Vannak könyvek, filmek, amelyek sokáig megmaradnak emlékezetünkben.

Vannak szerelmes történetek, amelyek nem eresztenek bennünket.

kedvenc-torteneteink-nyarra-kezdo.jpg
(© Ana Galvañ)

BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET – Jane Austen könyve és a belőle készült BBC-tévésorozat

Miről szól?

A 19. század elején Angliában a tizennégy éven felüli lányoknak egyetlen vágyuk volt: gazdag emberhez feleségül menni. Kivéve Elizabeth Bennetet – ő csakis szerelemből akart házasságot kötni. Nővére nagyon szép, ezáltal a dolga is könnyebb. Három húga közül kettő férfiakra vadászó liba, egy csúnyácska kékharisnya.

Elizabeth nem volt ugyan szép, viszont bájos, és helyén volt az esze. Rögtön bele is szeretett a gőgös, dúsgazdag, előkelő Mr. Darcy. Később természetesen kiderült, hogy Mr. Darcy egyáltalán nem gőgös, hanem nagylelkű, felelősségteljes és melegszívű fiatalember.

Hanem a leánykérést alaposan elrontotta: miközben megvallotta Elizabethnek, hogy az első perctől fogva szereti, és feleségül akarja venni, zavarában olyasmit is mondott, hogy Elizabeth családja lehetetlen, és rangban mélyen alatta áll. Ezzel persze vérig sértette a lányt, aki éles szavak kíséretében kikosarazta. Ám az olvasó első perctől kezdve tisztában van vele, hogy ezt a két embert az isten egymásnak teremtette, csak a büszkeség és téves ítélkezés egyelőre még közöttük áll...

Mazsola:

Mrs. Bennet Mr. Bennethez:  „Semmi tekintettel sincs az idegeimre!” „Téved, drágám, nagyon is tisztelem az idegeit. Hiszen régi ismerőseim, legalább húsz év óta állandóan rájuk hivatkozik.”

kedvenc-torteneteink-nyarra-jane-austen.jpg
Jennifer Ehle Elizabeth Bennetként és Colin Firth Fitzwilliam Darcy szerepében (© BBC)

BRIDGET JONES NAPLÓJA – Helen Fielding könyve és a belőle készült film

Miről szól?

A harmincéves, duci Bridgetnek nincs fiúja, de van egy csomó ütődött barátja. Viszonya van Daniellel, a főnökével, de semmi több. Daniel szintén zűrös alak (ezt Bridget előbb tudja, mint az olvasó).

Mark Darcyval, a jogásszal minden rendben lehetne – első osztályú pasi, csakhogy erről Bridgetnek fogalma sincs. Sajnos egészen a könyv legvégéig.

Mazsola:

Felejthetetlen az a jelenet, amikor Bridget bugyit keresgél a közös hétvégére. Egy fekete, átlátszó tangát szorongat: „Ha valamilyen csoda folytán valóban bekerülök abba az idegen ágyba, a sorsdöntő pillanatban ebben a nadrágban festek majd a legjobban. De (és most a kezébe vesz egy nyakig érő lastex rondaságot) sokkal valószínűbb, hogy ha ezt veszem fel, akkor sor is kerül arra a döntő pillanatra!” És a várt percben mit mond neki Daniel? „Isteni rajtad az a nagyi bugyi!”

Miről van szó tulajdonképpen?

A férfiak az olyan nőket szeretik, akiknek van humoruk.

kedvenc-torteneteink-nyarra-bridget-jones.jpg
Bridget Jones a filmben (© Universal/Courtesy Everett Collection)

NÉGY ESKÜVŐ ÉS EGY TEMETÉS –  (Film)

Miről szól?

Charlie, a nőtlen londoni fiatalember (az ennivaló Hugh Grant játssza) előszeretettel vesz részt barátai esküvőjén, de a saját esküvőjétől úgy fél, mint ördög a szenteltvíztől. Az egyik esküvőn találkozik az öntudatos amerikai Carrie-vel.

A szertartás után az ágyban végzik egy romantikus vidéki kis szállodában. Csakhogy Carrie éppen férjhez menni készül.

Jövendőbelije egy gazdag és befolyásos politikus, akinek csak két baja van, hogy ronda és utálatos. Charlie, aki belefáradt már az idegen esküvőkbe, végre nősülni akar. Természetesen mást szándékozik elvenni. Az ám, de Carrie időközben elválik. És kész a happy end.

