Nem igaz, hogy a pedagógusnak nem hiányoznak a gyerekek. Hiányoznak a történeteik, amikor arról mesélnek, hol bicikliznek, mekkora nyulat láttak... A gyerekek a szemük előtt okosodnak, nőnek, lépnek előre vagy hátra. Mit érez most a pedagógus?

Azzal a szülővel, aki nem tud bánni a kütyükkel, a tanító nemigen tud zöld ágra vergődni. Ez más iskolákban is probléma. Sok kérdésre a mai napig nincsen megoldás. Mi lesz például a roma gyerekekkel, akiknek szülei nem részei a digitális világnak?

Tóth Erika Tallóson tanít, tanítványainak zöme hátrányos helyzetű. Aki tud a sorok között olvasni, az tisztában van vele, a hátrányos helyzet annyit jelent, hogy nála a tanulók egy része olyan családból jön, ahol jobb is, ha a gyerek egész nap nincsen otthon. Jobb, ha egész nap az iskolában van, mert otthon a hónap végén nincs mindig meleg étel, és a fűtéssel is gondok vannak. Ezeknek a gyerekeknek az iskola több mint iskola. Itt – szó szerint – megtanulják, hogy néz ki az élet a telep falain túl. Ezek a gyerekek az iskolai karantén meghirdetésével egész napra visszakerültek az otthonukba. Azt nem mondjuk, hogy a négy fal közé, mert aki valaha kilátogatott a tallósi romatelepre, az tudja, hogy sokszor még a négy fal is hiányzik.

toth_erika_0.jpg

Tóth Erika (Pinkekarcsa) tanított már kisiskola összevont osztályában, óvodában, városi iskolában. Az ő munkásságát dicsérik a játékos iskola-előkészítő foglalkozások, melyek a beszédes Nyitnikék nevet kapták. Mellette rendszeresen publikál, s nem utolsósorban három gyönyörű gyermek – egy egyetemista, egy középiskolás és egy alapiskolás – édesanyja.
(Fotó: Horen)

– Rád aztán nem érvényes, hogy valaha is a könnyebbik utat választottad...

– A hátrányos helyzetű gyerekek oktatása olyan téma, amiről rengeteg tanulmány és kutatás született. Ami egy szokványos osztályban érvényes, az itt csődöt mond. Hogyan lehetne jól csinálni? Mit mondjak: a gyakorlat mutat némi eltérést az elmélettől. Ezenkívül az oktatás az a terület, amihez mindenki ért. Magam is így voltam vele még pár évvel ezelőtt is. Elképzelni sem tudtam, hogy mi lehet ebben olyan nehéz. Hiszen problémás gyerekekkel bárhol, bármelyik iskolában találkozhatunk. Mitől lenne ez más? Ezért is akartam kipróbálni, kihívásnak tekintettem. Ezt fontosnak tartom hangsúlyozni, mert az elején sokan lesajnáltak. Olyan kolléga is volt, aki a szemembe mondta, hogy ez szakmailag hátralépés. Hiszen jó munkahelyet hagytam ott, egy elismert iskolában tanítottam kiváló kollégákkal, barátokkal. Igen, ők a mai napig hiányoznak!

– A végén mégis sikertörténet lett belőle.

– Az első hónapok voltak a legnehezebbek. Hamar rájöttem, hogy nem elég a szakirodalmat bújni. Felvettem a kapcsolatot Papp Andreával, ő volt a szepsi roma iskola igazgatónője: ők ott a keleti végeken csodát műveltek a roma gyerekekkel. Még énekkart is működtettek, párjuk nem akadt Szlovákiában. L. Ritók Nórát sem hagynám ki, aki az Igazgyöngy Alapítvány létrehozója Magyarországon. Mindketten kivételes emberek, rengeteget köszönhetek nekik. Ha ők nincsenek, az ő mintájuk nélkül talán feladom... Sokszor Andrea tartotta bennem a lelket, Nórit pedig hosszas egyeztetés után sikerült egy iskolai workshopra is rábeszélnem. Óriási élmény volt! Az osztályom azóta jó kis közösséggé formálódott, a gyerekek nagyon aranyosak, és hihetetlen energiákat adnak. Rengeteg szeretetet kapok tőlük, és ma már az is nyilvánvaló, hogy honnan jutottunk el hova. Ezeknek a gyerekeknek nagyon sok lépcsőt kell megmászniuk ahhoz, hogy egy kis fényt kapjanak.

– S mi van most, amikor a gyerekek el vannak zárva második otthonuktól, az iskolától?

– Nálunk egész napos rezsimben tanulnak a gyerekek, az alsó tagozaton az iskolatáskát és a tankönyveket se hordják haza. Most ezeket is haza kellett adni, hogy tudjanak tanulni. Iskolánkat hátrányos szociális helyzetű tanulók is látogatják, az ő számukra szintén összeállítottuk a feladatokat, amelyeket aztán az igazgatóság eljuttatott hozzájuk.

gyerekek2.jpg

– Mit jelent az, hogy a gyerekek egész nap az iskolában vannak?

– Az egész napos iskolai modell ma már nagyon elterjedt, és az alsó tagozaton elég jól kivitelezhető. A délelőtti tanítás után a diákok a napköziben megtanulják és megírják a leckét. A hátrányos helyzetű tanulók még a hétvégén sem viszik haza a táskájukat, a többiek igen. Megjegyzem, gyakorolnivalót azért mindig adok nekik, olvasást, írást, matematikát. A feladatlapokat ugyan nem mindenki hozza vissza (mosolyog), ám a szorgalmasok aránya javul. Sokszor maguk kérnek házit a hétvégére.

