtt 2-3 hónappal már kint volt az első poszt, majd jött az Instagram. Jó kis ötletnek tartottam, hogy a fiam születésétől egy idővonalat készítsek. Viszont nagyon odafigyelek, hogy csak olyat rakjak fel, amit nem bánok meg. Nálam már a pelenkás kép is necces! Mert igenis gáz, ha ilyen tartalmat osztasz meg. Próbálom a képeket inkább profilból csinálni, hogy Bundi ne sokszor nézzen a lencsébe. A mottóm pedig: „Minőség mindenekfelett!“

01_99.jpg

– Külön kérted, hogy ne áruljuk el pontosan, hol éltek. Miért döntöttél így?

– Szeretnénk inkognitóban maradni, hogy ezzel is védjük a fiunkat, Bundit. Igen, mondom ezt úgy, hogy naponta képeket posztolok róla. Ma az online világában mindenki tudja, éppen mit csinál és hol jár a másik. Mivel Bundi ebben még nem tud állást foglalni, ezért az én feladatom, hogy megvédjem őt a negatív behatásoktól.

– Sok az előítélet azzal kapcsolatban, hogy a szülők közszemlére teszik a gyereküket. Mit gondolsz erről?

– Nem én leszek az, aki ebben igazságot tesz. Sőt, ez nálam is egy nem eldöntött kérdés. Bundiéknak ez az online világ már normális lesz, az idősebb generációnak viszont idegen és fura. Mi vagyunk az átmenet. Húsz év múlva rólunk fognak szólni a tanulmányok, hogy a brit tudósok mit állapítottak meg, mennyire volt káros számunkra az Insta. Szóval, nehéz. Ismétlem, én figyelek arra, hogy ne tegyek ki kompromittáló képeket. Örülnék, ha Bundi se vágná a fejemhez, hogy milyen apa vagyok én, aki pénzt akartam csinálni belőle. Mert ez távol áll tőlem. Ezért fogom szépen lassan leépíteni ezeket a tartalmakat.

– Miért döntöttél így? Hiszen mindenki bolondul a fiadért!

– Szeretném, ha nem azért követnének az emberek, mert cuki a fiam. Az nem elismerés, hogy szép a gyerekem. Pedig szép, nekem a legszebb a világon! Az Apukaland mégsem Bundiról szól, hanem Farkas Lackóról, akinek van egy csodagyereke. A cím és a tematika az apaság köré épül. Az apaság egy szerep, ami egy férfi életének a része. Ám Lackónak és a többi férfinak is van még egy sereg szerepe és szelete az életben. Ezért indítottam el a Szülők szabadon című Facebook-csoportomat, ami egyáltalán nem arról szól, hogy mit ehet és nem ehet a gyerek. Összeköt minket a szülőség, de nem a tündéri Zsuzsi anyukája és a huncut Zsolti apukája vagy ott, hanem arról beszélgetünk végre, hogy kik is vagyunk valójában mi, szülők. 

– Térjünk át az írásra. Kimondom kerek perec: úgy írsz, mint egy nő.

– Ezt most bóknak vegyem?

– Igen! Érzelmes ember vagy, ami jó. Érdekelne, honnan jön ez.

– Ez az erős érzelmesség visszavezethető anyukámra. Miután szüleim elváltak, rácuppantam. Igen, túl érzelmes vagyok, és sok gondolatom van, és sokat töprengek: a múlton, a jelenen, a jövőn és a pénzkérdésen. Ez utóbbin azért, mert anyukám belém nevelte, hogy ha van a hűtőben kaja, az jót jelent. Ha meleg is van, az már egy újabb szint. Szóval: ha van étel, meg tudjuk fizetni a számlákat, és nincs kölcsönünk se, akkor minden rendben van, és jó nekünk. Efölött már minden luxus – én innen jövök. Ezért rettegtem, hogy mi lesz, ha a munka nem jön össze. Mi lett volna, ha nem találom meg Nikolt, és az első szerelem máshogy végződik? Néha túl sokat filózom.

– Mesélnél nekünk bővebben az első szerelmedről? Ezt már egy Insta-posztban is megemlítetted.

– Középiskolás kaland volt, nagyjából három évig tartott. Huhh, nagyon szerelmes voltam! Hogy is mondják ezt szépen? Ki lettem rúgva? Lepattintottak? A barátnőm egyik nap telefonon közölte velem, hogy ennyi volt. Nagyon megsínylettem. Erős fél év következett ezután: lefogytam, feküdtem az ágyamban, sírtam, és fájdalmat éreztem. Mindent megtettem volna azért a lányért, fél évvel később azonban minden megváltozott. Volt egy eszményi képem egy tökéletes nőről, ám amikor sorozatosan csalódnom kellett benne, a kép lassanként leépült bennem. 