Mazsola:

Charlie az egyik esküvőn megkérdezi Johntól, a barátjától: „Hogy van a bűbájos barátnőd?” John: „Már nem a barátnőm.” Charlie: „Ne lógasd az orrod, úgyis mindenki tudta, hogy végig az öreg Tommyval kefélt.” John: „Most a feleségem.”

Miről van szó tulajdonképpen?

Azt mondják, hogy ágyban nem kezdődnek életre szóló kapcsolatok. Ki találta ki ezt a hülyeséget?

kedvenc-torteneteink-nyarra-negy-eskuvo.jpg
Hugh Grant (Charles) és Andie MacDowell (Carrie) a filmben (© europeanfilmawards.eu)

SOPHIE VÁLASZT – William Styron könyve és a film

Miről szól?

Brooklyn, két évvel a második világháború után. Egy fiatal író, mellesleg fafej amerikai, találkozik egy szőke lengyel lánnyal, aki megjárta a koncentrációs tábort. A lány szomorkodás helyett minden éjjel az alkoholista Nathannal szórakozik. Elképzelhetjük, milyen hatással van a nagyvilági nő a még szűz fiatalemberre.

A lány titka egyre rémisztőbb, s végül elveszejti valamennyiüket. Sophie utolsó választása: élni vagy meghalni – amikor a halál inkább szabadulás...

Sírni kell:

Sophie első választása még szörnyűbb volt. A táborba érve leszállítják a foglyokat a vonatról. Sophie-t is a két gyerekével. A kapuban egy SS-katona áll. Sophie csak az egyik gyerekét viheti magával, a másik azonnal megy a gázba. Neki kell választania, mégpedig azonnal. Különben mind a hárman meghalnak.

Miről van szó tulajdonképpen?

Vannak dolgok, amelyeket nem lehet túlélni.

kedvenc-torteneteink-nyarra-sophie-valaszt.jpg
Meryl Streep Sophie szerepében (© Alamy)

AZ ANGOL BETEG – Michael Ondaatje könyve és a film

Miről szól?

A világháború vége felé járunk, és Almásy gróf, a magyar repülőtiszt valahol Olaszországban egy vidéki kastélyban haldoklik. Az őt ápoló fiatal lánynak elmeséli élete történetét. Beleszeretett egy férjes asszonyba, de kapcsolatuk nem végződött jól.

Repülőgépük lezuhant, az asszony meghalt egy barlangban, ahol a gróf elhelyezte, amíg segítséget hoz. A férfi összeégett, és most élete utolsó napjait éli...

Ami mindenkit meghat:

Amikor Almásy gróf szenved, mindenki sír, mert egy jóképű pasas, és így a szomorúsága duplán elszomorít.

Miről van szó tulajdonképpen?

Férjes asszony ne kezdegessen mással. Vagy ha mégis, olyannal, akinek biztonságos a foglalkozása.

kedvenc-torteneteink-nyarra-angol-beteg.jpg
Ralph Fiennes és Juliette Binoche (© nlc.hu)

ANNA KARENINA – Lev Nyikolajevics Tolsztoj könyve és a film

Miről szól?

Ha nős férfi lesz szerelmes, akkor azt mondják róla, hogy élvezi az életet. Ha férjes asszony lesz szerelmes, az égbekiáltó bűn. Anna hagyta, hogy Vronszkij elcsavarja a fejét. Ráadásul azon melegében mindent elmondott a férjének. Elhagyta őt is, a kisfiát is, és összeköltözött Vronszkijjal.

Akkor még Vronszkij is szerette őt. A szerelem azonban fura, a szerelmesek szintén.

Annából idővel féltékeny hiszterika lett, és Vronszkij visszakozott. Anna azonban komolyan gondolta ezt a szerelmet. Vronszkij inkább elment a török ellen harcolni.

Mitől futkároz a hidegaz ember hátán?

Anna vonat alá ugrik, bár örülne, ha jobban működne a fék.

Miről van szó tulajdonképpen?

A féltékeny embert senki sem szereti. Általában rosszul is végzi.

kedvenc-torteneteink-nyarra-anna-karenina.jpg
Keira Knightley Anna szerepében a legújabb filmadaptációban (© Laurie Sparham/Focus Features)

ELFÚJTA A SZÉL – Margaret Mitchell könyve és a film

Miről szól?

