A hipochonder, a ,,képzelt beteg" is beteg

A lassan már évek óta zajló világjárvány alaposan megváltoztatta a testi tünetekre való odafigyelésünket. Folyamatosan halljuk, olvassuk, milyen panaszok, tünetek esetén kell a Covid–19 általi fertőzésre gondolnunk.

Ugyanakkor jelentősen csökkent az azonnali orvoshoz fordulás esélye: gyakran csak közvetve, telefonon mondhatjuk el panaszainkat. Megnőhet tehát annak a veszélye, hogy a túlzott odafigyelés – különösen, ha hajlama van rá – „képzelt beteggé” tegye az embert.

(© Martin O’Neill/Cut-it-out)

Bonyolítja a dolgot, hogy ősidők óta létezik egy hipochondriázisnak, azaz hipochonder neurózisnak (idegbetegségnek) nevezett kór is. Már az orvostudomány atyjaként tisztelt ógörög Hippokratész is felfigyelt arra, hogy betege elsősorban a „bordaív alatt”, tehát a hipochondriumban található hasi részen panaszol fájdalmat. Innen származik a kór máig használatos elnevezése. Sajnos, a köznyelvben inkább a Molière által adott név használata terjedt el.

A nagy francia vígjátékíró rossz véleménnyel volt az orvosokról, többek közt a „Képzelt beteg” c. darabban is kifigurázta őket. A sors azonban bosszút állt: egy hipochonder főhős szerepét alakítva a színpadon érte őt a halál 51 éves korában.

Mi tehát a hipochondriázis?

Németh Attila, a kiváló magyar pszichiáter szerint: beteges aggódás a testi egészség miatt, és a normális testi funkciókkal kapcsolatos szervérzések (pl. gyomorkorgás) kóros értelmezése. Lényegében állandósult félelem egy elképzelt, súlyos betegségtől, például a „ráktól”. Az illető a kórosan fokozott betegségtudat miatt számos kivizsgáláson esik át, de a negatív leletek birtokában sem nyugszik meg. Így előbb-utóbb magára vonja a „képzelt beteg” címkét. Ha ez az állapot idültté (krónikussá) válik, elég rossz a kórjóslat (prognózis): a beteg akár rokkanttá is válhat miatta.

A fő veszély azonban abban rejlik, hogy az így „címkézett” beteg elveszti bizalmát orvosában. Különösen, ha az időhiány vagy a Covid-járványnak „köszönhető” megkötöttségek miatt az orvos nem szentel elég figyelmet a beteg ismételten előadott panaszainak. Pedig a gyógyulásnak és a javulásnak csak akkor van esélye, ha az orvos – különösen a beteghez legközelebb álló háziorvos – komolyan veszi betegét és vélt betegségét.

Tévedés azt hinni, hogy a képzelt beteg „lebeszélhető” tüneteiről! Ha az orvos el  bagatellizálja azokat, elveszítheti betege bizalmát, és a „csodadoktorok”, sarlatánok karmaiba hajszolhatja őt. Ez a veszély különösen akkor áll fenn, ha a „képzelt beteg” a könnyen elérhető internet segítségével „képzett beteggé” változik.

Mi tehát a megoldás a Covid–19 által alaposan megváltozott orvos-beteg kapcsolat idején? Az orvos ne vegye félvállról betege panaszait, és főleg ne címkézze őt a „hipochonder” jelzővel. Ha az indokolt vizsgálatokkal egyszer ki is zárta a szervi bajt, kísérje figyelemmel betege állapotát, mert az egyszeri negatív lelet nem zárja ki egy alattomos kór kifejlődését. Saját gyakorlatomból emlékszem arra az ipolysági nőre, akit éveken át „képzelt betegnek” tekintettek a szakorvosok, s végül mégis a mellrák áldozata lett.