A vírusra figyelünk, meg a puszta életünkre – ám a tüskés szörnyön kívül más veszélyek is leselkednek ránk. Például kevesen tudják, hogy a kisebb falvakat megint össze akarják vonni, és csak egy polgármesterük lesz. Vigyázni kell, és figyelni, mert az új parlamentben bizony kevés polgármester ül. És aki kibic, annak semmi sem drága. Vagy azt sem tudja, miről szavaz, vagy milyen gombot nyomott meg éppen.

Pedig annyi szép falucskánk van, annyi szép kezdeményezés indult az utóbbi évtizedben! Vigyázni kéne szépülő településeinkre. Duka Gáborral, Karva polgármesterével beszélgettünk a jövő terveiről.

karva-kezdo.jpg

– Amikor beültem a polgármesteri székbe tisztában voltam azzal, hogy sok munka áll előttünk – kezdi a beszélgetést Duka Gábor. – A legfőbb célkitűzésünk azt volt, hogy megőrizzük az óvodát és az iskolát. Emellett csökkenteni akartuk a település rezsiköltségét. Plusz stratégiai cél lett a turizmus beindítása. Sikeresen szerepelünk a pályázatokon. Most pedig magasabb fokozatra kapcsolunk. Sietni kell!

duka-gabor_0.jpg
Duka Gábor 14 éve Karva község polgármestere. A Dunamente Turisztikai Egyesület igazgatója, a legaktívabb közemberek egyike széles e környéken...

– Miért gyorsítanak a tempón?

– Idén újra napirendre került az önkormányzatisági törvény. Az előzetes tervezetek alapján csak a kiválasztott falvaknak lesz önkormányzatuk, a többieket pedig hozzájuk csatolják. Már a Dzurinda-kormány idején szó volt erről, végül azonban nem lett belőle semmi. Két variáns van napirenden: vagy megszűnnek azok az önkormányzatok, ahol a lakosság száma nem éri el a 3000 főt, vagy megszűnik az összes kisfalu, ahol nincs anyakönyvi hivatal. Szlovákiában nagyjából 970 településnek van anyakönyvi hivatala. (A Szlovák Statisztikai Hivatal szerint Szlovákia 2450 településén a lakosság létszáma nem éri el a 2000 főt! – A szerk. megj.) Ha a tervből egyszer betű lesz, akkor sok települést összevonnak – és a fejlődés hosszú időre megakadhat. A szocializmusban ugyanez történt a szövetkezetekkel: a kisebbeket összevonták a nagyokkal, s előbb-utóbb hanyatlásnak indultak. Ezért szeretnénk a falunknak még többet adni, amíg csak lehet. Fogy az idő, indul a visszaszámlálás.

Karva figyelmeztet: vigyázzunk magunkra és egymásra! Vigyázzunk az önkormányzatainkra! Karvának kiváló adottságai vannak. A Duna menti település mellett haladt el a Budapestre, Pozsonyba és Bécsbe vezető vízi út. 

– Ha jól tudom, vannak országok, ahol az összevont önkormányzatiság működőképes. Ilyen például Szlovénia.

– Ez igaz. A történet mögött mindig emberek állnak, és a történetek róluk szólnak. Szlovénia húsz évvel Szlovákia előtt jár a fejlődésben, sokkal fejlettebb ország, mint mi vagyunk jelenleg. Ott a településszerkezet is más. A helyzet az, hogy a jelenlegi kormány nem a Szlovák Városok és Falvak Egyesületével tárgyal, hanem az Szlovák Városok Uniójával. Ennek az egyesületnek városok a tagjai! A városokat pedig nem igazán érdekli, mi lesz a falvak sorsa – nincs rálátásuk. Az összevonással az állam rengeteg pénzt megspórolna, legalábbis ez a fáma járja. Csakhogy nem lehet mindent pénzben mérni: sem kultúrát, sem óvodát, sem iskolát… Ha Karván mindent a hasznossága szerint mértünk volna, akkor már rég nincs se óvodánk, se alapiskolánk.

– Mit szól a tervhez a Szlovák Városok és Falvak Egyesülete?

– A szeptemberi gyűlést a járványhelyzet miatt elnapolták. Úgy tudom, az a javaslat, hogy az önkormányzatokat ne vonják össze, csak bizonyos kompetenciákat egységesítsenek. Ezáltal az önkormányzatiság megmaradna, csak némely hatáskörök átkerülnének egy közös hivatalba. A Dzurinda- és a Smer-kormány idején, amikor az önkormányzatisági törvénnyel előhozakodtak, a parlamentben még több polgármester ült. A jelenlegi parlamentben kevés a polgármester, ezáltal nincs ellenvélemény. Ha a kormány a törvényt megszavaztatja, akkor nem közelebb visszük a lakosokhoz az ügyintézés szolgáltatásait, hanem még távolabb. Egyáltalán: az összevonás a települések hanyatlását eredményezheti.

hirlevel_web_banner_2_54.jpg

– Azt mondta, ketyeg az óra. Karva mit tesz, hogy utolérje magát?

