Illemkalauz

Hogyan lesz az illemből illetlenség? Kezdő történetünk jól mutatja, miként lazul az illem a társadalmi környezet hatására. Összeállításunkban a „tudni illik, hogy mi illik” kérdéskörét járjuk körbe.

Dr. Veszelszki Ágnes (Budapest) protokollszakértő, nyelvész, közgazdász, kommunikációkutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tanárképző Karának dékánja. Protokollkommunikáció nevű Instagram-fiókjának százezernél is több követője van. Az oldal nagy sikerére való tekintettel 2021-ben kiadta Illemkalauz című könyvét, melyben tanácsokkal látja el olvasóit.

Dr. Veszelszki Ágnes

Köszönj szépen! – sziszegték a szüleim, valahányszor összefutottunk a morcos szomszéd bácsival a boltban. Gyerekként nem volt nehéz kimatekozni, ki köszön először kinek: mindig én. Méghozzá olyan hangosan, hogy a másik lépcsőházban is hallják, milyen jól nevelt kislány vagyok. Sokáig nem értettem, mitől lesz szebb napja annak a bicikliző bácsinak, aki felé bátortalanul eleresztek egy csókolomot. Idővel elfogadtam, hogy „úgy illik, és kész”. Sőt, néha azt képzeltem, létezik valahol egy láthatatlan felsőbb erő, egy csuklyás kis kobold, aki esténként újabb és újabb illemszabályokat firkál fel egy óriási papírra, majd jókat derül azon, hogy a nagyok leszidják a kicsiket, mert nem tartják be őket. Ám mikor felnövünk, rájövünk: az illem egy okosan átgondolt rendszer, egy jól működő sorvezető az élet keszekusza soraihoz.

• Köszönésnél a férfi köszön először a nőnek, a fiatalabb az idősebbnek, a belépő a bent lévőnek.
• A női kézitáskát nem illik a földre tenni, se az asztalra (inkább magunk mögé a székre).
• Étkezésnél ivás előtt illik megtörölni a szánkat.
• Illetlenség felpróbálni más gyűrűjét.
• Hivatalos e-mailbe nem biggyesztünk emojit.
• Az ételt balról szolgáljuk fel a vendégeknek, jobbról szedjük le.
• Nem beszélünk zsebre tett kézzel nyilvánosan.
• Az állásinterjúra tíz perccel korábban illik érkezni.

Ez még a valóságshow-k elterjedése előtt történt. Szívorvosnál vagyunk kivizsgáláson, az orvos beküld a vizsgálószobába. Már ott ül egy falusi bácsika, aki vetkőzni készül a terheléses biciklizéshez. Mikor meglát, visszahúzza félig levetett ingét. – Jaj, hölgy előtt nem illik! Fél perc múlva megrázza magát, hetykén szembenéz velem, s mégiscsak leveti az ingét. – Miért is ne? – kommentál. – Ma már mindent lehet. Hisz a Való Világban is mindenki vetkőzik, ország-világ szeme láttára.

Ezeket a szabályokat valahol legbelül mind jól tudjuk. Az már sokkal kevésbé ismeretes, hogy ezek az íratlan szabályok hogyan maradhattak fenn mindmáig. Egy biztos: nem a csuklyás kobold miatt! Miért nem illik evés közben az ölünkben pihentetni a kezünket, és miért járunk jobban, ha kedvesen beszélünk a ChatGPT-vel? Veszelszki Ágnes protokollszakértővel beszélgettünk az illem eredetéről, a technológia által formált új szabályokról, a férfi-női gesztusok mai értelméről.

– Sokan lejárt lemeznek gondolják az illemtant. Miért fontos elmerülni ebben a világban?

– Egyáltalán nem osztom ezt a véleményt. Az etikett, az illem vagy akár az udvariasság lényege, hogy mások jól érezzék magukat a társaságunkban. Ha betartunk néhány alapszabályt, akkor máris sokat tettünk a társas környezetünk védelméért.

– Hogyan alakultak ki az illemszabályok?

