A te ruhádnak mi a sztorija? Soha a történelemben nem volt a divat ilyen drága. Se ilyen olcsó. Hol vásárolunk mi?
Turi vagy fast fashion? Földes Edina (34) gútai turiboltjára az interneten leltünk rá, online shoppingolás közben. Ő az első fecskék egyike (olyan vállalkozó, akiről a tanárnő is álmodik). Az ő boltjában nem turkálunk, hanem szépen összeválogatott szetteket kínál – online shopjában is (modabazar.sk). Nagy munka a ruhákat összepárosítani, ő mégis imádja csinálni.
Földes Edina
– Hogy jött nálad képbe a divat?
– Angliában dolgoztam gyerekfelvigyázóként, s felfedeztem a használtruha-boltokat. Kint szép a berendezés, és az árak is magasabbak. Kint olyan turkálók is vannak, ahol a Chanelből túrnak. A márkás ruha nem olcsó, de így is az eredeti ár töredékéért jutnak hozzá – és nem szégyen turiba járni. A Portobello Roadon rengeteg charity shop található, s mindegyik beáll egy jó ügy mögé: az egyik a rákosokat támogatja, a másik például az árvákat. Nálam is találhatóak ismertebb márkák, Calvin Klein vagy Burberry.
Mi is szeretjük itthon a minőséget, viszont fizetni már nemigen szeretünk érte. Azt hisszük, hogy ami használt, az értéktelen, pedig dehogy! Hiszen egy szép retikült például generációk női hordhatnak.
– Hogyan kezdtél vállalkozni?
– Az egyetem alatt Budapesten én is csak turiból öltözködtem. A felhalmozott ruháimat kezdtem eladogatni, s innen jött az ötlet: nyitok egy webshopot, amely 2011 óta működik. A férjem informatikus, ő gondozza az oldalt, már harmadjára frissültünk újra. A piac közben megélénkült: ma már nem csak azok vásárolnak turiból, akiknek új ruhára nem telik. Egyre több a tudatos vásárló, aki a ZERO WASTE elvét vallja: ne szemeteljük tele a szép anyaföldünket. Én imádom a munkámat, mert küldetésnek érzem.
– Mesélj a kezdetekről. Milyen volt az elején?
– Tudtam, hogy sokan azért nem szeretik a turkálót, mert szó szerint turkálni kell a ruhakupacokban. Az elején úgy próbáltam népszerűsíteni az üzletemet, hogy „előturiztam“, és összepárosítottam az összeillő darabokat. Szeretik a nők, mert így tudnak inspirálódni, s nem sokat hezitálnak, megveszik a kész szetteket.
A májusi címlapunkon a modell Földes Edina ruháit viseli
– Milyenek a vásárlóid?
– Pozsonytól kezdve Kassáig vannak törzsvásárlóim. Többségük a középkorosztályból kerül ki. Ma már olyan nők is jönnek, akik magasra rakják a lécet. Mivel nálam jó minőségű angol márkák is kaphatók, elégedettek.
– Mi olcsó, és mi a legdrágább?
– Egy trikó körülbelül 5 euró. A legdrágább tételek a kabátok vagy márkás ruhák. Ezek 25-30 euróba kerülnek. Vannak olyan darabok, melyek jártak egy kört az angliai charity shoppokban.
Mivel ott rengeteg ruha összegyűlik, ezért nagy tételben szétküldik más országokba is. Hozzánk bálákban érkeznek.
– Melyek a fő beszerző helyeid?
– Hetente járok Budapestre áruért. Vannak olyan helyek, ahol válogatni lehet, de ezek általában drágábbak. Én az ömlesztett verziót nem szeretem, mert nem mindegyik ruha szép.
– Mi van azokkal a ruhákkal, amiket nem tudsz eladni?
– Elküldöm őket a rászorulóknak. A piac közben megélénkült: ma már nem csak azok vásárolnak turiból, akiknek új ruhára nem telik.
– A nők hozzák a párjukat is magukkal?
– Nem jellemző. Inkább bevásárolnak ők. A férfiak lassabban, megfontoltabban vásárolnak, mint a nők. A nők között több az impulzusvásárló.
– Miben különböznek az angol és a hazai turizós szokások?
– Sokban. Számomra megdöbbentő volt az, hogy Angliában a koszos cipőt nem kipucolták, hanem kidobták vagy leadták egy charity shopba. A ruhát nem mosták ki, hanem vettek egy újat. A vásárlás sokszor pótcselekvés: minden hétvégén shoppingolnak, aztán a zsákmányt beakasztják a szekrénybe. Mostanában persze már nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezettudatos életvitelre. Tudják, hogy tékozolnak, ezért próbálják mérsékelni vásárlásaikat. A ruháikat leadják a charity shopokba, hogy megnyugtassák a lelkiismeretüket.
