Jó idő van van, kirajzanak a napra a nők és férfiak, és ismerkedni akarnak. A társkereső mégis azt mondja: ne keressük az újat, próbáljuk inkább megmenteni a régit. Mert kell a társ!
Nem is olyan régen, még hitték az emberek, hogy ha kimondják valakinek a boldogító igent, akkor az bizony egy életre szól. Aztán megváltozott a világ, megváltoztunk mi, emberek is, és ma már minden negyedik házasság válással végződik. Be is indult az össznépi társkereső társasjáték, csak éppen itt nincsenek kőbe vésett játékszabályok. S aki ezeket nem ismeri, az bizony örök vesztes lehet. De még mielőtt belebúsulnak, elárulom, van valaki, aki szívesen elárulja a titkot, és segít eligazodni a társtalálás rögös útján: Kánya Kata családterapeuta. Pontosan úgy, mint tette azt rádiós és tévés műsoraiban, Társtaláló c. könyvében és társkereső irodájában az elmúlt majd húsz évben.
(© Balog Róbert)
– Titok? Nem hiszem, hogy a társkeresést ennyire misztifikálni kellene – neveti el magát Kánya Kata. – Ez nem erről szól. Ezért is szoktam azt mondani: olyan akarok lenni, mint egy jó edző. Aki eljön hozzám, azt igyekszem formába hozni. Első lépésben meghallgatom az élettörténetét. Fontos, hogy lezárt legyen a múltja, mert segíteni csak annak lehet, akinek nem a régi kapcsolatán, a sérelmeken jár az esze. Mindig meg kell nézni, hogy az előző kapcsolatoknak milyen volt a forgatókönyve. Ha egyszer őt hagyják el, egyszer ő hagyja ott a másikat, akkor rendben van. De ha valakit mindig elhagynak, vagy ő hagy ott mindig mindenkit, tehát periodikusan ugyanaz a motívum ismétlődik, akkor ott valami „javítanivaló” van. Fontos, milyen volt a kliens gyerekkora, mert rengeteg olyan múltbeli történés, behatás, érzés lehet – a rossz apaképtől kezdve a kisebbrendűségi komplexusig –, ami sikertelenné teheti a klienst. Ezek többnyire nem nagy problémák – egy jó pszichológus segítségével pár hónap alatt megoldhatóak –, de éppen elegendőek ahhoz, hogy rendre kudarcot valljunk a társkeresésben.
– Lehet ilyen lelki teher az is, amikor valaki vígan elvan egyedül, de a szülei már nagyon szeretnék kirakni a szűrét a „mama hotelből”?
– Nemegyszer jön kliens csak azért, mert a család részéről már túl nagy a nyomás. Gyakran fordulnak hozzám anyukák, apukák, akik titokban társat keresnek a sokszor már ötven felé járó „gyermeküknek”. Szervezzünk neki vak randit! Soha! A legrosszabb, ha a szülő presszionálja a gyerekét, és működésbe lépteti a Bridget Jones-effektust: „Nem találkoztál valakivel este a partin? Ne mondd, hogy ott nem volt egy helyes pasi sem! De hát így mikor lesz már neked is valakid?” Nem meglepő, ha egy idő után a „gyerek” begörcsöl, és már nem is akar beszélni a magánéletéről. De nem is kell, hiszen még a szóösszetétel is jelzi: ez MAGÁNélet, és nem tartozik senki másra! Még a szülőre sem. Legfeljebb akkor, ha a gyerek közvetítésre kéri őket. Anyaként pontosan tudom, milyen irdatlanul nehéz, hogy ne avatkozzon be az ember, de nem szabad, mert az életet nem lehet megúszni
– Lehet, hogy ezek a szülők egyszerűen megunták gyerekük panaszát, hogy a középkorúak számára nincs lehetőség, hely az ismerkedésre.
– Megváltozott a világ, és ezt tudomásul kell venni. Én is sokkal boldogabban járnék hintón, lehetőleg egy négylovas hintón, libériás inassal, de itt, a Széna téren 2013-ban ez nehezen menne. Ugyanígy máshogy zajlik a társkeresés is. Úgy felpörgött az élet, hogy nem tudunk egymással találkozni.
Így aztán két dolgot tehet valaki: vár otthon sóhajtozva, hátha megbotlik valaki, és nekiszédül a csengőjének, vagy nekilódul, és keresi bokorban, fűben, interneten, társközvetítő irodában, szól az összes barátjának, ismerősének, nem ismernek-e valakit. Egyszóval mindenhol. És ez nyáron, amikor az emberek jönnek-mennek, kiülnek a teraszokra, utaznak, még könnyebb.
