Miért lenne fontos, hogy minél többet tudjunk a saját hormonjaink működéséről? Milyen hatással vannak a nőkre valójában a hormonok? Hogyan hat a ciklusuk a munkavégzésükre? Miként befolyásolják a női hormonok az agy tevékenységét és fordítva? Többek közt ezekről a témákról kérdeztük dr. Katona Renáta (Budapest) szülész-nőgyógyászt.

– A ritmus hordozza az életet – kezdi dr. Katona Renáta. A ritmust pedig nagyrészt a hormonjaink biztosítják. Mindennek megvan a maga ritmusa: az alvásnak, az ébrenlétnek, a táplálék felvételének és leadásának, a női nemi ciklusnak, valamint a termékenységnek is. Ezek mind nagyon fontosak a nőiségünk kialakulásához. Ahhoz azonban, hogy valaki nőként definiálja magát, nem elég, hogy XX kromoszómákkal szülessen, tehát nemcsak a külső nemi jegyeket érintően kell nőnek látszania, de nőként kell szocializálódnia, nőként kell saját magát elhelyeznie a társadalomban, a női identitásának pszichésen is ki kell alakulnia. Ehhez pedig nélkülözhetetlenek a hormonok.

novemberi-lapajanlo-homronok.jpg
Dr. Katona Renáta

– Melyek a ciklus legfontosabb hormonjai, amelyek működését minden nőnek legalább egy kicsit értenie kellene?

– A női ciklusnak 4 szakasza van. Fontos tisztázni, hogy egy ciklus a menstruáció első napjától a következő menstruáció első napjáig tart, tehát benne van a menzesz is. Az első szakaszt follikuláris vagy tüszőérési fázisnak nevezzük. Ebben az időszakban a felsőbb szabályozó központ egy FSH nevű (tüszőstimuláló) hormont kezd termelni. Ennek hatására a petefészekben ösztrogén nevű hormon szintetizálódik. Amikor a tüsző eléri a megfelelő nagyságot, továbbá a méhnyálkahártya is egy szabályos, ovulációs nyálkahártyává válik, akkor a luteinizáló (tüszőrepesztő) hormon elindítja az ovulációt. Az ovuláció egy olyan állapot, amikor a tüsző megreped, és kiszabadul belőle a petesejt. Ezen alapulnak egyébként a termékenységi tesztek: a luteinizáló hormon vizeletben történő kiválasztódásán. Aki kisbabát szeretne, a tesztek segítségével otthon is meg tudja állapítani, hogy mikor legyen az időzített együttlét. A harmadik szakaszt nevezzük beágyazódási vagy luteális szakasznak, amely az ovuláció utáni és a következő menstruáció kezdete közötti időszakot jelent. Ezt a fázist a progeszteron nevű hormon befolyásolja. 

– Ez az az időszak, amikor oly sokan gondolják rólunk azt, hogy nagyon nehéz együtt élni velünk, nőkkel… Mi ennek a biológiai magyarázata?

– A legtöbb lelki, hangulati változás valóban ebben a szakaszban következik be. Az ösztrogén szintje az ovuláció idején a legmagasabb, amikor pedig elkezd meredeken esni, akkor azt az idegrendszerben lévő receptorok érzékelik. Amíg az ösztrogén az aktivitásért, a motivációért, a szexuális drive-ért felelős, addig ennek a hormonnak az esése hangulati zavart, rossz közérzetet, lehangoltságot, rosszabb minőségű alvást, ingerlékenységet, falási rohamokat, puffadást okozhat. Ezt kisebb-nagyobb mértékben mindenki tapasztalja magán – ha viszont kóros méreteket ölt, azt premenstruációs szindrómának (PMS) hívjuk (súlyosabb esetben akár a depresszió mértékét is elérheti). Ezt követően jön meg aztán újra a menstruáció, amellyel egy újabb ciklus veszi kezdetét. 

– Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a ciklusunk első felében sokkal jobban tudunk teljesíteni, akkor egy kis tudatossággal ebből előnyt is tudunk kovácsolni…

– Igen, szerencsére sok olyan nő és páciens van körülöttem, aki tudatosan éli meg a női létét, s így remekül tudja időzíteni azt, hogy mikor legyen tevékeny. A ciklusunk ösztrogéndús fázisában sokkal könnyebb akár 12-14 órát is dolgozni egy nap – a menzesz előtt, a sárgatestfázisban viszont ezt iszonyúan nehéz megtenni. Vannak, akik ösztönösen érzik, hogy a ciklusuk melyik szakaszában motiváltabbak, s tudják, hogy mikor vállalhatnak el több munkát. Ha ez tudatosan is működik, az persze még sokkal jobb. 

Ha a saját megfigyeléseinkre és ösztöneinkre hallgatunk, akkor előbb-utóbb rájövünk arra, hogy csak ideig-óráig jó az, ha a menzesz előtt csokoládéval tömjük magunkat, hiszen az körülbelül összesen 10 percig tölt el minket jó érzéssel. Hosszú távon viszont sokkal többet ér, ha ilyenkor inkább sportolunk és egészségesebben táplálkozunk: így kevésbé fogunk görcsölni, kevesebb folyadékot tart majd vissza a szervezetünk, ami miatt kevesebbet fáj majd a hasunk és a fejünk is. 

