Nem véletlen alakult úgy, hogy a nők szoknyát viselnek. Régen hittek abban, hogy a nőknek a föld energiáját kell befogadniuk. A szoknya harang alakja volt hivatott elősegíteni, hogy a nő magához vehesse a föld erejét. Nem véletlenül mondják, hogy a nő azokon a napokon húz magára szoknyát, mikor igazán nőnek érzi magát. Mitől nő a nő? Következő cikkünkben erről beszélgetünk Punyi-Jevuczó Diánával.
Punyi-Jevuczó Diána Budapesten él. Egy hároméves kislánya van. Gyógypedagógusnak tanult, de mindig benne élt a néphagyományok iránti érdeklődés. Női örökséggel foglalkozó workshopokat, előadásokat tart. Fonóasszony nevű Instagram-oldalán nagy érzékenységgel párosítja a néphagyományt a nőiességgel, melyből mind bizonyosságot nyerhetünk: ezernyi titkos erő munkálkodik a nőben. Ősi tudás ez, melyet tovább kell hagyományoznunk. (© Fotók: Bihari-Ákos Boglárka)
A Fonóasszonytól sorvezetőt kapnak a nők, hogyan bonthatják ki a nőiességüket. Punyi-Jevuczó Diána (35) kaláriskészítő tanfolyamain és workshopjain a sorsunkat is megszőhetjük. Miután elolvastuk szép szavait arról, hogy miért viseltek szoknyát a nők, nem tudjuk nem megkérdezni tőle, hogy milyenek vagyunk mi, nők...
– Sokszínűek – válaszolja Diána. – Azt mondják, a nő erőssége a teremtés, de én továbbmennék. A nő erőssége a szövés. Mi, nők állandóan szövünk: álmokat és történeteket.
– Miért nem látjuk mégsem ezt a szövetet?
– Nehéz a teljes képet meglátni, hiszen a napok gyorsan telnek. Csak távolabbról nézve ismerjük fel, hogy ez a szőttes tulajdonképpen a mi életünk története. Olyan valami, amivel a hideg világban majd jól betakarózhatunk.
Ha jól csináljuk, egy sűrű anyagot kapunk, amely felfogja azt, ami bennünk jó és értékes. Sajnos nekünk, nőknek számtalan korlátozó hiedelmünk van magunkkal kapcsolatban.
– Fejtsük fel! Mi segíthet rajtunk?
– Csak az segíthet, ha visszanyúlunk a női örökségünkhöz. Minden fontos kérdésre, amit most modern nőként felteszünk, egyszer már megszületett a válasz. Csak elfelejtettük, hol keressük a forrást. Mondok pár példát. Nagyon népszerű dolog ma a mindfulness, csak régen úgy hívták, hogy kézműveskedés. A nők hímeztek, varrtak, szőttek: ezek mind mindfulness-tevékenységek. Vagy vegyük a pszichológust és a coachot. Régen a nők a fonóban olyan kérdéseket tettek fel egymásnak, amelyek segítségével elgondolkodtak az életükön. A gyógynövények begyűjtése és a természetes gyógymódok alkalmazása szintén mindennapos tevékenység volt. A nők a titkokat ellesték a szülőktől és egymástól.
– Hogyan tudnánk mindezeket újra az életünk részévé tenni?
– Kicsit behoznám a képbe a külsőségeket, mert ezek a tudatosítást segítik elő. Miért hordjunk egyberuhát otthon vagy az utcán? Azért, mert az a szoknyára emlékeztet. Régen hittek abban, hogy a férfiaknak a kozmosz energiáit kell befogadniuk, a nőknek pedig a földét. A nő így tud két lábon állni a földön, és magába szívni a föld erejét. A szoknya, a külsőségek, a rítusok és az ünnepek atmoszférájának megteremtése mind-mind hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy eljussunk a belsőnkhöz. Mondok még egy példát. Vegyük körbe magunkat olyan tárgyakkal, melyek nemcsak szépek, hanem az örökségünket is őrzik. Ha ránézek a korondi vázámra, látom, ahogy a madár kiénekli magából a tulipánt. Erről mindig az jut eszembe, hogy csak olyat adjak magamból, ami kivirágzik... Azt javaslom, hogy mi, modern nők is tegyünk szem elé vagy viseljünk apró emlékeztetőket.