– Karvának fontos a turizmus – ehhez pedig hozzátartozik az egységes arculat. Nyárra például a Dunakorzó (Duna-korzó?) és a Kilátó szomszédságába tervezünk egy épített büfét. A tervrajzokat Smidt Tamás építész készítette (ő felel az egységes faluképért). Mindez fontos, mert manapság az emberek csak a jó helyekre utaznak...

– Karván halad keresztül a nemzetközi EuroVelo6-os kerékpárút, ami az Atlanti-óceánt összeköti a Fekete-tengerrel. A fejlesztésekkel ehhez próbálnak csatlakozni?

–A Dunamente Turisztikai Egyesület oszlopos tagjaként a régió felvirágoztatásáért dolgozunk. Nem titok, hogy az ország kerékpáros top desztinációja szeretnénk lenni! Karva Komárom és Párkány között félúton fekszik. A Duna töltése könnyű terep, így családok is lekerekeznek hozzánk. A kerékpárút mellett térképpel, bicikliállvánnyal és szervizállvánnyal felszerelt pihenőhely várja a bicikliseket, a főtéren pedig ivókút, ingyenes wifihálózat és nyilvános mosdó. Mióta megépült a Kilátó, azóta egyre több a vendég. Sőt, a fekvőkerékpárosok találkozókat is rendeznek nálunk, emellett évente megszervezzük a Lábatlan–Karva kerékpártúrát. Idén a Karva–Párkány szakasz elnyerte a határon átnyúló Interreg program pályázatát, így a hiányzó 20 km-es szakasz jövőre megépülhet.

kilato-szobor_0.jpg
A kilátó és Nepomuki Szent János, a hajósok védőszentje

– A kilátás mellett (állítólag nálunk nyílik a legszebb kilátás a Dunára!) Karva fő nevezetessége Árpád-kori temploma. Első írásos emléke 1232-ből származik, kívülről szépen látható a főoltár középkori ablaka és akkori rácsa. Az építkezéshez még római kori köveket is felhasználtak. Az egyik kiesett kő épp egy római kori kilométerkő. A kommunizmus alatt a helyi szövetkezet munkásai szürke habarccsal bevakolták a templom külsejét – nem volt szép látvány, viszont kiváló állagmegőrzőnek bizonyult. A templomban nemrégiben feltárásokat végeztek, most várjuk a pályázat kiírását a rekonstruálásra.

barokk-templom_0.jpg

– Több száz éves temetőnket is szeretnénk megóvni az utókor számára – a terv szerint magasított járdákon lehet majd a temetőt bejárni. A templom és a temető mögött pedig magyar népmeseparkot alakítunk ki tündérek, boszorkányok, sárkányok és óriások földjével...

Karva a Rákóczi-szabadságharc idején erős kuruc bázis volt, majd a kastélyok faluja. Mára pedig fejlett község, amelyik egységes arculattal várja a turistákat: az új főtér, a kilátó és a Duna-korzó Karva büszkesége...

– A Duna-korzón sétálva szembetalálkoztam egy romos épülettel. Ennek mi lesz a sorsa?

– A Hroššo-kúriát a falu ajándékba kapta az Amerikába kitelepült családtól. Nyolc éve azon vagyunk, hogy látogatóközpontot alakítsunk ki benne. Szerkezete azonban nem bírná – kénytelenek vagyunk hát lebontani, és az egykori téglákból újjáépíteni. A tervek már elkészültek, a kastély U alakját megőrizzük: 200 fő befogadására lesz alkalmas. Mivel Karvának van hajókikötője, ez egy kirándulóhajónyi létszámot jelent – vagy ötbusznyi embersereget. Ahhoz, hogy a kirándulóhajók ki tudjanak kötni nálunk, szükségünk van egy fedett épületre. Látványkonyhát és interaktív kiállítást is tervezünk-képzelünk a falai közé, a kiállítás a Duna élővilágát mutatja majd be. A kastély köré pedig tündérkertet, azaz őshonos fákat és növényeket álmodtunk...

pecazas_0.jpg

– Honnan ez a sok ötlet?

– Igyekszem nyitott szemmel járni. Bármerre utazom, akár a családdal, mindig csak azt lesem, hogy mit lehetne nálunk is megépíteni. A Duna-mozi ötletére az osztrák Alpokban bukkantam rá. Nem nagy beruházás: négy fekvőnyugágyat állítottunk a Duna irányába. Érdemes itt megpihenni, és a csodálatos panorámát élvezni. Az organikus pontokat – ezek vaskonstrukción függő félkörívű hinták lesznek! – pedig Bükfürdő ihlette. A hinták majd szintén a Duna irányába néznek...

karva-este.jpg

– A világhálón bukkantunk rá Robin Wight brit szobrászművész rozsdamentes acélhuzalból készült légies tündérszobraira. Mit ne mondjak, a mi dunai tündéreinkre hajaznak. Ugyanis nálunk az a legenda járja, hogy a Duna szigetein élő aranyhajú tündérek hattyúvá változtak… Szóval hálás vagyok, hogy mindig szembejönnek velem az ötletek, plusz rengeteg jó segítőm van. Az ő támogatásukkal tart ott Karva, ahol tart! Sok még a tennivaló, de állunk elébe! (Fotó: Dömötör Ede)

M. Ando Krisztina
Kapcsolódó írásunk 
Cookies