Évek óta naponta szembesülök vele, hogyan hullik szét a családom. Tíz éve vagyok özvegy. Még ötven sem voltam, mikor a férjem egy baleset következtében egyedül hagyott a két fiammal. Sosem voltak mintagyerekek, de mindig reménykedtem, hogy majdcsak benő a fejük lágya. Két évvel a férjem halála után a nagyobbik fiam talált magának egy jóravaló, szelíd kislányt, aki mellett egészen megváltozott. Spórolni kezdett, nem járt már el annyit a barátaival, és otthon is segítőkészebb lett. Ez az állapot azonban az esküvő és a kislánya születése után gyorsan megváltozott. Ahelyett, hogy a feleségének segítene, a testvérével meg a mindenféle haverjaival csavarog. Dolgozni jár ugyan, de minden pénzét el is költi. A kocsmába nemcsak inni jár, hanem fogad is, de a legtöbb pénzét a játékautomaták viszik el. Volt már úgy, hogy egy este sikerült az egész fizetését egy ilyen gépbe belehajigálnia. Persze nyerni semmit sem nyert.

Mivel egy házban lakunk, így mindig tudom, mi történik. Amikor nem nyer semmit, nagy hanggal szegény menyemet okolja. Nem ritka, hogy üvölt vele, sőt, előfordult már, hogy részegen a keze is eljárt. Aztán persze másnapra mindig megbánja, amit tett, és nem győz bocsánatot kérni. Fűt-fát megígér a feleségének, de sajnos a változás eddig még sosem volt tartós. Az öccse és a haverjai addig-addig cukkolják, amíg újra a kocsmában köt ki. Már többször is próbáltam beszélni a fiaimmal erről, de hiába. Amíg szegény uram élt, az rendet tudott itthon tartani. Ő erős kézzel fogta őket, neki kénytelenek voltak szót fogadni.

A menyemet a saját lányomként szeretem, és nagyon fáj, hogy szenvedni látom. Ő mindent megtesz azért, hogy a kevéske pénzből, amit a fiam ad neki, a kis unokámnak mindene meglegyen. Az én férjemnek is megvoltak a maga bogarai, de bántani sosem bántott engem. Rossz anya vagyok, ha a menyemet arra biztatom, hogy hagyja el a fiamat?

Zsuzsanna

Ked­ves Ol­va­só­ink!
To­vább­ra is vár­juk le­ve­le­i­ket! Amennyi­ben sze­ret­nék ve­lünk és ol­va­só­ink­kal meg­osz­ta­ni örö­mü­ket, bá­na­tu­kat, prob­lé­má­i­kat, szí­ve­sen ál­lunk az önök ren­del­ke­zé­sé­re: akár név­te­le­nül vagy ál­né­ven is ír­hat­nak. Ímélcímünk: ujno [at] ujno.sk. Kér­jük, az ímél tárgya „Le­vél­ti­tok“ legyen!