– Holisztikusan gondolkodva nem csak a hagyományos gyógyszerek segíthetnek – tudunk ajánlani gyógynövényeket, táplálékkiegészítőket is, hogy a hölgyek jobban érezzék magukat a bőrükben. Nagyon fontosnak tartom azonban, hogy az ember saját magát is megpróbálja átsegíteni a nehézségeken.

– Hogyan befolyásolják a hormontartalmú fogamzásgátló tabletták az imént leírt négy fázisból álló ciklust?

– Mindegyik fogamzásgátló tabletta úgy működik, hogy létrehoz egy művi ciklust: felfüggeszti a korábban említett négy fázisból álló bonyolult élettani hormonális működést, meggátolja az endogén rendszer működését, és visszaad egy pici mennyiségű hormont. Az egyfázisú tabletták egyetlen fajta hormont (csak progeszteront) tartalmaznak, a kétfázisúak ösztrogén és progeszteron kombinációjával működnek. Az utóbbi években egyébként egyre nagyobb az igény arra, hogy teljesen felfüggesszük a menstruációt. (Ellentrendként pedig megjelent a természetes fogamzásgátlás reneszánsza.) Vannak, akiknél a ciklus felfüggesztése orvosilag indokolt, mert annyira fájdalmas a menstruációjuk vagy annyira bőséges a vérzésük (esetleg hasmenésük van, hánynak, elájulnak). Sem a társadalom oldaláról, sem a saját oldalunkról nem egy vágyott állapot, ha havonta egy héten keresztül nem tudjuk ellátni a feladatainkat, nem tudunk iskolába vagy éppen dolgozni menni. Sajnos egyre több az endokrin zavarokkal küzdő páciens, akinek kivételesen fájdalmas a menzesz pár napja. Az ő életükben megoldást nyújthat a menstruáció ilyen jellegű felfüggesztése. Sokan vannak viszont azok is, akik egyszerűen csak nem akarják, hogy a ciklusuk miatt korlátozva legyenek a sportban, az utazásban vagy a szexualitásban...

minden_reggel_ujno.sk.png

– Hogyan tudjuk megtanulni, hogy ne zsinóron rángatott bábuk legyünk, akiket a hormonaik irányítanak? Miképp kellene ehhez a témához viszonyulnunk? 

– Semmiképp sem ellenállással. A mai világban majdnem mindenki gyors, azonnali választ és megoldást keres a problémáira. Nagyon gyakran velünk, nőgyógyászokkal szemben is az az elvárás, hogy az adott tüneteket haladéktalanul szüntessük meg. Erre egyébként vannak lehetőségek a hagyományos és az alternatív orvoslásban is, de nem mindig a megszüntetés a cél. Nagyon fontos lenne tudatosítanunk, hogy pontosan mi történik velünk, s kialakítani a saját stratégiánkat a tünetek felülírására. Nyilvánvalóan a legegyszerűbb megoldás az, ha a teljes megszüntetést választjuk, de azzal a feljebb leírt élettani ciklust töröljük. Minden, amit mi adni tudunk (fogamzásgátlók és a konvencionális orvoslás eszközei), átmenetileg felfüggeszti az élettani működést. Pedig a mentális tüneteket nagymértékben képesek vagyunk sporttal, meditációval, önismerettel befolyásolni. Ilyenkor a stresszhormonok (kortizol, adrenalin) sokkal nagyobb mértékben dobódnak ki a keringésbe. És ha már a hormonokról beszélünk, akkor fontos megemlíteni, hogy a női szervezetben is termelődik férfi nemi hormon, amelyet a mellékvese termel. Ennek fontos szerepe van a nők életében is – probléma csak akkor szokott jelentkezni, ha felborul az egyensúly. 

– Miben mutatkozik meg az, ha felborul az egyensúly?

– Ha a női és férfi nemi hormonok közötti egyensúly felborul, az megjelenhet például akné, hajhullás, fokozott izzadékonyság, szőrösödés, agresszivitás formájában. Egyébként a menarchéban – vagyis az első menstruáció idején – és a menopauzában is éppen ennek az egyensúlynak a felborulása történik meg, amit a nők egy része rosszul visel, dacára annak, hogy ez egy teljesen természetes élettani folyamat. Nagyon fontosnak tartom, hogy egyre több írás, tartalom jelenjen meg ezen témák kapcsán, hiszen még 20-30 évvel ezelőtt nem volt kulcsunk ahhoz, hogy miképp kommunikáljunk erről, hogyan értsük meg a tinédzser lányokat vagy épp a menopauzában lévő nőket. Meg kell szüntetnünk az ageizmust, vagyis a korhoz kötődő előítéleteket.

– Nyitottság, érdeklődés, tájékozottság tekintetében lát ebben pozitív változást a nők oldaláról?

