A hatalmas ingeráradat növeli a generációk közti szakadékot. Hogyan neveljünk, hogy jól neveljük? A kérdésre Benko Emőke (55, Érsekújvár) pedagógussal és coachcsal keressük a választ.
Benko Emőke 30 évig dolgozott az érsekújvári elektrotechnikai szakközépiskolában. Testközelből ismeri a tinédzserek problémáit. Mint mondja, a coach egyelőre nincs jelen az oktatásban, pedig a coaching módszerével fel lehetne készíteni a gyerekeket a kamaszkorra. Ám valami megmozdult: az oktatásügyi minisztérium projektjében trénerként adja át a coaching szemléletét a kollégáinak. (Emőke emellett lelkes hobbiíró.) (Fotó: Dömötör Ede)
Benko Emőke
– Miként élik meg a kamaszkor beköszöntét a lányok – és miként a fiúk?
– A biológiai érés a fiúknál lassúbb, a lányoknál előbb jelentkeznek a fizikai változások. A nemi szervek és jegyek változásaitól rendszerint megrémülnek a gyerekek. Nagyon nem értik, mi történik a testükben. Mint Vekerdy tamás írja, a fiúkban 18-szorosára növekszik a tesztoszteron, a lányokban 8-szorosára az ösztrogén.
– A coach másként látja, hogy mi zajlik le egy szégyenlős tinilányban vagy egy langaléta kamaszban, aki nem tudja hová tenni a hosszú kezét-lábát?
– A coach inkább csak kérdez. Azért dolgozik, hogy szülő és gyermek egyaránt nyertesként kerüljön ki ebből a célfutásból. A kamasz gyerekkel nem könnyű, serdülőkorban lekerül a rózsaszín szemüveg, s elkezdi kritikusabban szemlélni a szüleit és a felnőtteket. Kiütközik a hamisság és őszintétlenség, a kamasz látja, hogy a családi összejöveteleken megy a jópofizás, utána meg a felnőttek kibeszélik egymást. („Jaj, az a Feri agyamra ment, annyit beszélt! S mennyit ivott.”) Ami ugyan szemtelenségnek ahat, de az ellenszegüléseikkel pont az értékeket és a dolgok értelmét keresik. A kamasz leszakad a szülőről, magára zárja az ajtót, és sokkal több időt tölt a kortársakkal. Keresi a helyét a világban, be akar vágódni, vágyik arra, hogy elfogadják. Identitásuk kialakulatlan, se nem gyerekek, se nem már felnőttek.
– Milyen a jó szülői hozzáállás?
– Az érett szülő tudatos: ez a kulcs. A szülő akkor tud segíteni a gyerekének, ha ismeri magát. Ismeri érzéseit, erőforrásait, s nem fél fejlődni. Vegyünk egy példát: a legtöbb szülő kudarcként éli meg, ha rossz jegyeket kap vagy megbukik a gyereke. Dühös rá, tombol, a család szégyenfoltjának nevezi.
Ezek mind-mind tanult, generációkon átívelő sémák, melyeket még a szüleinktől, nagyszüleinktől hozunk. Tudat alatt mindig ahhoz a kommunikációs stílushoz nyúlunk vissza, amit megtapasztaltunk otthon. De anno nekünk is fájt, és a gyerekünknek is fájni fog.
– Mi van akkor, ha a szülőnek saját magával is problémái vannak?
– A becsmérlés és a bántalmazás nem tisztelet, s nem azért hozzuk a világra a gyerekeinket, hogy a saját hiányállapotainkat betöltsük. Éppen ezért mindig felteszem a szülőnek a kérdést: milyen kapcsolatban áll saját magával? Nem egyszer rég elfojtott, fájdalmas érzések törnek elő, s bizony választ kapunk arra is, hogy miért vannak konfliktusok a gyerekkel. Mindaddig ugyanis, amíg feldolgozatlan traumái vannak a szülőnek, nehezen tud egészséges szemlélettel nevelni – jó eséllyel a gyereknek is átadja a negatív sémáit. A tudatos szülő tudja, hogy a gyerek előbb-utóbb buliba kéredzkedik, esetleg ott szeretne aludni a barátjánál. (És idővel párkapcsolata is lesz, amire szintén nem árt felkészülni.) A megegyezésa fontos. A „Nem mész sehova!” vagy az „Este tízkor itthon leszel!” sehova nem vezet: ellenállást, lázadást szít. Ugyanígy az sem jó, ha félünk határokat szabni, mert attól tartunk, hogy a gyerek kevésbé fog minket szeretni.
– A kamaszok nehezen fogadják el a határokat.
– A fejlődése szempontjából fontosak a határok, ám nem mindegy, milyen stílusban kommunikálunk ezekről a gyerekeinkkel! Arany középútra kell törekedni. A gyereket is megviseli a leválás. A kamasz nem egyszer goromba, jó lenne nem hagyni, hogy ezek a beszólások érzelmileg megérintsenek bennünket. Inkább jelezzük vissza, hogy ez rosszulesett – inkább beszélgessünk. A gyerekek hétéves korukig a szülői mintát követik, ekkor kapják meg az élethez az alapot. Megtapasztalják a szeretetet, kialakul bennük a kötődés, és megtanulják, hogyan éljék meg az érzelmeiket.
