Minket, kisebbségben élő magyarokat talán jobban kellene foglalkoztatnia annak, hogy honnan is származunk. Hiszen amikor kialakul egy éles vita arról, hogy kik voltak itt előbb, a szlávok vagy a magyarok (akarom mondani: hunok?), előszeretettel mutogatunk saját magunkra. Elvégre mi voltunk itt a honfoglalók! De biztos, hogy ez így, ebben a formában igaz? Egyáltalán magyarul beszéltek a honfoglaló őseink? Rácáfoltunk-e valaha a történelemkönyvben leírt állításokra?  

Finnugor nyelv, keleti származás
Gyakran keverik össze a nyelvet a származással, pont ezért érdemes tisztázni, hogy nem mi vagyunk finnugor eredetűek, hanem a nyelvünk az. Viszont keletről érkeztünk a Kárpát-medencébe, ami elsőre teljes paradoxonnak tűnhet. Mert mégis hogy lehetséges az, hogy a nyelvünk egyszerre finnugor, a származásunk pedig szittya? Összefér-e a kettő egymással? Ezekre, a már jól ismert kérdésekre a mai napig keresik-kutatják a válaszokat. S ami azt illeti, néhány éve új, következetes és megalapozott tudományos munka eredményeként kiderült, hogy nem tekinthetjük magunkat csak finnugor vagy csak keleti sztyeppei népek őseinek. Sőt, ami azt illeti, a kizárólagos hun eredet is felülíródott. Akkor hogy is van ez?

Adott a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Őstörténeti Témacsoportja, melynek Sudár Balázs turkológus, történész és lovasíjász a vezetője, s aki csapatával együtt a magyar őstörténetet kutatja. Bár sok kritika éri jelenleg az Akadémiát, ám a kutatócsoport vezetője maga is azt vallja, hogy van, aki az őstörténetet kutatni akarja, és van, aki képes is rá.

sudar-balazs01.jpg
Sudár Balázs (fotó: magyaridok.hu)

És igen! Végre valaki, aki alapos és részletes kutatás után mondja azt, hogy a finnugor nyelv, a hun tudat és a nomád hagyományok igenis jól megférnek egymás mellett. Na de miért is ne férnének meg? – gondolhatnánk magunkban rögtön elsőre, azonban ez közel sem olyan egyszerű, hiszen a lelkes ősmagyarok fejében csakis egyféle, pontosabban egyoldalú történelemfelfogás él. 

A gond azzal van, hogy már annyian állítottak annyifélét a történelem során a magyar őstörténettel kapcsolatban, hogy igencsak nehézkes a folyót visszaterelni az eredeti medrébe. Vagyis sokan azt hiszik, hogy amit eddig a történelem során leírtak, az mind megtörtént és igaz. Holott úgy fest, hogy az eddigi történelemfelfogás tényleg megdőlni látszik, amiből az is kiviláglik, hogy a kutatók mindig többet akartak mondani a valóságnál. Ezt a most feltárt régészeti leletek támasztják leginkább alá. „A kommunizmusban elkaszálták a sztyeppekutatásokat, a magyar történelemnek a keleties-törökös vonala teljesen háttérbe szorult, úgy lett megírva, mintha a korai magyar történet originális finnugor valami lenne. Nyelvészeti koncepciókhoz rendelték hozzá a régészeti adatokat, ami rettentően aggályos. Ebből alakult ki egy nagyon fura, sok fiktív elemet tartalmazó őstörténeti kép” – magyarázza Sudár az Indexnek adott interjújában. S való igaz, hogy aki ténylegesen az őstörténet kutatásával foglalkozik, annak tudnia kell, hogy a történelem nem lehet csak ilyen vagy csak olyan. Vagyis esetünkben csak hun, csak keleti vagy csak finnugor alapú. 

