Mára a pénz lett az úr. Sok családban nem tulajdonítanak értéket az érzelmeknek, csak a pénzt tartják fontosnak. A lánygyermek „Menj férjhez gazdagon, akkor boldog leszel” – típusú mondatokat hall egyre-másra.
Amikor tizenéves voltam, a barátnőkkel arról sugdostunk, milyen helyes az általunk kiszemelt fiú. Az utóbbi években a lányok inkább arról beszélgetnek, mennyit keres a barátjuk, van-e autója, milyen mobil van a zsebében, és mit szokott nekik ajándékba venni. Persze, ez nem csoda! Nem egy lány otthon is azt hallja, hogy nézze meg jól, kivel áll szóba. És ez nem véletlen. A lány sorsa évszázadokig attól függött, hogyan ment férjhez. Mivel saját jogán nem sok pénzt kereshetett, jóléte attól függött, kihez ment férjhez. (Az egyetemekre csak a huszadik században engedték be a lányokat, s mivel nem dolgoztak, sok pénzt nem kereshettek, ha pedig örököltek, akkor pénz pénzzel házasodott, az íratlan szabályok szerint.)
Manapság már a lányok is dolgozhatnak, az azonban most sem mindegy, anyagilag hogyan van eleresztve a férj, milyen életet tud biztosítani jövendő családjának. Főleg, hogy nyolcvankilenc óta nagyot fordult a világ kereke: megszűnt az egyenlősdi, és abszolúte a „pénz lett az úr”. Tény, hogy még a legfelvilágosultabb szülő is szívesebben lát a lánya mellett egy pénzes udvarlót, mint egy templom egerét. Ma már a lányok maguktól is rájönnek, hogy mi és ki a „menő”. Sokan közülük úgy gondolják, hogy a legegyszerűbben úgy jutnak hozzá a divatlapokban látott méregdrága holmikhoz, ha találnak maguknak egy pénzes férfiút.
– Egyszer azzal dicsekedett az egyik tanítványom, hogy az unokatestvére Svájcba megy férjhez. Jó gazdag a pasi, tette hozzá a tizenéves lány, és látszott rajta, hogy számára ez az igazi „karrier” – meséli egy harmincas tanárnő. Nem egy lány azért megy ki külföldre, hogy „férjet fogjon” magának. Az emberek általában azt gondolják, hogy ott az emberek tehetős(ebb)ek. Pedig ez nem igaz. A 29 éves Évának viszont, aki évekig kint dolgozott, egy tényleg tehetős férfi próbált udvarolni.
– Sok lány bolondnak tartott, amiért visszautasítottam. De én nem tudtam volna csak a pénze miatt hozzámenni. Többször beszélgettem vele, és hamar világossá vált számomra, hogy nincs jó természete, és nem lenne öröm mellette élni. Több lányról tudok, akik férjhez mentek egy jó partihoz, de azóta mindegyik elvált – mondja. – Soha nem hajtottam a pénzes férfiakra, nem is volt olyan barátom, aki anyagilag jobb helyzetben lett volna nálam. Az egyetemi évek alatt az is előfordult, hogy én vettem nadrágot és cipőt a barátomnak, amikor neki nem tellett rá. A férjem életében ugyancsak volt olyan időszak, amikor el kellett döntenie, hogy a pénzén moziba megy, vagy inkább vacsorázik. De én ekkor még nem ismertem.
Mikor összekerültünk, ő már viszonylag jómódúnak számított. Mit tagadjam, a nyugodtsága, kedvessége mellett az is imponált benne, hogy már elért valamit az életben. Legyünk őszinték: ha mi már tartunk valahol szakmailag és anyagilag, elvárjuk, hogy a férfi is fel tudjon valamit mutatni. Nem hiszem, hogy ez puszta számítás lenne – mondja Csilla.
Zsófi nemsokára betölti a harmincat. Csaknem tíz éve tart a kapcsolata egy nála tizenöt évvel idősebb férfival. A férfi nagyon jómódúés – nős. Zsófinak vett egy szép lakást a fővárosban, jól fizetőállást szerzett neki, évente többször nyaralni viszi őt, és luxuscuccokkal lepi meg. Persze, válni nem akar, Zsófi csak álmodozhat arról, hogy a szeretője egyszer majd elveszi őt feleségül. Párszor már faképnél hagyta a férfit, mondván: ha nem válik el, vége mindennek. De végül mindig visszasomfordált. Az évek során már hozzászokott egy olyan életstílushoz, amelyhez sok pénz kell...
Kati is hasonló cipőben jár. Csak ő nem a feleséggel „osztozkodik” a férfin, hanem egy másik szeretővel. Mindketten tudnak a másikról, tudják, hogy van olyan buli, amelyre azért nem viszi el őket a férfi, mert a másik barátnő„van soron”. Mit meg nem tennének a nők a jólét érdekében! A férfiak tisztában vannak vele, hogy a pénz vonzóvá tesz, „elfed” pár hibát és jó néhány baklövést...
