Riportalanyunk, Mészáros Péter a férfiatlanságot ostorozza. Egyik írásában a papucsférjtől a feminista férfiakon át a szójafiúkig sokféle modern férfitípust felvonultat.

– A  rendszerváltás idejében 11 éves voltam. Hívő ember vagyok, mindent efelől közelítek meg. A családtól, főként apai részről kaptam a vallást – kezdi Péter. – A nagyapám velünk élt, és nagy hatással volt rám. Neki még kezet csókoltak. Ő kezdett velünk, az unokákkal misére járni. Majd 1992-ben az esztergomi ferences gimnázium diákja lettem. 

meszaros-peter.jpg

– A vallási iskolák szigorúak. Ez a szigor nem okozott gondot? 

– Biztosan okozott. Az első meghökkentő élményem az volt, hogy a komp előtt a vámosok tüzetesen átnézték a táskáinkat. A második meglepetést a hálóterem okozta: fent az emeleten 80 ágy volt egymás mellett, az egész első évfolyam ott aludt. Nagy sokkot jelentett, hogy ezentúl 80 emberrel élek összezárva. Szombaton is volt tanítás, illetve naponta másfél órányi szabad járt. Közben megbetegedtem, és csak később derült ki, hogy OCD-ben, azaz kényszerbetegségben szenvedek. Ez általában a korai tinédzserkorban fejlődik ki, és együtt jár a depresszióval. Számomra a 13–21 év közötti időszak volt a legnehezebb. Akkor fogalmam sem volt arról, hogy mi a bajom, csak azt éreztem, az életminőségem nem megfelelő. Olyanokat gondolok és teszek, amiket nem kéne gondolnom vagy tennem. Az összezárt fiúközösségekben egy idő után kialakul a hierarchia, mint a katonaságnál. A ferences rend a szeretetről szól, de a csupa serdülő fiú egymással azért kíméletlen tud lenni. Így szociális fóbiát is sikerült összeszednem, és mivel keveset érintkeztünk a lányokkal, vagyis semennyit, nem sikerült a lányokkal szocializálódnom. 

– Ezek után biztosan nem volt könnyű kilépni az életbe..

– Az érettségit követően felvettek a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre, ahol teljesen más élet fogadott. Hirtelen túl nagy lett a szabadság, és sok a saját idő. Elveszettnek éreztem magamat, és végül nem sikerült befejeznem az egyetemet. Az életem több vargabetűt vett, hét évig dolgoztam a Remény katolikus hetilapnál, majd gondoltam egyet, és kimentem Angliába – a húgom kint él. Aztán mikor már hatodik éve majdnem csak söprögettem, azt kérdeztem: most már ennyi lesz az életem? És hazajöttem. Ma Bősön élek, ahol a helyi önkormányzat sajtórészlegén dolgozom. Volt olyan időszakom, amikor próbáltam összehasonlítani a vallást, a tudományt és az ateizmust – szkeptikusan álltam mindenhez. Végül arra jutottam, hogy a tudomány nagyon hasznos és sok mindenre jó, de nem tudja bebizonyítani, hogy nincs Isten. Sokat vívódtam magammal és a depressziómmal, egy időben még a hitem is megingott. 

– A vallás tud adni valami pluszt? 

– Hogyne, keretet és reményt. Amikor a nehéz időszakomat éltem, pont a hitem mutatta meg a kiutat a sötétségből. 

– Jobb azoknak az élete, akik számára a vallás az élet egyik pillére? 

– Amíg a Reménynél dolgoztam, számos nagycsaládossal elbeszélgettem, és láttam szép életű párokat, sok gyerekkel, akiket a szerelmen túl több is összekötött. Némelyiküknél meg olyan érzésem volt, hogy mindez csak a látszat. Mert nem muszáj ahhoz kereszténynek lenni, hogy legyen jó erkölcsi érzékünk. Én mindig azt kérdezem: ha nekem fáj, hogy megbántanak vagy megcsalnak, valószínűleg a másiknak is fáj. Akkor minek okozzunk egymásnak fájdalmat? 

 

Szerintem az önmegtartóztatás az emberiség fontos találmánya. Az önmegtartóztatásnak is helye van a férfi világában. A férfi nem lehet ösztönlény, akit csupán a vágyai hajtanak. Ha valaki elhivatott, és a közösséget akarja szolgálni, akkor férfi kötelessége, hogy fogadalmát betartsa. Ha nem lettek volna olyan férfiak, akik a vágyaik helyett az életüket a tudománynak szentelik, akkor a technika is néhány száz évvel arrébb volna. Nikola Tesla, Isaac Newton – ők is máshol keresték az életcéljukat.

 

– Valóban úgy gondolja, hogy mérgező férfiatlanság uralkodik a világban? Ennyire komoly a probléma, a mai férfi ennyire nem találja a helyét? 