– A háziasszonyok mágiája ez?
– A nők varázsolnak. A mi varázslatunk a figyelmünkben rejlik, valamint abban, hogy hová tesszük a figyelmünket. Ha valamire ráfókuszálok, ott lesz a teremtőerő és az energia. Az Instagramra kitett videóimban és a posztjaimban erről a népi mágiáról mesélek: nagyszüleink, dédszüleink napi szinten csináltak apró, fontos mozdulatokat, s mondták ki ugyanazokat a mondatokat. Fontos volt, hogy mindig minden ugyanúgy történjen, gondoljunk csak a főzésre. Babonának hangzik, de ők így tudtak a fontos dolgokra ügyelni.
– Ez a nők titka?
– Pszichológiai tétel, hogy amilyen a belső világunk, olyannak látjuk a külsőt. Ezért fontos, hogy jóban legyünk önmagunkkal. Női életfeladatunk összetett, mégis szép. A Dirty Dancing című filmben van egy jelenet, amikor az édesapát megkérdezik, hogy mivel fognak foglalkozni a lányok. Az édes apa büszkén mondja, hogy Baby fogja megváltani a világot, Liza, a nővére pedig feldíszíti azt. Miért fontos a feldíszítés is? Csak azért, mert a gyerekünk nem arra fog emlékezni, hogy anya milyen okosságokat mondott gyerekkorában, vagy kívülről fújta a néprajzi lexikont. Arra fog emlékezni, hogy milyen volt az otthon hangulata, milyenek voltak a fények, hogyan telt egy ünnep, milyenek voltak az ízek. A mintaadás beleivódik a gyerekbe. A külsőségek igenis fontosak, kapaszkodót adnak nekünk, keretet, hogy amint elmúlnak a maihoz hasonlatos kiüresedett és fényszegény időszakok, visszataláljunk az értékeinkhez.
– A női körök is erre hivatottak?
– A női körök fantasztikusak, a reneszánszukat élik! Én is jártam ilyenekbe, és ismerem a megtartóerejüket. Ám azt is látom, hogy a nők tudják bántani egymást a legjobban. A munkahelyeken, a közösségi médiás felületeken. Meg kell tanulnunk egymás felé bizalommal fordulni. Régen kemény volt az élet, és nem volt minden a legjobb; de voltak helyek, ahol anyáink ki tudták engedni a gőzt, elmondhatták egymásnak a véleményüket, utána mulattak együtt egy nagyot. Ezeket a praktikákat már előttünk sok nő, sok generáción keresztül tesztelte, tökéletesítette, és mi mégis úgy állunk itt a 21. században, mintha ez az egész meg sem történt volna. Mintha a nulláról kellene kezdeni.
– A megannyi szerepkörünk nem könnyít ezen.
– Mondok egy rossz hírt. A helyzet az, hogy a nő maga a két lábon járó változás. Minden erre predesztinál minket. Onnantól kezdve, hogy megszületünk, egészen addig, hogy meghalunk, a hormonrendszerünk észveszejtő táncot jár, a skála teljes amplitúdóján mozog évtizedeken keresztül. A férfiaknak ezzel nincsen annyi problémájuk.
Ám a férfiakhoz képest mi így sokkal több szerepkörben otthon lehetünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindegyikbe muszáj belekényszerítenünk magunkat, vagy mindegyikben kötelező a legszuperebbnek lennünk. Az igazi kérdés nem az, hogyan tud a nő nő maradni a változások ellenére is, hanem hogy hogyan tud otthon lenni ebben a folyamatos változásban.
– Beszéljünk kicsit az anyaságról! Otthonra lelni benne nem mindig zökkenőmentes.
