1799 nyarán egy szerb szőlősgazda árokásás közben különleges aranykincsre bukkant. A páratlan tárgyak több mint kétszáz évvel a felszínre bukkanásuk után még mindig lázban tartják a kutatókat. Ki lehetett a kincs gazdája, hol és mikor készülhetett? S vajon ki, mikor és miért rejtette el az értékes aranyedényeket?
A kincs unikális voltát mutatják az edényeken lévő – megfejtetlen – feliratok is! A régi akták tanúsága szerint a gazda, bizonyos Vuin Neru, háza udvarán épp árkot ásott, hogy kerítését kiigazítsa, mikor a földből különleges tárgyak bukkantak elő.
Bikafejes ivócsanak
A gazda és főképp kapzsi felesége azonban, ahelyett, hogy jelentették volna, mit találtak, inkább pénzzé tették a közel tíz kiló összsúlyú, 23 edényből álló kincsegyüttest. Az értékes tárgyak útja görög és bécsi kereskedők kezén át vezetett Pestig, ahol az akkori városbíró, Boráros János felismerte jelentőségüket. Ő kezdeményezte a tárgyak összegyűjtését és leltárba vételét. (A bíróról később teret neveztek el. A Boráros téren álló emlékoszlop tetején pedig az egyik bikafejes csésze kőből faragott, nagyított mása látható.) A leltárlevél a kancsók, csészék és ivócsanakok mellett egy 24. tárgyat, egy aranyrudat is említ, melyet állítólag az egyik csésze letört szarvából készítettek.
A kincs megtalálói azonban bevallották, hogy több korsó fülét is letörték, illetve az edényeken kívül több kisebb tárgyat is találtak, melyeket beolvasztottak. A kincseket az uralkodó, I. Ferenc Bécsbe, a Császári és Királyi Régiségtárba szállíttatta. A szőlősgazda felesége, Ikonija, azonban nem hagyta ennyiben a dolgot. Két ízben is Bécsbe utazott, s magát tüntetve fel a kincsek megtalálójaként, megpróbált az uralkodótól valamiféle jutalmat kicsikarni.
A számító Ikonija azonban nem járt sikerrel, sőt! Miután a hatóságok az aranykincseket a kereskedőktől elkobozták, a veszteséget szenvedő kufárokat a szerencsétlen megtalálók vagyonából kárpótolták.
Kik lehettek a kincs tulajdonosai?
Az edények többféle típusba tartoznak. Vannak köztük korsók, füles edények, poharak és kelyhek is. Némelyek párosával kerültek elő, s a tárgyak díszítése is eltérő. A 18-22 karátos aranyból készült remekműveket nem egyszerre, és nem is egy műhelyben készítették. Valamennyit ugyanazon a módon, kalapálással, poncolással (az aprólékos díszítés bélyegzővasak felületbe kalapálásával készül) díszítették. Némelyeket üvegberakással és finoman kalapált indákkal. Pusztán a díszítések alapján azonban nem lehetne meghatározni a kincs eredetét. Az edények ugyanis egyedülállóak a maguk nemében.
Jó példa erre a „győztes fejedelem” ábrázolása, melyben többféle motívumrendszer keveredik: míg a zászlós lándzsa keleti, a levágott fej nyereghez kötözése sztyeppi, a láncpáncél bizánci, addig a fogoly üstökénél való megragadása római eredetű. Mindemellett az arc különlegesen életszerű.
A ,,győztes fejedelm"
A nagyszentmiklósi aranykincs körül még ma is sok a kérdőjel: különféle elméletek láttak napvilágot származását illetően. A világhírű kincs feliratait sem sikerült még teljes bizonyossággal megfejteni. A 19. században Hampel József, aki a tárgyak ma is használatos, számozásos elnevezését megalkotta, Attilának tulajdonította a leletet. A modern kutatásban azonban három elmélet alakult ki. Az egyik a 9. századi dunai bolgároknak tulajdonította a megtalált tárgyakat. Ennek ellentmond László Gyula elmélete, aki szerint a 10. századi honfoglaló magyarok lehettek a kincs gazdái.
Ő volt az, aki a tárgyakat két csoportra osztotta: e szerint a rovásírással díszített tárgyak a fejedelem, míg a többi a fejedelemasszony készletébe tartoztak. A magyar kapcsolat mellett kiállók szerint a kincs a Szent István által legyőzött Ajtonyé lehetett, akinek vára csupán tíz kilométerre esik Nagyszentmiklóstól, ahol a kincset találták Ezt igazolja az egyik korsón látható, úgynevezett égberagadási jelenet, melyet az Árpád-ház eredetmondájával magyaráznak. (A monda szerint Álmos fejedelem anyját, Emesét turul ejtette teherbe.)
Az avarok kincse
A harmadik elmélet szerint az edények a Kárpát-medencét a 6-8. század között uraló avarokhoz tartoztak. Ezt az elméletet támasztják alá az eddig feltárt avar kori sírokból előkerült leletek is, főként egy Szarvason talált csont tűtartó, melynek rovásjelei megegyeznek a nagyszentmiklósi kincs jeleivel. Az avarok nyersanyagban nem szenvedtek hiányt: adó fejében évente 8-10 tonna aranyat kaptak ajándékba, főként a Bizánci Birodalomtól. Korabeli források arról mesélnek, hogy a birodalom összeomlását követően a kagán, vagyis az avar uralkodó kincstárát 796 januárjában 15 négyökrös szekéren szállították Nagy Károly birodalmába.
Bálint Csanád régész szerint a kincs gazdája egy avar arisztokrata család lehetett, amely a Kárpát-medence keleti vagy déli felén uralkodott. A kincset vagy 150 éven keresztül vigyázta, s bizánci ötvös mesterek munkáival bővítette, majd az avar birodalom végnapjait övező zűrzavaros időkben gondosan elrejtette.
A kincs titokzatos feliratai
Az edényeken többféle felirat található, melyek megfejtésén régészek és nyelvészek tucatjai dolgoznak még ma is. Voltak, akik rúnáknak vélték a poncolással és karcolással készített jeleket, megint mások szláv és magyar nyelvű szavakat olvasnak ki a rovásból. A legelfogadottabb nézet szerint görög, görög betűs török és rovásírással írt szavak, illetve tulajdonjelek találhatóak az edények alján. A kutatók egy része szerint a feliratok használati utasításként szolgálhattak.
Mivel az üres edényeket felakasztva tartották, így láthatóvá vált, milyen célt szolgálnak. E szerint a kancsók közt van a víz, a bor és a savó tárolására hivatott edény is. Bármelyik elmélet legyen is igaz, a nagyszentmiklósi kincsek lenyűgözik mindenkori szemlélőjét. A bécsi Szépművészeti Múzeumban kiállított edények magyar látogatók ezreit vonzzák évente a császárvárosba.
