Az érsekújvári Mészáros Nóra (55) húsz éve idősgondozó.

Nóra már 18 éves korában odafigyelt a nagypapájára. Ebédidőben gyakran hazaszaladt, hogy meleg ételt tálaljon fel neki.

meszaros-nora-idosgondozas.jpg
Mészáros Nóra (Fotó: Cséfalvay Á. András)

– Hogyan találta meg ezt az áldozatos hivatást?

– A családalapítás előtt elárusítónőként dolgoztam. Ikreim születtek, úgyhogy az anyasági szabadság alatt nem unatkoztam. Közben az üzlet bezárt, ahol azelőtt dolgoztam, így nekem is felmondtak. Férjem üzletkötőként gyakran úton volt, csak magamra számíthattam. A gyerekek másfél évesek voltak, amikor anyukám meghalt. Apu egyedül maradt, ellátásra szorult – ez annyit jelentett, hogy akkor már a gyerekek mellett apuról is gondoskodtam. Egy évnyire rá – 2002-öt írtunk –, kijött a törvény, amelyik előírta, hogy kötelesek vagyunk gondoskodni a szüleinkről.

Az otthoni időskori gondozási szolgálat addig a járási hivatalok hatáskörébe tartozott, s ezek után átkerült az önkormányzatokhoz. Ekkor kaptam az ajánlatot, hogy házi idősgondozóként maradjak itt munkaviszonyban. Pont idén lesz 20 éve, hogy idősgondozóként dolgozom. Valahogy itt feledkeztem.

– Mit takar a munkája?

– Először félállásban dolgoztam, majd amikor a gyerekek iskolába mentek, már teljes státuszban. Családokhoz, idős emberekhez járunk ki házi gondozásra, az időseknek ebédet hordunk. Sokszor a végsőkig gondozzuk őket; akik később nem tudják magukat ellátni, idősotthonba kerülnek, vagy itt hagynak örökre. Jelenleg két állandó kliensem van, mindketten 80 év felettiek. Ilonka nénihez már öt éve járok. Még a férjét kezdtem gondozni, ő azonban egy hónap után meghalt – mire a család újabb kérvényt írt a hivatalnak, így maradtam Ilonka néni mellett. Kati nénihez pedig második éve járok. Neki nincs lánya, úgyhogy nagyon örül nekem. Általában két-három gondozottunk van. Azért is járok több helyre, mert ha az egyik gondozottam kórházba kerülne, akkor én hirtelen munka nélkül maradnék.

– Mik a legfőbb indokai a házi idősgondozásnak? Mit írnak a kérvényben a kérvényezők?

– A családtagok, ugye, dolgoznak, nem tudnak érdemben gondoskodni az idős rokonról. S nem minden idős szeretne idősotthonba kerülni, sokszor kézzel-lábbal tiltakoznak. Nem egyszer a gyerekek messzebb élnek, és havonta csak egyszer-kétszer jönnek látogatóba. Például Ilonka néni lánya az ország másik végében él, a fia költözött oda hozzá, hogy törődjön vele. Viszont a munkáját nem adhatja fel, így amíg ő dolgozik, a gondozó – vagyis én – szépen ellátja, megfürdeti az édesanyját. Örül a család, mert a mamák kijönnek velünk, jól érzik magukat a társaságunkban. Olyanok vagyunk néha, mint a régi társalkodónők az idős asszonyok mellett. A házi idősgondozás nagy segítség a családok számára.

elofizetes_uj_no_80.png

– Milyen képzettséget kérnek azoktól, akik gondozónak jelentkeznek?

– A Vöröskereszt szervezi a gondozói képzéseket. Én kilenc éve végeztem, a helyi egészségügyi szakközépiskola tanárai oktattak bennünket, a képzés vizsgával zárult. Bár akkor már 11 éves gyakorlatom volt; de sok újat megtanultam. Érdekel a pszichológia, a betegségek természete, ma is gyakran olvasok lelki és egészségügyi témájú szakcikkeket és könyveket. Most épp a Parkinson-kórról és az időskori demenciáról olvasok. Ezeknél a betegségeknél segíthet a torna, illetve az agytorna: ezért tornázunk kicsit, memóriajátékokat játszunk. Kati néni például szeret rejtvényt fejteni, Ilonka néni pedig a szójátékokban ügyes. Másnapra feladatokat is adok, mert megtanultam: ha valaki nem csinál semmit, akkor csak képzeleg, azon morfondírozik, hogy ő mennyire beteg.

– Hogyan néz ki egy munkanapja?

Ilonka néninél reggel 8 órakor kezdek, és délig nála vagyok. Ez idő alatt elvégezzük a reggeli tisztálkodást (zuhanyozás, hajmosás), majd felöltöztetem, frizurát készítek neki, hogy csinosnak érezze magát. Közben beszélgetünk. Valamikor főztem is neki, de az utóbbi időben a menye készíti el az ebédjét. Ő Parkinson-kórban szenved, ezért nehezen jár, de azért naponta tornázunk. Jót tesz neki, mikor átmozgatja a végtagjait. A kliens környezetét is rendben tartom, de nem takarítom az egész házat; ugyanis mi nem takarítónők vagyunk. Miután végeztem a porszívózással, felmosással és a portörléssel, megmelegítem az ebédet. Sok idős küzd ínysorvadással, az ételeket pépesítve tudják csak megenni; ezért odafigyelek az étkezésre, folyadékbevitelre. Miután a néni elköltötte az ebédjét, lepihen egy órácskára. Délben a kolléganőmmel váltjuk egymást, ő három óráig marad nála: délután Ilonka néni pihen, rádiót hallgat.

