Nőkkel való munkám során sokszor szembesülök azzal, hogy zömük számára még a szeretetnél is fontosabb a biztonság, amit a párjuk mellett megélhetnek. Gyakran csak azért rekednek meg egy kapcsolatban, mert legalább van, ki segítsen, ha fel kell fúrni a képet a falra.
Nem csak a szorongás – minden érzésünk hordoz magában üzenetet. Ha elfogadással meghallgatjuk ezeket, egy belső GPS-re teszünk szert, ami olyan utakra terel, ahol egyre növekedhetünk. Ezzel együtt az önbizalmunk is nő majd, az életbe vetett hitünk, miszerint az élet a legjavunkat szolgálja, s hozzon bármit, a próbatételek csak megerősítenek bennünket a nap végére.
Vera mindig csinos és ápolt, magabiztosan jár-kel magas sarkú cipőiben. Megengedheti magának a Jimmy Choo magas sarkúkat és sok minden mást is, hiszen szorgalmának köszönhetően kitűnő állása van, egyszóval jól keres. Tíz éve került ki az egyetemről: ő az az alfa nő, aki döntéseket hoz, határozott, mindenkihez van egy kedves szava, tele van élettel. Ezt az életet viszont nem egy olyan férfivel osztja meg, akit igazán szeret. Miért is nem?
Azzal érkezik, hogy szorong. Néha egy igényesebb nap előtt, de leginkább éjjelente tör rá a szorongás. Ilyenkor bekapcsol valami nyugtató zenét vagy kiskutyás videókat pörget az Instán. Néha kimegy a konyhába egy pohár vízért, néha a ház körül kering, míg meg nem nyugszik. Párja ilyenkor alszik. „Úgysem tudna segíteni” – mondja Vera. Próbáltad kérni, hogy segítsen? „Persze – jön a gyors válasz. – Szerinte feleslegesen izgulok.”
Valóban felesleges az izgalom? Te hogy érzed? – kérdezném, de ekkora beindul a szóáradat arról, hogy a párja sok mindenben segíti, ami 3D. Nem hagyja cipekedni, megszerel mindent, amit kell, gáláns is, ha épp eljutnak együtt valahova.
Meg amúgy jó fej, hosszasan lehet vele beszélgetni, csak épp nem az érzelmekről – na meg a közös jövőről. Arról igazán nem. Biztonságban érzed magad mellette? – kérdezem. „Soha nem bántana, és tuti megvédene a farkastól” – bólogat Vera. Aztán elsírja magát: „De nem tudom, hogy mit várhatok tőle...”
A biztonság érzete alapvető emberi igényünk, s a nők esetében ez fokozottan igaz. A biztonság nemcsak a fizikai biztonságot jelenti, hanem az érzelmi biztonságot is. Ez egy kapcsolatban úgy „jön le”, hogy a párom reakciói kiszámíthatóak, viselkedése következetes, és lehetőségem van érzelmeim megélésére és kifejezésére a jelenlétében. Nőkkel való munkám során sokszor szembesülök azzal, hogy zömük számára még a szeretetnél is fontosabb a biztonság, amit a párjuk mellett megélhetnek. Gyakran – most sarkítok – azért rekednek meg egy kapcsolatban, ami minden, csak nem tápláló, mert „legalább van, aki segítsen, ha fel kell fúrni a falra a képet”.
Lelkes Éva
Nyilván az anyagi biztonság is mérvadó, viszont egy ideális kapcsolatban ez kéz a kézben jár az érzelmi biztonsággal. Az a jó, ha a párom mellett felvállalhatom az érzelmeimet, melyeket (ez nem mindig törvényszerű) intenzívebben és szélesebb spektrumon élek meg, mint egy férfi. Elmondhatom neki, mi bánt, és a párom meghallgat; s a baj már akkor (és attól) megszűnőfélben van, hogy megoszthattam vele. (Az a jó persze, ha nem a párommal akarom helyettesíteni a legjobb barátnőmet vagy épp a terapeutámat, s nem várom el tőle, hogy naponta végigjárja velem érzelmi hullámvasutam stációit.)
A párunk persze sokszor nem tud mit kezdeni az érzelmeinkkel. Van, hogy alatta is meginog a talaj, mikor meghallja, hogy miről van szó, vagy épp bagatellizálni próbálja a témát, ami kiváltotta belőlem az érzelmi cunamit. Mindkét esetben egy és ugyanaz a végeredmény: azt fogjuk érezni, hogy nem vagyunk mellette érzelmi biztonságban. Persze ritka eset, hogy közben nem vonul el a szemünk előtt az ÖSSZES olyan helyzet, mikor a „Hadd mondjam el, hogy érzem magam” kiadós vitába torkollt. De vajon mennyit oszthatok meg a párommal? Hol van a határ?
Nos, itt van a kutya elásva. Ahhoz, hogy meg tudjuk húzni ezt a határt, egy dolgot kell megteremtenünk: a benső biztonságunkat. Benső biztonságunk egy érzelmi minőség, megküzdési stratégiáink része, s baj esetén visszalendít bennünket az egyensúlyi állapotunkba.
Benső biztonságunk alapja pedig egyre inkább elmélyülő önismeretünk. Egy külső eseményre például nem reagálok azonnal, hanem előbb átgondolom, s ösztönös reakció helyett tudatos választ adok.
Vera kapcsolatának két pillérje is ingatag. Adja magát a kérdés: Miért tart ki egy olyan férfi mellett 35 évesen, aki nem tervezi vele a jövőjét? A közös jövőkép fontos ahhoz, hogy bízni tudjunk a másikban, vagyis kettőnkben. Veránál kérdéses az önértékelése, s a kötődési mintáit is érdemes megvizsgálni. Ami Vera benső biztonságát illeti, az már azáltal is erősödött, hogy segítséget kért. Miután tudatosult benne, hogy mire lenne szükség ahhoz, hogy jobban érezze magát a bőrében, elkezdte járni az önállósodás útját. Az utat, ahol maga vállal felelősséget alapvető igényeiért, s a biztonságot saját maga elfogadásán keresztül éli meg.