– Szépirodalmi művekben gyakran olvashatunk arról, hogy a frigyek a letűnt korokban nem érzelmi alapon köttettek– mondja Gyurgyík László szociológus. – Nem egy férfi és egy nő kötött házasságot, hanem vagyon vagyonnal, „föld földdel” házasodott, esetleg előnyös politikai szövetségek jöttek létre általa. Érdekesség viszont: a „céhes világban” a nőknek lehetőségük volt, hogy a férjük, a céhmester halála után férjet válasszanak maguknak, például a céhnél dolgozó legények közül.
– Miért nem játszott a pénz olyan nagy szerepet a párválasztás során a szocializmusban?
– A vagyoni különbségek sokkal kisebbek voltak nálunk, mint a fejlett nyugati államokban, és nem voltak „rangbéli” különbségek se: papíron, ugye, mindenki egyenlő volt. Másrészt az átlag átlagos színvonalon élt, a pártelitet leszámítva senkinek sem voltak milliói. Az egykori szocialista társadalomban a pénz szerepe kisebb, a rokoni-baráti kapcsolatok, „összeköttetések” szerepe pedig nagy volt. Ne felejtsük el, hogy sokáig hiánytársadalomban éltünk. Pénzért sem lehetett bizonyos árukhoz hozzájutni: sok minden csak „pult alól”, kapcsolatok révén vagy kijárásos alapon volt beszerezhető. (Ma az autóipar ontja a legváltozatosabb autókat, akkor évekig kellett várni egy Škodára!) A társadalmi gyakorlatba a különböző, nem pénz jellegű támogatások rendszere volt beépítve. Így például az ifjúházasok állami lakáshoz juthattak, az ifjúházas „kölcsön” egy részét nem kellett visszatéríteni, tehát a pénztelen párok startja sem volt reménytelen. Persze a pártstruktúrában vezető szerepet betöltő családokba történő beházasodás már akkor is felemelkedést biztosított. Sokkal nagyobbat, mint „csupán” egy módos partnerrel kötött házasság.
– Mára megszűnt az egyenlősdi, egyre nőnek a vagyonbeli különbségek. Ez mit jelent a szerelem szempontjából?
– Társadalmunk szerkezete rétegeződik, egyre nő a legfelső és a legalsó rétegek közti távolság. Kialakult egy gazdag vállalkozói réteg, melynek tagjai sok esetben a szerelmet vagy a párválasztást is üzleti szemmel nézik: cserekereskedelmet látnak benne. (A sokszor idősebb férfi a pénzét, magasabb társadalmi státuszát adja, a nő a szépségét.) Átalakulóban van a házasság tartalmának az értelmezése is. Gondoljunk csak a házassági vagyonszerződésre, mely a pénz nyelvére fordítja le az érzelmeket: ki mit hozott a házasságba, illetve mit visz majd el válás esetén.
Felnőtt egy lánygeneráció, amelynek Rómeó és Júlia könnyes története semmit sem mond. Egyre gyakrabban látjuk, hogy hamvas fiatal lányok feleségül mennek – egy pocakos pénztárcához. Jó negyvenes, idősödő urak belehabarodnak szexis, határozott fiatal lányokba. Valóban puszta érdekkapcsolatról van szó, vagy valami másról?
– Abban az esetben, ha a házasulandó felek nem azonos társadalmi rétegből származnak, milyen gondokkal számolhatnak?
– Cseh-Szombathy László, aki talán a legjelentősebb magyar családszociológus volt, kutatásai során arra a megállapításra jutott, hogy a házasságok többségében a társadalmi távolság nem túl jelentős. Magyarán: hasonló a hasonlóval házasodik, a párok iskolázottsága, anyagi helyzete nem sokban tér el egymástól, és ha valahol nagy az eltérés, akkor az másutt kompenzálódik. (Ilyenek az egyre divatosabb házasságok, amikor az idősebb, gazdag férfi a huszonéves modellt veszi feleségül.)
– Régen teljesen megszokott volt, hogy a korosabb férfiak szinte gyermeklányokat vesznek feleségül. Ma a nagy korkülönbséggel kötött házasságokat érdekkapcsolatnak minősítjük...
– A régi világban csak akkor házasodtak a férfiak, ha megvolt hozzá a megfelelő anyagi hátterük. A nagy korkülönbséggel köttetett házasságok száma bizonyos társadalmi történések után is emelkedett, például háborúk után. Ma nagyobb korkülönbség rendszerint a második házasságok esetében figyelhető meg, és ha még szerelmi kapcsolatról van is szó, a társadalom nemigen tudja hitelesnek elfogadni. Bár mára ez is átalakulóban van: ma már „családmodellekből” is rengeteg minta van. Mindennapi jelenséggé vált a szingliség vagy a homoszexuálisok párkapcsolata, ami valamikor elfogadhatatlannak számított. A társadalmi megítélés pedig változó, ahogy közösségekként változó a norma is. Bizonyára sokak számára meglepő, de a hagyományos falusi társadalmakban több helyen, így a székelyföldi Gyimesben, elfogadott volt a próbaházasság, míg a házasságon kívüli „együttélés” nálunk csak az utóbbi időben vált gyakorlattá. Egyébként a társadalmi normákhoz jobbára a középosztályok ragaszkodtak, a magasabb osztályok megengedhették maguknak, hogy ezektől eltérjenek, az alsóbb rétegek pedig kevésbé voltak ezekre tekintettel.