Én déltől kettőig címekre hordom ki az ebédet. Kettőre aztán megyek Kati nénihez, nála két órát töltök. Ő mozgékonyabb, mint Ilonka néni – bár szívbeteg, ezért lassan jár. A két óra alatt beszélgetünk, kimegyünk sétálni, vagy épp elmegyünk üzletbe, és elvégezzük a nagybevásárlást. Ő egyébként még el tud sétálni a közeli élelmiszerboltba.

– Milyen viszonyban áll egy idősgondozó a klienseivel? Mennyire vesz részt érzelmileg az életükben?

– Ezt a munkát nem lehet érzések nélkül csinálni. Sokszor együtt sírunk vagy nevetünk; az érzések bizony jelen vannak. Sajnálom őket, mikor panaszkodnak, hogy fáj valamelyik tagjuk, igyekszem krémekkel enyhíteni a fájdalmaikat. Idős korban az ember már érzékenyebb az időjárásra, a végtagok sem a régiek. De azért lelket öntök a nénikbe, hogy annak kell örülni, ami van; az embernek erősnek kell lennie, nem szabad elhagynia magát. Mikor az ember feladja, ott kezdődik a vég. Épp a minap mondta a férjem: ha nyernék a lottón, nem kéne dolgoznom. Én nem így gondolom! – válaszoltam. Kérdőn nézett rám. Miért? Mert akkor a két nénimnek nagyon nehéz lenne, hisz szeretnek és kötődnek hozzám. Nem volna szívem a sorsukra hagyni őket. Nincs nagyobb elismerés, mint amikor azt hallom tőlük: Nórika, maga olyan, mintha a lányom lenne!” Kati néni hetente elmondja, hogy: „Olyan jó, hogy van nekem!”  Kell ennél több?

– Kezdetben nem néztek idegenként Önre?

– Nekem az a tapasztalatom, hogy a család bizalommal tekint ránk. Az idős hozzátartozónak pedig időt kell adni. A nénik eleinte gyanakvók, méregetnek bennünket, nem értik, mit fogunk náluk csinálni. Idős emberekkel dolgozunk, akik kiszolgáltatottak; s ezt szem előtt kell tartani szüntelen.

idosgondozas-festmeny.jpg
(Kép forrása: instagram.com/hyperthymesia123)

– Mit igényelnek az idősek inkább: figyelmet vagy testi ellátást?

– Nagyon igénylik a társaságot, hiszen többségük egyedül él. Én meg beszédes vagyok! Kati néni nagyon szereti a könyveket, ezért mindennap felolvasok neki. Kun Magdolna a kedvenc versírónk. Mára Ilonka nénit is rászoktattam a versekre, ő is szívesen elmélázik rajtuk. Az idős emberek igénylik a családot: szeretik, ha érdeklődnek felőlük, ha meglátogatják, megszeretgetik őket. Ez hiányzik nekik, hiszen a párjuk már nem él. Én gyakran megölelem őket, aminek nagyon örülnek. Úgy gondolom, hogy a mi feladatunk nem csupán annyi, hogy rendbe tegyük az ágyukat. A jó gondozó jókedvre deríti a kliensét.

– A magányos időseket látogatja a család?

– Kit hogyan. Van, akihez gyakran jönnek a gyerekek, de bizony vannak olyanok is, akikhez ritkábban. És ők ezen bizony szomorkodnak. Az unokák sem jönnek, mert mindenki siet, senkinek sincs ideje. Pedig ők mérhetetlenül örülnek minden új unokának vagy dédunokának. Az idős nagyszülők egykor rengeteget segítettek a gyerekeiknek, unokáiknak; s illik ebből valamit visszaadni. Ez felveti a kérdést, hogy mikor mi is megöregszünk, vajon mit várunk majd el a családunktól? Szerintem már most meg kell fontolni a választ, s érdemes rá valami stratégiát kidolgozni. Engem a munkám erre int.

Az idősek számára mi vagyunk az utolsó előtti állomás; utána vagy idősotthonba kerülnek, vagy meghalnak. Akik a szívemhez nőttek, azok sírjánál gyertyát gyújtok a temetőben. Bízom benne, hogy Ilonka és Kati néni még sokáig velem, velünk lesznek...

Házi gondozás Gömörben!

Gömörben sok kistelepülés nehezen megközelíthető; van, ahol még üzlet, posta sincs; mert a községet kevesen lakják. A besztercebányai megye kiszámolta, hogy az öregségi intézményekben 2030-ra akár férőhelyhiány is kialakulhat. Megoldást kerestek, végül külföldi példák alapján létrehozták a catching-up regions (Érd el őket!) kezdeményezést. Nyáron 47 település aláírta a memorandumot. Tornalján így Integrált Gondozási Ügynökség nyílhat 13 gondozóval.

A próbaprojekt lehetővé teszi, hogy a környező falvakban a rászoruló idősekről az otthonaikban gondoskodjanak. Az otthoni gondozásanyagilag sem olyan megterhelő, mint az intézményi ellátás. A tornaljai intézményben további 10 szociális munkás kap állást, ahogy a sajószentkirályi és a kövecsesi nappali ellátókban is.

M. Ando Krisztina
Cookies