– Az illemszabályok többségének praktikus oka van-volt. Miért tolja be a férfi a nő alá a széket? Hiszen mi magunk is meg tudjuk ezt tenni, magabíró nők vagyunk. Ennek a szokásnak történelmi háttere van. Régen a nők terjedelmes szoknyában jártak, így nem tudták maguk alá húzni a széket, segítségre szorultak. Az illemszokásokat sokféle körülmény, a társadalom, a technológia is befolyásolhatja. Hisz például Covid idején mennyi minden megváltozott: nem illett kezet fogni, a kézfogást néhányan kicserélték ököl- vagy könyökpacsira. Vagy miért nem tartjuk az ölünkben a kezünket az étkezések során? Volt egy király, aki attól félt, hogy ha valaki elrejti a kezét az asztal alatt, akkor az meg fogja őt mérgezni, éppen ezért a kontinentális Európában az a szokás alakult ki, hogy nem illik a kezünket az ölünkben pihentetni étkezés közben. Ezzel szemben Angliában a kezünk nyugodtan lehet az asztal alatt. Az is érdekes, hogy miért terítünk szalvétát az ölünkbe. (Persze csakis textil­szalvétát.) Hát azért, hogy ezzel védjük az öltözékünket. Régen nem volt mindenkinek saját szalvétája, az asztalterítőt használták a száj megtörlésére. Vagy például: a változó technológia új szabályokat hozott létre. Legfrissebb vizsgálati területem a mesterséges intelligencia és az udvariasság közötti kapcsolat. Tehát az, hogy szükséges-e udvariasnak lennünk például a ChatGPT-vel, vagy elvárhatjuk-e azt, hogy ezek a chatbotok, beszélgető robotok udvariasak legyenek velünk?

– Sokan poénkodnak azzal, hogy inkább megköszönik a ChatGPT-nek a segítséget, mert így biztonságban lesznek, ha a gépek valamikor fellázadnak ellenünk.

– A mesterséges intelligencia tanul, és azt is kimutatták már, hogy ha udvariasan kérdezünk tőle, akkor jobb válaszokat ad.

– Az illedelmes emberre gyakran rámondják, hogy karót nyelt vagy sznob. Mi a véleménye erről?

– Ha odafigyelünk másokra, az nem jelenti azt, hogy sznobok vagyunk. Nyilván nem kell mereven követni minden szabályt. Semmi baj nem történik, ha egy ünnepi ebéden a salátavilla helyett véletlenül a vacsoravillát vesszük a kezünkbe. Annyi esetleg, hogy halvillával és halkéssel könnyebb dolgunk lenne, hiszen arra valók, hogy a halból kiszedjük a szálkát. Az illemszabályok nem arra szolgálnak, hogy szüntelen óvatoskodjunk, és aggódjunk, mit ronthatunk el. Mit teszünk, mikor ketten érünk egyszerre az ajtóhoz? Vagy benyomakodunk ketten egyszerre, vagy valaki bevág a másik elé az ajtónál, otthagyja őt, és rácsapja az orrára az ajtót. A harmadik megoldás, hogy aki hamarabb ér oda, az megtartja a másiknak az ajtót. Bízom benne, hogy a harmadik lesz a jó megoldás. Bár van egy negyedik lehetőség is: addig gondolkodunk az ajtónál, míg csontvázzá nem válunk. (Mosolyog.)

– Lehet-e egy rangos illető egyben kedves ember, ha mellette magas szinten betartja az etikettet?

– Nem gondolom, hogy az illem bárkit kifordítana magából. Az etikettszabályok – főleg a protokoll – nem arról szólnak, hogy megjátsszuk magunkat, hanem arról, hogy a hivatalos érintkezést mindenféle sértődés nélkül bonyolítsuk le. Hivatalos közegben fontos figyelembe venni, hogy partnerünk egy szervezetet vagy akár egy államot képvisel-e. Nagyot ment a sajtóban az a kép, amelyen két férfi és egy női vezető látható. A két férfi vezető egymással szemben, szimmetrikusan ül, míg a női vezetőt egy kanapéra ültették, holott a rangjuk megegyezett – sőt, talán a nőé még magasabb is volt a férfiakénál. Ez bizony protokolláris baki, mert a diplomáciában az a szabály, hogy nem az illető női mivoltát veszik figyelembe, hanem a pozícióját. Amúgy az illem egyik legizgalmasabb kérdésköre mindig is a férfi-női viszony volt.

Mi a különbség a protokoll és az etikett között? Az illem alatt értjük a másokra odafigyelő viselkedést, udvariasságot. Ehhez képest az etikett bizonyos helyzetekhez illő magatartást jelent. Meghatározza, hogyan viselkedjünk a munkahelyen (munkahelyi etikett), az étteremben (éttermi etikett) stb. A protokoll főként a hivatalos és a diplomáciai érintkezések szabályrendszerét foglalja magában. Az illem és az etikett nagyrészt íratlan szabályok összessége. A protokollnak azonban írásban rögzített szabályai is vannak.

– Régen a férfi felállt, ha egy nő lépett a terembe. Ma viszont megosztó az ilyen magas fokú illedelmesség. Léteznek még kifejezetten nőkre és férfiakra vonatkozó illemszabályok, vagy egy egységes illem felé haladunk az egyenrangúság jegyében?

