Küldj egy írást, és legyél Te is Új Nő!

Lányok, régi olvasók, jövőbeli munkatársak, küldjetek egy jó írást, szösszenetet, s mi itt megjelentetjük!

baratsagrol-novella-kezdo.jpg

Ilyenkor, karácsony táján mindenki magába néz. Az én életem az, amit élek nap mint nap? Hol tartok, kik vannak körülöttem? Igazi szerelem és barátok vesznek körül? Ha azt mondom, barátság, biztosan mindenkinek eszébe jut valaki. Akár egy érzés, akár egy ember. Vajon a megfelelő ember vagy emberek?

A barátság mindenkinek mást jelent. Valaki megelégszik azzal, ha eljárnak együtt bulizni, viszont sok embernek még a több mély beszélgetés sem elég ahhoz, hogy barátjának tekintse a másikat.

Kevés igaz barátunk van. Tömérdek „legjobb barát” van, akikről gyerekkorunkban azt gondoltuk, felnőtt korunkban is mindig velünk lesznek. Aztán eltelik egy év, több év, jön egy másik iskola és egy másik munkahely, más társaság, és bumm, a barátságnak vége, még az is hatalmas csodának számít, ha köszönünk egymásnak. Akár az idegenek. A „Majd hívlak!”, „Majd kereslek!”, „Majd beszélünk!” a semmibe vész, nemsokára még a másik elérhetőségét is elfelejtjük.

Már nem vagyunk ott egymásnak, nem újságoljuk el, mi történt velünk, nem beszélgetünk át hosszú estéket és éjszakákat. Valahogy vége, megszűnt a varázs. Csak egy ,,Szia”, vagy még ennyi sem jut. Mi értelme volt annak a temérdek időnek, amit együtt töltöttünk, a rengeteg emléknek, a titkoknak, amikről csak mi tudtunk?

minden_reggel_ujno.sk_137.png

Mindenki fejében megfogalmazódik a válasz: semmi. Ha a hasznosság oldaláról nézzük, valóban semmi. Ám van-e értelme egy napsugárnak, ami bekukucskál az ablakunkon?  Nincs – és mégis van. Nagyon is sok. Akkor és ott jól éreztük magunkat, bíztunk egymásban, azt hittük, örökké barátok leszünk. És ez így volt rendjén. „Ember tervez, Isten végez!” – szokták mondani. Minden ember az életünkben egy lecke, egy próba vagy egy lehetőség. Hiába csalódunk óriásit, és gondoljuk azt, hogy soha nem fogunk megbocsátani az álnoknak: ez nem igaz. Mert már rég megbocsátottunk.

A szép emlékekre szomorkás mosollyal tekintünk vissza, és hálásak vagyunk, amiért abban a pillanatban velünk voltak, és segítettek. Talán nem is voltak igaz barátok, talán csak az iskolapad vagy a közös munka kötött össze bennünket. Talán csak jó érzéssel töltött el bennünket, hogy abban a pillanatban volt valakink, aki elfogadott minket úgy, ahogy vagyunk. Azok a „barátságok” nincsenek többé, és lehet, nem is voltak soha. Ám okkal voltunk jelen egymás életében.

–varga–
Kapcsolódó írásunk