A tanároknak és tanítóknak is fel lett adva a lecke, hisz a távoktatás egészen másfajta módszereket kíván. (Magyarán: másképp kell hozzáállni a gyerekhez és a tananyaghoz is.) S mivel ehhez nincsenek tantervek, a tanárokat bedobták a mélyvízbe. Ezért néha egész délutánokat keresnek- kutatnak, informálódnak, mert mindannyiuk előtt egy cél lebeg: az oktatásnak mennie kell.

– Hogyan ment az átállás a digitális oktatásra?

– Egyeztettünk a szülőkkel. Csakhogy, finoman fogalmazva, a szociokulturális különbségekből adódóan nem mindenkit tudunk elérni az interneten keresztül. Nem beszélve a digitális kompetencia hiányáról. Leginkább csak próbálkozunk.

– S mi lesz a roma gyerekekkel, akiknek a szülei nem részei a digitális világnak?

– Ez megoldhatatlan probléma a rendszerben. A kollégákkal megbeszéltük a dolgot, de sajnos, nem tudunk segíteni a gyerekeknek, mert ott kellene lennünk mellettük. Sok családban nem megoldható még a tanulás se, olyan körülmények között élnek. Még az internet hiánya a legkevesebb – annyi más fontos dolog hiányzik ezeknek a gyerekeknek életéből! Tegnapelőtt például személyesen vittem a munkafüzeteket és könyveket a telepre, és elbeszélgettem a szülőkkel. A megoldás az lesz, ha majd az iskolában mindent átismétlünk, és újra átvesszük az anyagot. Ez mindenkire érvényes, ne legyenek illúzióink. Attól nem félek, hogy amit megtanultak, azt elfelejtik a gyerekek. Valahol megtaláljuk majd, közösen.

web-bannerek-hirlevel-01.jpg

– A gyakorlatban hogyan működik az oktatás?

– Minden leegyszerűsödött: mindenki úgy tanít, ahogy tud. Szó szerint. Nagyon sok online csoport jött létre, a pedagógusok összefogtak és ötleteltek, határon innen és túl. Jómagam is csatlakoztam több ilyen csoporthoz. Rengeteg jó ötletet hallottam: ezekből inspirálódtam. Mára kialakítottam a saját modellünket. Ám a szülőkkel is meg kell beszélni, hogy én mit szeretnék, hogyan szeretném, mert az is fontos, hogy ők mit tudnak. A Messenger csoporton belül kommunikálunk. Kijelöltük az időpontot a közös munkára, rendszeresen adok feladatokat könyvből, munkafüzetből, oktató videókat küldök. Este azután jelentkeznek, hogy mit, mennyit végeztek. A gyerekek naponta írják és rajzolják a naplójukat. Napi szinten olvasnak mesét, aminek szintén nyoma van a naplóban. És láss csodát: közben rengeteg új dolgot megtudunk egymásról... Hangüzeneteket küldünk, és túl vagyunk már az első online órákon is.

– Mi a legnagyobb nehézség, amibe beleütköztél?

– A hátrányos szociális helyzetű tanulóknak összeállítottunk egy gyakorlócsomagot, és telefonon egyeztetünk a szülőkkel. Aztán hogy mit vesznek át belőle, az már kérdéses. Elképzelni sem tudom, hogy ezek a gyerekek egyedül tudnának tanulni.

Az internet hiánya a legkevesebb – annyi más fontos dolog hiányzik ezeknek a gyerekeknek életéből. A megoldás az lesz, ha majd az iskolában mindent átismétlünk, újra átvesszük az anyagot!

– Az online oktatás téged szülőként is érint, hiszen a legkisebb gyermeked negyedikes.

– A tanító néni e-mailben elküldi az elkészített feladatokat. Külön füzetbe írják az összes leckét, ezt majd leadják, ha újra iskolába fognak járni. Vica becsületesen megírja a feladatokat, megtanulja a kijelölt tananyagokat. Szinte egyedül, nagyon ritkán kér segítséget. Teljesen korrektnek tartom a módszert.

– Ti, pedagógusok hogyan tartjátok egymásban a lelket? Azt rebesgetik, hogy a gyerekek ebben a félévben már nem fognak iskolába járni. Mi lesz majd, évet ismételnek? Minek alapján fogjátok őket osztályozni?

– Nekünk, pedagógusoknak muszáj egymást bátorítani. A kollégákkal üzenetben, telefonon vagy a fent említett csoportokban beszéljük meg a tapasztalatainkat. Véleményem szerint évet nem fogunk ismételni, a jegyeket le tudjuk zárni. Én személy szerint a szorgalmat, a hozzáállást fogom értékelni. Most nem stresszelni kell a gyerekeket, hanem megnyugtatni. Az esetleges hiányosságok pedig bepótolhatóak.

– Sok esetben a szülő tanácstalan, megrémül a tananyag mennyiségétől. Meg, ugye, ők nem pedagógusok.

– Ezt az oktatási formát a kényszer szülte. Sötétben tapogatózunk. Nem várhatjuk el a szülőktől, hogy a munka mellett olyan tempóban haladjanak a tananyaggal, ahogy az a tantervben elő van írva. Sőt! Inkább ismételni, gyakorolni kell a már megtanultakat, nem feltétlenül továbbmenni. A szülők bátran kérjenek segítséget a pedagógustól, ha valamiben elakadtak. Az oktatási minisztérium egy honlapot indított a napokban www.ucimenadialku.sk címmel, amely a tanulók, szülők, pedagógusok munkáját hivatott segíteni. Mindannyiunknak sok türelmet és empátiát kívánok.

Sallay Erika

Kapcsolódó írásunk: Hegyeket mozgatott meg

web-bannerek-instagram.jpg