Kováč Zsófia Anna (34) ízig-vérig budapesti lány, olyannyira, hogy gyerekként a Váci utcán biciklizett. Ma Komáromban él, komáromi férjével az egyetemen ismerkedtek meg. Zsófi boldog feleség, egy ötéves lurkó anyukája. Közben rátalált álmai hobbijára: horgolni kezdett. (Kutató biológus itt nemigen lehetek, tudom! – mondja józanul.) Így aztán megszületett a Horgolzsó márka.
Sorozatunkban reális nőket mutatunk be. Más utakon járnak mint anyáik nemzedéke, de mégis a hétköznapok életét élik. Nem csillogó celebnők vagy véleményvezérek, akik egy területen domborítanak nagyot – a mi reális nőink az élet minden területén helyt állnak. Egyszerre dolgozó nők, anyák, feleségek, akik néha estélyi ruhában veszik meg a sárgarépát a vasárnapi húslevesbe... Provokatív kérdéseinkkel őket faggattunk: ugyanazokat a kérdéseket tettük fel minden nőnek, hogy felszínre hozzuk a szív rejtekén rejtőző gyémántot.
– Milyen volt idecsöppenni, a szlovákiai magyar közegbe?
– Tavasszal érkeztünk, Komárom zsongott. Az első tél már nehezebb volt. Akkor még nem voltak barátaim, őket az anyaság hozta. Emellett volt bennem némi félsz: mi lesz, ha nem fognak itt megérteni, hiszen nem beszélek szlovákul (bár már tanulok, csak olyan nehéz nyelv!!!). A magyarországi ember nem tudja, milyen kisebbségben élni, míg a saját bőrén meg nem tapasztalja.
– És milyen?
– Jaj, nem akarok senkit megbántani! Másak itt a reakciók, mert másak a görcsök is. Az itteni ember sündisznótüskékkel közlekedik, és akkor is szúr, ha nem kéne. Értem én ezt, értem a történelmi sebeket, csak a mindennapokban nehéz ezzel együtt élni.
– Ütköztél már nyelvi akadályba?
– Egyszer a boltban felháborodott az elárusító, hogy miért nem beszélem a szlovák nyelvet. Átváltottam angolra, de akkorra már egy egész sort tartottam fel. Rém kellemetlenül éreztem magam. Azóta megtanultam egy mondatot: Nehovorím po slovensky, som z Budapešti! Ha ezt elmondom, oldódik a helyzet. Ezért is akarom, hogy a fiam megtanuljon szlovákul.
– Hogy indult a Horgolzsó márka?
– Amikor várandós lettem, kitaláltam, hogy horgolok a fiamnak egy sapkát, egy plüssöt és egy takarót. Végül annyira belejöttem, hogy két és fél év után bátorkodtam pénzt kérni érte.
– Mit szeretsz a munkádban, és mit nem?
– Nagyon szeretem benne azt, hogy otthon tudom végezni, és bármikor félre tudom tenni. Továbbá szeretem, hogy valóra váltom vele a gyerekek álmait.
Nyilván a szülő közvetíti az üzenetet, ami lehet, csak a szülő gyerekkori álma, ám ilyenkor is a szülőben lévő kisgyerek szól hozzám. Amit nem szeretek: a horgolás elég magányos időtöltés. Szerencsére időben felállok, és kimegyek az emberek közé.
– Ki volt életed legnagyobb szerelme?
– A férjem. Az egyik évfolyamtársunk szülinapi buliján találkoztunk először. Beszélgetni kezdtünk, és szimpatikusak voltunk egymásnak. Aznap este rögtön nálam is aludt. Szóval, az egyetlen egyéjszakás kalandom a férjemmel volt! (nevet)
– Mit szeretsz a férfiakban, és mit nem?
– A férfiak máshogy gondolkoznak, és nekem ez nagyon tetszik. Ők zsigerből mindent meg szeretnének oldani, nem filozofálnak annyit. Ha kiégett a villanykörte, akkor kicserélik, ha létrára van szükség, akkor felhozzák azt a pincéből. Általánosságban pedig? Inkább a férjemről beszélnék. Tetszik, hogy okos, gondoskodó, ragaszkodó – és hogy ennyire szeret. Ám neki egyáltalán nem fontos a teríték az asztalon...
– Hozzámennél a világ leggazdagabb emberéhez?
– Ha csak annyit tudok, hogy ő a világ leggazdagabb embere, akkor nem. Viszont érdekes kérdés lehet, hogy miért van ilyen sok pénze? Aki maga teremtette a gazdagságát, az valószínűleg munkamániás – s nem lenne rám ideje.
– Te gyűjtöd vagy költöd a pénzt?
– Szívesen veszek tavaszonként egy új táskát, ami pénzszórásnak minősül, mert több mint tíz táskám van otthon. Ám nem tudok nélküle hazamenni. Kínzó érzés ez, és a legjobb, ha engedek neki. (mosolyog) Nemrég megvettük a saját lakásunkat, és most a felújításra gyűjtünk. Szóval: is-is.
– Hiszel a női barátságban?
– Igen. Kevés szoros barátságom van, illetve maradt. Mikor hétvégén felmegyek Pestre, akkor nyilvánvalóan anyukámmal és az öcsémmel akarok lenni.
– Van-e olyan téma, amiről nem szívesen beszélsz?
