Vojtík Szimona (23) az FK DAC dunaszerdahelyi futballklub – és a Csallóköz regionális hetilap fotósa (a Szent Erzsébet Főiskola harmadéves tanulója).

Gyerekkora óta érdekli a fotózás. Egy régi filmsorozat volt rá nagy hatással, ami egy árva, vadóc természetű kislány beilleszkedési nehézségeiről szólt. A lány – ahogyan Szimona is – végül a fotózásban találta meg önmagát.

a-lencse-tulso-vegen-belso.jpg

Ezzel kezdődik Szimona oral history-ja, akinek a fotózás a mai napig hobbiként is elsődleges időtöltése.

– Az első gépemet 15 évesen kaptam, a legújabbat pedig pár hónapja vettem magamnak. A munkám a szenvedélyem. Hét napból hetet dolgozom, de nem bánom, mert sok érdekes emberrel találkozom. Másik szenvedélyem a foci, szintén gyerekkorom óta. Édesapám nagy focirajongó volt, a mérkőzéseket mindig együtt néztük. A DAC összecsapásaira is ő vitt magával.

Tizenhat éves korom óta minden meccsen ott vagyok! Annyi változott, hogy már nem csak szélről drukkolok. Kedvenc csapatom egyértelműen a DAC, s ajándék számomra, hogy én lehetek a fotósuk!

Szimona szereti a pörgést, teli van a határidőnaplója. Kevés szabadidejét barátnőjeivel – és elsősorban párjával, Petivel és Pomi nevű kutyájával tölti.

a-lencse-tulso-vegen-dac.jpg

Szereti a természetet, a természetfotózáson kívül a virágkötészet iránt is érdeklődik.

hirlevel_web_banner_2.jpg

Páromtól kaptam első évfordulónkra, arra emlékeztet, hogy minden probléma megoldható.

a-lencse-tulso-vegen-ekszer.jpg

Minden karkötőnek története van. Ezek a kedvenc csapatomról mesélnek.

a-lencse-tulso-vegen-dac-karkoto.jpg

A barátságkarkötőt barátnőm készítette, a párját ő viseli.

a-lencse-tulso-vegen-baratsagkarkoto.jpg

Fontos számomra a vallás, a rózsafüzért szüleimtől kaptam.

a-lencse-tulso-vegen-rozsafuzer.jpg

Legújabb gépem: egy 7D Canon.

a-lencse-tulso-vegen-gep.jpg

–szűcs–
Cookies