Ezt azt ellentétjét oldja fel a kutatócsoport, ami végtére is azt eredményezte, hogy őseink életmódja nem függött össze a nyelvvel. „Amikor a magyarság megjelenik a történelemben, ízig-vérig sztyeppei nép, sztyeppei nomád minták határozzák meg a működését” – mondja Sudár, majd kifejti azt is, hogy a sztyeppei népek azonban nem etnikai és nem is nyelvi alapúak. Egy soknyelvű, sok szálból „összesodródó tömeg jött össze” a Kárpát-medencében, éppen ezért azt sem lehet tudni pontosan, hogy milyen nyelven beszéltek a honfoglaló magyarok. Ami viszont biztos, hogy most magyarul beszélünk, és ez egy elég fontos jel. A kérdés tehát az, hogyan maradhatott fenn a nyelvünk ebben a „vegyes” közegben. És mit árul el mindez rólunk, magyarokról?

Amit még tudni lehet, hogy a honfoglalók feltehetőleg jelentős számbeli kisebbségben voltak a Kárpát-medencében az avarokhoz és a szlávokhoz képest. Ergo, nekik kellett volna beolvadni, mégsem így történt. Éppen ezért elfogadhatnánk a nyelvészeink által felvázolt álláspontot, miszerint a Kárpát-medence a honfoglalás idején szinte üres volt, ezért maradhatott fenn a magyar nyelv is – ám erre a történeti kutatások már rég rácáfoltak. Így két modell lehetséges: „…vagy a honfoglalók voltak elképesztően sokan, és zömmel magyar nyelvűek – de ennek nem sok nyoma van. Vagy pedig a magyar nyelvnek nagyon erősek voltak a pozíciói a honfoglalás előtt” – mondja Sudár, aki már korábban is úgy nyilatkozott, hogy kész csoda, hogy mi itt ma magyarul beszélünk. Hiszen csak annyi biztos, hogy egy erős, jól szervezett és gazdag nép toppant be anno Kelet-Európába. De lehet, hogy már az avarok előtt is itt voltunk, csak visszajöttünk? Vagy az avarok beszéltek volna valamelyest magyarul?

Ugyanakkor ott van az államalapítás, amelyről tudjuk, hogy helyi párhuzama nincs, a környékbeli törzsszövetségek körében sem volt erre példa, tehát feltehető, hogy közép-ázsiai minta szerint szerveződtek őseink, ami valójában megmagyarázná a török eredetű szavainkat.

Ezt tetőzi az is, hogy a vándorlástörténetünk eddig – mondhatni – fikció volt, egy nyelvészeti elképzelés, melyhez mostanra régészeti, de legfőképp kézzelfogható leletek társultak. Ehhez Türk Attila készített a régészeti leletek alapján a magyarok lehetséges vándorlásáról egy új térképet, s ez a gyors vándorláselmélet már összepasszol a történeti forrásokkal.

Egyszóval: az új oroszországi, moldovai és ukrajnai kutatások leszűkítik a honfoglalás előtti magyar történelem lehetőségeit. Végleges következtetések helyett azonban a kutatócsoport inkább kérdéseket vet fel, és olyan forrásokkal dolgozik, amelyek biztos alapokon állnak. Minderről tüzetesebben pedig egy hatkötetes könyvsorozatban olvashatunk.

Ezzel azonban még közel sincs kész az egész kirakós. Nagyon sok olyan kérdés van, amire még választ kell találniuk, ezenkívül sok olyan lelet bukkanhat még fel, amelyek átírhatják az egyes részeket. Ami biztos, hogy a történelem részeredményei sosem borítékolhatóak megalapozott kutatások nélkül. Az viszont tény, hogy történelmünk identitásképző, éppen ezért ajánlatos a megfelelő forrásokból tájékozódnunk. Kevesebb mellveregetéssel, ám annál több megalapozott, pontos információval és kellő tájékozottsággal a témában.

1. Sudár Balázs – Petkes Zsolt (szerk.): A honfoglalók viselete (2014) 
2. Sudár Balázs (szerk.): Magyarok a honfoglalás korában (2015) 
3. Petkes Zsolt (szerk.): Honfoglalók fegyverben (2015) 
4. Petkes Zsolt – Sudár Balázs (szerk.): Honfoglalás és megtelepedés (2016)
5. Petkes Zsolt – Sudár Balázs: Hétköznapok a honfoglalás korában (2017)
6. Sudár Balázs:  A honfoglalók műveltsége (2018)

-derzsi-