Nem mindig szerencsés dolog, ha valaki szép, szerelmes és önfejű. Scarlett O’Hara, egy ültetvényes lánya ilyen volt az amerikai Délen. Rosszul választott (nem a megfelelő férfiba szeretett bele), és ennek itta a levét egész életében.

A finom lelkű, romantikus Ashleyt szerette, de az mást vett feleségül. Scarlett truccból hozzáment a menyasszony fivéréhez.

Kész katasztrófa! Aztán még egyszer férjhez ment szerelem nélkül, de mind a kétszer megözvegyült. Harmadik férje, Rhett Butler még jobban elbánt vele, mert azt hitte, Scarlett még mindig Ashleyt szereti. Amikor Scarlett rájött, hogy számára mégis Rhett a nagy Ő, már késő volt. Vagy ki tudja – a végső szakítás nem is volt a végső?

Amit kevesen tudnak:

Clark Gable (Rhett) és Vivien Leigh (Scarlett) nem kedvelték egymást, ráadásul mind a ketten forró kapcsolatban éltek – mással. A szerelmi jelenetek mégis kitűnően sikerültek, és a filmtörténet legendás felvételei közé tartoznak a mai napig.

Miről van szó tulajdonképpen?

Olyan valakihez ragaszkodni egy életen át, aki minket nem szeret, egyenlő az élve eltemetkezéssel.

kedvenc-torteneteink-nyarra-elfujta-a-szel.jpg
Scarlett és Rhett Butler szerepében Vivien Leigh és Clark Gable (© Everett Collection)

TÖVISMADARAK – Colleen McCullough könyve és a tévéfilmsorozat

Miről szól?

Egy ausztráliai tanyán összeismerkedik egy kislány, akire senki sem figyel, és egy pap, akit büntetésből helyeztek erre a távoli vidékre. A két magányos ember megszereti egymást, s ez a szeretet akkor sem múlik el, amikor a kislányból nő lesz.

A boldogságnak számos akadálya van, nem csak a papra kötelező cölibátus.

Van továbbá a történetben egy kitűnően megrajzolt öregasszonyfigura és sok különös jellem, s nagyon plasztikusan megrajzolt egzotikus táj.

Miről van szó tulajdonképpen?

Szomorú azoknak a sorsa, akik összeillenek, mégsem élhetik együtt az életüket.

Amit mindenki tud:

A könyv alapján készült tévéfilmsorozat minden idők legsikeresebb sorozata. A főszereplők sorsa a legérdekesebb, mert időközben Richard Chamberlain, aki nők millióinak volt az ideálja, nyíltan vállalta, hogy homoszexuális, a másik két szereplő, Maggie és Luke (Rachel Ward és Bryan Brown), akik a filmben gyűlölték egymást, a valóságban összeházasodtak, Mary Carson alakja (a nagyszerű Barbara Stanwyck játszotta) pedig a sorozat legjobban kidolgozott jelleme volt.

kedvenc-torteneteink-nyarra-tovismadarak.jpg
A főszereplőket Richard Chamberlain és Rachel Ward alakították a sorozatban (© mubi.com)

SZIGETEK AZ ÁRAMLATBAN – Ernest Hemingway posztumusz regénye

Miről szól?

Thomas Hudson elvonul a világtól, és egy déltengeri szigeten él ma-gányosan egy nagy házban, amelyet átjár a szél.

Magányát csak korábbi házasságából származó gyerekeinek látogatása töri meg.

Aztán ők is elmennek, és nem sokkal később autóbalesetben meghalnak. Nem maradt neki más, csak a tenger, a halak és a házban a macskája. Azután egy támadásban maga is meghal.

Miről van szó tulajdonképpen?

A magány és reménytelenség pontos leírása, ugyanakkor az emberi tartás megmaradása. Páratlan.

kedvenc-torteneteink-nyarra-szigetek.jpg
Részlet az 1977-es filmadaptációból (© mafab.hu)

Hemingway stílusa:

Lehet nem kedvelni, száraznak tartani. De sokkal többen vannak, akik imádják, mert csak a lényeget mondja. Példa: „Mondjuk ki kereken. A fiaidat elvesztetted. A szerelmet elvesztetted. A becsületed már réges-rég odavan. Csak a kötelesség maradt. ... Igen, és mi a kötelesség? Amire azt mondják, csináljam?”

minden_reggel_ujno.sk_380.png

–varga–
Cookies