– Ez mindig attól függ, hogy az adott társadalom szabályai mit tesznek lehetővé. Mondok két példát. Őszintén szólva meglepődnék, ha reggelente, mikor belépek az irodába, a férfi kollégáim felpattannának. Ez ma már nem reális elvárás, hisz ha minden esetben felállnának, akkor nem tudnák ellátni a munkájukat. Ezek a szabályok – vagy nevezzük őket tanácsoknak – csakis akkor működnek jól, ha nem nehezítik meg az életünket. Az étterembe a férfi lép be először az ajtón. A múltban ennek praktikus oka volt. Régen ilyen helyeken előfordultak konfliktusok, neadjisten verekedések. Ezért úgy tartották, jobb, ha a férfi az első, ő fogja fel az ütéseket. A tradíció ma is fennáll, s ma is helytálló, már abból a szempontból, hogy a férfi kereshet helyet – a felszolgáló segítségével – a női partnerének. Tehát még mindig beszélhetünk külön férfi-női illemszabályokról. Mondok még egy példát. Itthon megszoktuk, hogy a férfi előreenged minket az ajtóban. Ezzel szemben Németországban, ahol a nőjogi mozgalmak nem pártolják a kivételezést, előfordulhat, hogy a férfi nem tartja meg az ajtót előttünk. Sőt, észre sem veszi, hogy érkezik mögötte valaki. Erre én mindig azt mondom: nemtől függetlenül tartsuk meg az ajtót. Kedves figyelmesség a részünkről, ha nem csapjuk a másik orrára.

– A férfiaktól sokszor elnézőbben fogadjuk a durvaságot, a káromkodást. Erről mi a véleménye?

– Sőt, a humor sem nemsemleges. Az agresszív vagy akár a szexualitást tematizáló humort egy férfinak jobban elnézzük. Ugyanez a helyzet a káromkodással. Manapság úgy tűnik, durvább lett a beszéd, viszont soha korábban nem láttunk ennyi embert írásban kommunikálni. Lehet, hogy régebben is így beszéltek az emberek, csak most a közösségi médiában a verbális agresszió napvilágra került. A kereskedelmi televízióban és a rádióban ma főműsor­időben is elhangoznak trágárságok. A megszólaló tudja, hogy élő adásban van, és több százezren, akár millióan nézik, mégsem fogja vissza magát. Pedig az audiovizuális média példát mutat és mintát teremt. A közszolgálati média szerencsére még tartja magát, de a kereskedelmi média már rég nem tartja be a nyelvi normákat.

– Illemkalauz című könyvét nagyon szeretik a fiatalok, engem is segített már ki társas szituációkban. A kötetben az Instagram-oldalának tartalmait segítségül hívva ad tanácsokat mindennapi és kevésbé mindennapi helyzetekre. Melyik téma váltotta ki a legnagyobb visszhangot?

– Az öltözködés – pedig nem volt szándékomban bárkit is korlátozni e téren. Mindig azt mondom, hogy nem szabályok vannak, hanem tanácsok. Nem árt tudni, mi az, amit hagyományosan elvárnak tőlünk, hisz nem éppen ildomos farmerban és kinyúlt melegítőfelsőben megjelenni egy bálon. Miért fontos ez? Az emberek megítélnek minket a külsőnk alapján. A szemünk színe nem rajtunk múlik, de az ápoltságunk igen, ahogy a helyzethez, a helyszínhez és partnerekhez illeszkedő öltözékünket is meg tudjuk választani. Tanácsaimmal nem korlátokat szeretnék állítani, inkább a bizonytalanságot szeretném feloldani kapaszkodókkal.

– Tetszett és érdekesnek találtam, hogy az előszóban figyelmezteti az olvasót: ne lineárisan olvassa a szöveget.

– Majdnem Illembonbonok lett a könyv címe, mert úgy gondolom: ahogy a bonbont, a szövegeimet sem lehet egy falásra „elfogyasztani”. Mert mi történik, ha megesszük az egész tálca bonbont? Megfájdul tőle a gyomrunk. Amennyiben csak egy-egy bekezdést olvasunk el a könyvből, az olyan édes élvezetet jelenthet, mint a szemenként bekapott töltött csoki.

– Engedjen meg egy utolsó kérdést: Ha csak egyetlen tanácsot emelhetne ki az Illemkalauzból, mi lenne az?

– A jómodor soha nem megy ki a divatból. Legyünk udvariasak az idegenekkel is! Ne feledjük, hogy minden barátunk egykor ismeretlen volt számunkra. Végül pedig: A dicséret legyen hangos és nyilvános, a kritika csendes és privát.

Riedly Erika