– Ekkor jött Nikol?

– Igen, nem sokkal később megismertem Nikolt az „őstinderen”, vagyis egy netes társkeresőn. Napi sok-sok órán keresztül beszélgettünk. Gyerek voltam még, és előttem volt a munkahelykeresés, mégis odaköltöztem hozzá. A szobájában éltünk, és hú, de örültek ennek a szülei! – nevet ismét. – Egy srác, aki egész nap a gép előtt ül! Képzeld el azt a lányos apukát, aki két műszakban robotol, és amikor hazajön, azt látja, hogy ott ül egy idegen srác a házában, és nyomogatja a billentyűket. Tudod, milyen rossz volt ez nekem? Állandóan az járt a fejemben, hogy de rossz nekik. Meg az, hogy nem vagyok elég jó a lányuknak. Akkora stressz volt bennem, hogy lebetegedtem. IBS-em, vagyis irritábilisbél-szindrómám lett.

– Nem mondtad el nekik, hogy céljaid vannak, és teszel is értük? 

– Nem, csak szorongtam. Viszont tudtam, hogy muszáj ott lennem Nikol mellett. Végül, ahogy szépen lassan felépítettem magam, helyreállt minden. Ekkor már arra törekedtem, hogy legyen valami sajátom is. Nem akartam kölcsönt felvenni, amit életem végéig törleszthetek. Hét évbe telt, mire albérletbe mentünk, majd saját lakást vettünk. Most, tizenegy év után pedig megértem a házasságra is. 

– Apropó! Mit gondolsz a férfi- és női szerepekről?

– Egy kapcsolat csak akkor működik, ha a nő nőnek, a férfi pedig férfinak érzi magát. Csinálhatom, amit a nő rám erőltet, de az nem fog sokáig működni. Ám nem attól fogom magam férfinak érezni, hogy nem mosogatok el. Ettől nem leszek kevésbé férfi. 

– Igaz, hogy nálatok te hordod a kötényt a konyhában?

– A főzés nálam a gondoskodás és a szeretet jele. Az első sült pulykámat nyolcévesen készítettem. Meg akartam lepni a munkából érkező anyukámat. Befűszereztem a húst, és szőlővel sütöttem egybe. Anya is mindig sütött-főzött, így én is gondoskodni akartam róla. Most már sütikben is jó vagyok. A főzés pedig a munkám is: az egyik élelmiszer-hálózat keresett főzős tartalomgyártót, s bejelentkeztem. Így heti egy videót készítek: főzök, aztán azt lefotózom, levideózom, majd mindent megeszünk.

02_107.jpg

– Könnyen szerzett pénznek gondolják ezt sokan. Igazuk van?

– Én nagyon szeretem csinálni. Van benne művészi szabadság, az időmet is én osztom be, de nem könnyű kenyér. Ki lehet próbálni!

– Szerinted mitől hiteles egy influenszer?

– Attól, hogy őszinte. Ha az emberek látnak egy influenszert, aki tökéletes világban él, egy idő után irigyelni fogják. Merő képtelenség, hogy minden tökéletes legyen az életünkben! Sokan nem írják meg a mindennapi dilemmáikat, hogy nekik is fáj valami, vagy éppen mi gyötri a lelküket. Őszintén kell írni, máskülönben lerí rólad, hogy közhelygyáros vagy. Senkinek sem fenékig tejfel az élete.

Mit gondolsz, milyen apa vagy?

– Nem vagyok tökéletes. Annak ellenére sem, hogy sokaknak úgy tűnik, ezt sugallom a külvilág felé. Pont ezért minden posztom elejére odaírom, hogy nem vagyok szakember, se pszichológus, nincs ilyen végzettségem. Csupán azt írom le, én hogyan csinálom, én mit érzek, és mit gondolok. Ez egy személyes blog, mindenkinek a saját dolga, hogy mit visz haza belőle. Másrészt, Bundit kell majd megkérdezni arról, milyen apa vagyok – mosolyog. – Tény, hogy apának lenni hatalmas feladat. Mindig azt gondoltam, hogy kislányom lesz, aki tesz rám egy koronát, kifesti a körmömet, és én szétpuszilom őt. Csillámpóni leszek, és gyönyörű királynős szobát készítek neki. A fiamnak meg kell mutatnom, milyen egy férfi. Nagyon jó példával kell elöl járnom, és bizony, van ebben munka bőven.

Derzsi Bernadett

Web: www.apukaland.hu Instagram: farkas_lacko

web-bannerek-hirlevel-01_2.jpg