– Érdekes, hogy leginkább a termékenység alapján definiáljuk magunkat nőnek. Ezzel kapcsolatban kiemelnék egy fontos dolgot. Ha bármi miatt úgy alakul, hogy nem születik gyermekünk, az nem jelenti azt, hogy nem élhetjük meg az anyai létet. Dehogyisnem! Sok minden fölött lehet anyáskodni, sok mindennek lehetünk az édesanyja: a saját projektjeinknek, álmainknak. Ha pedig gyermekünk születik, ne gondoljuk azt, hogy egy csettintésre édesanyák leszünk. Ebbe is bele kell tanulnunk, mint bármelyik másik női szerepünkbe. Bizony sokszor türelmetlenek vagyunk magunkkal szemben, mert ilyenkor megannyi más minőségünk háttérbe szorul. Túl sok mindent akarunk a tányérunkra tenni. Ezért is tartom károsnak, mikor azzal nyomasztjuk a nőt, hogy jogában áll olyannak lennie, mint azelőtt – mert az nem fog sikerülni! Viszont a gyermek hamar megnő: húszéves korában már nem kell neki esti mesét olvasni, és nem kell hozzá éjszaka felkelni. Ez is el fog múlni.
– Mégis hogyan lehet a szerepeinket összehangolni? Mi van, ha az anya és a dolgozó nő szerepe konfliktusban áll egymással?
– Ugyanannyira nő a harcos amazon, mint az a nő, aki otthont teremt, és odaadó feleség. Mind a kettő női minőség, és mind a kettő egyenrangú. Ezek a női szerepek vegyesen élnek bennünk, és nagyon sokfélék lehetnek. Jó esetben párbeszédet folytatnak, rosszabbik esetben rivalizálnak egymással, hogy kié legyen a reflektorfény. Lavírozni kell kicsit közöttük, és ne keseredjünk el, ha nem sikerül elsőre mindent összehangolnunk. Miután kicsit megismertük magunkat, tudunk majd velük játszadozni. A munkahelyemen harcos amazon vagyok, de itthon a családom anyukát akar. A csapda ott van, hogy nehéz váltani a szerepek között. Ez ugyanis nem megy csettintésre, gyakorlást igényel.
– Ebben segíthetnek minket a régi rítusok?
– Igen. Ünnep közeleg, itt a húsvét. A tojás piros színének, de a rákerülő mintának is üzenete volt: ezzel a lányok titkos kis párbeszédeket folytattak. Például nem mindenki adhatott tojást a locsolkodó legényeknek. Ezt ma már nem is tudjuk. A legényke meglocsolgatja a leánykának a tojását, tehát a férfi dolgok találkoznak a női dolgokkal. Népi szempontból ez egy nagy termékenységvarázsló ünnep. Nekünk meg mi van a fejünkben? A teendők listája, hogy még nem pucoltuk meg az ablakot. Nem azért vannak a külsőségek, hogy mi elfoglaltak legyünk és kevésbé érjünk rá – hanem mert a külsőség egy létra, amely segít eljutni a belső tartalomhoz. Az ünnepben mindig van egy mögöttes üzenet, amellyel kapcsolódhatunk. Ha ez nem megy, és eltérünk tőle, akkor legalább tudjuk, hogy mitől térünk el.
– Nyitottak erre a fiatalok?
– Úgy érzem, el vannak veszve, pedig azt a világot éljük, amikor bárki bármi lehet. Ha ez minden pillanatban ott van a fejünkben, akkor nagyon kell vigyázni, hogy a legvégén nehogy semmik se legyünk. Tény, hogy nyitottá vált a világ, aminek számos előnye van. Egyet lépek Budapesten, és olyan étterembe megyek, amilyenbe akarok, és bármilyen ruhát hordhatok. Nagy a szabadság, nagy a választék, és már nem arra figyelünk, hogy ebben a sokféleségben mi az, ami a miénk. A szüleink generációja jogosan éltette a változást. Nálunk azonban az idők során minden, ami fontos, ami régen a mindennapok része volt, elenyészni látszik. Ez azért veszélyes, mert ha nem tudunk valaminek létezéséről, akkor nem érezzük a hiányát sem.
– Milyen jó, hogy vagy nekünk, és fényt gyújtasz!