– Mindenkinek vannak olyan dolgai, amiket csak a sötétbe mer belesuttogni. Ez nem ciki. Most én is elárulok egyet: néha úgy érzem, nem csinálok valamit jól az anyaságban, és ezt nem akarom mással kivesézni.
– Véleményed szerint mi egy férfi és mi egy nő feladata az életben?
– Az, hogy megtalálják a boldogságot. Vagy gyerekkel, vagy gyerek nélkül, kutyával, szobanövénnyel – kinek mi passzol, mire van igénye. A lényeg, hogy megvalósítsuk a saját boldogságunkat.
– Vannak külön férfi- és női szerepek?
– Vannak. Nem is tudom elképzelni, hogy a férjem nekiálljon port törölni vagy vasalni. Nálam akkor valami belül sikítani kezd – ám nem én cipelem fel az ásványvizet az emeletre. A határok viszont rugalmasabbá váltak. Pont azon gondolkoztam a minap, hogy vajon miért nem vesznek részt a férfiak is a házimunkában.
– Mire jutottál?
– Szerintem az emberek régen kertes házban éltek, és a férfiak kimentek, forgatták a földet, metszették a fákat, miközben anya bent takarított a házban. Vagy a férfi ellátta az állatokat, a nő meg kenyeret dagasztott.
Abban a pillanatban, hogy beköltözött a kis család a városba, a férfi kinti feladatai megszűntek. Ám ugyanúgy megcsinálja bent a maga rendetlenségét, mint előtte. Tehát jó lenne, ha minden városba költözött férfi elpakolna maga után, vagy segítene a nőnek.
– Milyen a tökéletes férfi?
– Nincs ilyen, ahogy tökéletes nő sincs. A világ maga sem tökéletes, és ez így tökéletes.
– Milyen az abszolút okos nő?
– Az abszolút okos nő csakis azután kér valamit a férjétől, miután megetette! Szerintem az okos nő picit taktikázik, és ismeri a férje szeretetnyelvét. Ha én adok a férfinak egy tál pörköltet, amiben a szeretetem manifesztálódik, akkor ő azt viszonozni fogja.
– Mi a véleményed az apasági szabadságról?
– Az első két hónapot kötelezővé tennem. Kettő hónapnál kezdődik a tapasztalat: ekkor már a férfi is látja, mivel küzd meg egy anya. Amikor azt mondták nekem anno, hogy nem fogok sokat aludni a gyerek mellett, állandóan az járt a fejemben, hogy vizsgázni is csak néhány óra alvással mentem be. Igen ám, de arról én döntöttem, és a vizsga után jót szundítottam. Itt meg örültem, hogy nem mentem neki az ajtófélfának, mert hatodszor keltem fel az éjjel.
– Ki fizessen egy randin: a nő a magáét vagy a férfi mindkettőjük számláját?
– Szeretem, ha kinyitják az ajtót, és lesegítik rólam kabátot. Ódivatú vagyok.
– Van példaképed?
– A horgolásban van egy Bécsben élő példaképem, aki nagyon inspiráló nő. A magánéletben a barátnőm a példaképem, aki szintén komáromi. Csokimanufaktúrája van, nagyon jó anyuka, és zseniális időmenedzser.
– Mit gondolsz, miért vállalnak később gyereket a mai lányok?
– Az egész felnőtté válás eleve később kezdődik meg. Régen a család jobban ott tudott állni a fiatalok mögött, ma a nagyszülők még dolgoznak. Régen több segítség volt, most a szomszédunkat alig ismerjük. Hogyan is tudnánk rábízni a csemeténket? Elidegenedtünk egymástól. Az anyaság sincs habos-cukros epertortaként feltüntetve. Kívülről ijesztőnek tűnik, és ma már a nő sem akar rosszabbul járni, mint a férfi! Egyenjogúság van.
– Mi a fontos az életben? A siker? A szerelem? A munka, egy szép hobbi?
– A boldog család és a boldog párkapcsolat.
– Milyen egy abszolút okés nő, aki minden szempontból rendben van? Milyen legyen?
– Legyen ápolt, ami nem összekeverendő a flinc-flanc csinivel. Továbbá kedves, jószívű és határozott. Álljon ki a saját érdekeiért – és tudjon sok-sok szeretetet adni.
Mára egész horgoló tábor zárkózott fel Zsófi mögé, aki Vajlik Noémivel (NoMini) egyetemben meghonosította az apró kórházi polipok adományozását!
Polipok
„A pici polipok története Hollandiából indult. Az egészségügyi nővérek ugyanis megfigyelték, hogy a koraszülött babák a műszerek zsinórjait markolgatják. Ezért kis polipokat horgoltak nekik. Azontúl nem kellett attól tartaniuk, hogy a babák megrántják vagy kihúzzák a zsinórokat, másrészt a spirálforma megnyugtatta a piciket. (Állítólag a köldökzsinórra emlékezteti őket.) Ezután elkezdték szabványosítani a méretet, a fonalat és hogy mi kerüljön a horgolt polipba. A kis csodák így minden koraszülöttosztályra eljuthatnak.“
Zsófiék az első adományozásra 21 polippal készültek. Előtte persze megkérdezték a komáromi kórházat, hogy szabad-e. Kiderült, ők már titkon vágytak a polipokra! A horgolókör azóta is próbálja besorakoztatni maga mögé a környékbeli ügyes kezű nőket! Így indult a tavalyi #Octoper kampány.