– Az internetes társkereséssel kapcsolatban már sok negatív történetet hallottam. A bejelentkezők agyonkozmetikázzák az életrajzukat, amit írnak, annak a fele sem igaz, régi vagy kiretusált képeket töltenek fel
– Ez a nőkre is jellemző. Az irodámban ugyanúgy beszélgetek férfiakkal, mint nőkkel, és érdekes módon mindkét nem ugyanarra panaszkodik. Az internetes társkeresés legnagyobb hátulütője, hogy nincs semmiféle kontroll. Ez persze nem azt jelenti, hogy ott senki sem tisztességes. A baráti körömben nem egy pár van, amely ott jött össze, és hihetetlenül boldog. Nem szabad azonnal föladni – de azért óvatosnak kell lenni.
– Fiatalkorban a randizás valahogy magától értetődőbben, könnyebben megy. Mennyire nehéz „visszazökkeni” egy többéves házasság után?
– Nehéz. Attól függ, milyen életet élt a nő vagy a férfi odáig. Ha voltak kedvtelései, társasága, baráti köre, akkor nem lesz gond. Viszont ha valaki hosszú időt tölt társas magányban, barátok nélkül, elsorvadnak a kommunikációs izmai. Fontos, hogy az ember a házassága alatt is lelkileg mozgásban maradjon. Válás után csak így tud továbblépni.
– Melyek a legnagyobb hibák, amelyeket valaki elkövethet egy találkán?
– Sok hiba van. Az egyik legfontosabb tanács: aki párt keres, ne rágódjon a múlton, mert úgy nem lehet eredményes. Az is gondot jelent ráadásul, ha nem jó az illető önképe, nem önazonos: mást mutat kifelé, mint amilyen. Vagy az is lehet, hogy megfelelési kényszertől szenved, ezért csak azt nézi, mit csináljon úgy, hogy az a másiknak tessék. Mindenáron nem lehet pasit fogni! Ráadásul a nők hajlamosak megalkudni önmagukkal. Ezért is szoktam hangsúlyozni, hogy nem azt kell tudni, kit keresek, hanem melyek azok a területek, ahol nem tudok kompromisszumot kötni. Ha a másik nem illik hozzánk, van benne valami, amivel nem tudunk kibékülni, akkor azt kell mondani: „Bocs, nem téged kerestelek!”. Ezt nem kell megbántásként venni. Az, hogy valaki a pörköltet szereti és nem a borsófőzeléket, még nem jelenti azt, hogy a borsófőzelék rossz. Vannak, akik pont azt szeretik.
– A legtöbben a visszautasítást kudarcként élik meg, és még a maradék önbizalmuk is romba dől.
– Pedig ez nem visszautasítás! Mindenkinek más az ízlése, és lehet, hogy pont annak a pasinak a magasabb, szőkébb, kezesebb nők tetszenek. Mindenkinek szíve joga, hogy mi tetszik neki. A találka után nem lettünk se csúnyábbak, se butábbak, csak éppen nem passzolunk a másikhoz. A második randi majd jobban sikerül.
– Elsőre bizony nem könnyű megtalálni az igazit, aki illik hozzánk, aki úgy a tökéletes másik felünk, hogy közben egyben az ellentétünk is...
– Az ellentétek nem vonzzák egymást. A hasonlóak vonzzák egymást! Ez az igazság! Az extrém sportos és a számítógépfüggő vagy a mélyen vallásos és az ateista mitől vonzaná egymást? Amikor leül ide egy ötven feletti sorozatfüggő, túlsúlyos nő, és azt mondja, hogy ő egy sportos férfit keres, akkor mindig meg szoktam kérdezni: „És te addig mit csinálsz majd, míg ő sportol?” Kell a közös értékrend és a közös életvitel, különben nincs közös élmény, közösen eltöltött minőségi idő.
– Amikor a férfiak társat keresnek, mik a legfőbb elvárásaik?
– A férfiaknál többet számít a külső. Ettől eltekintve sokkal toleránsabbak, lazábbak, nyitottabbak, megengedőbbek. Igazság szerint kevesebb elvárásuk van, mint a nőknek a férfiakkal szemben. „Legyen diplomás, helyes, kedves, szeressen sportolni, és aztán majd meglátjuk...” – szokták mondogatni. Elmennek, találkoznak, esélyt adnak maguknak: tetszik-e vagy nem... Így könnyebben és hamarabb találnak társat. Ha egy nőtől kérdezem, milyen legyen a nagy Ő: a nő nagy levegőt vesz, hátradől a székben, és húsz percig sorolja, hogy milyen legyen. A sztenderd kritérium, ami mintegy 95%-nál szerepel, hogy fel tudjon nézni a férfira... Ezért is van az, hogy a diplomás férfi és a középfokú végzettségű nő párosítás gond nélkül működik – de fordítva már nem. Más a szocializációja, más a baráti köre, más az anyagi lehetősége, az életpályája, a perspektívája egy vízvezeték-szerelőnek, mint egy közgazdásznőnek. Iszonyatos a szakadék a két világ és az életforma közt. Ez nagyon nagy baj, mert ma a felsőfokú intézmények diákjainak 70%-a nő! Ez azt jelenti, hogy 40%-uk nem fog magának diplomás férfit találni! A múltkor mondta egy harmincnyolc éves nő, két diplomával, három nyelvvizsgával és PhD-val a zsebében: „Legszívesebben visszamennék az egyetemre, és kiraknék egy nagy táblát: Ne azzal foglalkozzál, hányas lesz a zárthelyi, hanem azzal, hogy diplomázásig találj magadnak egy férjet!”
