Hűségesnek lenni ma azért nehéz, mert száz kísértés szaggatja szakadékony hálóját. Az az érzés ver bennünk gyökeret, hogy bármikor és bárhol találhatunk „jobbat”, mint az eddigi párunk.
Napjainkban eldobunk mindent, szatyrot, fast fashion ruhát – de virágzó szerelmet is, ha valami nehézség jön az életünkbe. Javítás helyett a félrelépést, a szakítást választjuk. Régen a nő örült, ha luxus bőrcipellőt kapott a párjától ajándékba – ma inkább rávágná az ajtót a férjére, ha azzal biztatná, hogy „ez a cipellő évekig kitart”.
Még egy évtizede is, ha a nő és a férfi összeveszett, a férfinek nem jelentkeztek be az interneten félpucér lányok, hogy megvigasztalják – szeretőt is sokkal nehezebb volt keresni. Ma nem is igyekszünk a meglévő viszonyba még több energiát belefektetni. A Covid utáni világunkból eltűntek a közösségek, becsuktak a kocsmák, a szerelmesek vacsora közben is a telefonjukat bámulják, mindenki a képernyő előtt spanolja feszesre az idegeit. Pár éve még a férj munka után leült a haverokkal, s kibeszélte velük a problémáit; ugyanígy a nő jókat pletyizett a barátnőkkel. Kiengedték a gőzt.
Ma a párok az összes feszültségüket otthon próbálják levezetni, általában a párjukon. Hűségesnek lenni épp ezért megoldhatatlan feladatnak tűnik.
A mai szakértők arról beszélnek, hogy ne stigmatizáljuk a hűtlenséget, ne nyomjunk rá szégyenbélyeget. Ezzel megmenthetjük a házasságunkat, de akár a szerelmet is „átvihetjük a túlsó partra”.
Mit Mond Esther Perel?
Ma Esther Perel, a belga származású pszichoanalitikus a legnépszerűbb, mert a modern kor nehéz kérdéseire próbál megoldásokat kínálni. Nem hangzik tetszetősnek, de szerinte a félrelépés akár meg is mentheti a kapcsolatunkat. Könyveiben alaposan kifejti, hogy a monogámia, vagyis a házasság zárt jellege arra készteti a párokat, hogy imitt-amott megcsalják egymást. Akkor is, ha amúgy szerelmesek, és tökéletesen boldogok egymással. A házasságokban mindig is a megcsalás volt a legnagyobb mumus, mert a bizalom megingását jelentette, a hidak felégetését – a megcsalt fél úgy érezte, hogy ezentúl együtt nem megy tovább. A közerkölcsök gyengülése azonban magával hozta a hűtlenség mindennapossá válását.
Régen is félreléptek az emberek, de a férfi (Perel szerint szexista módon) különbséget tett aközött a nő között, akit feleségül vett, és akivel egy jót szexelt. Ezért a nőnek tisztességesen kellett élnie, ha azt akarta, hogy elvegyék feleségül. A régi időkben a nő jóléte teljesen a férjtől függött, hisz nem dolgozhatott, nem tanulhatott, így nem volt önálló jövedelme. A századvégen a francia író, Guy de Maupassant pikáns regényei arról szóltak, hogy Párizsban a tehetős férfiak szeretőt tartanak. Ez abban a korban „természetesnek” számított, bár nyilvánosság előtt nem jelenhetett meg együtt a férj és a kitartott szerető. (Párizs azért is jó példa a hűtlenség kérdésének feszegetésére, mert sokáig a „bűnök városának” számított, miközben a házasságtörés Franciaországban 1974-ig büntethető volt.)
Nem is olyan nagy baj a hűtlenség?
A szexre kapható nők státusza – egyetemesen a nők státusza – a női egyenjogúsággal megváltozott. A házasságtörésből hűtlenség lett, s a megcsalást elkezdték relativizálni. A szakértők azt mondták, hogy a hűtlenségnek két formája van: fizikai és erkölcsi. Úgymond a hűtlenség mindenkinek mást jelent, hiszen míg egyesek szerint a csókolózás számít annak, mások szerint még fantáziálni is tilos egy másik nőről. A fizikai szex – mikor a férj lefekszik valaki mással – nem esik akkora súllyal latba, mint mikor a férfi beleszeret egy másik nőbe.
Szeretünk, mégis hűtlenkedünk
Így aztán nem csoda, hogy Esther Perel, akiből a mai kapcsolati trendek pápája lett, elkezdte megkérdőjelezni a monogámiát. Szerinte a monogámiának nem sok köze van a szerelemhez, a szexhez viszont annál több. Hiszen azzal, hogy párunknak szexuális hűséget fogadunk, nem tiltjuk meg magunknak, hogy érzelmileg ne kalandozzunk el, ne ábrándozzunk egy másik nőről vagy férfiről, ne szeressünk bele másba. Vágyainknak sokszor keresünk más tárgyat. Az élet hosszú, így aztán többször bekövetkezhet, hogy valaki más után kezdünk el vágyakozni, mint az aktuális párunk. S addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik...
Környezetünk tele van ingerekkel, a szexuális csábítás képeivel, ösztöneinkre ható reklámfelületekkel. Ezek egyike sem a hűség útját kövezi ki.
Engedünk-e a vágyainknak
Ez itt a következő kérdés. Nyilvánvaló, hogy a megcsalás léket ver a párkapcsolat hajójába, hisz ilyenkor mind a két fél megkérdezi: Vajon miért került erre sor? Biztos, hogy a hiba bennem van?
A hiba nem benned van!
A mai pszichológusok azt sugallják, hogy mély érzelmi sebek nélkül is felépülhetünk a válságból. Perel hangsúlyozza: az eddigi vélekedés szerint azért kerül sor a hűtlenségre, mert valami baj van a kapcsolatunkkal, vagy nem szeretjük már egymást, nem vagyunk elegek a másiknak. Ez azonban nem igaz, „mert nem létezik tökéletes kapcsolat vagy tökéletes házasság. S nem azért lépünk félre, mert valaki mást keresünk. Azért lépünk félre, mert magunknak, a saját énünknek keressük egy másik verzióját”. Hisz egy másik nő mellett más emberek leszünk, mert az a nő is más, mint az eddigi párunk. Lehet, hogy tökéletesebb emberek leszünk, jobbak, humorosabbak, felfedezhetjük eddig felfedezetlen készségeinket és tulajdonságainkat... Perel szerint a megcsalás nem arról szól, hogy el akarjuk hagyni a párunk. Inkább azt a személyt szeretnénk hátrahagyni, akivé a régi párunk mellett váltunk.
Esther Perel New Yorkban él, bestsellerszerző, könyvei magyarul is megjelentek.
Igaz, nem igaz?
Sokan nem adnak igazat Esther Perelnek, szerintük a hűtlenség nem ilyen egyszerű. A hűtlenség jelentheti azt is, hogy elveszítettük az érdeklődésünket a feleségünk, férjünk iránt, csak még nem tudunk róla. Ez pedig a párkapcsolat végét jelenti. A hűtlen fél önbecsülése megnő, hisz újra „friss húsnak”, kívánatosnak érzi magát az új, titkos partner mellett. A megcsalt fél viszont padlót fog, elveszíti az önbizalmát, értéktelennek tartja magát.