– Nálunk azért nem ennyire komoly a baj. A széles nagyvilágban viszont elég nagy. Az angol nyelv kinyitotta nekem a világot: sokat olvasok angol nyelven. A legnagyobb videómegosztón számos csatorna foglalkozik a feminizmussal és az antifeminizmussal. A kanadai, ausztráliai és amerikai egyetemeken és magukban a társadalmakban is hajmeresztő dolgok zajlanak. Torontóban teljesen normális, hogy egy 9 éves fiú lánynak öltözik, és a magazinok címlapjára kerül. Elfogadott a nézet, miszerint számtalan nemi identitás létezik, és a biológiai nem csak egy szociális koncepció. Kanadában törvény van arra, hogy ha valaki kitalálja, hogy ezentúl „Bukfenc” lesz a neve, akkor azt tolerálni kell. Ha valaki úgy érzi, hogy csak külsőleg ember, de lelkében egy sárkány, azt is elfogadják. Teljesen normális, hogy egy konzervatív professzor előadását símaszkosok rohamozzák meg. 

 – Ebben a sokszínűségben ön hogy látja a férfi szerepét?

– Szerintem a férfi ma válságban van. A férfibüszkeséget megtörte, hogy a nők függetlenedtek tőlük. Ám nincs semmi vész, meg kell tanulni együtt élni ezzel az új helyzettel. Igazából egy keresztény férfinak csak praktikusnak kellene lennie. Az emberek azt hiszik, hogy a szabadság azt jelenti: most már mindent lehet. Pedig a szabadsággal csak megválasztom, hogy mik legyenek a korlátaim. Választok egy értékrendet, mert ahogy szabályok nélkül nem lehet autóval közlekedni, úgy élni sem. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy nincs két egyforma férfi sem. Egy életre szóló feladatunk, hogy megtanuljuk a másikat. Ha nem akarom megtanulni a páromat, akkor miért akarok mással viszonyt kezdeni?

– Mert talán az könnyebb útnak tűnik. 

– A régi világban voltak szabályok. Aki verte az asszonyt, annak előbb-utóbb ellátták a baját, de ha hagyta, hogy az asszony verje, akkor se kegyelmeztek. Volt összetartás, működtek a közösségek. Bizonyára nem volt olyan romantikus az együttélés, mint ahogy a mai filmek megkívánják. Viszont az a baj, hogy az emberek ma elhiszik, hogy a szerelem a párkapcsolat egyedüli kulcsa. Tudomásul kell venni, hogy a szerelem egy idő után elmúlik. 

– A katolikus egyház mennyire tud példát mutatni a mai férfinak?

– A katolikus egyház sokat veszített a férfiasságából. Aztán az atyák csodálkoznak, hogy csak a nők járnak templomba. Az egyházon belül is kevés a férfias példa. Az egyház már mindent tolerál, mintha megfeledkezne a saját szabályairól. Tomori Pált, aki egykor Mohácsnál meghalt a török ellen harcolva, 100 éve még szentté avatták volna. Manapság tabu erről beszélni, mert lehet, valakinek sérti az érzékenységét. A papok nem beszélnek arról, hogy van pokol, mert az emberek nem szeretnek félni. Pedig a félelem hasznos lehet, és segíthet, ahogy én is megtapasztaltam. Mikor depressziós voltam, pont ez a félelem tartott vissza attól, hogy rosszat tegyek magammal.

– A valláson keresztül hogyan lehet a férfit értékelni? 

– Az egész Biblia a férfi értékeléséről szól – szóval férfiközpontú. Nem tudom, hogy a mai nők számára mennyire lehet vonzó az, amit a Szentírás a nőkre hagy. Ugyanis vagy bűnbánó, rossz nőkről van benne szó, vagy az anyáról, aki csak a fiának él. Jézus az élet és a szeretet, és második isteni személyként ő az igazság és a bíró is. A Szűzanya a kegyelmes. Ám ha megvolt minden lehetőségünk az életben, és nem éltünk vele, akkor végül az igazsággal fogunk találkozni – és nem biztos, hogy kegyelemmel... 

– Mit üzen férfitársainak?

– Ne az legyen a céljuk, hogy a nőt kiszolgálják. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne járjanak a nők kegyeiben, hiszen fontos a kompromisszum, de bizonyára egy nő se szeretne papucsférjet. Mert aki ilyen, egy idő után unalmassá válik, és a nő nem tudja értékelni az igyekezetét. Fontos még, hogy a férfinak legyenek intellektuális és spirituális céljai. A gimnáziumban a tanáraim mindig kérték, hogy imádkozzunk a papi hivatásért. Én mindig azért imádkoztam, hogy ne legyek pap. Kiskoromtól tudtam, hogy családot szeretnék, egyszerű polgári életet. Úgy látszik, apunak volt igaza: ha valamit el akarunk érni, akkor mindig feljebb kell célozni, mert csak akkor sikerülhet. Nem jött össze. Naivan azt hittem, hogy jó katolikus módjára elég egy nőt megismernem. Illetve elhittem, hogy a nők számára fontos az érzékenység és a lovagiasság. Jordan Peterson kanadai klinikai pszichológus szerint a nők fantáziáját a leginkább a vámpírok, a kalózok és a milliárdosok foglalkoztatják. A „rosszfiúk” vannak az előtérben. A női lélek sokkal bonyolultabb, mint a férfi. A férfi egyszerűbb lény. Van, amikor primitíven egyszerű, de olyan is van, hogy nemesen egyszerű. 

– Végezetül megkérdezhetjük: honnan ez a szép, kutyafejes sétapálca, amit a kezében szorongat?

– Nagyon szeretem a kutyákat, és azért választottam ezt a botot. Kalandos úton lett az enyém, amiért még jobban szeretem.

Ando Krisztina Fotó: Dömötör Ede