Iszonyatosan rohannak az évek. A végén a nők ott állnak egyedül, és siratják az elúszott gyerekprojektet! Ebben az a furcsa, hogy vannak rövid, középhosszú és hosszú távú szakmai terveink, a magánéletünkre viszont nem készítünk tervet. S jönnek tömegével a negyven körüli nők, hogy olyan férjet keresnek, aki gyereket szeretne. Csakhogy ha egy férfi még gyereket akar, akkor nem egy negyven- vagy negyvenvalahány éves nővel fog kezdeni, hanem egy harmincassal.
– Ez annak az oka, hogy az érett nők egyre gyakrabban találják meg a boldogságot náluk fiatalabb férfi oldalán?
– A nők jobban adnak magukra: jobban megőrzik a fiatalságukat, mint a férfiak. És ha jól néz ki valaki, könnyen talál fiatalabb társat. Viszont ha nagy a korkülönbség, és a férfinak még nincs gyereke, ezen elvérezhet a kapcsolat. Mire a férfi rájön, hogy ő mégsem akar gyerek nélkül élni, addigra a nőnek már nem lehet gyereke. Margóra mondva: az utódnemzést nem véletlenül határolja be az evolúció a nőknél, hiszen azt a gyereket fel is kell nevelni.
– Ha együtt maradnak is, a nő elbizonytalanodik, elkezd féltékenykedni… Milyen gyakran fordulnak hozzád azért, hogy nyomoztass a párjuk után?
– Pont azért bővítettem ezzel a szolgáltatással társkereső irodámat, mert rengeteg olyan esettel találkoztam, amikor a féltékenység felőrölt egy házasságot. Sok minden miatt lehet féltékenykedni. Mindig az a féltékeny, aki jobban szeret, aki azt gondolja: nem vagyok elég szép ahhoz, elég jó ahhoz, hogy megtartsam. A párkapcsolatnak mindig van egy dinamikája, hol az egyik szeret jobban, hol a másik – ez az évek során oda-vissza megy, ahogy a mérleg nyelve ingadozik. Van pár másodperc, amikor találkoznak, és ilyenkor egyformán szeretik egymást. Természetesen nem én nyomozok, csak közvetítek, de ha kiderül, hogy baj van, akkor én ott vagyok a megbízó mellett, segítek megakadályozni, hogy felindultságában tönkretegyen mindent.
(© Balog Róbert)
– Ha válságba kerül két ember kapcsolata, tapasztalatod szerint külső segítség nélkül meg tudják oldani?
– Én a kommunikációban hiszek! Egy férfival viszont iszonyú nehéz az érzelmekről beszélni, és a nők valahogy rosszul csinálják. Mert ha átható tekintettel odaállok egy férfi elé azzal, hogy most beszélgessünk, akkor az nem megy. Egy hangulatos vacsora során viszont sok mindent meg lehet beszélni. Úgy gondolom, hogy ha az emberek fele annyi energiát fektetnének a meglévő kapcsolatukba, mint az új Ő keresésébe: sokkal jobban járnának. Az új semmivel sem lesz jobb, csak másképpen lesz rossz. Mert nincs tökéletes kapcsolat! Nyilván vannak szélsőséges esetek, amikor az egyik fél szerencsejátékos, vagy veri a feleségét, a gyerekeket, akkor persze el kell válni. Én számtalan olyan nővel találkoztam, akik 25-30 éves házasság után léptek ki a kapcsolatukból, és amikor megkérdeztem tőlük, miért, akkor azt válaszolták: „elhidegültünk”.
– De az elhidegülés egy folyamat, nem történik egyik napról a másikra!
– Hát ez az! Meggondolatlanul kidobnak évtizedeket az ablakon! Ezt nem lenne szabad! Sajnos, azt gondolják, hogy a házasság olyan, mint a perpetuum mobile: beteszem a szekrénybe, és az majd működik magától. Nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy én jól érezzem magam a kapcsolatban, hanem hogy a másik érezze jól magát, mert ha neki jó, akkor mindent meg fog tenni azért, hogy nekem is az legyen. Vissza kell fejteni odáig a szálakat, amikor még jelen volt az életünkben a szerelem, amikor még örültünk egymásnak – és onnan kell újraépíteni mindent. Egy új kapcsolatot vagy talál valaki, vagy nem! S abban már nem lesznek benne azok a közös élmények, gyökerek, harcok, kudarcok, örömök, amelyek ahhoz az emberhez kötik, akivel éveket élt le. És az ember társas lény: akkor van jól, akkor igazán boldog, ha párkapcsolatban él.
