Az adományozás igen szép emberi cselekedet, és ünnepek táján szinte mindenkit megérint az érzés: de jó lenne jót cselekedni valakivel! Cipősdobozokban, csomagokban gyűlnek az adományok a rászorulóknak. Leginkább a gyerekeknek, öregeknek és a sérülteknek igyekszünk segíteni. De a hajléktalanoknak sem marad üres a gyomruk karácsony napján. (Jószívű vállalkozók, önkéntesek, a különböző történelmi egyházak vagy éppen a Krisna-hívők osztanak nekik meleg ételt.) Hogyan és kinek segíthetünk?

Miért jó adni? A bibliában is benne van, hogy szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat. Karácsonykor ez valahogy könnyebben megy. Mert ilyenkor több bennünk az irgalom és a könyörület. A napi rohanásban kicsit megállunk, körülnézünk, és hirtelen meglátjuk, hogy milyen is ez a világ körülöttünk. Év közben rohanunk, hogy ne nélkülözzön a családunk, hogy fedél legyen a fejünk felett, és hogy szép legyen a karácsonyunk.

gondolatok-az-adomanyozasrol-kezdo.jpg

Miért nem dolgozik? – gondoljuk a kéregetőről. „Könnyű neki, másokból él. Belőlem él! Bezzeg neki nem kell korán kelni, robotolni, alkalmazkodni, mindig jobban teljesíteni. Csak kéregetni.“ De cserélnénk-e vele? Ugye, nem?!

Az irgalomról

Ha az év többi napján nem is figyeljük a kéregetőket, a szeretet ünnepe mindig megindítja a szívünket. Valami olyasmit érzünk, aminek az a neve: irgalom. Ne nézd a másik hibáit, segíts, és ne ítélkezz! De hogyan segítsünk? A legegyszerűbb, amikor pénzt adunk, és utánunk a vízözön. Nem kell ellenőrizni, jó helyre ment-e az adományunk. Sem azt, hogy az utcasarki koldus éppen drogot vagy alkoholt vett-e a pénzünkből. (A lényeg, hogy elverte a pillanatnyi „éhét“, ezzel enyhítettünk a szenvedésén, és a túlélését segítettük). Idegen emberek sorsáért mégsem vállalhatunk felelősséget!

Segítsünk a gyerekeknek!

Ilyenkor úgy érezzük, most biztosan jót tettünk: mosolyt csaltunk egy gyermek arcára. Ez a leghálásabb feladat, akár egy cipősdoboznyi ajándékkal, akár alapítványi segítséggel ügyködünk (akik csodás karácsonyt varázsolnak minden hátrányos helyzetű gyereknek).

Böjte Csaba ferences szerzetes alapítványát sokan azért is szívesen támogatják, mert ő olyan ember, akiben megbízhatunk, aki nem fog luxusautót vásárolni az összegyűlt pénzből. Hiteles ember, aki az utolsó fillérig mindent a gyermekeknek juttat. Gyereken segíteni pedig a legfelemelőbb érzés.

Kiknek segíthetünk még?

Az öregotthonok lakói is számíthatnak ajándékainkra. A magányos öregeket sem szabad magukra hagyni, különösen ebben az ünnepi időszakban. Sokszor nem is a nélkülözés az ő nagy bajuk. Egész egyszerűen csak társaságra, emberi melegségre és jó szóra vágynak. Nagyon fájdalmas tud lenni az elmagányosodás! A beteg és sérült emberek is rászolgálnak a figyelmünkre. Jó lenne tudni, nekik miben segíthetünk... Egy-egy apró ajándék csodákat művelhet, azt érezteti, hogy nem felejtettük el őket, gondolunk rájuk.

Ne csak szívvel, ésszel is gondolkozzunk!

Lehet, hogy a kevesebb több lesz. Néha egy családnak nagyobb szüksége van tűzifára, vagy hogy kifizessük helyettük a villanyszámlát, mint arra, hogy rászoruló gyereküket hegyikerékpárral vagy Xboxszal ajándékozzuk meg – ami úgyis a zálogházban köt ki. Mert nehéz jól segíteni. Nehéz kitalálni, hogy kinek mire van szüksége. A hajléktalanokon segíteni a legnehezebb. Sokan önként vállalták ezt a szabad életet, és minden korlátozásnak vagy szabályozásnak ellenállnak. A szociális munkások rengeteget foglalkoznak a hajléktalanokkal, de így is nehéz dolguk van. Meleg takarót, ruhát, ételt adhatunk nekik. Azt nem utasítják vissza, és valóban segítünk vele. Abban csak reménykedni tudunk, hogy akad köztük néhány, aki még habozik, aki még nem ragadt teljesen odaát, aki még visszatérhet az emberhez méltó életbe. Meglehet, ez a meleg takaró vagy egytálétel a habozót majd elgondolkodtatja – vagy legalább segít túlélni a mindennapokat.

minden_reggel_ujno.sk_141.png

Kétszer ad, aki gyorsan ad

Először mindig gondoljuk át: mi az, amit adhatunk. Senki sem várja el tőlünk, hogy erőnkön felül segítsünk. Vegyük szépen sorra, hogy kiknek és hogyan segíthetnénk! Azzal is segítünk, ha olyan termékeket vásárolunk ajándékba, amelyeket védett műhelyekben vagy a Charitasnál készítettek. Mert olyan embereknek adnak munkát, akik másként a társadalom peremére szorulnának. Az ajándékok szépek, és általuk azok az emberek is fontosnak és értékesnek érezhetik magukat, akik két kezük szorgos munkájával készítették ezeket. Ha úgy érezzük, adni kell – adjunk. Ne hagyjuk, hogy a mindennapok keserű tapasztalata elvegye a kedvünket. Néha a rászorulókat fel kell kutatni, nem fognak az utcasarkon elénk állni. (Azok az utcasarki kéregetők sokszor hamis emberek, mert az igazi szegények bujkálnak, az igazi szegénység szégyenlős.)

Sokan vannak, akik megérdemlik a szeretetünket, vagy ha mégsem, legalább az irgalmunkra számíthatnak. Hátha adományunkkal az ő bekérgesedett szívüket is megolvasztjuk, s őket is eléri a szeretet ünnepének varázsa. A karácsony azért is nagy megpróbáltatás, mert szembesíti az embereket a társadalmi helyzetükkel. Rettenetes látni, hogy a gyermek csalódott, amikor meglátja az olcsó kínai focilabdát, mert a menő osztálytársnak bezzeg márkás labdája van. Nem az a baj, hogy gyermekünk semminek sem tud örülni. Az a baj, hogy nem tud mit kezdeni a társadalmi különbségekkel.

A gyerek örömét egy kínzó érzés nyomja el: érzékeli az igazságtalanságot, hogy az ő dolgos szülei nem tudták neki megvenni a márkás labdát. És a gyerekek irtóznak attól, hogy a szegények és a vesztesek közé kerüljenek. Ezért beszélgessünk velük sokat arról, hogy nem csak a pénzen vásárolható dolgok fontosak az életben! Sokára fogják elhinni nekünk, de legalább a szeretetüket megőrizzük.

„Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket, akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”

(Máté evangéliuma)

Siposs Ildikó
Kapcsolódó írásunk