– Beszélgetni? Leül a kamasz a szülővel beszélgetni?
– A statisztikák szerint a szülők napi hét percet beszélgetnek a gyerekükkel. Beszélgetés nélkül nem létezhet egészséges szülő-gyermek kapcsolat. Ha a kamasz látja, hogy a szülő partnerként tekint rá, idővel ő is megnyílik. Ez persze nem egyik napról a másikra történik. Valószínűleg tiltakozni fog, de azért létrejöhet egy konstruktív párbeszéd. A tisztelet a kulcs! A szülő-gyerek kapcsolat sokszor azért bukik el, mert a szülő a gyermeket lekezeli. A legkönnyebb kijelenteni, hogy »Fiam, ezt te nem tudhatod!«. Itt megint csak a régi frázisok köszönnek vissza. Ne féljünk attól sem, hogy a gyerek látja: sebezhetőek vagyunk.
– Annyi minden tilos! Van valami olyan is, amit szabad?
– Gyakori, hogy az anya végzi el a gyerek feladatait is (lecke, házimunka). Egy idő után persze kiég, s felteszi magának a kérdést: „Hogy jutottam idáig?” Hát úgy, hogy a gyerek nem kapott sem feladatot, sem felelősséget. A felelősségvállalást már egészen kicsi kortól tanítani kell, kezdve azzal, hogy a csemete maga rakja el a játékait. Ha ugyanis azt látja, hogy „magától” lesz rend, nem is fogja érteni, mit akarnak hirtelen tőle. Sokszor hallom, hogy középiskolással még mindig együtt tanul az anyuka, esetleg ő csinálja meg helyette a házi feladatot. Ez óriási hiba, hiszen kint az életben sem oldódik meg semmi magától.
– Létezik olyan technika, amelyet beépíthetünk a kommunikációba?
– Eldöntendő kérdések helyett nyitott kérdéseket tegyünk fel. Ne azt kérdezzük, hogy „Ebédeltél?”, hanem hogy „Mi volt az ebéd? Hogy ízlett?”. Ilyenkor a gyerek teret kap, hogy kifejezze a véleményét, s mi is megoszthatjuk vele a saját élményeinket. Viszont mikor ingerült, nem jó erőltetni. Hozzuk fel a témát később azzal az indítással, hogy úgy látjuk, valami bántja. Az egész egy türelemjáték.
– Meg tudnak nyílni a kamaszok?
– Hogyne! Örülnek, hogy valaki végre közbevágás nélkül meghallgatja őket, s bármit elmondhatnak! Annak idején én is tekintélyelvű pedagógus voltam, de időben rájöttem, hogy gyerek akkor tiszteli a pedagógust, ha a pedagógus is tiszteli őt.Azt szoktam mondani, hogy ami igazán segít, az a szeretet és a humor. Illetve sokszor az a legjobb reakció, ha nincs reakció.
– Ez mit takar?
– Beszélünk a gyerekhez, de ő még a fülhallgatóját sem hajlandó kivenni a füléből. Ilyenkor ne veszekedjük, lépjünk ki a szobából, és vegyünk mély levegőt. Utána menjünk csak vissza. Kamaszkorban az agyban nagy változások mennek végbe: a hormonháztartás felborul, a gyerek kicsikét „megbolondul”. Ezért csökken például a kamaszok veszélyérzete: az adrenalin óriási hajtóerő.
Ha lányod van, lehetsz te a leglazább, úgyis megkapod, hogy ciki vagy. Tarstuk szem előtt: amit a gyerekünkbe fektettünk kicsi korától, az nem tűnik el a kamaszkorral. Ott marad a kisagyában. Egyszer majd csak lefújja a szél róla a port.
– Sok anyuka azzal büszkélkedik, hogy a lányával egyben barátnők is. Ezt jó dolognak tartod?
– Ha jó egy kapcsolat, az mindig jó. Ha viszont az anyuka a magánéleti dolgait – például a párkapcsolatát – a kamasz gyerekével tárgyalja ki, az már tévút. A gyerek nem a szülő lelki szemetesládája, a gyereket nem parentifikálhatja – rakhatja szülői szerepbe – a szülő.!
– Szülőkről beszélünk, de sok esetben ez a szülő csak az anya. Hol vannak az apák?
– Főképp az anyák egyengetik a kamaszok sorsát. Apa sok esetben nincs, vagy csak hétvégenként van, mert anya, apa elvált. Egyedülálló anyák esetében különösen fontos, hogy tudatosítsák: nincsenek egyedül. Mindig van a környezetükben valaki, aki tud segíteni. Illetve szakembertől sem szégyen segítséget kérni, sőt! Ma már sokszor iskolapszichológus, logopédus, szociális munkás segíti a diákokat.
– Segítőként te mit tudsz tenni?
– Ha új kliens jön hozzám, feltérképezzük, hogy milyen élethelyzetben van. A cél, hogy eljuttassam egy kedvezőbbe. Ezért felállítunk egy haditervet, hogyan tudna az alapproblémáján változtatni.