– Igen, történik ebben egy paradigmaváltás. Én 25 éve vagyok nőgyógyász, és egészen más a helyzet most, mint a praxisom kezdetén. Azt tapasztalom, hogy a nők saját magukat teljes komplexitásukban látják, és tudatában vannak annak, hogy egy nő nem csak attól nő, hogy termékeny és gyereket tud szülni. Rengeteg más vetülete is van a nőiségünk megélésének. 

Harminc évvel ezelőtt egy ötven körüli nőt akár le is nénizhettek, ma ez már egyre ritkábban fordul elő. Természetesen nem jó, ha letagadjuk a korral járó testi-lelki változásokat, de azt gondolom, hogy minden életszakaszban meg kellene – és meg is lehet – találni a szépet és a fejlődés lehetőségét. Ehhez azonban az egész társadalom szemléletének változnia kell.

– Miként befolyásolják a női hormonok az agy tevékenységét és fordítva? Erről talán még mindig nem tudunk eleget…

– Fontos hangsúlyozni, hogy a női és a férfiagy között sem méretbeli, sem lényegi strukturális különbség nincs. A női agynak mégis fő rendezőelve az empátia, jobban érdeklik az emberi kapcsolatok és lélek működése, míg a férfiakat a tárgyak és a világ működése köti le, valamint jobbak a rendszeralkotásban. Az agyunkban van egy kérgestest nevű kis szerv, amely összeköttetést jelent a két agyfélteke között. A nőknél ez sokkal dominánsabb. Mark Gungor ezt találóan úgy írja le, hogy a női agy olyan, mint egy gombolyag, vagyis minden mindennel össze van benne huzalozva.

– Emiatt van az például, hogy egy nő egyszerre több dologra is képes figyelni?

– Abszolút! Nem városi legenda az, hogy egy nő tényleg nagyon sok dologra tud egyszerre figyelni. Ez a fajta megosztott figyelem valószínűleg egy evolúciós sajátosság. A nők egyszerre tudnak figyelni a családra és a háztartásra, professzionálisan tudják mellette végezni a munkájukat – és lássuk be, hogy általában a nők azok, akik képesek generációkat összetartani. Fontos a kommunikációs különbség is: annak ellenére, hogy nem ismerünk több szót, mint a férfiak, mégis egészen másképp, árnyaltabban kommunikálunk.

– Ha a női agyat egy gombolyagként kell elképzelni, akkor miként lehetne jellemezni a férfiak agyának működését? Mi a különbség?

– A férfiak agyát strukturáltabbnak kell elképzelni: mintha különféle dobozok lennének benne az egyes tevékenységeknek. Van doboz a munkának, a családnak, az óráknak, az autóknak. De igényük van egy üres dobozra is, amely miatt képesek olyan tevékenységeket folytatni, mint például a horgászás vagy a távirányító állandó nyomkodása, továbbá felesleges vezetés közben arról kérdezgetni őket, hogy mire gondolnak. Ezek a tevékenységek a legtöbb nő számára élvezhetetlenek, mivel nekünk – talán a hormonjaink miatt – ezekre a tevékenységekre nincs különösebb késztetésünk. Mint ahogy nekik sem arra, hogy empatikusan hallgassák a barátnő panaszait napestig.

hormonok-buvoleteben-belso.jpg

– Ha már a férfiakról van szó: miként tudnak minket a párjaink segíteni a ciklusunk második felében, a menstruációhoz közeledve?

– Sajnos arra vagyunk szocializálva, hogy az ezzel kapcsolatos érzéseinket elrejtsük, s ha egyszer csak betelik a pohár, akkor robban a bomba. Egy férfi számára ugyanakkor egy olyan helyzet, amikor nem pakolta ki a mosogatógépet, és emiatt a párja kiabál vele, nem értelmezhető. A premenstruális ciklusfázisban a nők labilisabbak, a tűréshatáruk sokkal gyengébb, mint egyébként. Ha egy párkapcsolat egyenrangú, akkor erről lehet beszélni. Ilyenkor a férfi igyekezhet türelmesebb, engedékenyebb lenni, a nő pedig jobban kontrollálni az impulzivitását. Egy nő tényleg úgy tud változni, mint egy kaméleon: legyen szó a különböző életszakaszokról, de akár csak a ciklusról. Ezért lenne fontos a férfiaknak is tisztában lenniük azzal, hogy egy nőben mi minden zajlik, és picit szeretetteljesebben hozzáállni a ciklus során tapasztalt változásokhoz vagy a különböző női életszakaszokhoz.

– Végezetül: miben más egy női nőgyógyász, mint egy férfi?

 – Én sokáig pszichiáternek készültem, mert a lélek és szellem legalább annyira érdekelt, mint a test. Aztán a bentlakásos szülőszobai gyakorlaton, amikor megtapasztalhattam a szülés és a születés misztériumát, valami megváltozott bennem. Nem gondolom, hogy mi, női nőgyógyászok akadémikusan többet tudnánk, mint a férfi kollégáink, mégis az elmúlt 25 év alatt számtalan olyan visszajelzést kaptam, amely szerint egészen más velünk a szülés-születés élménye, a kommunikáció, illetve másként tudunk a nőknek segíteni egy-egy súlyos betegséggel, krízissel való megküzdésben. 

Szalai Réka
Cookies