A vásárlás sokszor pótcselekvés: minden hétvégén shoppingolnak, aztán a zsákmányt beakasztják a szekrénybe.
Kisokos
Mi az a charity shop? Közösségi adománybolt. Az első charity shop 1941-ben nyílt meg Londonban. A „cseriti“ azóta a jótékonyság márkája. Napjainkra több mint 8 ezer ilyen üzlet van Angliában, de Európában, Amerikában is. Az adományboltot mindig egy jótékonysági szervezet működteti, és az eladott ruhákból befolyt pénzt a rászorulók kapják. Elárusítónak gyakran alkalmaznak önkénteseket. Mivel a termékeket fölajánlás útján, ingyen kapják, és az üzlet járulékos költségei alacsonyak, ezért nagyon alacsony áron tudják a ruhákat értékesíteni. Vásárlóik közé tartoznak a gyűjtők vagy különböző szubkultúrák tagjai.
És nálunk?
Nálunk az emberek egy része viszolyog attól, hogy turkálókban vásároljon – ám világviszonylatban feljövőben van ez a szektor. A világ legnagyobb, használt ruhákkal kereskedő piactere, a Thredup jelentése szerint 2008-ban gardróbjaink három százalékát tették ki a másodkézből származó ruhák, 2033-ra viszont ez a szám el fogja érni a 30 százalékot.
A használtruha-biznisz egyetlen szépséghibája nálunk az, hogy a hagyományos turkálók kínálata szinte kivétel nélkül külföldről, elsősorban Angliából származik. Mivel a ruhák országokon keresztül utaznak, jelentős szénlábnyommal rendelkeznek...
A Weekend MaxMara a minőségi alapanyagairól híres, a ruhák ára viszont kicsit borsos
(© Max Mara)
VALLOMÁS
Ragaszkodom
Biztosan mindenkinek ismerősek azok a pillanatok, amikor egy ruha emlékeket ébreszt. Egy virágos ruha, egy mini bőrszoknya – mind-mind emlékeket idézhet fel. Vannak ruháim, amelyektől sosem válnék meg. Van egy igazi angol szövetből készült szoknyám, amit még az anyukám varrt, a szövet pedig a nagyapámé volt. Nem fogok tőle soha megválni! Vagy ott van fénykorom köldökig kivágott nyári ruhája! Az volt rajtam, mikor elcsattant az első csók a férjemmel...
(© Max Mara)
A ruhák nem üres „héjak“, mert sok szép és kevésbé szép pillanat szemtanúi és résztvevő voltak anno. Történeteket mesélnek. Másokról mesélnek. Azokról, akik hozzáértek, akik ránéztek, akik kigombolták vagy begombolták őket. Ez nem azt jelenti, hogy semmitől se váljunk meg, hisz ha már ránk ömlik a szekrény tartalma, akkor muszáj szelektálni.
Ha egy kilogramm ruha mesélni tudna, elmondaná, hogy az előállítása 23 kg üvegházhatású gáz kibocsátásával és egy kilogramm vegyszer, valamint több ezer liter víz felhasználásával jár. Döbbenetes számok, ugye? Azokban az országokban, amelyekben virágzik a textilipar, a gyárak kezeletlenül engedik szennyvizeiket a folyókba. Az ólom, a higany vagy az arzén nemcsak a vízi élőlényekre káros, hanem arra a több millió emberre is, akik szennyezett vizek partján élnek. Apropó, víz! A divatipar évente 1,5 trillió liter vizet emészt fel.
ONLINE
Divatőrülteknek!
A Rent the Runway oldal már évek óta működik dizájnerruhák kölcsönzésére. Ha előfizetünk, 80 euróért akár négy ruhát is kikölcsönözhetünk. A tisztítást a cég intézi. A HURR oldalon pedig kibérelhetjük a ruhákat, s a magunkéit is felajánlhatjuk bérletbe. Hasonló vállalkozás – egyelőre üzlet – már Szlovákiában is van: a pozsonyi Drobne store kölcsönző, amelyik dizájnertáskákra és -ruhákra szakosodott. Egy 4000 eurós ruhát vagy táskát már 70 euróért megkaphatunk. Igazi szépségek ezek, s maximum három napig lehet nálunk a ruha.
(© Max Mara)
Nincs egy rongyom, amit felvegyek!
Mikor ebből kiindulva rommá vásároljuk magunkat, a mai környezettudatos világban érdemes feltenni a kérdést: Hogyan úszhatjuk meg, hogy ne szemét legyen a ruháinkból?
